Felszólalás adatai

BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A gazdasági rendszerváltással fordulat következett be a foglalkoztatási viszonyainkban, akkor keletkezett a munkanélküliség Magyarországon, méghozzá akkor három év alatt egy 700 ezres tömeg került az utcára, és értelemszerű volt, hogy az első szabadon választott parlamentnek az volt az egyik fontos, első dolga, hogy gondoskodjon valahogy a társadalom a munkanélküliekről.

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény éppen ezért ’91-ben született, a ’91. évi IV. törvény, amit az azóta eltelt tizennégy évben, azt kell mondanunk, hogy több tucatszor módosítottunk, megszámlálhatatlanul sokszor, a módosítás iránya pedig egyértelműen hosszú távon és tartósan a munkanélküli-ellátásoknak a visszavágása, csökkentése, mérséklése volt.

’91-ben, amikor előállt ez az új helyzet, hogy munkanélküli társainkról is gondoskodnunk kell valamilyen formában, akkor még két évig tartott a munkanélküli-járadékra való jogosultság hossza, és ha jól emlékszem, akkor a munkabér, a megelőző kereset 70 százalékában volt megállapítva a mértéke. Azok a törvénymódosítások, amelyek itt évente többször bekerültek a Ház elé, ennek az indulásképpen valóban, utólag visszatekintve azt lehet mondani, bőkezűen megállapított ellátásnak a visszafaragására irányultak, rövidült a munkanélküli-ellátás ideje, időtartama, csökkent a mértéke, és mindenféle újabb és újabb szempontokat kapcsoltak be a jogosultság megállapításával kapcsolatban.

Nos, a jelenlegi csomag, amit a száz lépés egy jelentős részeként jelentett be a miniszterelnök úr, koncepciójában abból indul ki, hogy a munka értékének és a becsületének, biztonságának nagyobb hangsúlyt tudjunk adni a törvényi szabályozáson keresztül, hogy komolyan vegyük azt a szlogent, amiben egyébként ellenzéki oldal és kormánypárti oldal is mindig egyetért, hogy mindenkinek megérje dolgozni.

Előttem több ellenzéki képviselő szólalt meg, és egyben egyetértés van közöttünk, azt gondolom, hogy nem vitatták el a benyújtott javaslatoknak a jó szándékát, tehát azt a megközelítést, hogy valóban, itt a munka megbecsülésének, a munkára való ösztönzésnek kellene a jogszabályainkban kifejeződnie. Ugyanakkor következtetéseikben sokszor olyan állításokat vontak le, amikkel nekem személy szerint éles vitám van, gondolok elsősorban Mádi László képviselőtársamra, aki odáig ment, hogy kifejezetten negatív hatásúnak tartotta a most benyújtott változtatásokat, illetve károsnak.

Nos, ha végignézzük, hogy tényleg mit is jelent ez a fordulat most a foglalkoztatási törvény módosítása során, hogy szakítunk a munkanélküli-járadékkal mint kifejezéssel, és behozzuk az álláskeresési járadék fogalmát, akkor azt gondolom, hogy ebben nem egyszerűen egy fogalmi megkülönböztetés játszik szerepet, nem egyszerűen egy negatív tartalmú szót cserélünk le egy pozitív üzenetre, hanem valami nagyon fontos lépést teszünk. Mégpedig azért, mert a munkanélküli-járadék elnevezés is megtévesztő volt, ebből a gyanútlan polgár akár azt a következtetést is levonhatta, hogy munkanélküli-járadékra joga van, hogyha ő munkanélküli. Pedig pontosan tudjuk a statisztikáinkból, hogy ez nem így van, sőt, hogy milyen tekintélyes létszám az, akik a munkanélküli-járadékon kívül esnek, tehát nem kapnak, nem kaptak semmilyen ellátást, miközben valójában szó szerint munkanélküliek.

Következésképp énszerintem ennek a csomagnak az egyik legfontosabb értéke, hogy valóban tesz egy fordulatot a fogalmaink tisztázása irányába, egészen pontosan abba az irányba, amit egyébként a statisztikáinkban is követni kellene, hogy az a szempont legyen fontos, vizsgálandó és figyelemreméltó, figyelemre érdemes, hogy mekkora a foglalkoztatottság egy országban. Mert tudjuk jól, hogy a nem foglalkoztatott réteg az nagyon sokféle lehet, olyan is, aki keresi az állást, olyan is, aki valamilyen ellátásban részesül, és olyan is, aki teljesen kívül esik ezeken a körökön, ráadásul mondjuk, feketemunkából él, és azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy ebben tényleg tisztábbak legyenek a viszonyaink.

Éppen ezért ajánlom magunknak, és én a magam részéről következetesen próbálom alkalmazni is, hogy nem munkanélküli-rátáról beszélek, hanem foglalkoztatottsági rátáról beszélek. Az a fontos, hogy az ország lakosságából hány százalék a foglalkoztatott, hány százaléknak letisztultak a foglalkoztatási viszonyai, és hogy ehhez képest az inaktívak mennyien vannak, és hol helyezkednek el. Az álláskeresési járadék tehát fogalmilag is kifejezi, hogy nem mindenkit támogat a rendszer, aki munka nélkül van, hanem azokat, akik állást keresnek.

