Készült: 2024.04.18.04:09:30 Dinamikus lap

Bizottság által benyújtott indítványok 2006-2010


Önálló indítványok
  Iromány Szöveg Cím Benyújtók
1 H/5002 szöveges PDF Az állami intézményeknek és szervezeteknek az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésével kapcsolatos korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit és az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésének nemzetbiztonsági kockázatát vizsgáló bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról és a vizsgálat során megállapított, szükséges intézkedésekről Nemzetbiztonsági bizottság

Nem önálló indítványok
  Iromány Szöveg Cím Típus Benyújtók
1 10809/5 szöveges PDF Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény és ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Nemzetbiztonsági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság
2 10809/2 szöveges PDF Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény és ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Nemzetbiztonsági bizottság
3 10554/1895 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Európai ügyek bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
4 10554/1526 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
5 10554/1521 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
6 10554/1451 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
7 10380/15 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
8 10380/12 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
9 10380/10 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
10 10380/7 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
11 10194/1 szöveges PDF Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) Korm. határozat módosításáról szóló kormánydöntésről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Nemzetbiztonsági bizottság
12 10193/1 szöveges PDF Az egy magyar vezetésű afganisztáni tartományi újjáépítési csoport létesítéséről és működésének előkészítéséről szóló 2115/2006. (VI. 29.) Korm. határozat módosításáról szóló kormánydöntésről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Nemzetbiztonsági bizottság
13 6571/566 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
14 6571/418 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
15 6571/413 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
16 6571/181 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
17 6247/1 szöveges PDF Az egy magyar vezetésű afganisztáni tartományi újjáépítési csoport létesítéséről és működésének előkészítéséről szóló 2115/2006. (VI.29.) Korm. határozat módosításáról szóló kormánydöntésről szóló beszámoló elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Nemzetbiztonsági bizottság
18 6246/1 szöveges PDF Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai részvétel engedélyezéséről szóló kormánydöntésről szóló beszámoló elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Nemzetbiztonsági bizottság
19 6147/80 szöveges PDF A minősített adat védelméről kiegészítő bizottsági ajánlás Nemzetbiztonsági bizottság, Alkotmányügyi bizottság
20 6147/78 szöveges PDF A minősített adat védelméről kiegészítő bizottsági ajánlás Nemzetbiztonsági bizottság, Alkotmányügyi bizottság
21 6147/76 szöveges PDF A minősített adat védelméről kiegészítő bizottsági ajánlás Nemzetbiztonsági bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság
22 6147/66 szöveges PDF A minősített adat védelméről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Nemzetbiztonsági bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság
23 6147/2 szöveges PDF A minősített adat védelméről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Nemzetbiztonsági bizottság
24 6140/2 szöveges PDF Az egy magyar vezetésű afganisztáni tartományi újjáépítési csoport létesítéséről és működésének előkészítéséről szóló 2115/2006. (VI. 29.) Korm. határozat módosításáról szóló kormánydöntésről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Nemzetbiztonsági bizottság
25 6139/2 szöveges PDF Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai részvétel engedélyezéséről szóló kormánydöntésről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Nemzetbiztonsági bizottság
26 6133/21 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
27 6133/16 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
28 4848/2 szöveges PDF Az állami intézményeknek és szervezeteknek az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésével kapcsolatos korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit és az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésének nemzetbiztonsági kockázatát vizsgáló bizottság tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Nemzetbiztonsági bizottság
29 4477/7 szöveges PDF A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény és más törvények módosításáról bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság
30 4477/4 szöveges PDF A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény és más törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Nemzetbiztonsági bizottság
31 4322/12 szöveges PDF Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Emberi jogi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság
32 4322/8 szöveges PDF Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Emberi jogi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság
33 3860/918 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
34 3860/626 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
35 3860/617 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
36 3860/508 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
37 3578/18 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
38 3578/9 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
39 1145/805 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
40 1145/380 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
41 1145/363 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
42 1145/237 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
43 881/25 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
44 881/16 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság