Felszólalás adatai

DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ugyanazt a problémát járjuk körbe különböző oldalról, és most már többször elhangzott, hogy itt van ez a nagyszerű törvénymódosítási javaslat, amelyet az ellenzék is támogathatna, és akkor jobb lesz ez a törvény, a forrásmegosztási törvény ezáltal. Az egyetlen probléma ezzel az, hogy az önök által benyújtott törvénymódosítási csomag számos pontot nem érint, amely lényeges, alapvető az egész rendszer működése szempontjából.

(22.10)

Ezekhez tehát nem is tudunk benyújtani módosító indítványokat, függetlenül attól, hogy éppen milyen irányba szeretnénk erre vagy arra módosítani. Annak keretén belül, amit a szocialista képviselők benyújtottak, ugyan tehetnénk szövegpontosító javaslatokat, de ezeknek sok értelme nincs, mert pont a lényeget nem érintik. Tehát a lényeg változatlan marad, és újból ugyanoda lyukadunk vissza, hogy az alapproblémák nem oldódnak meg.

Itt van például mindjárt az útmutató kérdése. A törvény úgy rendezi, hogy az útmutatót a Fővárosi Önkormányzat adja ki. Azt az adatlapot, amelyen az adatokat közölni kell, a Fővárosi Önkormányzat állapítja meg a kerületek részére. Miért? Miért nem a törvény melléklete? Miért nem tudunk megegyezni egy olyan listarendben vagy egy olyan szempontrendszerben, amely onnantól kezdve normatív tartalma a törvénynek, és nem változtatható meg évente, és nem a Fővárosi Önkormányzat kénye-kedve szerint alakul? Az általános vita elején elmondtam, de már a 2003. decemberi vitában is elmondtam, rendkívül szerencsétlen történetnek tartom, hogy a 23 kerület kontra főváros konfliktusban a fővárosra bízzuk a játékszabályok felállítását.

Az egyetlen olyan szereplőnek adjuk meg ezt a jogosítványt, amely egyébként azzal is visszaélt az elmúlt évek során, hogy a saját költségeihez nem tud átlagolni, tehát nincs mihez viszonyítani. Amíg a kerületek igazgatási kiadásait, iskoláztatási támogatásait, kiadásait mindig egyfajta nivellálás, egyfajta átlagolási kényszer, egy megfelelési kényszer vezette, addig a főváros a maga iskoláiban vagy a BKV-nál, vagy a színházak fenntartásánál soha semminek nem volt kitéve. Ő maga olyan adatokat közölt, amelyeket soha senki nem tudott megkérdőjelezni, hogy miért is alakultak ezek az adatok úgy, ahogy alakultak. Rábízni a fővárosra, hogy majd ő adja meg a játékszabályokat, amikor ő maga százmilliókkal, milliárdokkal érintett abban, hogy milyen lesz az éves útmutató tartalma, ez eleve botorság. Ez egy olyan illúzió, amellyel, már akkor lehetett tudni, le kellene számolni. Hiába mondtuk, nem fogadták meg ezt a javaslatunkat sem.

A másik pedig újból a korrekció. Valóban, Molnár Gyula képviselőtársam elmondta, ha valaki rossz adatot közölt, akkor most még egyszer tudjon korrigálni. Miért közölt rossz adatot? És ha saját magát rövidítette meg általa, akkor lett volna oly szíves, az elmúlt évek alatt is mindenki megtehette volna, felméretni a vagyonkatasztert, vagy az ingatlan-nyilvántartási adatokat rendbe hozni, és pontos adatokat közölni. Aki nem jó adatokat közölt, lássa ennek a kárát! Miért a többiek lássák ennek a kárát? A korrekció a legigazságtalanabb a gazdálkodás biztonsága szempontjából, a legkiszámíthatatlanabb. Ez most azt jelenti, hogy évente nem egy forrásmegosztás van, hanem két forrásmegosztás, és a másodiknál már csak azok tudnak jól járni, akik menet közben olyan adatokat húznak elő valahonnan, amelyek a többiek számára teljes mértékben kiszámíthatatlanok.

