Készült: 2024.03.29.16:42:59 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

97. ülésnap (2011.06.08.),  227-257. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita lefolytatása
Felszólalás ideje 1:44:42


Felszólalások:   173-227   227-257   257-301      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Megköszönöm képviselő úrnak a vitában elhangzottakra adott részletes válaszát. Az általános vitát lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. L. Simon László, Németh Zoltán, Puskás Imre, Fidesz, képviselők önálló indítványát T/3358. számon megismerhették.

Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót L. Simon László képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben.

Öné a szó, képviselő úr.

L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! "A hazai színházi élet időről időre vitáktól hangos. A színházi szakma képviselői vitatkoznak már a 'harsányságról' az 1950-es években, a Royal Shakespeare Company vendégjátéka kapcsán a hazai viszonyokról az 1970-es évek elején, a Nemzeti Színházról az 1980-as évek végén, a színházi kritikáról és az elmélet szerepéről az 1990-es évek közepén, a színházi struktúra átalakításáról az ezredfordulón s legújabban a magyar színház gyávaságáról. Csak ezt az igen töredékes felsorolást tekintve, a vita, úgy tűnik, lételeme a magyar színházi közegnek" - írja mindezt Imre Zoltán, az ELTE BTK összehasonlító irodalom és kultúratudományi tanszékének oktatója "A színház színpadra állításai" című, 2009-ben megjelent remek tanulmánykötetében.

Az utóbbi hónapokban a 2008 végén elfogadott, az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló XCIX. törvény módosítása kapcsán alakult ki mélyebb szakmai polémia, amelynek fókuszában természetesen nem esztétikai kérdések, nem a színházelméleti és gyakorlati szempontok egymáshoz való viszonya, hanem az intézményi kereteket, a társulati működést meghatározó pénzügyi, jogi környezet változása került, ám a szakma reakciói is azt jelezték, hogy ez esetben is a színházi világ lényegéhez tartozó kérdésekről van szó.

Imre Zoltán szerint a színházi vitákra "...az a jellemző, hogy a megszólalók gyakran tesznek úgy, mintha az adott kérdésben előttük még nem hangzott volna el értelmes javaslat, és így a viták gyakran csak ürügyül használják saját, kizárólagosnak tekintett nézetük kifejtéséhez. Dialógus hiányában a felvetett kérdéseket és problémákat nem igazán sikerül pontosan körüljárni és megnyugtató módon lezárni. A viták jellemző módon hirtelen fellángolnak, majd minden fontosabb konklúzió és a vita tárgyát érintő program kidolgozása nélkül egyszer csak elhalnak." Igaz ez a politikai vitákra is, ám a tisztelt Ház előtt fekvő törvénytervezet előkészítésekor Puskás Imre és Németh Zoltán képviselőtársammal, valamint a kodifikációs munkát segítő Kriza Zsigmonddal együtt arra törekedtünk, hogy mind a színházi, zenei, táncos, mind a fenntartói szervezetekkel, valamit a szaktárca munkatársaival érdemi, alapos vitát folytassunk.

Az előkészítő tárgyalásokon részt vettek az Előadó-művészeti Iroda, a Magyar Színházi Társaság, a Magyar Teátrumi Társaság, a Szabadtéri Színházak Szövetsége, a Független Színházak Szövetsége, a Budapesti Színházak Egyesülete, a Fővárosi Színigazgatók Egyesülete, a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete, a Magyar Rektori Konferencia, a Színházi Dolgozók Szakszervezete, a MASZK Országos Színházegyesület, a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetsége, az UNIMA Magyar Központja, a Magyar Bábművészek Szövetsége, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Mozaik Művészegyesület, a Magyarországi Nemzetiségi Színházak Szövetsége, a Magyar Játékszíni Társaság, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, a Magyar Táncművészek Szövetsége, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége, a Magyar Zenei Tanács, a Magyar Muzsikus Fórum, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft., Budapest főváros önkormányzata, a Megyei Jogú Városok Szövetsége, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, valamint a Magyar Faluszövetség munkatársai, képviselői. Az előkészítésben a kulturális tárca is részt vett, a végső szövegváltozat kormányzati jóváhagyással készült el.

(22.30)

A 2008 decemberében elfogadott eredeti törvény módosítását - a választási ígéreteinknek megfelelően - körültekintően készítettük tehát elő, a lehető legtöbb kérdésben figyelembe vettük mind a szakmai, mind a fenntartói szervezetek javaslatait.

A törvény módosításának szükségességét az is alátámasztja, amit Hiller István korábbi miniszter mondott a kulturális és sajtóbizottság június 6-i ülésén, szerinte ugyanis az előadó-művészeti törvény legnagyobb érdeme az volt, hogy elfogadták. Az előadó-művészeti törvény létrejöttét valóban indokolta, hogy a területet érintő ágazati szintű törvényi szabályozás hiányzott, ugyanakkor a jelenleg hatályos jogszabály sem szakmai, sem fenntartói oldalról nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A törvénymódosítás tisztázza az állami szerepvállalás alapvető szempontjait, ésszerűbbé és átláthatóbbá teszi a közpénzek felhasználását az előadó-művészeti területen. Meghatározza az állami és fenntartói felelősség mibenlétét, illetve az állami és fenntartói szerepvállalás korlátait, ezzel is védve a művészi szabadság elvét. Átalakítja az ágazati érdekegyeztetés struktúráját, újradefiniálja az illetékes miniszter felelősségét. Megteremti a minőségbiztosítás megfelelő kereteit, a nemzeti kulturális értékek érvényesülésének lehetőségét, és korrigálja az intézményfinanszírozás egyoldalúságait, torzulásait.

A törvény a kihirdetését követő 45. napon lép hatályba, az előadó-művészeti szervezetek támogatásával kapcsolatos része azonban csak az Európai Bizottság jóváhagyó határozatának kihirdetését követően, s maguk a támogatások első alkalommal 2013-ban vehetők igénybe. Ez egyfelől garantálja, hogy a törvénymódosítás ne érintse az előadó-művészeti szervezetek által igénybe vehető társaságiadó-kedvezményt, másfelől tekintettel van az évadtervezés gyakorlati szempontjaira, ezzel is segítve az új támogatási rendszerre történő átállást.

