Készült: 2024.04.19.21:35:14 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

267. ülésnap (2013.04.09.), 64. felszólalás
Felszólaló Pál Béla (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 11:12


Felszólalások:  Előző  64  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindig megvan az előnye annak, hogyha az ember egy vita során a vita befejezéséhez közeledve kap szót, hiszen akkor módja van végighallgatni az előtte szóló kormánypárti és ellenzéki érveléseket, és megkönnyíti abban, hogy a maga véleményét is formálja, alakítsa az elhangzottakhoz képest is. Nos, azt kell mondjam, hogy ez most nem könnyített, hanem inkább úgy érzem magam, mint az egyszerű ember, aki hallja-hallja a magyarázatokat, és egy idő után, amikor elege van belőle, akkor azt mondja, hogy hát megmagyarázni én is meg tudom, csak nem értem.

Nem értem! Nem értem, mert ha igaz az, hogy mindannyian érdekeltek vagyunk a gyógy- és termálvízkincsünk megóvásában, az energiakincsünk megóvásában, ha mindannyian érdekeltek vagyunk abban, amiről Farkas Sándor és Gőgös Zoltán is szinte egyöntetűen beszélt, hogy igen, legyen lehetőségük a mezőgazdasági kistermelőknek, kertművelőknek felhasználni ezt az energiát, és ha mindannyian egyetértünk abban is, hogy húsz év eltelt, és nem szabályoztuk megfelelően - ezt most hadd mondjam mind a két oldalnak - ezt a területet, hát akkor mi volt az oka annak, és nem tudom és nem értem, hogy miért nem kerülhetett egy előkészítettebb javaslat a tisztelt Ház elé. Nem értem, hogy ebben a javaslatban az előkészítés során miért nem egyeztettek például a gyógy- és egészségturisztikai szakma képviselőivel. Nem értem, hogy miért nem egyeztettek azokkal a tudományos műhelyekkel, szakmai képviseletekkel - amelynek a levelét egyébként Szél Bernadett az előbb felolvasta -, hiszen semmi mást nem kellett volna, csak figyelembe venni.

Azt sem nagyon értem, hogy miért nem készítettek semmiféle hatásvizsgálatot vagy nem használtak fel semmi olyan tanulmányt, amely a törvénymódosítás szakmaiságát hivatott lenne alátámasztani.

(12.50)

Azt se nagyon értem, hogy a parlament elé kerülve ez a törvényjavaslat miért csak a mezőgazdasági bizottság által lett megtárgyalva, miért csak a fenntartható fejlődés bizottsága által (Babák Mihály közbeszól.) lett megtárgyalva, miért nem adtak lehetőséget erre például a sport- és turizmusbizottságnak, mert vannak e kérdésnek sportvonatkozásai, egészségügyi vonatkozásai és jelentős részben gyógyturisztikai vonatkozásai, valamint miért nem adtak lehetőséget a gazdasági bizottságnak is arra, hogy ezt a kérdéskört megtárgyalja, hiszen mindenképpen van turisztikai, gazdasági, mezőgazdasági szempontja és a fenntartható fejlődés biztosítását igénylő szempontja is ennek a törvénytervezetnek. Azt sem értem, hogy miért ez a kapkodás, hiszen a mezőgazdasági termelők - itt a vita során mondták el sokan egyébként, kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt - 2015 júniusáig halasztást kaptak a visszasajtolás kötelezettsége alól; miért ne lehetett volna ezt az időt kihasználni arra, hogy egy alapos és szakmailag támadhatatlan törvénymódosítás kerüljön a tisztelt Ház elé?

Íme, itt az eredmény: még el sem fogadta a Ház a törvényjavaslatot - én nagyon remélem, hogy ebben a formában nem fogadja majd el -, de már mindkét oldalról elhangzott, hogy mit kellene módosítani ahhoz, hogy ez jó legyen, nagyon helyesen. Megfogalmazták ezt a szakmai műhelyek, tudományos intézmények is, de már létrejött egy másik elem is, hogy már sikerült például a gyógy- és egészségturisztika szakmai képviselőit és a fiatal gazdákat egymás ellen hangolni, meg még a szakmai tudományos műhelyeket is, mert nézzék meg ezeket a nyilatkozatokat, amelyeket eljuttattak hozzánk, és amelyeket majd még eljuttatnak hozzánk annak érdekében, hogy melyikük miért nem tartja alkalmasnak ezt a törvénytervezetet arra, hogy elfogadjuk.

