Felszólalás adatai

DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Világválság, belpolitikai küzdelmek közepette is van olyan más esemény, amiről itt a tisztelt Házban is szólni kell.

Már két hete, hogy az örökkévalóságba távozott Gyurkovics Tibor. Talán nem túlzás azt állítani, óriást vesztettünk. Mégis szomorú szívvel kellett megtapasztalnunk az azóta eltelt időben, hogy rövid hírszerű bejelentéseken és néhány kislélegzetű emlékműsoron túlmenően a média nem emlékezett meg méltóképpen róla, s különösen elkeserítő, hogy a közpénzből fenntartott fő közszolgálati televízió is hallgatott.

Ez azért is nagyon szomorú, mert Gyurkovics Tibor kivételes tehetségű alkotó volt, munkásságával elismerések sorát érdemelte ki. Az emberek csodálatát azonban nem a kitüntetései vívták ki, hanem a művészete, elementáris lendülete, kifogyhatatlan humora, életkedve. Tanult szakmája szerint lélekbúvár volt, és valóban minden idegszálával az emberi személyiség mozgását, a szellemi és lelki rezdüléseket figyelte. Ott tanulta meg, hogy a lényeg mindig itt, belül van.

Súlyos egyéniség volt, ízig-vérig a XX. század gyermeke; az utolsók egyike, akit polihisztornak nevezhettünk. Számtalan műfajban mozgott otthonosan, mindenben kiemelkedőt alkotva. Félszáz kötetében az írott szó művészetének minden ágában letette névjegyét. Gyurkovics Tibor, amint azt Hernádi Gyula és Szeghalmi Elemér megfogalmazták, mai irodalmunk ritka értékeket felvillantó irodalmi öttusabajnoka, modern pentatlonistája volt, aki napjaink bonyolult, sok tekintetben tisztázatlan világában mindig egyenesen előrelépett, és lírai hangvételével, művészi hitelességével a legérzékenyebbet vallotta múltról és jelenről, a nagyvilágról, szűkebb hazánkról és nem utolsósorban magáról az emberről.

Páratlan élményt jelentettek az irodalomról szóló kávéházi összejövetelei, különösen, ha elválaszthatatlan barátjával, Hernádi Gyulával szerepelt. Mágusnak, az irodalom mágusának tartották. Verseiben és drámáiban nyomon követhető az emberi részvét fényereje, szenvedésvállalás és szeretet. Ahogy egyik vele készített interjújában fogalmazza: "Volt bennem valami, ami mindig a vesztesek oldalára állított. A nyomorult emberek voltak kedvesek nekem, a Dosztojevszkij-figurák, a Miskin hercegek, a félkegyelműek, a búbánatosak, az imádnivaló elesettek, a félszínészek. Ez volt az a közeg, amiben én jól éreztem magam. Nem is az, hogy jól éreztem, hanem, akikért azt hittem, azt reméltem, hogy még tudok tenni valamit."

Barátságot tartó társasági ember volt, akit a női nem, a tisztaság, a szépség iránti különös tisztelet jellemzett. Lakása mindig egyfajta gyülekezőhelye volt a gondolkodó íróknak, művészeknek. A közélet, a közügy kiemelten érdekelte, a nyilvánosságot is azért használta, hogy hallassa hangját, ha igazságtalanságokat észlelt. Nyitott, befogadó, szeretetre éhes és mérhetetlenül éles nyelvű kritikus volt, nemcsak másokkal, de önmagával szemben is. Tudta, hogy a történelemben semmi sem szabályos, a történelem maga az ellentmondás.

Mindig a titkok kulcsát, az emberi élet igaz célját kereste, talán ezért is vállalta nyíltan keresztényi elkötelezettségét. Mi, kortársai abban a szerencsében részesültünk a sorstól, hogy olvashattuk, láthattuk és átélhettük személyiségének csodálatos varázsát, nagybetűs jelenlétének örökbecsű pillanatait, népének, nemzetének jövőjéért aggódó, a magyarság megmaradásáért mindig tenni kész művész megnyilvánulásait.

(13.40)

Most, amikor emlékezünk és fejet hajtunk, eddig írásban meg nem jelent Nemzet című versének egy részletével búcsúzzunk: "Ha lehet és ha nem lehet / Szeretni kell ezt az esett / Daliát ezt a nemzetet / Szeretni mindenek felett."

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a testamentum, ez a gyurkovicsi testamentum, amelyet e gazdag életműből valamennyiünknek meg kell fogadnunk, különösen itt, a tisztelt Házban.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)