Tisztelt Képviselőtársaim! Fontos kiemelnünk a törvényi módosítás legfontosabb elemeit.

Módosulnak az ágazati érdekegyeztetés szabályai. Az Előadó-művészeti Tanács helyett két új testülettípus jön létre: a nemzeti előadó-művészeti érdekegyeztető tanács és az előadó-művészeti bizottságok.

A nemzeti előadó-művészeti érdekegyeztető tanács érdekegyeztető fórumként fog szolgálni. Feladata az ágazati működés során jelentkező szakmai és fenntartói álláspontok megjelenítése, az állami és szakmai együttműködés megteremtése. A 22 tagú, négy évre választandó érdekegyeztető tanácsba a nyilvántartásba vett előadó-művészeti szervezetek és előadó-művészeti szakmai érdek-képviseleti szervezetek, az önkormányzatok, az előadó-művészeti felsőoktatási intézmények, valamint a művészeti szakszervezetek delegálnak tagokat.

Három előadó-művészeti bizottság jön létre: a színházművészeti, a zeneművészeti és a táncművészeti bizottság. Ezek a miniszter véleményező, javaslattevő és döntés-előkészítő testületei. A bizottságok tevékenysége nem érdekegyeztető jellegű, ezért azok tagjait a miniszter kéri fel az ágazat elismert képviselői, művészek és művészeti szakemberek köréből.

Megszűnik a korábbi kategóriarendszer, fölösleges a jelenlegi hat kategória. Például a hármasban egyetlen szervezet sem szerepel. A törvény innentől a normatív támogatásban részesülő és a pályázati úton támogatott szervezeteket különíti el. Ezek elhatárolásáról a miniszter dönt. A minisztert döntésében közvetlenül a bizottságok, közvetve az érdekegyeztető tanács állásfoglalásai segítik.

A normatív támogatásban részesülő előadó-művészeti szervezetek két fajtája: a nemzeti és a kiemelt szervezetek. A nemzeti szervezeteket az állam tartja fenn vagy az állammal kötött közszolgáltatási szerződéssel rendelkeznek. A kiemelt szervezeteket önkormányzat tartja fenn vagy önkormányzattal kötött közszolgáltatási szerződéssel rendelkeznek.

A törvényjavaslat mindkét szervezettípusra nézve további szakmai és foglalkozatási követelményeket határoz meg. Például a gyakorlati tapasztalatok alapján számos helyen pontosítjuk az előadó-művészeti területet érintő sajátos foglalkoztatási szabályokat, a szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező művészek meghatározott arányú foglalkoztatása törvényileg meghatározott kritériumként jelenik meg a normatív támogatásban részesülő szervezeteknél, megjegyzem, a szakmai szervezetek igényének és kérésének megfelelően.

A nemzeti szervezetek esetében a tevékenységük során munkavégzésre irányuló jogviszonyban foglalkoztatott művészeinek legalább 70 százalékban szakirányú felsőfokú végzettséggel kell rendelkezniük; a kiemelt szervezetek esetében ez 60 százalék. A szakma kérésére ennek a bevezetését az átmeneti rendelkezésekben 2018-ig toljuk ki.

A normatív támogatással nem rendelkező szervezetek pályázati úton juthatnak támogatáshoz. A pályázati forrásokból részesülő szervezetek támogatása rendeletben, szervezettípusokként külön meghatározandó minőségbiztosítási rendszerre épül. Ez azt jelenti, hogy például a korábbi vagy jelenlegi hatos kategóriába tartozó szervezetek, azaz az alternatív társulatok sem maradnak támogatás nélkül, de ezt pályázati úton, meghatározott minőségi követelményeknek eleget téve kapják meg.

Az alternatívok azon kérését, hogy a pályázatos színházak delegáltja is bekerüljön a nemzeti előadó-művészeti érdekegyeztető tanácsba, végül nem dolgoztuk be a törvényjavaslatba, mivel az érdekegyeztető tanács felállítása megelőzi a normatívan és pályázati úton támogatott színházak elkülönítését. Ugyanakkor a kérés fontosságát felismerve már most jelzem, hogy bizottsági módosító indítvány benyújtásával mégis meg szeretném találni annak a lehetőségét, hogy a független színházaknak is legyen képviselője a tanácsban.

A művészeti támogatás és a működési támogatás elkülönül a jövőben egymástól. A művészeti támogatások és a működési támogatások eltérő támogatáspolitikai megfontolásai és megállapítási szempontjai okán a törvény kifejezetten tiltja a támogatások más célra történő felhasználását, átcsoportosítását. E rendelkezések gyakorlati alkalmazását segíti elő a támogatási célok fogalmának részletes kibontása.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény szabályozza a fenntartóval működő, illetve a független előadó-művészeti szervezetek részére nyújtható támogatások fajtáit és az igénybevétel, illetve felhasználás szabályait. A támogatás mértékének meghatározásakor kötelezően érvényesítendő szempontok mellett további, ösztönzőként szolgáló szempontokat határoz meg, amelyek többlettámogatást eredményezhetnek. Ilyenek például az adott szervezetek vendégelőadásai, határon túli és nemzetközi együttműködései, a helyi kulturális életben vagy a közoktatásban játszott szerepük. Fontos kiemelni ezen szempontok közül a kortárs és klasszikus magyar szerzők műveinek bemutatóit, amit a törvényjavaslat előremutató módon ösztönöz.

Ennek a jelentőségéről külön szeretnék szólni. A magyar dráma ügyét ugyanis úgy kívánjuk a törvénymódosítással felkarolni, hogy a művészeti szabadságot nem korlátozzuk, nem nevesítünk játszásra ajánlott szerzőket, pusztán ösztönözni szeretnénk, hogy minél több kiváló klasszikus és kortárs magyar színdarabot láthasson a hazai közönség.

