Felszólalás adatai

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége általános vitára alkalmasnak tartotta ezt a törvénymódosítást. Tulajdonképpen örültünk neki, hogy a kormány hozzányúlt ehhez a kérdéshez, mert való igaz, hogy annak a bizonyos 1997. évi törvénynek számos ponton vannak hiányosságai, fogyatékosságai.

Nem akarok hosszú lenni, de engedjék meg, hogy ott kezdjem a történetet, hogy 1990 óta, a rendszerváltást követően mind a három kormány, amely működött, illetve működik, civilbarát volt, legalábbis retorikájában mind a három kormány azt mondta magáról, hogy támogatja a civil szervezeteket, fontosnak tartja, hogy erősödjenek, izmosodjanak, és segítségükre lesz a működésben.

Az én értékelésem szerint tulajdonképpen a második kormány, a 1994-1998 között működő kormány tett olyan hathatós lépéseket, amivel tényleg és érdemben segítette a civil társadalom erősödését. Gondolok arra, hogy ebben a ciklusban született meg a közhasznú szervezetekről szóló törvény, ami minden hibája ellenére fantasztikusan nagy előrelépés volt, és nagy hangsúllyal gondolok arra, hogy ebben a ciklusban került bevezetésre az úgynevezett 1 százalékos törvény, amelyik merőben új, reform jellegű lépés volt a társadalmi szervezetek finanszírozásának megoldása irányában; egy lépés, nem a megoldás, csak egy nagyon fontos lépés. Ebben a ciklusban született az ingatlanrendezéssel kapcsolatos törvény is, amelyet most tárgyalunk, és amiben valóban problémát okoz, hogy eredeti formájában csak az irodai célú helyiségekről rendelkezett, és ehhez képest a működés az igazán fontos, miközben iroda nélkül nem lehet működni, ez alapvető feltétel.

Arra is szeretnék figyelmeztetni, hogy az elhelyezés és a működés még két különböző nagyságrendű, különböző horderejű dolog. Ha a civil szervezetek - mindig nagy hangsúllyal hozzátenném - egy része kap a tulajdonban megoldást, kap elhelyezési lehetőséget, attól még a működéshez szükséges pénzeszköz egyáltalán nem biztos, hogy rendelkezésére áll. Amikor a bizottságban tárgyaltunk erről a témáról, az első kérdésem az volt, hogy volt-e egyeztetés a civil szervezetekkel, és ott azt a megnyugtató választ hallottam, hogyne lett volna, tőlük jöttek a javaslatok s a többi, bár az érintett létszámi körre nézve legalábbis kérdéses vagy kétséges, hogy az egyeztetést valóban teljes körűnek és megnyugtatónak tekinthetjük-e.

Ennél sokkal lényegesebb gondom az, hogy miközben vélhetően az érintett civil szervezetek most valóban örömmel veszik tudomásul, hogy tulajdonhoz jutnak, gondolnak-e arra, hogy a tulajdonhoz jutás nemcsak öröm, hanem gond is; hogy nagyon jelentős gondot vesznek a nyakukba azok a civil szervezetek, amelyek most a bérleti viszonyt felváltják erre a tulajdoni viszonyra, hiszen ezt követően majd nemcsak az lesz a dolguk, hogy havonta azt az igen mérsékelt bérleti díjat kifizessék - azért az országosan elterjedt, legalábbis nagyon sok helyen, hogy a társadalmi szervezetek nagyon jelentős kedvezményeket kaptak a bérleti díj vonatkozásában. Ehelyett megterhelik magukat a tulajdon fenntartásának, karbantartásának, várható felújításának lehetséges összes problémájával. Azt gondolom, ez olyan kérdés, amin nem árt, ha a társadalmi szervetek is nagyon alaposan elgondolkoznak.

Engedjék meg, hogy egy nem minden részletében analóg példát idehozzak, amikor erről a kérdésről beszéljek: ez a bérlakásoknak a tulajdonba adási története. A bérlakásokat 1990-től kezdődően, illetve a lakástörvénytől kezdődően nagy-nagy örömmel ezerszám vásárolták meg a bentlakók, és aztán néhány év elteltével rádöbbentek, hogy tulajdonképpen nem tudnak tulajdonosként működni, elsősorban azért nem, mert tulajdonosnak lenni sokkal nagyobb költséget jelent, mint bérlőnek lenni.

(17.00)

A bizottsági vitában a törvénymódosítás előterjesztője használta azokat a kifejezéseket, összefüggéseket, amelyekből egy ellentmondásra szeretnék rávilágítani. Azt mondta a MEH képviselője, hogy az állam nem nyer akkora bevételt ezekből a bérleti díjakból, amiből fenn tudná tartani az ingatlanokat. Alacsonyak a bérleti díjak, és ezekből fenntartani nem lehet. Most tulajdonba megkapják a civil szervezetek, örülnek neki, és utána rájönnek, hogy bérletként sokkal kevesebbet fizettek, hiszen fenntartási, felújítási, működtetési problémáik keletkeznek. Azt gondolom, hogy ennek az ellentmondásnak egyetlen jó megoldása létezhet: ha lehetőségük támad arra, hogy gazdálkodjanak, bevételekhez jussanak, és úgy működtessék, úgy hasznosítsák a tulajdont, hogy abból fusson mindenre.

A működtetéshez viszont ez a törvénytervezet korlátokat állít. Azt a bizonyos 50 százalékos korlátot, amelyhez még ezt a kifejezést is hozzáillesztette az előterjesztő, hogy indokolt mértékű hasznosítás. Az "indokolt mérték" fogalma is pongyola vagy nehezen kezelhető egy törvényben. Azt gondolom, hogy ez a legfontosabb része ennek a törvénymódosításnak, ahol jó megoldásra kellene törekedni; olyan megoldásra, amely konszenzusos, és tudomásom van róla, hogy itt már született egy-két módosító indítvány, amelyek javítanának a jelenleg beterjesztett törvényszövegen, de azt gondolom, hogy erről majd a részletes vitában lesz módunk vitatkozni vagy gondolkodni.

Még egyszer azt szeretném kifejezni, hogy örülök annak, hogy ez a törvény elénk került, abban is reménykedem, hogy meg tudjuk majd szavazni, hogy olyan módosítások születnek a törvényhez, amelyekkel elfogadhatóvá válik, de ezt a feltételezésemet kedvem szerint kiterjeszteném a szakszervezetekre is, hiszen az eddigi vitában állandóan azt hallottuk, hogy itt bizony nem jutott el kompromisszumig a gondolkodási folyamat. Jó lenne, ha a hátralévő időben valamilyen konszenzusos megállapodás ki tudna termelődni ebben a kérdésben is.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)