Készült: 2024.04.19.08:27:40 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

155. ülésnap (2016.05.23.), 172. felszólalás
Felszólaló Kulcsár Gergely (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka elhangzik az interpelláció/kérdés/azonnali kérdés
Videó/Felszólalás ideje 2:17


Felszólalások:  Előző  172  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KULCSÁR GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A 2013. év vége óta húzódik ez a történet, amely kapcsán többször is szóltam már a Ház falai között. Akkor, 2013 decemberében derült fény arra, hogy az ügyészség nyomoz hivatali visszaélés és vesztegetés gyanúja miatt Balmazújvárosban. Tiba István, az ügy egyik főszereplője, aki az imént sietősen távozott az ülésteremből, és akit ön nevezett ki miniszteri biztosnak tavaly nyáron, a híradások szerint ekkor már nyakig benne volt a Balmazújvárosban kirobbant korrupciós ügyben. Mint köztudott, Veres Margit jelenlegi polgármester asszony még balmazújvárosi jegyzőként 2012 decemberében négyszemközt átvett 5 millió forint készpénzt egy vállalkozótól, akinek a cége éppen aznap kapott 180 milliót a helyi önkormányzattól. A jegyző másnap kettesben találkozott Tiba Istvánnal, akkori polgármesterrel, és átadta neki az összeget. Ezentúl Veres Margit kapott egy gépkocsit is ajándékba az említett vállalkozótól.

Az ügy már bírósági szakban van, és tanúként vallomást tett Tiba István is, aki azzal védekezett, hogy a pénzt csak baráti kölcsönbe kapta. Egyébként ez a kölcsön nem szerepelt a vagyonnyilatkozatában, csak akkor pótolta, amikor vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeztek ellene, mindezt több mint három évvel a vagyonnyilatkozat leadása után. A legutóbbi tárgyalási napon, a múlt héten az is megerősítésre került több helyi képviselő által, amit Tiba egykori alpolgármestere vallott, aki szerint Veres és Tiba félrevezették az egész képviselő-testületet annak érdekében, hogy a nagylelkű helyi vállalkozó megkaphassa a várostól azt a bizonyos 180 millió forintot.

Tisztelt Miniszter Úr! Ön hónapok óta hallgat ebben az ügyben. Fideszes polgármester van a vádlottak padján, korrupciós pénz került a Fidesz országgyűlési képviselőjéhez, aki hamis vagyonnyilatkozatot is tett ebben az ügyben. Itt az ideje, hogy megszólaljon, miniszter úr.

Kérem, adjon konkrét válaszokat a következő kérdésekre. Ön helyesnek tartja, hogy valaki három és fél év után javítja ki vagyonnyilatkozatát egy büntetőügyben előkerült tények miatt, és ennek semmilyen következménye nincs? Tisztában voltak-e azzal, milyen érintettsége van Tibának ebben az ügyben, amikor ön tavaly kinevezte miniszteri biztosnak? Hogyan ítéli meg az ügy vádlottjának, az önök polgármesterének, Veres Margitnak a szerepét az ügyben? Kívánnak-e valamit tenni annak érdekében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy a korrupcióban érintett fideszes politikusok eltűnjenek a közéletből? Várom érdemi válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  172  Következő    Ülésnap adatai