Idézet: "A magyar dráma mégis mintha nem volna sehol. S akik harcolni akarnak érte: mintha nem is volna mit számon tartaniuk." Németh László vélekedett így a Ha én miniszter lennék című remek írásában. Aktuális ez a gondolata, s úgy tűnik, a magyar drámairodalom egész történetét végigkíséri a némi önsajnálattal és kisebbrendűségi érzéssel fűszerezett sikertelenség. Idézem: "Nincs kételkednivalóm abban, hogy a drámaíró nemzedék közömbösítése elsősorban a színházi világ műve, beleértve az igazgatókat, a színészek nagy részét, a színházi kritika boszorkánykonyháit, majd a hivatalos színházirányítás fejeseit" - folytatja a Galilei szerzője. Ma is van ilyen érzése a színházba járóknak és az íróknak egyaránt. Ezt akartuk orvosolni a módosítás megírásakor.

Olyan jó volna, ha a színházcsinálók is minél szélesebb körben éreznék magukénak a magyar dráma ügyét! Ha ma már nem lenne igaz, amit Németh László írt, aki szerint - idézem megint - "színészeink nem tudják, a színészoktatás s az élet nem oltotta beléjük, hogy a klasszikusok eljátszása, de még egy Dürrenmatt, Miller bemutatása is fordítás - egy másutt már megalkotott játékot, szerepet ültetnek át több-kevesebb eredetiséggel magyar színpadra -, de egy új, soha nem játszott hazai darabot győzelemre vinni, ez az igazi, sorsdöntő színészi feladat, itt nyomulnak úgy, mint az író, tehetségükkel az ismeretlenbe, s ezzel adnak hozzá valamit nemzetünk művelődéséhez".

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvénytervezet deklaráltan védi a művészeti élet szabadságát is. Az előadó-művészeti szervezetek művészeti tevékenysége a jogszabályban rögzített vagy általuk vállalt kötelezettségeken túlmenően nem korlátozható. Az állami és önkormányzati fenntartó a szervezeteket művészeti évadterv benyújtására nem kötelezheti, annak előzetes minősítésére, elfogadására, továbbá a szervezet működésével összefüggésben tartalmi, művészeti, esztétikai elvárások érvényesítésére nem jogosult.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ne felejtsük el, nem másról van itt szó, mint Magyarország új alaptörvényének komolyan vételéről, annak az alkotmányos alapelvnek az érvényesítéséről, amely a X. cikkben olvasható. Idézem: "Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és a művészeti alkotás szabadságát".

(22.40)

A módosítás hatására bővül az előadó-művészeti törvény által érintett szervezetek köre, annak rendelkezései a jövőben a cirkuszművészetre is kiterjednek, és a korábbinál jóval nagyobb figyelmet kap a bábművészet. A cirkuszművészet beemelése a törvénybe a nagy tradíciókkal rendelkező terület kárpótlásaként is felfogható, ugyanakkor ne menjünk el azon mai egyesült államokbeli, európai és kínai példák mellett, amelyek a cirkuszművészet megújulásának remek, a közönséget is elvarázsolni képes értékeit mutatják fel, és amelyek mintát nyújthatnak a magyar artistáknak és cirkuszművészeknek is. (Dr. Józsa István közbeszól.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy komoly, átgondolt... Képviselőtársam nem veszi komolyan, de ha megnézi a magyar cirkuszművészet hagyományait, megnézi a Fővárosi Nagycirkuszt... (Dr. Józsa István: Erre a cirkuszra gondoltam!) Én tudom, hogy ön mire gondol. (Dr. Józsa István: Szeretem a cirkuszt! - Az elnök csenget.) Akkor legyen kedves tiszteletben tartani, hogy vezérszónoki felszólalást mondok éppen!

ELNÖK: Képviselő úr! Majd mindenkinek megadom a szót. Folytassa! (Novák Előd: Ez előterjesztői expozé!)

L. SIMON LÁSZLÓ, a napirendi pont előadója: Bocsánat, előterjesztői expozé! Köszönöm szépen, Novák képviselő úr.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy komoly, átgondolt, a szakma által is üdvözölt javaslat fekszik önök előtt. Ennek elfogadásához és mihamarabbi bevezetéséhez kérem képviselőtársaimmal együtt a támogatásukat.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Szőcs Géza államtitkár úrnak, aki a kormány nevében kíván felszólalni. Öné a szó, államtitkár úr.

SZŐCS GÉZA nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! A kormány üdvözli és támogatja az előadó-művészeti törvény átfogó módosítására irányuló szándékot, elégtétellel rögzítve, hogy a most benyújtott javaslatot széles körű szakmai, fenntartói egyeztetés előzte meg, amelyen egyébként a kulturális tárca is képviseltette magát. Fontos előrelépésnek tartjuk, hogy az eddigi döntés-előkészítő, véleményező és javaslattevő testület feladatait megváltoztatva a tervezet külön fórumokat hoz létre, különválasztja az érdekegyeztető, valamint a döntés-előkészítő mechanizmust.

Államtitkárságunk mindent elkövet azért, hogy az előadó-művészeti szféra költségvetési támogatása a jelenlegi szinten maradhasson; ez az önkormányzati fejezet 7. mellékletében, valamint a NEFMI fejezetében 2011-ben mintegy 23 milliárd forint, és így 2013-tól az átállás az új finanszírozási modellre zökkenőmentesen megvalósulhasson.

Köszönöm szépen a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben.

Megadom a szót Gyimesi Endrének, a kulturális bizottság előadójának, ötperces időkeretben.

DR. GYIMESI ENDRE, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága 2011. június 6-án tárgyalta L. Simon László, Németh Zoltán és dr. Puskás Imre képviselők önálló indítványát a 2008. évi XCIX. törvény, közismert nevén az előadó-művészeti törvény módosításának tárgyában. A törvény tehát nem régi keletű, és már egyszer az elmúlt évben egy pontján módosította is a parlament.

A 2008-as törvény igazi erénye az volt, hogy megszületett. Korábban nem volt ilyen törvény; hajdanában a híres Nyugat folyóirat is 1930-as számában már hiányolta a színházakra vonatkozó törvényt, és gyors megoldást ígértek a politikusok. Hát a gyors megoldás kissé késett, de a 2008-as törvény erénye, hogy végre rendet vitt a struktúrába; hogy szakmai alapon igyekezett meghatározni a feladat- és felelősségköröket, némi esélyt adott az új kezdeményezéseknek, és meghatározott bizonyos teljesítménykényszert is, de az elsietettség nyomai megmutatkoztak rajta: az előadó-művészeti szervezetek és az intézmény-fenntartói oldal képviselői egyaránt kritikával illették a törvényt, ezért bátran állíthatjuk, hogy módosításának szükségességét egyöntetű szakmai konszenzus övezte.

