Készült: 2024.04.18.18:36:57 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

244. ülésnap (2001.11.29.), 166. felszólalás
Felszólaló Podolák György (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 1:57


Felszólalások:  Előző  166  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Ez a témakör talán az egyik legmelegebb pontja ennek a törvényjavaslatnak. Én úgy gondolom, nem kis rétegről van szó, hiszen a fogyasztóknak körülbelül a 30 százalékát fedné le az a szám, akiket a szociális fogyasztók alatt értünk, tehát akiket a szociális tarifával kívánnánk elrendezni. Ők azok, akiknek megszűnt az ilyen jellegű támogatottsága; ők azok, akiknek a számára több mint 50 százalékkal emelkedett hirtelen a villamos energia ára. A javaslat, amely beadásra került, azért is súlyos szociális érdekeket érint, hiszen ők a fogyasztóknak a 30 százaléka, és a felhasznált energiának mindössze 10 százalékát fogyasztják. Tehát mindenféleképpen indokolt lenne, hogy az önkormányzatoktól és egyéb társadalmi szervektől történő támogatás átkerüljön a költségvetéshez.

Szeretném felhívni az előterjesztők figyelmét, hogy az állampolgári jogok biztosa is ezt a véleményét fejtette ki, hogy a szociális tarifa mindenféleképpen csakis egy lehet, mégpedig a költségvetés kategóriája. Tehát mi, figyelembe véve az eddig elhangzottakat és a vitákat, amelyek a gazdasági bizottságban is voltak, kapcsolódó módosító javaslatot adunk be, amely lényegében erről szól; és majd ennek a végső pontja lesz az, hogy nem zárjuk el a lehetőséget az önkéntes adakozástól sem, ami - nagy biztonsággal mondható - elenyésző nagyságrendet fog képviselni ebben a támogatásban. Tehát erősítenénk ezt a kérdést, a szociális energiaellátásnak a közüzemi szolgáltatók által való biztosítását úgy, hogy ez mindenkor a költségvetésből kerüljön biztosításra.

Köszönöm.

 




Felszólalások:  Előző  166  Következő    Ülésnap adatai