Készült: 2024.03.28.15:17:04 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

37. ülésnap (2010.10.20.), 153. felszólalás
Felszólaló Dr. Gruber Attila (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:00


Felszólalások:  Előző  153  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. GRUBER ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Két témában szeretnék hozzászólni, az egyik talán rövidebb, de nagyon fontos. Ughy képviselőtársam korábban már említette az elnökség és Budapest kapcsolatát. Szeretném megjegyezni, hogy ez az elnökség ennél többről szól, nevezetesen: Gödöllő és Debrecen mellett olyan városok, balatoni nagyvárosok is szerepet kapnak ebben, mint Balatonfüred és Siófok. Ez azért nagyon fontos, mert végre az első olyan nagyon fontos és súlyos rendezvény, ahol nem az ország egyközpontúságában, hanem egy jóval szélesebb összefogásra egy jóval szélesebb lehetőséget kapnak a vidéki települések is. Ez nemcsak azoknak a településeknek fontos, ahol az ott élő szolgáltatók, szállodások, éttermesek, tolmácsok és minden egyéb más szakszemélyzet, amely ilyen nagyszerű és kitűnő feladatot kap végre a kezébe, meg tudja majd ezeket oldani, hanem egyúttal egy nagyon pozitív országképhez is segít bennünket ez a bölcs előrelátással megközelített helyszínkiválasztás.

A második téma kapcsán a Duna-stratégiában, amikor az Európai Bizottság 2009. október 22-i keltezéssel levélben felkérte a nemzeti kormányokat, hogy nyújtsanak be nem hivatalos munkadokumentumokat, úgynevezett non-papereket, ezekben a munkadokumentumokban több ország - Magyarország mellett - hangsúlyozta egy különlegesen fontossá vált, az elmúlt esztendőkben különösen fontossá vált témát, jelesül az energiaellátás-biztonság, a határon átnyúló együttműködések fejlesztése témáját. Nemcsak Magyarország foglalkozott ezzel, hanem Szlovákia, Szlovénia, Horvátország és Szerbia egyaránt fontosnak tartotta ebben a dokumentumban, hogy felhívja a figyelmet, hogy ezzel a kérdéssel bizony foglalkozni kell.

Nagyon érdekes, hogy ennek az elnökségi felkészülésnek talán egy apropója is volt a múlt héten a magyar-román, Arad és Szeged között felavatott összekötő gázvezeték kérdése is.

(18.20)

Ennek súlyát az is mutatja, hogy ezen mind a magyar miniszterelnök, mind román társa, Emil Bock, valamint Günther Oettinger európai uniós biztos is részt vett.

Miről is szólt tulajdonképpen ez az ünnepélyes átadás, amely tulajdonképpen egyfajta ívet mutat a Duna-stratégiának az energiát érintő kérdésében? A magyar-román összekötő vezeték az első kézzel fogható intézkedés egy valódi, regionális infrastruktúra-politika elkészítéséhez, megteremtéséhez. A régió gázpiacai, tudjuk jól, a mai napig teljesen el voltak szigetelve egymástól, és gyakorlatilag csak nemzeti gázpiacokról beszélhettünk. Az országaink között létező mindössze néhány összekötő vezeték gyakorlatilag csak az orosz gáz átvezetésére szolgált, ez azonban a jövőben ezzel a lépéssel megváltozik, és ennek a változásnak első lépése ez a gázösszekötés. Ennek az elkészültével további hasonló lépések következnek például Horvátország és Magyarország, Magyarország és Szlovénia között, aminek már készül a megvalósíthatósági tanulmánya.

Az elmúlt időszakban, néhány héttel ezelőtt a külügyi bizottság tagjaként a szlovák külügyi bizottság meghívására Pozsonyban járhattam, ott a szlovák fél kifejezetten és hangsúlyozottan jelezte az energiaellátás biztonsági kérdését, és talán nem véletlen, hogy nemcsak szándéknyilatkozat van már, hanem tulajdonképpen egyfajta előmunkálatok vannak a Vecsés-VeÁký Krtíš közötti szlovák összekötő vezetékről, és a Magyarország-Szlovénia közötti összekötő vezeték is szándéknyilatkozat szintjén áll. Úgy vélem, hogy ez a Romániában 61 kilométer hosszú, Magyarországon 47 kilométer hosszú, Szegedet Araddal összekötő gázvezeték kapacitása majd' kétmilliárd köbméter évente.

Ezen tények tükrében is nagyon fontos, hogy Orbán miniszterelnök úr az avatóbeszédében úgy fogalmazott, a magyar elnökség egyik kiemelt, kulcsfontosságú prioritása, hogy ebben a Duna-stratégiában kellő erővel és kellő súllyal legyen benne az energiaellátás-biztonság, nemcsak Magyarország, hanem Magyarország szomszédai, sőt egész Európa számára.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  153  Következő    Ülésnap adatai