Ezt magam is megerősíthetem, hiszen a Megyei Jogú Városok Szövetségének alelnökeként én is részt vettem a törvénymódosítással kapcsolatos előzetes egyeztetéseken, valamint módom volt az Előadó-művészeti Tanács munkájában is részt vállalni. Megerősíthetem továbbá, ami a bizottsági vita során többször is elhangzott, hogy jelen módosítás megszületését széles körű szakmai konzultáció előzte meg. A benyújtók mind a reprezentatív szakmai szervezetekkel, mind a fenntartói oldallal - beleértve ebbe minden hazai településtípus képviseletét is - alapos egyeztetést folytattak. A felmerült észrevételeket, véleményeket amennyire csak lehetett, beépítették a javaslatba, s bár egy-egy ilyen módosítás esetén teljes egyetértés nehezen képzelhető el, biztos vagyok benne, hogy az indítvány az érintettek többségének megelégedésére szolgál majd, és orvosolni fogja az eredeti törvény hibáit és hiányosságait.

A törvényjavaslat egyszerre kíván megfelelni annak a követelménynek, hogy átláthatóbbá, racionálisabbá tegye a közpénzek felhasználását az előadó-művészeti élet területén, és ehhez akár erősebb kulturális kormányzati jogköröket is biztosítson, illetve annak, hogy ne szabályozza túl az előadó-művészeti szervezetek működését, sőt elősegítse azok művészi szabadságának érvényesülését. Ez kétségtelenül jelentős vállalás, amelynek konkrét megvalósulásáról többet is hallhatunk majd itt a parlamenti vita során.

A vita megkezdését az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága egyértelműen támogatta, a törvényjavaslatot 14 igen és 1 tartózkodó szavazat mellett tárgysorozatba vette, és 11 igen és 4 tartózkodó szavazat mellett általános vitára alkalmasnak tartotta. Kérem a képviselőtársaimat is, hogy támogassák az előterjesztést.

Fényességet vinni az emberi szív legeldugottabb szegletébe, ez a művészetek dolga, és hogy ezt meg tudják a művészek tenni, nem árt, hogy a művészek körül is rendezett viszonyok legyenek; ezt szolgálja a törvénymódosítás. Kérem, támogassák.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A kulturális bizottság kisebbségi véleményét két előadó megosztva ismerteti, összesen ötperces időkeretben. Elsőként megadom a szót Novák Előd képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportjából. Öné a szó.

NOVÁK ELŐD, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A bizottság ránk bízta, hogyan osztjuk meg az időkeretet. Elsőre azt vetettem fel, hogy a választási eredmény arányában, azonban ha különösen a legutóbbi püspökladányi időközi országgyűlési választásra gondolunk, a Jobbik 27,5 százalékos és az LMP 3,5 százalékos eredményére, akkor csak 30 másodpercet kellett volna hagyjak, ezért azt gondolom, mégiscsak lovagiasabb, ha csak a felét beszélem le, maradjunk ennyiben, képviselő úr.

Nos, míg a liberálisok leginkább a művészi szabadságért aggódnak, addig nálunk, a nemzeti ellenzéknél pont fordított a helyzet: számunkra az tűnik a legveszélyesebbnek, hogy a művészi szabadság mögé bújva folytathatja értékrombolását a kultúra területét megszálló liberális garnitúra.

Pontosan nagyon örülünk annak, hogy a normatív mennyiségi támogatás helyére végre egy értékelvű minőségi finanszírozás léphet, azonban ezt nyilvánvalóan el kell valahogyan bírálni. És itt kezdődnek pontosan a fenntartásaink, hiszen gondoljunk csak arra, hogy egy olyan országban, ahol Kubatov Gábor listázhatja az embereket akár párthovatartozásuk kapcsán, akár legújabban a szociális konzultáció kapcsán, hogy arra milyen válaszokat adtak, fennáll a veszélye, hogy nyilvánvalóan a támogatásokat is ilyen listák alapján fogják osztani.

(22.50)

A másik, ami a normatív támogatás megszüntetése kapcsán számunkra egy vészjósló jelet mutat, az pedig ezeknek a pályázatoknak az elbírálása, akár csak az Opera főigazgatójának kinevezése körüli anomáliák, hogy egyik nap kinevezi az egyik minisztérium, a másik nap - sőt még aznap - a másik minisztérium leváltja, azt gondolom tehát, hogy itt még nem alakultak ki azok a működési mechanizmusok, bár látjuk, hogy végső soron mindenről Orbán Viktor dönt.

Végül természetesen nem kerülhetem meg már most, a kisebbségi vélemény ismertetésében, hogy egy olyan országban, ahol Koltay Gábor nem maradhat a József Attila Színház igazgatója, ott bizony igazgatója maradhat a Nemzeti Színháznak Alföldi Róbert. S amikor Koltay Gábor esetében etikátlan szerződésekről beszélnek, hogy bárkit egyáltalán fel mert venni, aközben nem beszélnek arról, hogy a drogbűnöző Stohl Andrásnak például a két év négy hónapos börtönbüntetése kapcsán a legnagyobb problémája, hogy 56 millió forintos tiszteletdíjtól, fizetéstől esik el, tehát havi 2 millió forintos tiszteletdíjban részesül. Azt gondolom, ezekről kellene beszélni, és hogy milyen élősködést folytat rajtunk a liberális garnitúra.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban. - L. Simon László: Nem volt köze a törvényhez. Hol volt a kisebbségi vélemény?)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Karácsony Gergely képviselő úrnak, az LMP képviselőcsoportjából. Öné a szó.

KARÁCSONY GERGELY, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én is kezdhetném azzal, hogy ha mondjuk, a zuglói időközi választás eredményét nézzük, ahol éppen fordított arányok voltak, akkor én beszélhettem volna többet (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.), de végül is azt gondolom, hogy ez most mindegy.

