Felszólalás adatai

VELKEY GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki körben utolsóként felszólalónak annyi könnyebbsége van, hogy nagyon sok fontos állításra hivatkoznia is elég, ezt fogom tenni azért, hogy ne ismételjem a korábban elmondottakat, és alkalmam van arra is, hogy reflektáljak néhány kulcselemre, amit többen szóvá tettek.

Az egyik kulcselem, és ezzel szeretném kezdeni, a jövőkép számonkérése. Több hozzászóló részéről elhangzott ez a felvetés. Amikor ezek elhangoznak, általában bólogató egyetértés jelei figyelhetők meg a teremben. Azt gondolom, hogy a jövőképről mindig érdemes beszélni, de mindig kell tudnunk, hogy kitől várunk jövőképet. Én nem a kormánytól várok jövőképet, én a társadalomtól várom. Azt várom, hogy valóban közmegegyezés alakuljon ki a jövőképek bizonyos sarkalatos kérdéseiben. Nem szeretném, ha a kormány megmondaná nekem, hogy hogyan éljünk, de azt elvárom, hogy a társadalom tudatosan fogalmazzon meg, nyilván több elemében eltérő érdekközpontok alapján, olyan elemeket, amiben közmegegyezés alakulhat ki.

Nos, e tekintetben úgy gondolom, az anyag hűen és pontosan tükröz egy pozitív jövőképet, amely a fenntarthatóság elvének megfelel. Azokat a számon kért jövőképelemeket, amelyeket Rétvári Bence és Bencsik János is megfogalmazott, megtaláltam az anyagban. Az anyag komplex, körültekintő, alapos, ha a programról beszélünk. Minden olyan jövőképre vonatkozó irány, amelyik az egészség kérdését, a demográfiai kérdéseket, a gazdaság ügyét, az energetika ügyét, a környezet és a természet állapotát egybekapcsolja a fenntarthatóság gondolatköre mentén, az ebben az anyagban benne van. Benne vannak azok a vízgazdálkodással kapcsolatos stratégiai kérdések, amelyeket Turi képviselőtársam megfogalmazott. Majdnem minden ilyen elem benne van. Éppen ezért nekem ilyen értelmű kritikám az anyaggal szemben nincs. Ezt egy nagyon alapos, nagyon körültekintően megfogalmazott programnak gondolom, elismerésem ezért a készítőknek és az előkészítőknek.

Szerintem nem ezzel van hiba, hanem a gyakorlattal, a megvalósulással, és ezt részben számon kérhetjük a jelentésen is. A jelentés szintén alaposan végiggondolt, jól összeállított, sok tekintetben megfelelően adatolt anyag. Így ebből lehet érdemi következtetéseket levonni a jelen folyamataira nézve. Azonban éppen a műfaj szerintem hibáiból következően mindig a programra reflektál, kevésbé a valóságra. Azzal a módszertani megoldással, amelyik erre a konstrukcióra jellemző, nem tudok igazán azonosulni. Tematikájában is a programot követi. A valós, reális folyamatokkal való szembesítést és szembesülést várom el mindenféle jelentéstől, nem a program végrehajtásához képest nézném a folyamatok alakulását, hanem a mindenkori elvárható vagy kívánt irányokhoz képest, figyelembe véve a nemzetközi tendenciákat is.

Bizottsági ülésen is elmondtam már, helyesebbnek gondolnám, ha éves szinten tárgyalnánk a jelentéseket, és mindig hasonló, jól áttekinthető, megfelelően adatolt tematika mentén tekinthetnénk át a legfontosabb részkérdéseket. Ebben természetesen lesznek ismétlések, lesznek olyan kérdések, amelyek minden évben ugyanúgy benne lesznek, és sokszor nem kellenek újabb adatok hozzá, mégis azt gondolom, hogy ez a módszertan egy folyamatos szembesülést kíván minden szereplőtől, a társadalmi csoportoktól, a kormányzati cselekvőktől, a gazdasági cselekvőktől, ami a mindennapi döntésekben kézzelfoghatóbban teszi számonkérhetővé a folyamatok tudatos alakítását. E tekintetben tudom a legfontosabb kritikát megfogalmazni az előttünk lévő anyagokkal kapcsolatban. Ez az egyéves jelentési gyakorlat, ha úgy tetszik, ellenőrzési gyakorlat jellemző az agrárgazdasági jelentés kapcsán, szintén követendő példaként itt is megfogalmazhatónak látom azt a gyakorlatot, amely szerint az Agrárgazdasági Tanács is véleményezi a folyamatokat, ezt megtehetné a Környezetvédelmi Tanács is. Sőt, nem lenne haszontalan, ha a jövő nemzedékek biztosa is minden ilyen jelentéshez hozzáfűzné a saját észrevételét, és a jelentéssel együtt tárgyalhatnánk azt is.

