Készült: 2024.03.28.20:42:40 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

317. ülésnap (2013.10.28.), 182. felszólalás
Felszólaló Font Sándor (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Előadói válasz
Videó/Felszólalás ideje 2:12


Felszólalások:  Előző  182  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Gőgös Zoltán: Úgyse tudod megmagyarázni!) Tisztelt Képviselőtársaim! Gőgös Zoltán legalább korrekt volt. (Szűcs Erika: Mindig az!) Elmondta a köztársasági elnök úr által visszaküldött kifogás kapcsán, hogy nem erre számított, nem erre a kifogásfajtára, hanem a törvénytervezet egyéb részeire. Hozzáteszem, hogy a törvénytervezet egyéb részei most nem tárgya a jelen zárószavazásunkhoz benyújtott indítványnak, hiszen a köztársasági elnök úr az adatkezeléssel kapcsolatos részt kifogásolta.

Itt kanyarodnék Magyar Zoltán képviselőtársam mondatához, amit idéznék is: "köztársasági elnök úr is észrevette azt a hibát, amelyet mi is kifogásoltunk a vita alatt". Képviselő úr, legalább ne csúsztasson ilyen súlyosat, mondhatnám, hogy ne hazudjon. Ezzel nagyon kellemetlen helyzetbe hozza önmagát és a pártját. Végignéztem az általános és a részletes vita hozzászólásait. Senki, senki nem szólt hozzá, hogy az adatkezeléssel kapcsolatosan esetleg hiba merülhet fel, mert az információs törvény egy nagyon érdekes vonulata ráhat az itt benyújtott módosításra, és esetleg nem lesz koherens. Tehát akkor ne mondjuk azt, hogy a köztársasági elnök úr is észrevette azt a hibát, amelyet önök a vita során is már felemlegettek. Nem volt olyan, aki az információs törvénnyel való inkoherenciára rámutatott volna. A köztársasági elnök úr rámutatott, ennek megfelelően megtettük a javítást, és értelemszerűen kérem, hogy ezt a módosító indítványt fogadjuk be.

Az ellenzéki képviselőtársaim további megjegyzései, vitái elhangoztak már az általános, illetve a részletes vitánál, de hangsúlyozom, a most vitatott indítvány abszolút nem ezzel foglalkozik, nem a hegyközségeket szabályozó kérdéssel, hanem a hegyközség által kezelt adatoknak az információtörvénnyel való koherenciájával foglalkozik, ezért javaslom, hogy fogadják el, mert ha ezt nem teszik, akkor önök azt javasolják továbbra is, hogy inkoherens, törvényellenes legyen a hegyközség adatkezelési szabályzata. Kérem ezért ennek az elfogadását.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)




Felszólalások:  Előző  182  Következő    Ülésnap adatai