Valóban, a bizottság konstruktív hangnemben megtárgyalta ezt a törvénymódosítást, és bár az ellenzéki képviselők is elismerték bizonyos előnyeit, azért hátrányai is vannak ennek a javaslatnak, éppen ezért tartózkodtunk az általános vitára való alkalmasság tekintetében.

Az egyik az, és a forrásszűkülés időszakában ez talán nem egy lényegtelen szempont - és ezt helyettes államtitkár asszony is elismerte a bizottsági ülésen -, hogy ez a rendszer drágább lesz, mint az előző, tehát nagyobb adminisztrációt feltételez, és ez bizony, adott esetben akár a színházaktól is jelenthet forráselvonást.

A másik szempont, és azért ez sokkal fontosabb - és ilyen szempontból a jobbikos képviselőtársam hozzászólása is hasonló ahhoz, amit mi gondolunk erről -, hogy a törvénymódosítás túlságosan is erősíti a politikai logikát a döntéshozatalban. Korábban az Előadó-művészeti Tanácsnak volt döntő szerepe a pályázati pénzek, illetve a különböző források elosztásában, illetve ezek normatív módon, automatikusan jutottak el a színházakhoz, illetve a színházak fenntartóihoz; most olyan bizottságok fognak erről dönteni, tulajdonképpen lesznek - azt kell mondanom - valószínűleg élet és halál urai, akiket maga a miniszter kér fel arra, hogy aztán neki tanácsokat adjanak, illetve a döntés-előkészítési folyamatot elindítsák.

A harmadik szempont az, hogy a rendszer kiszámíthatatlanná teszi a folyamatokat. Bár csak 2013 januárjában lépnek életbe a finanszírozással kapcsolatos változtatások, de még nem tudjuk, hogy az Európai Bizottság hogyan fog ehhez a törvénymódosításhoz viszonyulni, egyáltalán úgy fogja-e felfogni, mint egy törvénymódosítást, vagy pedig mint egy új törvényt. Ez az egyik kockázat. Nyilván addigra rendeződni fog ez a kérdés, ameddig a törvény finanszírozással kapcsolatos részei életbe lépnek, azonban olyan, bár minőségi elvet is érvényesítő, de sokkal nehezebben modellezhető és nagyon nehezen kiszámítható döntési eljárásokat feltételez, amely rendkívül megnehezíti a fenntartók, illetve a társulatok dolgát, a tervezést.

14 szempontot kellene súlyozni, és itt van még 7 pluszszempont is, tehát gyakorlatilag nehéz megmondani azt, hogy milyen finanszírozásra számíthatnak a különböző társulatok és a fenntartók. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre bejelentett felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Puskás Imre képviselő úrnak, a Fidesz-képviselőcsoport részéről.

DR. PUSKÁS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Előttem már többen hivatkoztak arra, hogy ez egy nagyon új törvény, amelynek a módosítására készülünk, hiszen a parlament 2008-ban - annak az évnek is a végén - fogadta el az előadó-művészeti törvényt, és most mégis egy generális módosítását hoztuk a tisztelt Ház elé. Nyilvánvalóan egy ilyen lépés különösen érdekes és indoklást igénylő, sőt az a tény is elhangzott, hogy bár nagyon friss a törvény, ennek ellenére már egy évvel ezelőtt, még ha részleteiben vagy egy apró részletében is, de a módosítását már elfogadta a tisztelt Ház, és ennek a módosításnak az egyik kezdeményezője én magam voltam. Ekkor hoztuk azt a változtatást, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségi színházak megítélése, illetve finanszírozása kedvezőbb lehessen, mint ahogy azt az eredeti jogszabály elhatározta.

Ez az aprónak tűnő kérdés és a jogszabálynak, törvénynek ez az aprónak tűnő orvoslása is felhívta egy fontos fogyatékosságára a figyelmet, miszerint valóban a minőség, az egyediség bizonyos területeken - ha tetszik, és a jogszabály terminusát használva: megyékben - egy intézmény jelentőségét a jelenleg hatályban lévő törvény nem tudta, nem akarta kezelni. Azt hiszem, hogy ez alapvetően egy fontos körülmény és egy fontos meghatározója annak a törvénynek, amely jelenleg hatályban van, vagyis az, hogy ténylegesen nem próbált meg minőséget, értéket a jogszabály homlokterébe állítani, és nem próbálta meg az előadó-művészeti szervezeteket valamiféle minőség alapján megítélni, és ezt a minőségi teljesítményt premizálni, honorálni, értékelni a költségvetésben a támogatás rendszerén keresztül. Én tehát azt gondolom, hogy a legfontosabb módosítási szempont elsősorban ennek az értékelvűségnek az új törvényben, a törvénytervezetben történő megjelenése, és ez az értékelvűség természetesen ott jelenik meg, ahol ennek meg kell jelennie, ez pedig a törvény célja.

Hogy alátámasszam ezt az állításomat, hadd idézzek néhány olyan módosítást, amely akár apróságnak vagy csak pontosításnak tűnhet, de én azt gondolom, hogy mégiscsak visszaadja azt, ami a szándékainkat leginkább tükrözi. Amikor a törvény célját írjuk le, akkor ebbe többek között bekerül majd az, hogy fejlessze a színház-, tánc- és zeneművészet művelését, és ápolja a magyar nyelvi kultúrát, meghatározza az egyes előadó-művészeti tevékenységhez kapcsolódó állami szerepvállalás feltételeit, tervezhető szervezeti működést teremtsen, biztosítsa a közpénzek hatékony, átlátható felhasználását, és amit szintén nagyon fontosnak gondolok, támogassa az előadó-művészeti társulati értékteremtő munkát, elősegítse a magyar nyelvű alkotások létrejöttét, támogassa az előadó-művészeti szervezetek működési és gazdasági együttműködését, és amit szintén nagyon fontosnak gondolok, hozzájáruljon az állami és önkormányzati oktatási-nevelési feladatok ellátásának eredményességéhez, ösztönözze a művészeti értéket képviselő előadásokkal, hangversenyekkel kevésbé ellátott területeken élők kulturális igényeinek kielégítését.

