Felszólalás adatai

DR. KELEMEN ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Egy országgyűlési európai integrációs vitanap alkalmas arra, hogy a napi gondok közül kiemelkedve értékeljük országunk helyzetének alakulását. Mert mindennapos vitáink és gyakran ismételt panaszunk azzal kapcsolatosan, hogy volt már kitűzve a csatlakozás évének 2000, 2002, az utóbbi időben 2005 is kezd felbukkanni - bár nem a mi részünkről -, mindezek könnyen elfedhetik a tényt, hogy Magyarország európai integrációs politikája milyen hihetetlenül gyors és sikeres folyamat.

Ma már megállapíthatjuk, hogy jó volt az Antall-kormány egyértelmű politikai orientációja az euro-atlanti világ felé, mert nemcsak a politikai váltás volt sikeres a fejlett demokratikus államok irányába, de azóta bebizonyosodott, hogy képesek is vagyunk megfelelni a kezdetben szörnyen magasnak tűnő akadályoknak.

(11.00)

Egy csontig eladósodott, kifosztott, nemzetében és társadalmában sokszorosan megosztott ország alig több mint egy évtized alatt az Európai Unióra esélyessé vált, sőt környezetében talán a legesélyesebb.

Tisztelt Ház! Amerikai kutatók elemezték azt a jelenséget, hogy egy állam háborúvesztés után kevesebb mint egy emberöltő alatt újra elérheti a háború előtti fejlődési ritmusát, vagyis nem azt a szintet, ahonnan lezuhant, hanem olyan magas fejlettségi szintet, mintha nem jött volna közbe a háború. Arbetman, Kugler és Organski ezt főnix-faktornak nevezi. Jó példája ennek az első világháború utáni Németország. Természetesen ez a lehetőség csak akkor áll fenn, ha az adott ország fejlettsége a háború előtt legalább közepes volt, és lakossága, annak munkakultúrája megfelelő mértékű. Én úgy értékelem, hogy a háborúval felérő negyvenéves romlás után ez a főnix-tényező működik ma hazánkban.

A borúlátónak, csüggetegnek tartott magyar nemzet elnyerte függetlenségét, és biztosítva polgárainak a személyi szabadságot, olyan elsöprő erejű építkezésbe fogott, hogy ha igaz a pesszimizmusunkról szóló közkeletű megállapítás, akkor ez igen különös fajtája a pesszimizmusnak, talán úgy mondhatom, hogy konstruktív pesszimizmus. És ahogy megnyílnak a lehetőségek először a magánvállalkozás előtt, legutóbb pedig az otthonteremtés előtt, lehangolt kedélyhez sehogyan sem illő módon élünk is vele.

Az ország társadalmi-gazdasági előrehaladása tette lehetővé külpolitikai célkitűzéseink megvalósításának közelivé válását. Ha csak a legutóbbi idők legfontosabb eseményeit nézzük, azok is alátámasztják értékelésemet. Az Európai Parlament plenáris ülésének szeptember 5-én elfogadott határozata Magyarország csatlakozási kérelméről kimondja, hogy hazánk minden bizonnyal az első csatlakozó országok között lesz. Azután november 13-án megszületett az Európai Bizottság éves országjelentése Magyarországról, a negyedik, s a korábbiakhoz viszonyítva nemcsak a legkedvezőbb, de a legrészletesebb jelentés. S mint Magyarország állapotát elemző írás, természetesen az elismert haladásunk megállapítása mellett bírálatokat és a feladatkijelöléshez ajánlásokat is tartalmaz.

Ezek az elemek jelennek meg aránytalanul eltúlozva a kormány ellenzékének megnyilatkozásaiban. Hiszen ha áttekintjük a jelölt országok sorsát, akkor mindjárt szembetűnik, hogy a legegyszerűbb mutató, a tárgyalásokon ideiglenesen lezárt fejezetek száma tekintetében a nem térségünkbeli Ciprus áll csak ilyen jól, mint mi. S ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy az audiovizuális fejezet már rég lezárható lett volna, ha nem függne az Országgyűlés kétharmados többségű szavazásától - hiszen ehhez Kovács László szerint is csak egyetlen döntés kell, és a kuratóriumok összetétele nem szerepel az audiovizuális fejezetben, tisztelt Szent-Iványi kollégám -, akkor tudjuk, hogy itt tulajdonképpen egy árukapcsolás miatt nem enged ebben a tisztelt a baloldal, ahogy a jelentés mondja: a kormány kezdeményezései ellenére. Ebben az esetben még kifejezettebbnek látszik, milyen jó a tárgyaláson kialakult helyzet.