Vitát lehet nyitni és hosszú vitát azon, hogy vajon összességében, hatásában ez javulást jelent ennek a körnek az ellátásában, vagy éppen ellenkezőleg, csökkenést jelent. Ha a makroszámokat nézzük, akkor azt gondolom, hogy egyértelmű, hogy ebbe a rendszerbe most pluszpénz, pluszforint nem került bele, tehát összességében nem tervezi a kormány, hogy többet költsön ezekre az ellátásokra. De azáltal, hogy átrendezi a jogosultsági feltételeket, illetve az intervallumokat, ameddig különböző mértékű ellátásokat juttat, azáltal, azt gondolom, hogy rendesen változhat egy-egy érintett személynek az ellátása, hiszen az álláskeresés ösztönzése szempontjából a kormány fontosnak tartja az első időszakot, az első három hónapot nagyobb mértékben támogatni.

(11.20)

Ebben a javaslatban - úgy, ahogy az már elhangzott - minimum és maximum keretek közé szorítva gyakorlatilag a minimálbér 120 százalékáig mehet föl az az összeg, amit járadék formájában az érintett a megelőző keresetéhez viszonyítva egyénenként különböző mértékben kaphat. Igen ám, de ez a megemeltjáradék-jogosultság csak három hónapig jár, az azt követő fél évet, ha valaki nem talált állást, már egy egységes, gyakorlatilag egyfajta szociális ellátásnak, támogatásnak tekinthető szinten, a mindenkori minimálbér 60 százalékán próbálja támogatni a rendszer.

Azt gondolom, hogy itt az álláskeresés ösztönözése nem is annyira abban a mértékkülönbségben fejeződik ki, amiről itt beszélünk, hanem abban a szakaszban, amit egészen pontosan a törvény 7. §-ának (8) bekezdése fogalmaz meg, hogy tudniillik, ha az első etapban, a három hónap alatt valaki tényleg munkát tud magának találni, akkor az így megígért támogatásnak a felét akkor is ki kell neki fizetni, ha már igazából munkában van. Ez a típusú anyagi ösztönzés jelent szerintem pluszt és valóban ösztönzést ahhoz képest, amilyen a korábbi szabályozás volt.

De képviselőtársaim abszolút joggal kérdezhetik meg: vajon ennyire egydimenziós az álláskeresés ösztönzése? Mint ahogy én is megkérdezem magamtól: vajon tényleg csak azon múlik az álláshoz jutás, hogy az érintett munkanélküli személy mennyire aktív az állás keresésében? Természetesen nem, éppen ezért azoknak az ellenzéki észrevételeknek, amelyek figyelmeztetnek bennünket arra, hogy a munkahelyek száma, a gazdálkodó egyének, gazdálkodó vállalatok tervei a foglalkoztatással kapcsolatban sokkal nagyobb mértékben meghatározzák, hogy valaki munkához tud-e jutni vagy nem... Tehát az a gazdasági környezet, amelyben a munkaadó eldönti, hogy fejleszti-e azt a céget, amivel foglalkozik, és munkahelyeket teremt; hogy egyáltalán létrehoz-e a céget; hogy a vállalkozó eldönti, milyen mértékű foglalkoztatásba kezd, az a gazdasági környezet összehasonlíthatatlanul nagyobb mértékben befolyásolja, hogy az érintett munkanélküli hozzájut-e álláshoz vagy nem.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy amikor a foglalkoztatási viszonyainkat próbáljuk meg beszabályozni, arra is gondoljunk, hogy sok ember számára kényszerhelyzet van, és itt előttem már többen szóba hozták, hogy különböző régiók nem egyformán érintettek vagy sújtottak a munkanélküliséggel, hogy az ország keleti felében, Szabolcsban, Borsodban vannak olyan települések, ahol 60-70 százalékos munkanélküliség van, és nem az ott élők ambícióján és jóindulatán múlik, hogy ők valóban állást keresnek-e és találnak-e.

Következésképp rettentő fontos, hogyan folytatódik ez a törvény, mi történik, ha az ember három hónap alatt nem talál állást, illetve a következő hat hónap alatt sem talál állást. Ez a törvény úgy folytatódik, hogy akkor még mindig a következő három hónapra ígér egy most már lényegesen alacsonyabb összegű és már segélynek nevezett, úgynevezett álláskeresési segélyt mint támogatást.

Erre mondhatják képviselőtársaim, hogy ez a három hónap igazán szűk. Ezzel kapcsolatban azonban az a helyzet, hogy szerintem, nagyon helyesen a törvény különbséget tesz életkor szerint is érintettek között, és azt mondja, ha az érintett munkanélküli már közel van a nyugdíjhoz - mint ahogy korábban volt egy ilyen nyugdíj előtti munkanélküli-ellátásunk -, ha megfelelő mennyiségű szolgálati idővel már rendelkezik a megelőző életszakaszokban, akkor ez a segély akár a nyugdíjazásának a pillanatáig is eltarthat, illetve, ha az 50. életévét betöltötte, de még nincs annyira közel a nyugdíjhoz, akkor 180 napra hosszabbodik ennek az időintervalluma.

