Készült: 2024.03.28.14:38:50 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

283. ülésnap (2006.01.30.), 203. felszólalás
Felszólaló Pichler Imre László (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 4:12


Felszólalások:  Előző  203  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

PICHLER IMRE (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Én a szigetvári Zrínyi Miklós Gimnázium mellett szeretnék érvelni. A beadási feltételek között olvashattuk azt, hogy azon önkormányzatok intézményei részesülnek előnyben, amelyek regionális beiskolázásúak. A szigetvári Zrínyi Miklós Gimnázium regionális beiskolázású intézmény, 46 településről járnak be tanulók. Ezerfős az iskola tanulólétszáma. Hangsúlyozni szeretném, hogy jelenleg négy helyen folyik az oktatás. Nagyon fontos lett volna tehát, hogy végre bele tudjon fogni az önkormányzat egy olyan rekonstrukciós beruházásba, amelynek ráadásul megvolt, megvan a saját lába is, tehát a városi önkormányzat a saját részét meg tudja finanszírozni.

A fejlesztéssel olyan célokat tűzött ki maga elé a beruházó, amelyek teljesülése esetén a jelenleginél minden tekintetben magasabb színvonalon, a XXI. század követelményeinek megfelelő oktatásra lesz lehetőség az oktatási intézményben. A kitűzött célok között szerepel a biztonságos iskola feltételeinek megteremtése, számítástechnikai terem fejlesztése, az akadálymentes közlekedés feltételeinek megteremtése és a kollégiumi férőhely korszerűsítése. A kitűzött célok teljesítését részletesen bemutatja a dokumentáció, azonban tudom, hogy idő hiányában én ezt most nem tudom előterjeszteni, de két területet szeretnék kiemelni.

Az egyik a biztonságos iskola feltételeinek a megteremtése. A jelenlegi körülmények között csak az egymás mellett lévő két gimnáziumi épület között van egy olyan zárt közlekedési lehetőség, ahol a tanulók egyik épületből a másikba közlekedhetnek. A másik két épület a város egész más részén van. A terveink szerinti megoldással a teljes oktatási intézményegyüttesnek egyetlen központi főbejárata lenne, amelynél a belépés-kilépés szigorúan ellenőrizhető lesz. Ez a megoldás a tanulók oktatási időn belüli biztonságát teljes egészében garantálja, egyúttal szigorú felügyelet alá helyezi az idegenek belépését az intézmény területére.

A másik nagyon fontos feltétel az akadálymentes közlekedés megteremtése. A jelenlegi helyzetben az iskolaegyüttest kerekes székhez kötött tanuló nem tudja látogatni. A tervezett fejlesztés és bővítés keretében egy új személyfelvonót terveztünk a főbejárat mellé, amely az eltérő szinteken lévő oktatási helyiségekhez biztosítja a kerekes székekkel való feljutást. Az épületek és az épületegyüttes körülményei miatt a régi gimnáziumi épület földszintjét kerekes székkel jelen pillanatban csak az udvaron keresztül, a bejárathoz épített rámpán át lehet megközelíteni.

A tervezett fejlesztés Szigetvár város önkormányzata 49/2000. számú önkormányzati rendeletével teljesen megegyezik, ugyanis a rendezési terv külön is foglalkozik a jelenlegi gimnázium területével. A terv hosszú távon is a jelenlegi funkció megtartását tűzte ki célul, s ennek szellemében rendelkezett a terület felhasználásáról. Tehát minden adott ahhoz, hogy ez a rekonstrukció megvalósuljon. A miniszter urat arra szeretném kérni, hogy amennyiben mód és lehetőség van ennek a pályázatnak a támogatására, akkor azt segítse elő.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)




Felszólalások:  Előző  203  Következő    Ülésnap adatai