Tehát még egyszer mondom, alapvetően nem a program tartalmával, előkészítettségével, hanem a műfaji kérdésekkel vannak problémáim.

Most szeretnék néhány konkrét szemléleti kérdésre rátérni. Ebből az általam is fontosnak tartott műfaji megközelítésből következően nem az anyagban foglaltakra, hanem a valóság és a tervek, a valóság és a programelemek oldaláról, összevetéséből szeretném ezeket elővenni sorban, egyenként. Orosz Sándor a hozzászólásában úgy fogalmazott, nagyon finoman és intelligensen, hogy a környezetvédelem belügyének tekintik nagyon sokan az egyes környezeti kérdéseket. Nos, azt gondolom, ha a valósággal szembesítjük a folyamatokat, illetve a terveket, azt kell megfogalmaznunk, amit többen elmondtak már előttem, hogy az ágazati érdekek felülírják a komplex érdeket, a részérdekek felülírják a teljes közösség érdekeit, a rövid távú érdekek felülírják a hosszabb távú érdekeket. A gyakorlatban ezzel szembesít a mindennapi vizsgálat, és ennek nagyon sok példáját lehet hozni, ha a mindennapi életünkből merítünk tapasztalatot.

Többen említettek ilyen példákat, ezek közül én is szeretnék kiemelni egy-kettőt. Az egyik ilyen fontos, környezetvédelmi szempontból stratégiai jelentőségű kérdésnek gondolom azt a vitánkat, amit a szén-dioxid-kvóta értékesítése kapcsán megfogalmaztunk. Ha jól tudom, a zöldberuházási program ügyében érdemi kifizetések még nem történtek. Ha ez így van, akkor, azt gondolom, az tragikus. Az, hogy ennek a programnak a megvalósítása elment egy olyan irányba, amely a szén-dioxid-értékesítésből származó bevételeket korábban kormányzati forrásokból finanszírozott fejlesztések kiváltására fordítja át, az több mint hiba. A panelprogram áttranszformálása a zöldberuházási programból finanszírozandó programmá, megítélésem szerint a környezetvédelmi fejlesztésekből súlyos forrásokat vesz ki egyszerűen azért, mert forrást cserél.

Úgy gondolom tehát, hogy a szemlélet vagy az elvek és a gyakorlat ellentmondása ennek a témának a kapcsán tetten érhető; mint ahogy tetten érhető volt a néhány héttel ezelőtt elfogadott termékdíjtörvény vitájában és végszavazásában is. A szemléletváltásban kiemelkedően fontos, hogy az egyes érintett szereplők érdekeltsége a környezetvédelem ügyében hol található meg, hol jelenik meg. A termékdíjtörvény korábban sokak által kritizált módozata a kereskedelmi szereplőket is érdekeltté tette a hulladékkibocsátás csökkentésében. A termékdíjtörvény módosítása ezt az érdekeltséget kivette, innentől kezdve egy olyan, nagyon fontos gazdasági érdekkör vagy csoport, amelyik a fogyasztó elé helyezi az árut, elvesztette az érzékenységét vagy az érdekeltségét a hulladékkibocsátás mennyiségét tekintve.