Nagy öröm, hogy a bel- és igazságügyi együttműködésről szóló fejezetet elsőként lezártuk.

A jelentés külön értékeli a közösségi vívmányok átvételének nemzeti programját, amelyet a felkészülés tekintetében jónak értékel. S ha megnézzük az összehasonlításra módot adó csatlakozási partnerségi okmányban meghatározott rövid távú feladatok teljesítésében elért eredményeket, akkor is érzékelhető a fejlődés. Míg a 2000. évi jelentésben hat prioritásból egy teljesült, kettő részben és három nem, addig a 2001. évi értékelésben négy teljesült, egy nagymértékben és egy részben; nincs is olyan, amire azt mondaná, hogy ne teljesült volna. De a középtávú célkitűzésekből is teljesült kettő, nagymértékben teljesült öt, részben pedig máris teljesült három.

Ami az ismételt bírálatokat illeti az Európai Bizottság részéről, azok megítélése nem lehet egységes szempontú. Egy részük olyan kiemelt vizsgálati szempontot tartalmaz, amely nem Magyarországra jellemző, hanem általános probléma. Ilyen a közigazgatás, a cigányok helyzetének rendezése és a korrupció. Az Economist-csoport által kiadott páneurópai lap, a European Voice összefoglalója szerint a cigánykérdés ugyanilyen súllyal jelentkezik a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában és Romániában is. Ugyanakkor a mi országjelentésünk elismerően szól arról, hogy a középtávú után a hosszú távú stratégia is elkészült, és a költségvetési ráfordítás megsokszorozódott. Az ismétlődő kérdések másik része egyszerűen jogharmonizációs feladatainkat jelzi, s a jogkövetés kikényszerítésének, ellenőrzésének intézményeire vonatkozik. Ez pedig egy folyamat, ami nem áll le a taggá válással sem.

Több bírálat vonatkozik ugyanakkor olyan területekre, amelyek nem képeznek csatlakozási feltételt, mint például az egészségügyi reform, a nyugdíjrendszer átalakítása vagy a szociális párbeszéd. Itt ugyanis nincs egységes európai gyakorlat. Említi a jelentés, hogy sok a kórház és gyenge az infrastruktúra. Erre azt tudom mondani, hogy talán folytatni kellett volna az egészségügyet a talpára állítani kívánó, az általunk 1990-ben elkezdett reformot, mely a tisztiorvosi szolgálat, a háziorvoslás, a gyógyszertárak privatizációja után a szakrendelésekhez jutott volna el. Kedves Szent-Iványi Képviselőtársam! Ehelyett 1994 és '98 között a fogkezelések beárazása és az ágykivágás következett, s a reformlépéseket azóta is, most is ellenkezéssel fogadja az, aki az országjelentés kritikáját hangoztatja a kormány ellen.

A nyugdíjrendszerben pedig nem szétzilálás folyt, mint ahogyan az előttem szóló mondta, hanem belenyúlt az előző kormány olyan durva kézzel, amelynek torz számításon alapuló folytatása az állami társadalombiztosítás anyagi alapjait tette volna tönkre. A társadalombiztosítás - főleg öregedő társadalmakban - nem egyszerűen életjáradék, hanem az egymásért való szolidaritásnak is meg kell jelennie a rendszerben. A legutóbbi időben ezt szolgálja a családhoz kötődő, a szülőnek szóló kiegészítés terve.

És ami a szociális párbeszédet illeti: a jelentés a bizalomhiányt emeli ki az akadályok közül, ugyanakkor elismerően szól a kormány és a közalkalmazottak közötti hároméves megállapodásról, mely már 2001-re húzódik át.

A visszatérő kifogások között említhetnénk a börtönök zsúfoltságát - tudjuk, történt építés -; a környezetvédelemben az elmaradás felszámolása és az önkormányzati rendszerünk széttagolása szintén kétharmados probléma.

