Készült: 2024.03.29.11:19:24 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

332. ülésnap (2013.12.03.), 104. felszólalás
Felszólaló Vágó Sebestyén (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 11:41


Felszólalások:  Előző  104  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sajnos, nem vagyunk abban a szerencsés helyzetben, mint az előző napirendi pontnál, hogy pusztán patetikus felszólalásokkal túl lehessünk ezen a határozati javaslaton, ugyanis ennek a határozati javaslatnak - ahogy az előterjesztő is említette - van múltja. Azért van múltja, mert egy évvel ezelőtt tárgyaltuk ezt a határozati javaslatot, az Országgyűlés el is fogadta, aztán később kiderült, hogy az előterjesztők a legfőbb érintettel, a német nemzetiségi önkormányzattal egyáltalán nem egyeztettek. Még talán az indokolásban is szerepel, hogy azért van szükség erre az új határozati javaslatra, mert a német kisebbségi önkormányzat jelezte, hogy nem adekvátak azok a fogalmak, amelyek az előző elfogadott határozatban szerepelnek. Én ezt egy kicsit furcsának tartom, mert lehet legyinteni - önmagukban persze, mert tudom, hogy ezt kifelé soha nem fogják megtenni -, hogy ez nem egy olyan jelentőséggel, nem az ország életét meghatározó jelentőséggel bíró határozati javaslat, eltekinthetünk olyan apróságoktól, mint az egyeztetés, pedig véleményem szerint legalább ugyanannyira fontos lenne az egyeztetés egy ilyen határozati javaslat esetében is, mint bármelyik, akár kétharmados és a kormány részéről érkező előterjesztés esetében.

Megint azt kell mondanom, hogy a kormánypártok leleplezték önmagukat, ugyanis a határozatokat, a jogszabályokat és a törvénygyártásokat úgy hajtják végre, hogy általában minden szempontot figyelembe vesznek, illetve úgy kellene fogalmaznom, hogy minden számukra fontos szempontot figyelembe vesznek, de nagyon sok esetben éppen az érintetteket nem kérdezik meg. Ez megint egy lelepleződés. Így elég nehéz erről beszélni, amikor alá tudom támasztani, hogy kötelességünk egy ilyen emléknappal megemlékeznünk német honfitársainkról, akiket abban az időben kitelepítettek.

Kicsit felemásra is sikeredett ez a határozati javaslat, ugyanis nemhogy feloldotta volna azokat a fogalombeli zavarokat, amik az előző határozati javaslatban voltak, hanem még egy hurkot kerített rá, és összemossa a kiűzetést az elhurcolással, amikor tudjuk, hogy az elhurcolás inkább a Szovjetunióba való elhurcolást jelentette, elsősorban málenkij robotra, ami egyébként a határozati javaslatban meghatározott napot és a hivatkozási napot ráadásul még meg is előzte, viszont belekerült a kiűzetés szó, ami ténylegesen azt jelenti, hogy a német nemzetiségű embereket egyértelműen a származásuk alapján kitelepítésre ítélték a kommunista megmondóemberek.

Ebből a szempontból mondhatjuk azt is, hogy ezt figyelembe véve méltatlan a nap jelentőségéhez és méltatlan a kitelepített németek szempontjából is az, ahogy ez a határozati javaslat az elmúlt évben megszületett, és ahogy most idekerült az Országgyűlés elé. Egyébként nem árulok el titkot, de ezt a részletes vitában majd bővebben kifejtjük, a frakciónkból érkezni fog olyan módosító javaslat, amely igyekszik feloldani ezt az ellentétet, megszüntetni ezt a dupla csavart, és kérem önöket, ha már az előzőekben ezt elmulasztották, akkor most vegyék ezeket figyelembe, és ténylegesen egy olyan határozati javaslat szülessen, amely méltóképpen emléket állít ezeknek az időknek, mert csak abban a formában lesz támogatható ez a határozati javaslat.

Azért egypár dolgot felelevenítenék abból, amit az elmúlt évben elmondtam a határozati javaslat vitájában. A mai napig is tartom, hogy kötelességünk egy ilyen emléknapot létrehozni, kötelességünk megemlékezni, és több szempontból kötelességünk megemlékezni. Egyrészt azért, mert szörnyű az, ami azokkal az emberekkel történt, akiket a származásuk miatt kitelepítettek egy országból. De az akkori események nem értek véget az utolsó kitelepítésre ítélt magyar állampolgár vagonra rakásával, elűzetésével, hanem sajnos ezek a későbbiekben folytatódtak. Nagyon jól tudjuk azt, a népszámlálási adatok bizonyítják, hogy bár annyi németet nem hurcoltak el, mégis nagyon sokan a következő népszámlálásnál már nem merték vállalni a német identitásukat, és a biztosnak nem merték azt mondani, hogy ők német ajkúak, német származásúak. Nagyon sokan kerülték, hogy megtudják róluk, hogy sváb vagy bajor származású magyarországi állampolgárok. Nyilvános helyen kerülték a saját anyanyelvük használatát, és nagyon sokan megtették azt, hogy német eredetükre utaló nevüket magyarosították, hogy még így, az irataikat megnézve senki se jöhessen rá arra, hogy ők német származásúak.