Nem akarom a tisztelt Országgyűlést szakmai részletkérdésekkel untatni, de a pénzügyesek azért figyelnek egymásra, és annyit azért e helyt is el lehet mondani, hogy a kerületi pénzügyesek felhívják egymást, hogy az egyik, a másik hogyan látja, mit fog megcsinálni. És kiderült, hogy például vannak kerületek, amelyek egyszerűen csalárd módon nem mondják el, hogy mit fognak lépni, aztán utána lépnek egyet, és 1,2 milliárd forinttal jobban jártak - a többiek meg néznek. És tekintettel arra, hogy nincs korrekciós alap, azt a pénzt másoktól elveszik. Hogy működik ez? Jó ez a rendszer? Ezt fogjuk most úgy toldozgatni, hogy a törvényi határidőt a nyári időszakról kitoljuk az őszi időszakra, hogy még lehetetlenebb helyzetbe hozza őket, az év végén kapják meg az ezzel kapcsolatos verdiktet. Mi értelme van ennek? Szerintem semmi; valós adatokat kell közölni.

És tekintettel arra, hogy sem az auditálás, a könyvvizsgálás rendszere, sem az eddigi önkéntes adatszolgáltatás láthatólag nem vált be, ezért nem tudok továbbra sem más megoldást elképzelni, mint az Állami Számvevőszéket. Most egy apró módosítást úgy adtam be, ha már képviselő úr érdeklődésére számot tart az én beadott módosításom is, hogy erre a bizonyos éves önkorrekcióra csak az Állami Számvevőszék ellenőrzését követően kerülhessen sor. Tehát legalább itt már egy féket építsünk be, már most, ha ragaszkodnak ahhoz, hogy ezt a törvénymódosítást keresztülvigyék. Mert azért az, hogy évente kétszer így kelljen, kiszolgáltatottan végigszenvedni egy verdiktet, tulajdonképpen egyeztetés és érdemi beavatkozási, beleszólási lehetőségek nélkül… A véleményezési jogot nem túl erős jogosítványnak érzem, ezt őszintén meg kell mondanom. Ezzel eddig sem mentünk semmire.

Hogy a fejünk fölött megint eldőljenek dolgok, és ezáltal a kerületek és a fővárosi polgárok százezrei kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe, szerintem a továbbiakban nem elfogadható és nem megengedhető. Ezért gondoljuk azt, hogy jelen törvénymódosítás szűkre szabta a mozgásteret. Tágítsuk ki ezt a mozgásteret! Nyissunk meg más alaprendelkezéseket is a forrásmegosztási törvényben, és akkor közös erővel jobbá tudjuk tenni. Pontosan az a cél, hogy ne az éves veszekedések, a pénzügyi számítások pillanatnyi érdekviszonyrendszerébe kerüljön a forrásmegosztás. Ez volt az egyetlen olyan pozitív ígéret, illúzió, hogy ha az Országgyűlésnek törvényt kell a forrásmegosztásról alkotnia, akkor kiveszi ebből az egész érdek-összeütközéses rendszerből, ahol soha nem lehet jó döntést hozni, ebben képviselő úrnak teljesen igaza van.

De az, ami most történt, tulajdonképpen nem volt más, mint a korábbi rendszer törvényi formában történő kiadása. Ahogy mi akkor fogalmaztuk, Demszky Gábor, illetve Atkári János tollba mondta ezt a forrásmegosztási rendszert, és a parlament nem tett mást, mint ezt szentesítette. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Így van.) Ezzel sokra nem mentünk, mert az igazságtalanság, a kiszámíthatatlanság benne maradt a rendszerben. Alkossunk egy rendes törvényt, nyissuk meg a teljes forrásmegosztási törvényt!

Én is úgy látom, hogy elméleti, elvi alapon nem nagy érdekegyeztetés kell, hanem egy tiszta, világos logikájú végiggondolása, ez a munka néhány hónap alatt elvégezhető. Ha valódi a szándék, hogy ezt megoldjuk, ha valódi a szándék, akkor, úgy gondolom, hogy szeptember-októberben ez a törvényjavaslat az Országgyűlés elé terjeszthető, és még az idén elfogadható, hogy a következő évi költségvetés-forrásmegosztás menetében már azt alkalmazni lehessen. Ez lehet valóban egy előremutató elem az önök most benyújtott és tárgyalt kezdeményezése kapcsán. De ez azon múlik, hogy valódi-e a szándék, hogy jobbá tegyük a forrásmegosztást, vagy ez csak kampányfogás, egyfajta kozmetikázás, ahogy az előbb fogalmaztam.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)