Felszólalás adatai

Pár hónappal ezelőtt kézbe vettem a Honvédelmi Minisztérium hadisírgondozó szervezetének jelentését. A katonás pontossággal megfogalmazott jelentés mélyen megrendített, hiszen a majd' hét évtizede a levéltár mélyén pihenő iratok számomra nem csupán egy-egy adatsort közöltek, hanem közeli hozzátartozóim tragédiáját tárták elém.

A korabeli dokumentumok másolatai között lapozgatva azon gondolkodtam, hogy vajon hány és hány magyar család története hasonló az enyémhez. Mennyien vannak még, akik a mai napig nem tudják, mi történt a felmenőjükkel? S az is kérdésként merült fel bennem, hogy vajon a leszármazottak, a ma fiataljai érdeklődnek-e egyáltalán nagyapáik, dédapáik sorsa iránt.

A téma után érdeklődve meglepetéssel tapasztaltam, hogy nemcsak a határainkon túl eltemetett katonák sírjait kell rendbe tennünk, de bizony saját házunk táján is van mit rendezni. Megdöbbentőnek tartom, hogy 1945-től hosszú évtizedeken át nem védte jogszabály a hazája földjében eltemetett, hősi halált halt magyar katonák végső nyughelyét. A rendszerváltoztatásig intézményes hadisírgondozásról szó sem lehetett. Az egyes sírhelyek, hősi parcellák, katonatemetők állapota csak a helybeli emberek jóérzésén múlott. A törvény erejével egyedül a szovjet katonák sírjait védte az államhatalom.

Tudomásom szerint 1990 után létrejött a HM keretében a Hadisírgondozó Iroda, amely dicséretes módon hozzá is látott a több évtizeden át elhanyagolt és elhallgatott témakörrel kapcsolatos feladathalmaz megoldásához. A kilencvenes évtized végére elért eredmények azonban felemásak voltak, s noha részeredmények születtek, egészében mégis jól tükrözték a lényeglátó, átfogó koncepció hiányát. Ez nem is csoda, hiszen amennyiben az információim helyesek, a maroknyi személyzet híján volt a szakmai hozzáértésnek is, csak az elmúlt évezred végén kerültek oda olyan kutatók, akik a veszteségi adatokra, temetési helyekre vonatkozó közgyűjteményi anyagokat ismerték, és megkezdték azok módszeres feltárását.

A hadisírgondozás nemzeti ügy. Minden magára valamit adó nemzet gondoskodik hősi halottairól. A nemzetközi példák egyértelműen ezt a szemléletet támasztják alá, tekintsünk akár az egykori legnagyobb hadviselő államokra, akár közvetlen szomszédainkra. Köztudott, hogy az Egyesült Államok évtizedekkel a föld bármely pontján vívott különböző háborúk lezárása után is felkutatja és hazaszállíttatja hősi halottait. Németország hatalmas központi temetőket építtet, és oda szállítja át a különböző hadműveletekben elesett katonáit, akárcsak a Brit Nemzetközösség.

A kelet-európai térséget, például Lengyelországot vagy Romániát vizsgálva elmondható, hogy igen magas szintű szervezet foglalkozik a hősi halott katonák ügyével. Magyarország lélekszámához viszonyítva mind az első, mind a második világháborúban kiemelkedően nagy veszteséget szenvedett el. Hősi halottaink tiszteletére annyit legalább meg kell tennünk, hogy garantáljuk a magyarországi hadisírok gondozását. Nagyon fontosnak tartom, hogy az állam a haláluk után is gondoskodjon azokról a katonákról, akik a legdrágábbat, az életüket adták azért a közösségért, amely fegyverbe szólította őket.

Tisztelt Államtitkár Úr! Mit tett eddig a kormány a magyar hadisírgondozásért, és miként kívánja garantálni hőseink végső nyughelyeinek védelmét? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)