Kedvelt kifogás - most is hallottuk - az autópálya-építés ügye. De ebben a kérdésben a fő dolog, hogy végre elindult az autópálya-építés, és az autópályadíj leszállt a csillagokból a földre; hogy a magyar vállalkozók révén a hazai gazdaságot ez közvetlenül táplálja, hiszen szintén szerepel az országjelentésben a nemzeti preferencia eltörlése ezen a területen: ez lehet európai érdek, európai uniós érdek, nekünk viszont kevésbé sürgős. A jelentés is hangsúlyozza az M3-as építésének és az M7-es felújításának jelentőségét, a közutakat, a szekszárdi Duna-hidat, és elismeri - és ezt is tessék idézni - azt, hogy a nyílt közbeszerzési eljárások értékben kifejezett aránya 76 százalékosra nőtt az országban.

Vannak olyan bírált elemek, melyek saját érdekeinkkel ütköznek, ezért lebontásukkal nem is olyan nagyon okos dolog nagyon sietni. Ilyen az adókedvezmény rendszere, az egységes energiapiac, a kishatárforgalom összhangba hozása az EU-előírásokkal, a földpiac és a birtokrendezés, melyekről egyébként éppen most folytatjuk le döntéshez vezető vitánkat. Mert nem szabad elfelejteni, hogy a kormány a népnek felelős elsősorban, és nem az Uniónak. Egyébként az ésszerűség is arra figyelmeztet, hogy az Unióba való belépéskor itthon is lesz népszavazás.

Végül: egy új elem a határon kívüli magyarokra vonatkozó kedvezménytörvény ügye. Kétségtelen, hogy a szöveg homályos, nem jól indokolt, és eltér a velencei bizottság véleményétől, annak ellenére, hogy hivatkozik rá, kettős követelménye pedig csapdaszerűen működik, hiszen nem egyértelmű, hogy meg lehet-e egyszerre felelni az emberi jogi normáknak és minden szomszéd igényének, különösen, ha az adott szomszéd ugyancsak távolra került az uniós felvételtől. Verheugen úr nyilatkozata e tárgyról ugyancsak ezt a kérdésemet húzza alá. Persze, hogy a lehetőségig meg kell egyezni a szomszédokkal, de aki nem volt hajlandó aláírni a kisebbségi keretegyezményt - amely legalább a többségi állam részére határoz meg feladatokat -, akkor bizony elég nehéz tárgyaló partnerről van szó. Ilyenkor az az érzésem, hogy amit a SZDSZ vezérszónoka mondott, hogy visszaigazolása az ő aggodalmuknak - én inkább úgy érzem, hogy az ilyen kiélezett vita részükről felerősítése a felénk irányuló ellenséges indulatnak.

Érdekes ugyanakkor - és ezt hadd jegyezzem meg, mert ez eddig nem merült föl ebben a vitában -, hogy a Romániáról szóló országjelentés eredményként könyveli el az erdélyi magánegyetem létrejöttét, amelyet a román kormány se nem finanszíroz, se nem támogatott. Így talán ez a teljesítés is inkább ide, a magyar országjelentésbe tartozik.

Ha megnézzük a Bizottság dodonai szövegét - amire utalt Kovács László képviselőtársam -: e törvény rendelkezései látszólag ellentétben állanak a kisebbségvédelem általánosan elfogadott európai normáival. Tényleg, az "apparently" és az "apparemment" az angolban és a franciában a "látszólag" és a "nyilvánvalóan" kettős értelmét viseli.

(11.10)

De megnéztem éppen ezért - hogy vajon a magyar kormány fordított-e rosszul szöveget - a német változatot, amiben "scheinbar" szerepel, tehát egyértelműen a "látszólag", és nem hiszem, hogy a német fordítónak érdeke lett volna abban, hogy számunkra kedvezően átértelmezze a szöveget.

Tisztelt Ház! Mindezen vitatott szövegrészek mellett szem elől ne tévesszük az egyértelmű elismerést, amelyek a piacra, az EU-szabályokra, a statisztikára, az iparpolitikára, a kutatás-fejlesztésre, az oktatásra, az ifjúságpolitikára, a pénzügypolitikára, a minimálbér emelésére, a munkanélküliség csökkenésére, az antiinflációs politikára, a Széchenyi-tervre, a forint konvertibilissá tételére vonatkoznak - elég sok dolog van.