Ezek a törvény céljainál megfogalmazott, reményeim szerint mindannyiunk számára érzékelhető, fontos értékek, amelyek megjelenése aztán természetesen a törvényben a finanszírozásnál visszatér azoknál az értékelési szempontoknál, amire képviselőtársam utalt, hogy ez talán majd nehezen lesz normatívan kezelhető, és nehezen lesz valójában olyan módon elbírálható, amely mindenki számára egyértelmű és vitathatatlan lesz. Ezzel szemben én azt gondolom, nagyon fontos, hogy megjelentek ezek az értékek és ezek a bírálati szempontok. Mint ahogy természetesen a törvény célján túlmenően nagyon fontos szempontok a törvény alapelvei, én a jelenleg hatályos jogszabálynak többek között ezt is egy kicsit fogyatékosságának érzem, hogy meglehetősen szűkszavú volt - úgy fogalmaznám, hogy arctalan -, mint ahogy az előző fejezete is kicsit steril volt, inkább csak a kötelező normaszöveg jelent meg benne, és ennél többet nem próbált vállalni, én ugyanígy gondolom, hogy a jelenleg hatályos törvényben a törvény alapelvei is ilyen sterilek, és nem igazán sokatmondóak.

Az új, általunk kezdeményezett törvénytervezetben ennél azért több jelenik meg; itt is csak néhány dolgot hadd idézzek. "Az előadó-művészeti szervezet művészeti tevékenysége a jogszabályban rögzített vagy általa vállalt kötelezettségeken túlmenően nem korlátozható." Azt gondolom, hogy ez a művészeti szabadság körében valóban fontos deklaráció.

(23.00)

Ezen túlmenően az előadó-művészeti rendszer működtetése az állam, az előadó-művészeti szervezet működtetése pedig a fenntartó feladata. Ezek látszólagos evidenciák, de azt gondolom, ezekeknek a törvényben való megjelenése azért mégiscsak fontos garanciákat jelent a szervezetek működése számára. Azután még egy: a fenntartó felelőssége, hogy biztosítsa az előadó-művészeti szervezet működésének tárgyi, pénzügyi, személyi feltételeit. Igen, megint akár csak azt mondhatjuk, hogy ez természetes, hiszen a fenntartó kötelessége, de hogyha ez megjelenik a törvényben, akkor ez mégiscsak sokkal inkább számon kérhető, és mindenki számára, így többek között a fenntartó számára is máris kötelezettségként jelenik meg.

Nos, tehát én azt gondolom, hogy a törvénytervezetnek ezek azok az elemei, amelyek az értékeket mutatják, az arcot mutatja, azt, hogy milyen előadó-művészeti életet szeretnénk, és mi az, amiről azt gondoljuk, hogy mindannyiunk számára kívánatos és támogatandó. Ehhez természetesen rendelődnek a törvény további fejezetei, többek között itt azok a részek, amelyek magának a struktúrának, a mögötte lévő tanács, illetve a bizottságok szervezetét hozza létre, és itt is egyértelműen kifejezve, hogy a tanács egy érdek-képviseleti szervezet, és ennek megfelelően történik oda a delegálás, a bizottságok pedig a miniszter döntés-előkészítő testületei, ezért történik meg a delegálásnak az a módja, hogy ott valójában a miniszter hívja be ezekbe a bizottságokba a tagokat, tekintettel az odahívottak szakértelmére, és bízva abban, hogy a döntés-előkészítésben valóban olyan szakszerű munkát tudnak végezni, amellyel a miniszter munkáját tudják segíteni.

(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Természetesen ennek a törvénynek nagyon fontos eleme a finanszírozás kérdésének a szabályozása, hiszen ahogyan utaltam is rá, a hatályos törvénynek az a látszólagos rendkívül precíz része, ami hat kategóriába sorolja az előadó-művészeti szervezeteket, és ennek a fényében azt gondolhatnánk, esetleg azt a véleményt alkothatnánk, hogy ennél pontosabban és megkérdőjelezhetetlenebbül nem is lehetne ezt a finanszírozást szabályozni, nos, tehát pont az általam már hivatkozott módosítás is az elmúlt évben arra utalt, és azt próbálta elérni, hogy valamilyen módon mégiscsak az egyéb szempontokat is lehessen érvényesíteni a finanszírozásban, és már elhangzott, hogy egyéb fogyatékosságokkal is bírt ez a rendszer.

Én azt is merném állítani, talán ez akár vitatható is, hogy a jelenleg hatályos finanszírozási rendszer erősíti a tehetősebbeket, és rosszabb helyzetbe hozza a kevésbé erőseket, mert alapvetően az a két szempont, amivel a finanszírozás pillanatnyilag működik, egyrészt azt a szempontot támogatja, azt a szempontot tartja szem előtt, hogy a fenntartó mennyivel járul hozzá a szervezet működéséhez. Ennek megfelelően történik egyrészről ezeknek a szervezeteknek a támogatása, másrészt pedig magának a működésnek, a jegybevételnek a támogatása történik, a másik részről ennek a művészeti tevékenységnek a támogatása.

Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy azok az előadó-művészeti szervezetek, amelyek egy tehetős fenntartóval bírnak, és sok támogatást kapnak, így tudnak a költségvetésből nagyobb forráshoz jutni, és nyilvánvalóan azok az előadó-művészeti szervezetek, amelyek olyan intézménnyel vagy intézményrendszerrel bírnak, amelyeknek a befogadóképessége vagy éppenséggel a közönség vagy magának a városnak a lélekszáma, vonzáskörzete óriási szerepet játszik abban, hogy milyen támogatáshoz juthatnak jelenleg a költségvetésből.

Ez az általunk kezdeményezett támogatási rendszer sokkal kevésbé ilyen rideg, sokkal inkább figyelembe veszi azt a művészeti teljesítményt, amelyet támogatni szeretnénk, és ennek megfelelően reményeink szerint olyan jelentősebb támogatáshoz juthatnak az ország olyan vidékein lévő színházak is vagy éppenséggel a méretükből következően szerényebb adottságokkal rendelkező színházak, amelyek a jelenlegi támogatási rendszerben sokkal inkább hátrányt szenvedtek.

