Készült: 2024.04.18.09:17:48 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

332. ülésnap (2013.12.03.), 112. felszólalás
Felszólaló Ékes József (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 6:51


Felszólalások:  Előző  112  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Végighallgatva a többi hozzászólást, a tavalyi évben egyik előterjesztője voltam ennek a törvénynek, amelyet a parlament tényleg nagy többséggel fogadott el, és az akkori vitában, amit most Staudt Gábor például elmondott, akkor is hasonlóképpen, legalább 70 százalékban ugyanezt és ugyanezeket mondta el. Most nem felróni akarom ezt, de ezek a megközelítések akkor is valósak voltak, és most is valósak.

Én magam is a tavalyi évben mint előterjesztő hivatkoztam saját térségemre, és ha végigmegyek a településeimen, Ajkarendek, Kislőd, Városlőd, Úrkút, aztán a másik oldalon Bakonygyepes, Magyarpolány, Csehbánya, tehát lehetne sorolni a településeket, de nem akarom megismételni azt a hozzászólásomat, melyben indokként akkor ugyanezeket elmondtam. Magyarpolány esetében például azért nem sikerült és azért nem történhetett meg az azonnali kitelepítés, mert akkor tífusz terjedt el a településen, és az akkori hatalom nem mert - fogalmazzunk úgy - bemenni a településre, de ezt a későbbiek folyamán bepótolta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én szeretném magát ezt a módosítást úgy megközelíteni, hiszen a tavalyi évben döntöttünk arról, hogy január 19-e, a budaörsi kitelepítés elindítása, amit akkor emléknappá nyilvánítottunk, és itt valóban a tavalyi döntésünk alapján az egész országban - akár Baranya megyében, Veszprém megyében, Gannán, lehetne sorolni, egy csomó településen - ezek a megemlékezések mindenhol lezajlottak, és úgy zajlottak le, hogy mindenhol köszönték azt, hogy a magyar parlament akkor nagy többséggel ezt a törvényt a maga részéről elfogadta.

Valószínűsíthető, hogy az akkori egyeztetések és az akkori megbeszélések átsiklottak a fölött a kérés fölött, ami most végső soron országos német kisebbségi kérés, hogy a szóhasználatban változtassunk. Tehát a valódi tényekhez közelebb eső szóval próbáljuk magát az akkori történéseket jellemezni, hisz az akkori vitában is elhangzott, és azt hiszem, akkor is Szilágyi képviselőtársam volt az - vagy önök voltak azok, akik -, és ebből volt egy polémia is, hogy a Felvidékről történő telepítést hogyan hívjuk, betelepítésnek vagy kitelepítésnek. Akkor is volt e körül egy vita, és akkor megpróbáltunk egy olyan kompromisszumos megoldást találni, ami valahol nem sérti a két történést, de mégis közelebb áll az eseményekhez, és annak alapján fogadtuk el az akkori törvényt.

Úgy érzem, hogy országosan, és itt a pécsi, baranyai megemlékezés felemelő érzés volt, hisz tényleg, valóban mindegyik német kisebbség a maga részéről ezt így el tudta akkor fogadni. Itt egy helyretevésről van szó magában a törvényben, és én azt mondom, hogy ezt hasonlóképpen, mint ahogy a tavalyi évben is mindannyian nagy többséggel el tudtuk fogadni, ezt fogadjuk el, és ezzel egészítsük ki tulajdonképpen azt az akkori döntést, amely alapján most valóban a kitelepítés tényét, kérdését rendbe rakja előzetes kérdésként.

(13.20)

Azt látom, és talán mégsem hiábavaló az, hogy valóban ez így önmagában még egyszer visszakerült a parlament elé, és nem tartok attól, hogy ezt a vitát újból lefolytatjuk, mint ami akkor volt, mert a vita döntő többsége tulajdonképpen megpróbálta az akkori tények szerinti történéseket valósan a parlament előtt is, fogalmazzunk úgy, egymás térségének vagy településeinek a példájából feleleveníteni, és a parlament előtt tulajdonképpen minden képviselő, aki akkor hozzászólt és most is, a saját környezetéből ragadott ki példákat, és ezek nagyon helyénvalók. Nagyon helyénvaló az is, hogy akkor is szóba került, hogy a történelmi megemlékezés, a valós tényfeltárások, a valós számadatok kérdése egy nagyon fontos kérdés, és magába az oktatási rendszerünkbe is úgy kell beültetni, hogy valóban a mai generáció számára is, a mai fiatalok számára is a valós tények alapján kerüljenek ezek az oktatási rendszerünkbe, és valóban a történelmet is úgy tegyük helyre, hogy az akkori hatalom tulajdonképpen milyen bűnöket követett el, és annak milyen következményei voltak a későbbiek folyamán. Itt van a nyelvhasználat kérdése, a német nemzetiségi iskolák kérdése, a németül tanulás kérdése. Nagyon jól tudjuk, hogy az időskorúak csak a lakásban mertek elsődlegesen megszólalni, kint az utcán már hellyel-közzel, nem is hellyel-közzel, hanem teljes egészében tiltott volt akár a munkahelyen, akár a közösségi térben tulajdonképpen a nyelvhasználat. Ezt mindannyian tudjuk, mindannyian számos és millió példát tudnánk ezzel kapcsolatban elmondani, felsorakoztatni.

Azt kérem, azt javasolom, hogy ezt a kérdést, mint ahogy a tavalyi évben is a döntésünkkor alkalmaztuk és meghoztuk nagy többséggel, valóban mindannyian arra törekedjünk, hogy ez a történelemhez hű legyen, és annak alapján a nemzetiség részéről is elfogadottan kerüljön úgy az ünnepségek fensége alá, hatáskörébe, hogy a valóságnak megfelelő szóhasználattal és a történelmi megbékélés azon eszközével, hogy a magyar parlament, a magyar kormány ezzel a bocsánatkéréssel tette tulajdonképpen január 19-ét a megemlékezés napjává. Ezt valóban nagyra értékelik a Magyarországon élő német nemzetiségiek, akik ugyanúgy magyar állampolgársággal és az identitásukkal, kultúrájukkal együtt tulajdonképpen gyarapítják ezt az országot, és hosszú távon a továbbiakban is meghatározó tényezői a magyar gazdasági életnek is.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  112  Következő    Ülésnap adatai