És ez szörnyű! Egy Magyarországon élő, identitását büszkén vállaló nemzetrésszel ezt nem lehet megtenni. Egyetlenegy embert sem lehet arra kényszeríteni, hogy az identitását felejtse el, az identitását kényszerből, félelemből letagadja. Ez egy olyan bűn, amiért ugyan lehet bocsánatot kérni, és nekünk valamilyen szinten ez még kötelességünk is, bár tudjuk, hogy ezeket a bűnöket nem mi követtük el, de úgy kell egy államnak bocsánatot kérni ezekért a bűnökért, hogy ezeket a bűnöket azoknak, akik akkor elkövették, soha nem fogják megbocsátani. Ez is fekete folt Magyarország történelmében. S azon felül, ami közvetlenül hatott családokra - az identitás elrejtése, elvetése, névváltoztatás, származás letagadása -, falvak és városok életét bolydította fel ez az intézkedés, olyannyira, hogy évtizedeken keresztül egymásnak feszülő indulatokban kellett letöltenie az életét egy településnek, egy városnak.

Az én nagyszüleim egy Komárom-Esztergom megyei sváb településen éltek, Tarjánban, Tatabányától tíz kilométerre. A gyerekkorom jelentős részét ebben a faluban töltöttem. S én abban a furcsa helyzetben vagyok ebben a vitában, hogy én nem német ősök leszármazottja vagyok abban a faluban, hanem egy olyan család leszármazottja, akiket Borsod megyéből telepítettek át, egyébként ugyanolyan szörnyű módon, a gyökereiket elszakítva. A családom előtte évszázadokon keresztül a Borsod megyei Egerlövő településen élt, és bár zsíros földeket, jó állást, jó megélhetést ígértek a háború előtt summásként élő családoknak, mint ahogy az én nagyszüleim is azok voltak, mégis elszakították őket a gyökereiktől. A rokonaiknak legalább a felét a faluban kellett hagyniuk, és gondoljunk bele ebbe az időszakba, egy falusi parasztember számára majdhogynem áthághatatlan távolságnak tűnt az, ha a szeretteitől 150-200 kilométerre kellett költöznie. És belecsöppentek egy olyan helyzetbe, akkor szembesültek egy helyzettel, hogy tulajdonképpen őket olyan áron próbálják beköltöztetni házakba, hogy előtte azokból a házakból az azokat felépítő embereket, akik akár évtizedek, évszázadok óta, generációk óta ott éltek, üldözték el és telepítették át egy másik országba.

S belegondolhatunk abba, hogy egy ilyen helyzetben mennyire vált élhetővé egy ilyen falu, mennyire voltak rendszeresek a napi összetűzések. Bár Tarjánban haláleset nem nagyon fordult elő ezeknek az összetűzéseknek a következtében, de számtalan történetet olvashatunk arról, hogy halálesetek is történtek, késre menő viták voltak, óriási tömegverekedések, amik igenis követeltek áldozatokat. Ez az időszak, a forrongó, folyton összeverekedő, összecsapó állapot megszűnt, valamilyen szinten az ott élő német nemzetiségű és magyar nemzetiségű emberek bölcsességének is köszönhetően, akik rájöttek, hogy ők a nagyhatalmak, egy ország vezetésének a játékszerei, és nem szabad egymásra haragudniuk azért az élethelyzetért, amibe kerültek, mert egyikük sem felelős azért, ami fennállt, de ezek az ellentétek megmaradtak.

(12.50)

Egyébként zárójelben még megjegyezném, hogy Tarján olyan szempontból is érdekes település volt, hogy három nagy csoport alkotta a falut: voltak még az 1700-as évekbeli német betelepítés előtt ott élő régi tarjáni családok leszármazottai, ott voltak az 1700-as években betelepített német kisebbség tagjai, és aztán odakerültek - a főleg Kelet-Magyarországról, Borsod, Nógrád és Szabolcs megyéből - betelepített magyar nemzetiségű emberek. Ez a hármasság nagyon sokszor olyan feszültségeket okozott, hogy erősen megnehezítette a falu életét. Bár én a gyerekkoromat már az események után bő harminc évvel kezdtem meg ott a faluban, mégis még érezhető volt a stigma, a telepesek, a németek és az ősmagyarok - tulajdonképpen erre a három csoportra osztották fel egymás között a faluban élő embereket, és természetesen még a klikkesedés megmaradt kicsi formája is érzékelhető volt.

Úgyhogy ezért lehet elmondani azt - ezt a történetet csak azért szerettem volna elmondani, hogy érzékeltessem, hogy nemcsak abban az adott pillanatban volt ez egy fekete folt a magyar történelem életében, a magyarság történelmében, hanem hosszú távon is nagyon negatív következményei voltak, és vannak olyan települések, falvak, amelyekről mondhatjuk azt is, hogy ma is a hátukon hordják még ezt a terhet.

Még egyszer szeretném kérni, hogy törekedjünk arra, hogy egy olyan határozati javaslat szülessen, ami méltó ehhez a naphoz, méltó az eseményhez, méltó a kitelepített és a Magyarországon maradt német nemzetiségekhez, és méltó mindenkihez, aki kárvallottja volt ezeknek a történéseknek. Kérem, hogy a jobbító szándékot idén végre vegyék figyelembe.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:  Előző  104  Következő    Ülésnap adatai