Nos, tehát ez természetesen egy rendkívül fontos eleme az új törvénytervezetnek, mint ahogy fontos eleme és újdonság az is, hogy nemcsak a művészeti tevékenységet, hanem az intézmény fenntartását, működtetését is támogatni kívánjuk, hiszen nyilvánvalóan amikor arról beszélünk, hogy a fenntartók nagyobb többségben az önkormányzatok, akkor azt is tudjuk, hogy ma is így van, és lehet, hogy ez még a jövőben is így lesz, hogy viszonylag szerény anyagi eszközökkel bírnak vagy tehetnek annak érdekében, hogy ezek az intézmények megfelelő színvonalon tudjanak működni, ezért nagyon fontos az, hogy meglesz az a költségvetési forrás. Bízunk benne, valóban jelentős források lesznek arra, hogy ennek az intézményállománynak a fenntartása is megtörténhessen, és ehhez is támogatást kapjanak a fenntartók, elsősorban nyilván az önkormányzati fenntartók.

Nos, tehát bízom abban, hogy az a módosítás, az a jogszabálytervezet, amely most itt előttünk van, valóban egyrészt ad egy arculatot ahhoz, hogy milyen előadó-művészeti szervezetet szeretnénk, milyen előadó-művészeti tevékenységet szeretnénk Magyarországon, és másrészről pedig hozzátesz egy olyan költségvetési finanszírozási módot, amely értékeli, elismeri és támogatja mindazt a munkát, amely annak érdekében történik, hogy egy valóban nagyon magas színvonalú színházi élet legyen Magyarországon.

Én bízom benne, hogy ezzel a törvénymódosítással ezt a célt tudjuk támogatni, tudjuk segíteni, és ebben kérem képviselőtársaim támogatását.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Üdvözlöm ismételten a Házat. Megadom a szót Hiller István képviselő úrnak, MSZP.

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! A Szocialista Párt frakciójának nevében azt mondhatom, hogy az előadói expozét korrektnek tartom... (Németh Zoltán: Hangosabban, nem hallom! - Derültség.) Pedig éppen a képviselő urat dicsértem, úgyhogy érdemes volt hallani. Az államtitkári hozzáfűznivalót pedig nagyon komoly ígéretnek látom. Az előadó-művészeti törvény Magyarországon ebben a kategóriában az első, és ahogyan ezt Gyimesi képviselő úr joggal mondta, sok évtizedes múltra tekintett vissza az az elképzelés, ösztönzés, más tekintetben vágy, hogy ilyen legyen.

Magának a törvénynek a közvetlen története 2006-ban indult, amikor is színházi törvénynek indult, és azután csatlakoztak az előadó-művészet számos más területei is ahhoz az egyeztető folyamathoz, amely hosszú hónapokon keresztül tartott, csatlakozott és bővítette a kört.

Módosítani azt lehet, ami létezik, ezért megerősítem azt a bizottságban elmondott véleményemet, hogy jelentős teljesítménynek tartom, hogy 2008-ban az Országgyűlés egy ilyen, az előadó-művészetekről szóló törvényt alkotott, két szempontból: egyik részről a szabályozás szempontjából, más tekintetben pedig a finanszírozás dolgában. Ez a törvény felmenő rendszerben több milliárd forintot hozott a korábbi évekhez képest a magyar előadó-művészetnek, két ágon: egyrészt a költségvetési támogatás, más tekintetben pedig az adókedvezmény révén. A költségvetési támogatás sorsát az egyes évek költségvetési törvényeiben, az azt követő módosításokban figyelemmel kísérhetik. 2010-ben már több milliárd forint volt az a módosítás, amely az önök első teljes éve költségvetési törvényét jelentette, és igen jelentős mértékben, több mint 30 százalékkal az előadó-művészeti törvény költségvetési támogatását megkurtította.

Durván egy évvel ezelőtt történt az első, valóban, ahogyan önök is elmondták, részmódosítás. Annak a vitának azon részeire szeretném felhívni a figyelmet, amellyel csekély mértékben, de az előadó-művészeti törvény szükséges költségeit a módosítás révén emelte, azután a későbbiekben, ősszel, majd télen, amikor a költségvetést beterjesztették, majd elfogadták, sok-sok száz millióval csökkent az előadó-művészeti törvény korábbi évhez viszonyított kerete.

(23.10)

Ezért azt mondhatom, hogy a jelen beterjesztés és módosítás két szempontból értékelhető, az egyiket a mostani vitában meg tudjuk tenni, a másikat nem. Az egyik értékelési mód szakmai, történetesen az előadó-művészetek szempontjából való megközelítés, a másik jelen pillanatban nem megejthető, mert csak a költségvetés beterjesztésénél fogjuk látni. Viszont az a szerkezet, amelyet módosításukban leírnak, bizonyos kötelezettségeket előrevetít, és erről, azt gondolom, hogy itt érdemes beszélni.

A módosítások egyik legfontosabb része, hogy az előadó-művészeti törvényt tagoltabbá teszik, több intézményt hoznak létre, bevonnak eddig a törvény hatálya alá nem tartozó területeket. Bármely területen, nemcsak a kultúrában, nemcsak az előadó-művészet területén, bármely területen, hogyha a tagoltság jelentkezik, ennek a szakmai súlya mellett a másik következménye az, hogy megnövekszik a költségvetési vonzása. Minden intézménynek, minden bizottságnak, a hozzá tartozó területeknek meglesz az a szempont és meglesz az az indok, amiért - joggal egyébként - költségvetési forrást várnak. Ez feszíti ezt a törvényt. Ez azt jelenti, hogy amint az államtitkári szavak elhangoztak, én szívesen hiszek nekik, és őszintén remélem, hogy sikerül, és szinten tartani képesek, gondolom, a jelenlegi költségvetéshez képest a következő évit, akkor egy olyan szerkezettel állunk szemben, ami, hogyha nominálértékben, egy kis optimizmussal reálértékben ezt a költségvetést hozza, mint amit jelenleg olvasunk, akkor egy pénzigényesebb, egy több pénzt igénylő rendszert alkotnak ezzel a módosítással, magyarul, az egész szisztéma feszítettebb lesz. Ezt a bizottsági ülésen, ahogy ez néhány perccel ezelőtt elhangzott, az államtitkárság területéért felelős helyettes államtitkára megerősítette, szakmai értelemben tehát egyetértett, egyet is értünk ebben. Ez azt jelenti, hogy az a fajta átcsoportosítás, amelynek van szakmai és van költségvetési vonzata, külön mérlegelést igényel.