Amikor Mádi László képviselőtársam itt próbált rávilágítani, hogy tömegek járnak rosszul ezzel az átrendezéssel, akkor ő elsősorban a tartós munkanélkülieket említette. Az én számításaim szerint ez a segély nem lényegesen különbözik attól, ami jelenleg volt hatályos, hiszen jelenleg a még élő jogszabályunkban a minimálnyugdíj 90 százalékában van meghatározva az ellátás, a számításaim szerint 22 230 forint, most pedig, az új szisztémában a minimálbér 40 százaléka lesz az ellátás, ami 22 800 forint, tehát mintegy ötszáz forintos, tényleg nem jelentős, de tulajdonképpen még egy kis emelkedés is várható ezen a területen. Egyébként pedig azt gondolom, hogy jó néhányan, akik valahol keresetük, megelőző életútjuk alapján közbül helyezkednek el, lehet, hogy kevesebb ellátást fognak kapni, hiszen a főszabály az, hogy megelőző kereset 65 százaléka helyett 60 százalék lesz, amit figyelembe vehetünk a már említett minimum és maximum határok között, tehát 34 ezer és 68 ezer forint között.

Hogy milyen lesz a várható hatása, azt azért is nehéz jósolni, amit mondtam, hogy nem ezen az egy tételen, nem ezen az egyetlen szegmensen múlik, hogy valóban több ember talál-e munkát, hanem sokkal inkább a gazdaság állapotán.

Nagyon-nagyon röviden néhány szóban, mondatban szeretnék a másik három törvénnyel is foglalkozni. Azt gondolom, az alkalmi munkavállalói könyv továbbfejlesztése történik meg. Ez a törvényünk '97 óta van életben, és megint csak az a jó szándék vezérelte már annak idején, hogy próbáljuk meg kifehéríteni azokat a foglalkoztatásokat, amelyek úgy időlegesen felmerülnek, és valójában mindig is a feketegazdaságban helyezkedtek el. Ennek éppen a munkavállalók szempontjából lenne óriási a jelentősége, hiszen az az ember, aki feketén dolgozik, mindannyian tudjuk, iszonyúan kiszolgáltatott, nemcsak szolgálati időt nem szerez, de egészségbiztosítása sincs, következésképp egy baleset vagy egy betegség esetén nem kap majd táppénzt, vagy nem lesz jogosult kórházi ellátásra. Tehát mindenképpen érdemes abban az irányban törnünk a fejünket, hogyan lehet ezt a területét az életnek egy kicsit fehéríteni, egy kicsit tisztává tenni; ezzel a közteherjeggyel, amelynek a továbbfejlesztéséről is szó van a törvényben, talán lehet. Én magam is örültem volna, ha kapunk háttérszámításokat, hatáselemzést, hogy mi is történt itt ezen a téren az elmúlt nyolc év alatt, információim szerint alig 15-20 ezer ilyen könyv működik; gondolom, majd a vitában erről még lehet beszélni.

Ami a felnőttképzést illeti, itt is az az egyértelmű jó szándék vezeti a törvénymódosítást, hogy próbáljunk meg odafigyelni a képzésre fordított pénzek hasznosulására, hiszen tényleg meglehetősen nagy forrásokat fordítunk felnőttképzésre, miközben legendák keringenek arról, hogy ki mindenki már az ötödik, hatodik szakmáját is megszerezve nem tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

(11.30)

Éppen ezért szemléletben egy nagyon jelentős áttörést jelent, hogy a törvénybe belefogalmazódik, hogy a képzőknek kötelezettsége a foglalkoztatást biztosítani, ami természetesen nemcsak rajtuk múlik, hiszen megrendelésre dolgoznak javarészt, és a megrendelő is elállhat. Éppen ezért valami közös felelősségben érdemes gondolkozni. Ezenkívül felötlött bennem, hogy az a gondolat, hogy a sikeres vizsga is feltétele a képzésnek, akár diszfunkcionális lehet, hiszen lehet, hogy ilyen módon könnyebben kapnak meg sikeres igazolványt a képzők részéről. De azt gondolom, ezek is olyan tételek, amin még lehet az általános vitában, illetve a részletes vitában tovább dolgozni.

Sajnos lejárt az időm, pedig még a prémiumévekről is szerettem volna szólni, illetve arról, hogy én is fontosnak tartom a háttéregyeztetéseket, azt, hogy az érdekegyeztető tanács álláspontja micsoda, és azt remélem, hogy az ott felvetett gondolatok egy részét talán módosító indítványok formájában még lehet hasznosítani. Egyébként a Szabad Demokraták Szövetsége támogatja a javaslatokat.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)