Készült: 2024.03.28.09:53:46 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

320. ülésnap, 38. felszólalás
Felszólaló Tukacs István (MSZP)
Felszólalás oka elhangzik az interpelláció/kérdés/azonnali kérdés
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 3:04

Felszólalások:  <<  38  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint mindannyian emlékszünk rá, nyár elején a parlament méltatlanul rövid eljárással fogadta el azt a törvényt, amely állami túlsúlyt biztosít a szövetkezetek által létrehozott Takarékbankban a Magyar Posta és a Magyar Fejlesztési Bank által, és durván rátenyerel a takarékszövetkezetekre, elvonva belső önállóságukat, döntési lehetőségeiket. Ennek a törvénynek volt velejárója az, hogy létrejött egy bizonyos integrációs szervezet, mely kvázi hatósági jogosítványokkal van felruházva, mint ahogy valamikor a szövetkezetek, takarékszövetkezetek által létrehozott bankjuk is.

A nyár fejleménye volt, hogy a szövetkezeteknek el kellett fogadni az új alapszabályukat, de ennek nagyon abszurd hozadéka az, hogy csak igennel szavazhattak erre. Akkor, amikor a kormány létrehozta a többségét a Takarékbankban, valamint kényszerintegrációra kényszerítette a takarékszövetkezeteket, hibát követett el, hiszen egy jól működő rendszerbe nyúlt bele. Ugyanakkor - egy új hír szerint - a kormány nem elégszik meg ennyivel, hanem az integrációs szervezetnek pénzt juttatva - mintegy 100 milliárdot, más források szerint 136 milliárdot - arra ösztönzi az integrációs szervezetet, hogy szerezzen tulajdont a szövetkezetek által létrehozott Takarékbankban a Magyar Posta útján.

Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! - és mindazok, akik követik a televízió adását, ha most elvesztették a fonalat, nem csodálom. Nem csodálom, ugyanis teljes képtelenség az, amire most a kormány készül, mert sem logikus magyarázata nincs, sem pedig valóságos pénzforrása sincs hozzá. 100 vagy 136 milliárd forint elég nagy összeg ahhoz, hogy a kormány végiggondolja, hogy mit tesz. Ha ez az ügylet a vállalkozások világában bonyolódna, akkor kereshetnénk benne gazdasági ésszerűséget, akkor azonban, amikor a kormány késztet rá egy gyakorlatilag kormányzati ellenőrzés alatt lévő szervezetet arra, hogy bevásárolja magát az egyébként veszteséges Magyar Postába, akkor annak nyilván nem gazdasági magyarázata van, hanem politikai magyarázata.

(14.20)

Ugyanakkor meg kell említeni azt is, hogy a postának kiterjedt hálózata van, mint ahogy a takarékszövetkezeteknek is, 1500, illetve 2000 fiókkal bírnak, és nyilván, amikor a kormány szinergiákról beszél, azt a kérdést is fel kell tenni, hogy mi lesz akkor.

Kérdéseim: mi szükség volt erre az ügyletre? Hol van erre 100 milliárd forint? Nincs-e hasznosabb cél, amire lehetne költeni? Vajon veszélyben vannak-e munkahelyek az összeolvadással?

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Felszólalások:  <<  38  >>    Ülésnap adatai