Felszólalás adatai

MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sok jogos és megfontolandó észrevétel hangzott el ma a vitában az előttünk fekvő törvényjavaslatról. Mégis, a felszólalásokat hallgatva úgy érzem, hogy érdemes lenne ismét magunk elé idézni a kérdést: miért is akarjuk valóban megalkotni ezt a jogszabályt? Erre persze sokféle válasz adható. Ám reményeim szerint csupán egyetlen olyan válasz van, ami teljes egészében kifejezi szándékainkat, és jelzem, a magyar társadalom elvárását is, és azt gondolom és remélem, mindannyian azért ülünk itt, mert minél szélesebb körű, jobb minőségű és nem utolsósorban olcsóbb szolgáltatásokat szeretnénk biztosítani a fogyasztók számára.

(16.40)

Kérem, nézzék el nekem, hogy egy kicsit egyoldalúan nyilvánítok véleményt. A szolgáltatók a képviselők felé eljuttatták álláspontjukat, a fogyasztók rajtunk, képviselőkön keresztül szólalhatnak meg. Le kell szögeznünk, hogy ez a törvény róluk is szól, és nekik is kell hogy szóljon.

Természetesen mi, hétköznapi fogyasztók, azt szeretnénk, ha a havi telefonszámlánk hónapról hónapra kisebb összeget mutatna, persze mindezt úgy, hogy közben legalább ugyanannyit beszélhessünk. Tulajdonképpen leegyszerűsítve: ez a jogos igény volt az, ami az egész liberalizációhoz, a hírközlésről szóló törvényjavaslat megalkotásához vezetett. Ha kitekintünk Európára - és 1998-ra visszalapozunk -, ahol megtörtént az uniós liberalizáció, ez közel 20 százalékos évi forgalom-, piacbővülést jelentett az uniós piacon. A szolgáltatók száma két és félszeresére bővült, az árak vonatkozásában a helyi szolgáltatási árak 7 százalékkal növekedtek, a távolsági beszélgetések negyven százalékkal csökkentek, a domináns piaci szereplők részesedése pedig gyakorlatilag lényegtelen, 96-ról 91 százalékra csökkent. Nem kell mondanom, hogy ez egy lényegtelen változás.

Mi hozhatja az árak csökkenését? Aligha az eddigi monopóliumok fennmaradása, sokkal inkább a hatékony, a megfelelően szabályozott piaci verseny. Ám vajon az előttünk fekvő javaslat tényleg a magyar családok telefonszámláin megjelenő összegek érezhető csökkenését eredményezi majd? Én áttekintettem ezt a törvényt, és az én véleményem az, hogy egyértelműen nem. Vajmi kevés esély van ugyanis arra, hogy a távközlési szolgáltatások, különösen a helyi hívások árai, jelentős mértékben csökkenjenek a törvény elfogadását követően. Amint látom, erre a kormány is rádöbbent, hiszen a korábbi, csodaváró hangulat helyébe Stumpf miniszter úr ellentmondásos nyilatkozatai léptek, amelyek egyszerre szólnak a liberalizáció árcsökkentő hatásáról, ám egyben arról is, hogy ez inkább csak a távolsági beszélgetéseket érinti majd.

Kérdezem önöktől: ha igaz az állítás, akkor a liberalizáció valóban érzékelhető és jelentős árcsökkenést fog eredményezni a magyar családok számára? Gondolják végig, hogy önöknél a családjukban, de hogy ne menjek messze, maradjak a sajátomnál, ahol fiam és lányom esténként véget nem érő, időnként családtagjai idegrendszerét sem kímélő, maratoni telefonbeszélgetéseket folytat a szomszéd utcában lakó barátjával vagy barátnőjével, vagy a család valamelyik tagja Ausztráliában vagy Kanadában lévő rokonával cseveg. Azt hiszem, mindenkire rá kell bízni, hogy ezt hogyan ítéli meg.

Felhívnám a figyelmet egy viszonylag súlyos közgazdasági ellentmondásra: a magyar távközlési díjak a világ élvonalába tartoznak, a magyar jövedelmek viszont csak töredékei annak.

Néhány gondolat: míg '99-ben 850 milliárd forint volt a hírközlési ágazat forgalma, addig ugyanebben az évben 204 milliárd forint befektetés volt ebben az ágazatban, az eredménye pedig 141 milliárd forint volt. Ezt még egyszer megismétlem, 141 milliárd forint volt. A '99-es évet úgy lehet értékelni, hogy az ide való befektetés gyakorlatilag másfél év alatti megtérülést biztosított az ide befektetőknek. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a fogyasztók érdekvédelme erősödjön, hogy a fogyasztók valódi, átlátható költségstruktúrákat ismerhessenek meg, nem áttételeken keresztül. Civil kontrollra van szükség.

Miért nem reflektál a javaslat azoknak a nyugdíjasoknak a helyzetére, akik csak azért nem tartanak otthon telefont, vagy csak azért tartanak otthon telefont, hogy egy héten egyszer felhívják unokájukat, vagy baj esetén értesítsék hozzátartozóikat, netán a kórházat, a mentőket. Ők napról napra, hónapról hónapra fizetik a magas előfizetési díjat, holott alig vesznek igénybe szolgáltatást.