Ez szerintem nagyon súlyos visszalépés, és itt szeretném jelezni, hogy sem ebben a kérdésben, sem más kérdésekben sem kormányzati, kormánypárti, ellenzéki, hanem részérdekek és a komplex, hosszú távú megközelítés között feszül az ellentét. A termékdíjtörvény módosítását MSZP-s és fideszes képviselőtársaink együtt szavazták meg, együtt fogadták el azt a javaslatot, amelyik megítélésem szerint környezetvédelmi szempontból jelentős visszalépést eredményez. Mint ahogy pont ugyanígy fogadta el a parlament azt a törvénymódosítást, amelyik a vízgazdálkodási törvény kapcsán az energetikai célú termálvíz-hasznosítás esetén, bizonyos esetekben mellőzi a visszasajtolási kötelmet. Itt is gazdasági részérdek és komplex, hosszú távú társadalmi érdek ütközött, a gyakorlat megint nem kormánypárti-ellenzéki, hanem gazdasági és környezeti érdek ellentéteként jelent meg, és minden esetben vesztett a környezeti érdek.

(15.40)

Vesztett a környezeti érdek a költségvetési vitában, többek között a Vásárhelyi-tervben, veszt épen most a Vásárhelyi-terv felülvizsgálata kapcsán benyújtott módosító javaslat mentén, és veszély van arra, hogy veszt a bányászati törvény módosítása mentén is. Azt gondolom tehát, hogy a gyakorlat és az elvek ellentmondása a legsúlyosabb probléma. Ez veti fel mindannyiunkban a kérdést, mennyire van szükség hosszú távú gyönyörű, tartalmas, megfelelően komplex és megfelelően részletező programokra, ha azok megvalósulása nem szembesítődik a gyakorlattal közvetlenül, és nem orientálja a mindennapi cselekvéseinket. Nos, úgy gondolom, hogy e tekintetben kellene érdemben előrelépnünk, és ennek az előrelépésnek a realitásában fogalmazom meg a legkomolyabb kétségeimet, vagy vagyok a leginkább szkeptikus. Ahhoz, hogy érdemben előrelépjünk, érdemi szemléletváltozás kellene a társadalom részéről, a társadalom szemléletváltozásában, a környezettudatosság elterjedésében vagy szélesebb körű elterjedésében, hogy Rétvári Bencére hivatkozzak. A fogyasztói szemlélet átalakulásában - ami a társadalom széles köreire jellemző - pedig csak akkor tudunk előrelépni, ha a tájékoztatás mellett az érdekeltségi szinteken, vagyis a jogszabályok mentén is érdemi változások vannak, itt pedig sorozatban egyre-másra vereséget szenvedünk.

Még egy területről szeretnék beszélni, a közlekedés területéről - amiről már többen ejtettek szót -, és a közlekedésnek is egy sajátos területéről, a kerékpáros közlekedésről. Helyes, egyetértek vele, hogy a közösségi közlekedést fejleszteni, támogatni kell, az utóbbi időszakban azonban szinte robbanásszerűvé vált a feszültség, amely a kerékpáros közlekedés előretörésével mind a gyalogosok és a kerékpárosok, mind pedig a közúti közlekedő gépjárművek és a kerékpárosok között megjelent. E tekintetben is gyönyörű terveink voltak, a megvalósításban mégsem tudtunk előrelépni, többek között például azért sem, mert a belterületi úthálózat fejlesztésében, de a településközi úthálózat fejlesztésében is a szükségeshez képest töredékében állnak rendelkezésre azok a források, amelyek a szükséges infrastruktúra megteremtését, az ebben való érdemi előrelépést biztosítanák. Addig pedig a kerékpáros közlekedésben, amely a környezettudatosság egy fontos megjelenése, nem fogunk tudni előrelépni, amíg az infrastruktúra fejlesztéséhez megfelelő források nem állnak rendelkezésre.

Rengeteg tehát a tennivalónk. A komplex megközelítés helyes, a gyakorlat azonban ennek szögesen ellentmond, ez pedig a legsúlyosabb probléma. Ebben a szemléletváltással tudunk előrelépni, a szemléletváltás pedig csak nagyon lassan és folyamatosan történhet, és ebben is kulcselem az érdekeltség. Ha nem teremtjük meg az érdekeltséget, a szemléletváltozás is csak társadalmi kívánalom lesz.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.)