Magyarország politikai sikereit megfelelően felerősítik a gazdasági eredményeink. Amikor az irat a koppenhágai kritériumok szempontjából értékeli gazdaságunkat, legfőbb megállapítása - és itt most idézni akarok pontosan -: "2001-ben a magyar gazdaság 5,2 százalékkal nőtt, ami a legmagasabb növekedési arány az átmenet kezdete óta." A másik idézet. "A munkanélküliség tovább csökkent a 6 százalékos érték alá 2001-ben." A beruházások növekedése mellett számunkra is fontos, hogy - és itt idézem -: "A korábbi években nagyon szerény lakossági fogyasztás elkezdett felzárkózni." Amikor arra hivatkoznak, hogy mindez az előző kormány érdeme, akkor ide kell idéznem azt is, hogy: "Magyarország egy megfelelőbb monetáris és árfolyam-politikát választott, ami hozzájárul az alacsonyabb infláció eléréséhez." Ugasson tehát a kutya, a karaván halad!

Az Európa-szerte nemrég elvégzett belső közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a vállalatok többsége szerint Magyarország a piaci normák terén is a legjobb értékelést kapta. Erre már utalt a miniszter úr. Ugyanakkor folyamatosan részt veszünk az integráció olyan újjáformálódó területein is, mint amilyen az EU közös védelmi és biztonságpolitikája. A Nyugat-európai Uniónak az ideiglenes európai biztonsági és védelmi közgyűlésén részvételünkkel formálódik a petersberginek nevezett feladatok ellátásának a kimunkálása, amelyek közé tartoznak a humanitárius és mentési műveletek, a békefenntartó feladatok, a válságkezelés katonai eszközökkel és maga a béketeremtés.

Egy rendkívül differenciált, de mégis gyors reagálásra képes rendszer megteremtése folyik, amely anélkül, hogy korlátozná az EU döntéshozatali autonómiáját, bevonja a nem EU-tag európai NATO-szövetségeseket és a tagjelölt országokat. Ugyancsak részt veszünk a terrorizmus elleni küzdelem érdekében született közösségi döntések végrehajtásában.

Tisztelt Ház! Magyarország helyzete és fejlődése elismerést kelt a világban. Politikánk eredményességéhez hozzájárul társadalmi-gazdasági fejlődésünkből származó megerősödésünk. Ugyanakkor a magyar politika időben felismerte azt a jelenséget, amelyet Robert Cooper mint a posztmodern állam politikáját jellemzi. Az angol diplomata ugyanis azt mondja, hogy míg a modern állam olyan elveken épül, mint az államszuverenitás kizárólagossága, a belügyek és külügyek elválasztása, az erőszak mint a biztonság végső garanciája - például a határok is így változtathatók e logika szerint -, valamint, hogy az államrezon a legfőbb szempont, amely csupán érdekekkel és erőkkel számol, addig a kétpólusú világ felbomlását követően posztmodern korunkban az új kihívásokkal szemben a világ békéjét és fejlődését csak akkor lehet fenntartani, ha az államok olyan együttműködésre is hajlamosak versengésük mellett, amely szuverenitásukat korlátozza - például nemzetközi bíráskodás, piaci verseny korlátainak lebontása, környezetvédelem, fegyverzet-ellenőrzés a másik állam területén és a többi.

Amennyiben a belügyek és külügyek nem válnak olyan élesen ketté, mint a modern politizálásban - például, ha a kisebbségvédelmet vesszük -, ha az állam felismeri, hogy az erőszak az atomkorszakban a saját létét is fenyegeti, és végül, ha az államérdek rövid távú koncepciójával szemben hosszú távú demokratikus és humanitárius elvek erősödnek fel. Ez a folyamat már a római szerződés óta megfigyelhető, és jó példája a CFE-szerződés, maga az EBESZ, a kémiai és vegyi fegyverkezés tilalma, az ottawai konvenció vagy a nemzetközi büntetőbíróság elismerése.

A posztmodern logika nem ez erőegyensúlyra épül, hanem a kölcsönös egymásra hatásra. Míg a belügyekbe való beavatkozás a modern kor egyik nagy tabuja volt, hiszen annak logikája az erő elrejtésére és a bizalmatlanságra épített, addig a posztmodern kor az új kihívások fényében a nemzetközi együttműködésre, az átláthatóságra, a transzparenciára épít, és még kül- és biztonságpolitikai területen is korlátozni hajlandó saját szuverenitását.

Ezt a folyamatot ismerte fel a magyar politika, s ezért reménykedhetünk térségünk békés fejlődésében, Magyarország előttünk álló boldogabb korában.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)