Készült: 2024.03.28.15:25:16 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

212. ülésnap (2017.04.10.), 227. felszólalás
Felszólaló Cseresnyés Péter (Fidesz)
Beosztás Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 1:50


Felszólalások:  Előző  227  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem megint szót, hogy ne maradjon olyan a fülekben, aminek nem kell ott maradni. Az egyik MSZP-s képviselő próbálta visszaszámolva bebizonyítani azt, hogy tulajdonképpen nem is nőtt a foglalkoztatás, csak statisztikai hókuszpókusszal sikerült azt elérnünk.

Szeretném neki felhívni a figyelmét, hogy a 2010-es kormányváltás idején valamivel több mint 70 ezer közfoglalkoztatott volt már amúgy is, ez nőtt meg 210-220 ezer főre. Ez azt jelenti, hogy nem 180 ezer fő ‑ ahogy ő mondja ‑ a plusznövekmény, matematikában nem voltam túl jó, de talán ha 220-ból kivonunk 70-et, akkor kijön a durván 150 ezer fős növekmény, ami egyébként, ahogy Fónagy államtitkár úr beszédében is elhangzott, óriási lehetőséget adott arra, hogy a munkaerőpiaci igényt ki tudjuk elégíteni az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedők támogatásával és segítésével, hogy nem zökkentek ki a mindennapos rendszeresség világából, a mindennapos munka világából.

Egy másik dolgot is szeretnék mondani: már többedszer elmondta ez a képviselő úr, aki az előbb fölszólalt, hogy azért van ez a statisztikai javítás, mert beszámítjuk a diákmunkát a foglalkoztatottak közé. Tisztelt Képviselőtársaim! 2015-ben, az önök idején is beszámították ezt. Tehát ne próbálja félrevezetni se a parlamentet, se azokat az embereket, akik nézik ezt a közvetítést, nézik a mai vitát. Az lenne a kérésem, hogy tényleg korrekt legyen a vita.

Ha van előremutató javaslatuk, ha olyat tudnak mondani kritikaként, amit érdemes megfogadni és biztos, hogy van ilyen, akkor tegyék, de ne pufogtassanak frázisokat, és ne vezessék félre az embereket. Legfőképpen ez lenne a kérésem. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  227  Következő    Ülésnap adatai