Miért nem foglalkozik a javaslat azzal a problémával, hogy az előfizetési díjon túl egy másik díjformát, a kapcsolási díjat is meg kell fizetniük már akkor, amikor még bele sem szóltak a telefonkészülékbe? Miért nem tesz semmit a törvény azért, hogy a szolgáltatók a ténylegesen felhasznált beszélgetési idő után számlázzanak, és csak rövid, pár másodperces beszélgetés után ne fél-, egyperces tarifát fizettessenek? Ma ugyanis egyes szolgáltatók ezt a gyakorlatot követik, ami ellen a fogyasztó semmit sem tehet.

Nem foglalkozik a kormány azzal sem, amivel nekem, egyéni képviselőnek, rendszeresen kell foglalkoznom a hozzám beérkező panaszok miatt, hogy a kábeltelevíziós piacon áldatlan állapotok alakultak ki, egyes szolgáltatók ravasz díjcsomagokat állítanak össze, monopolhelyzetüket figyelembe véve, és súlyos forintezreket csalnak ki az előfizetők zsebéből. Nem értem, hogy a kormány miért nem látja ezeket az egyszerű problémákat, vagy ha látja, miért nem hajlandó szembesülni vele, és végre tenni valamit az orvoslás érdekében.

Nem értjük azt sem, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat miért nem utal legalább ezeknek az anomáliáknak a rendezésére. Néhány konkrét kérdésre szeretnék még rávilágítani.

Ott folytatnám, ahol Podolák képviselőtársam abbahagyta, hogy mit jelent a fogyasztónak az előttünk lévő törvény elfogadása. Én folytatom a sort, a fogyasztónak azt jelentheti, hogy szerepelhet adatbázisokban, néhány mobilszolgáltató nagyon régi álma teljesül ezzel. A szolgáltatók az előfizetőkről, akik szerintük problémásak, közös adatbázist vezethetnek, külön vagy együtt ilyeneket tarthatnak fenn. Felvetném alkotmányossági vagy adatvédelmi aggályaimat ezzel kapcsolatban.

Arról nincs szó, hogy ha a szolgáltató hibája miatt kerül valaki ebbe az adatbázisba, hogyan kerülhet ki onnan. Arról sincs szó, hogy ha egyáltalán valaki oda bekerül, hogyan kerülhet ki onnan. Ismerik, valószínűleg önök is találkoztak már azzal, hogy valahova könnyű bekerülni, de nagyon nehéz kijutni.

A kérdés ismétlődik: mit jelent a fogyasztónak az előttünk lévő törvény elfogadása? Jelenti azt, hogy saját költségén, saját adóforintjából lehallgatják. Ha engem megkérdeznek arról, hogy én áldoznék-e az általam befizetett adóból arra, hogy engem lehallgassanak, én erre azt mondom, hogy nem. Nem tudom, hogy erre önök mit mondanak. Kérdezzék meg esetleg a választópolgáraikat!

Mit jelent a fogyasztónak az előttünk álló törvény elfogadása? Tűrési kötelezettséget jelent. Ki ne találkozott volna már azzal, hogy különböző bázisállomásokat, kapcsolószekrényeket, föld alatti és föld feletti építményeket kell eltűrnünk az ingatlanainkon? Eddig kizárólag a közcélú mobiltelefon-szolgáltatáshoz kapcsoló berendezéseket kellett eltűrni. E törvény elfogadásától kezdve minden, üzleti alapon működő szolgáltatót el kell tűrnünk. Úgy gondolom, felvetődik a kérdés, hogy jó-e ez így.

Mit jelent a fogyasztónak az előttünk álló törvény? Hatósági áras internetelérést, amitől azt várjuk, hogy olcsóbb lesz az internet-hozzáférés? Kérdem én, hol van az a rugalmas, az élettel együtt élő hivatal, amely rugalmasan, igazságosan reagál a mindenkori gyors piaci változásokra? Én ilyet sem a távolmúltban, sem a közelmúltban nem láttam. Attól félek, hogy épp az ellenkezőjét érjük el. Én egyetlenegyet tudok, a szabad piaci verseny kibontakoztatását és hagyását. Miért nem foglalkozunk azzal inkább, hogy az egyéni internet-előfizetőket tegyük áfamentessé? Sokkal többet segítenénk rajtuk.

A Magyar Szocialista Párt, ha szükséges - márpedig úgy látom, szükséges, az előttünk fekvő törvényjavaslat ezt bizonyítja -, akár a kormány helyett is foglalkozik ezekkel az egyszerű embereket érintő kérdésekkel. Ez alapján fogjuk benyújtani módosító indítványainkat. Mi úgy gondoljuk ugyanis, hogy a hírközlési és távközlési szolgáltatások középpontjában az ember és a fogyasztó kell hogy álljon.

Konklúzió: ez a törvényjavaslat nem az olcsóbb és jobb szolgáltatásokról, nem is a kisfogyasztók érdekeiről, hanem csak és kizárólag a piac újrafelosztásáról szól.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)