Én például gyógy- és egészségturisztikai szempontból aggályosnak tartom ezt a törvénytervezetet. Aggályosnak tartom egyébként azért is, mert nincs összhangban a most formálódó gyógy- és egészségturisztikai stratégiával, és aggályosnak tartom azért is, mert elfogadása akadályozná az egészségturizmus hosszú távú stratégiai céljainak megvalósítását, és így a geotermikus energia felhasználásának fejlesztését is, de nem csak ezt, mert itt megvádolhatnának szakmai szűklátókörűséggel. De a Vidékfejlesztési Minisztérium által társadalmi véleményezésre bocsátott nemzeti vízstratégia céljainak megvalósulását is veszélyeztetné, hiszen - ezt most hadd idézzem önöknek szó szerint - ebben a nemzeti vízstratégiában, amely társadalmi vitán van jelenleg, ez a mondat szerepel: "A fenntartható erőforrás-gazdálkodással összhangban az új kapacitások kialakítása során különös figyelmet kell fordítani a geotermikus energiát hordozó felszín alatti vízkészleteink egyensúlyi állapotának megőrzésére, amely alapvetően a csak hőhasznosítást követően a visszasajtolást teszi szükségessé." - nemzeti vízstratégia, 61. oldal. Messze teljesen egyet lehet ezzel érteni, én azt gondolom, és mindez azt támasztja alá, hogy ha még ezzel a két stratégiával sincs meg a megfelelő összhang, akkor mindenképpen indokolt lenne, tisztelt államtitkár úr, ezt a törvénytervezetet visszavonni, megbeszélni a tudományos műhelyekkel, az érintett területekkel, a szakmai szervezetekkel, és utána egy olyan időtálló törvényjavaslatot idehozni a Ház elé, amely már az eddigi vita alapján is meg tudja teremteni azt a közös gondolkodást és azokat a közös pontokat, amelyek - főleg a mai viszonyok között - természeti erőforrásaink, energiakincsünk megőrzése, megóvása és ésszerű felhasználása érdekében mindenképpen szükségesek.

De hadd szóljak néhány szót a gyógy- és egészségturizmusról, mert ez egyébként, ha egy ellenzéki képviselőnek nem is hinnék el, hadd mondjam el, hogy az önök által összeállított Széchenyi-tervben szerepel, nagyon helyesen, hogy Magyarország, persze, a világ ötödik gyógyturisztikai nagyhatalma, és az is igaz, hogy az ország területének a 80 százaléka alatt valamilyen termál- vagy gyógyvízkincs található, de nem korlátlan. Ha korlátlanul használjuk fel, nagyon könnyen odajuthatunk, hogy utána csak nézegetünk, és mesélnek majd az unokáink meg az unokáinknak arról, hogy milyen komoly gyógy- és termálvízkincsekkel rendelkezett az ország. Hiszen Japán, Izland, Olaszország és Franciaország után mi vagyunk a világ ötödik gyógy- és termálvíz-nagyhatalma, és ez is arra kötelez minket, hogy nemcsak a gyógy- és egészségturizmus területén, hanem minden területen nagyon óvatosan és a fenntartható fejlődés követelményeit szem előtt tartva bánjunk ezzel a kinccsel.

Ez egy komplex megközelítést is igényel természetesen, mert én a gyógy- és termálturizmus területéről elmondhatom önöknek - a Széchenyi-terv érvelésrendszere alapján is -, hogy igen, ez hozza az országnak a legtöbb vendéget, itt képződik a legtöbb bevétel, egyébként a gyógy- és termálturisztikai létesítményeket látogatják a legtöbben, nemcsak a külföldiek, hanem a belföldiek is, és nagyon nagy szükségük van rá, mert sajnos Magyarországon nagyon magas a mozgásszervi megbetegedésekben szenvedők aránya. Valóban volt már példa arra évekkel ezelőtt, hogy bizony-bizony, Hévízen megcsappant a tó vízszintje, és meg is ijedtünk, hogy ez majd milyen komoly következményekkel jár. Ez a példa is azt mutatja, hogy ha olyan fontos egy ágazat - a gyógy- és termálturisztikai, egészségturisztikai ágazatról beszélek -, ahol önök is leírják azt, hogy nem érvényesül a szezonális hatás, az átlagos tartózkodási idő hosszabb, mint más területeken, a fajlagos költés majdnem 40 százalékkal magasabb, mint a turizmus más területén, ha leírják azt, hogy minden elköltött 100 forint 167 forint pótlólagos termelést indukál, valamint azt is, hogy a gyógy- és termálturizmusban létrejött minden 100 új munkahely a nemzetgazdaságban további 214 új munkahelyet teremt, és amelyek nyilván igaz adatok, akkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy az erre épülő gyógy- és egészségturizmusnak, amely a gyógy- és termálvízkincsünkre épül, mindenképpen nagyobb védelmet kell biztosítani.

Igenis meg kell teremteni annak a lehetőségét, mert a nagyobb védelem csak úgy biztosítható, hogy nemcsak a kertgazdálkodókkal beszéljük ezt meg, nemcsak a gazdákkal beszéljük meg, nemcsak a mezőgazdasággal, és nem hangoljuk egymás ellen a turizmus és a mezőgazdaság vagy éppen az energetika vagy a fenntartható fejlődés szempontjait, hanem arra törekszünk, hogy megteremthessük ennek az egységét. Én azt gondolom, hogy megteremthető ez az egység, nem kellene abból presztízskérdést csinálni, már csak a mostani vita során sem, hogy a kormány vonja vissza ezt a javaslatát, és egy alaposabb szakmai egyeztetés után terjessze ide a Ház elé, mert ha ebben a formában fogadják el, azzal nemcsak a gyógy- és egészségturizmus, hanem egész Magyarország veszíthet.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Én egyetértek az előbb szóló képviselőtársammal a kormánypárti oldalról, aki azzal a hasonlattal kívánta nyomatékosítani a mondanivalóját - Turi-Kovács Béláról van szó -, hogy hát, most ugorjuk meg, ugorjunk. Csak annyit tennék csöndben hozzá, hogy nézzük meg, hogy hova ugrunk, mert lehet a szakadékba is, és én, ha lehet, oda nem szeretném követni ebben önöket. Többségében mindannyian abban vagyunk érdekeltek (Babák Mihály közbeszól.), hogy ezeket az értékeinket megőrizzük, hogy a gyógy- és termálvízkincsünket megőrizzük, felhasználhatóvá tegyük egyébként a mezőgazdaság számára is, de azzal a feltétellel, hogy ne vesszen el ez a gyógy- és termálvízkincs sem az ország, sem a világ számára. Nem holnap fog ez bekövetkezni természetesen, mert mondhatják, hogy most indokolatlanul vészharangokat kongatok, de hosszú évek alatt, évtizedek alatt, ha most rosszul szabályozzuk, akkor bizony-bizony, előállhat egy olyan helyzet, amelyet sem a kormánypárt, sem az ellenzék egyáltalán nem akar.

Úgyhogy én azt javaslom önöknek, hogy vonják vissza ezt a törvénytervezetet. Ha nekünk nem hisznek, beszéljék meg a szakmával, a tudományos műhelyekkel, a szakmai szervezetekkel, és én biztos vagyok abban, hogy sikerül egy olyan szabályozást kialakítani, amely előmozdítja ezen a területen is a szabályozás hiányosságait. 2015 júniusáig van erre lehetőség, addig senki nem veszélyezteti azt, hogy a gazdák felhasználhatják a termálvizet, addig pedig lehetőség van arra, hogy egy alaposabb szabályozás kerüljön a tisztelt Ház elé.

Én ezt kérem önöktől, és ezt javaslom, mert ebben a formájában a Magyar Szocialista Párt számára ez a törvénymódosítás nem támogatható. Köszönöm szépen. (Taps a független képviselők soraiban.)




Felszólalások:  Előző  64  Következő    Ülésnap adatai