Az, hogy bizonyos területeket, az alternatív előadó-művészeti területeket a normatív finanszírozásból kivonják, amivel én nem értek egyet, és se költségvetési, se szakmai alapon nem látom ennek egyébként a realitását; azt, hogy ezt el kívánják érni, az ennek a feszített rendszernek a feszítéscsökkentését célozhatja, történetesen, hogy pályázati alapot hoznak létre ezen szervezetek számára, bár arról egyelőre semmit nem hallunk, hogy a normatív finanszírozás és a majdani alap milyen arányban, milyen nem számszerűsített, de milyen meghatározott arányban áll egymással. Én ezt egy elég súlyos hiányosságnak látom, egy olyan szakmai, szakmapolitikai feszítésnek, amely a törvény gyakorlati végrehajtását nagyon nehézzé fogja tenni.

Szeretném felhívni a figyelmüket egy másik dologra, amiben őszintén remélem, hogy meg tudják tartani azokat az eredményeket, amiket korábban elértünk. Ez az adókedvezmény, a társaságiadó-kedvezmény ügye, amely a törvény hatálybalépését, már a 2008-as törvény megalkotása utáni hatálybalépését illetően csonka évnek tekintett következő évben több, mintegy 800 millió forintnyi társaságiadó-felajánlást hozott a magyar előadó-művészetnek, nem arányosan, döntő többségében a színházaknak. A későbbi évben ez messze meghaladta az egymilliárd forintot. Azt kell mondjam önöknek, hogy a mai magyar kulturális élet finanszírozási nehézségei közepette, a színházak világában ehhez képest korlátosnak mondható feszültség, kisebb feszültség azért van, azért lehet, mert az előadó-művészeti törvény, illetve a társaságiadó-kedvezmény még az állami támogatás csökkenésével együtt is legalábbis a szinten tartást lehetővé tette. Ez a valóság.

A sors úgy hozta, hogy egymás mellé került, egymás után került két fontos törvény, néhány perccel, órával ezelőtt a sportról szóló törvény előzte meg az előadó-művészeti törvényt. Mondom önöknek, tisztelt képviselő asszonyok és képviselő urak, hogy az összes nemes cél mellett itt egy sajátos konkurenciaharc fog kialakulni. A társaságiadó-kedvezmény felajánlása, amelyet idáig az előadó-művészet sajátos módon birtokolt, természetesen messze nem kétségbe vonva annak jogosságát, hogy a sportfinanszírozás hasonló módon, európai uniós engedéllyel kiegészüljön, bizony azt fogja jelenteni, hogy az egyes társaságoknak gondolkodniuk kell, hogy a társaságiadó-kedvezmény igénybevétele tekintetében, mondjuk, egy színházat vagy egy sportegyesületet válasszanak. Ez a kultúra számára nagy kihívás. Itt egy sajátos, olyan érdekérvényesítő erőt kell megjeleníteni, amiben igazán nem lehet azt mondani, hogy a konkuráló, a vele párhuzamosan vetélkedő társ kevésbé nemes, mert ki mondhatná meg, hogy a sport vagy a művészet nemesebb-e, szembeállítani egyébként is butaság és ostobaság. Csak a pénzért meg versenyezni fognak az egyes intézmények és persze az egyes sportegyesületek. Minthogy az Európai Unióban minden adókedvezmény, függetlenül a területtől, versenyt torzító tényezőként jelenik meg, ezért azt kell mondjam, hogy a kulturális élet kormányzati szereplőinek, vezetőinek azzal szembesülni kell majd, hogy úgy tudják érvényesíteni a korábban elmondottakat, hogy a társaságiadó-kedvezményből az előadó-művészetek számára felajánlott összeg ne csökkenjen. Ez egy igen jelentős kihívás. Még akkor is nagyon jelentős kihívás, hogyha szinten tudják tartani az állami támogatás 2012-es összegét, amiről most fölösleges beszélni, csak jelzem, ahogy ezt egy évvel ezelőtt is megtettem, hogy a költségvetési vitában ezt a kultúra fejezetnél részletesen be fogjuk mutatni. Tavaly kétkedtek, emlékszem a választás utáni érthető örömükből fakadó mondataikra, amikor azt mondták, hogy persze, a módosítás több pénzt jelent, de majd a költségvetésben megoldjuk. Hát, nem sikerült, ezért az eddigi egy év tapasztalata olyan sok jóval nem biztat; reméljük, hogy ez idén ősszel, kora télen a 2012-es költségvetési évnél máshogy lesz.

Nem kételkedem abban sem, hogy az a cél közös, hogy az előadó-művészetek, a területek mindegyike és az egyes intézmények is kellő színvonalon kerüljenek finanszírozásra úgy, hogy azt, amit egyébként a kezdeményezők nevében a bizottsági elnök úr képviselőként elmondott, a művészeti szabadság fenntartása és biztosítása, számomra egyébként nem megkérdőjelezett érték, örülök és világos beszéd volt, ahogy emellett kiálltak, tisztességes dolognak tartom. Ugyanakkor az biztos, hogy szerencsés lenne egy olyan, a jelenlegi módosítást pontosító akár egyéni, akár bizottsági indítvány, amely megpróbálná a normatív finanszírozás összegét és a majdani pályázati alapot arányba állítani egymással, természetesen nem összegszerűen, hanem mondom, arányba.

(23.20)

Nem kétséges előttem, hogy az alternatív művészeti ágak vereséget fognak szenvedni a saját jelenlegi helyzetükhöz képest is, ha nem kapnak valamiféle arányosított garanciát arra, hogy hogyan viszonyul ez a bizonyos pályázati alap. Értem én, hogy összegszerűen nem tudják megmondani, de szándékot kifejezni aránnyal is lehet, és remélem, hogy ezt megteszik. Azt, hogy hány bizottság jön létre és a bizottságoknak milyen hatásköre van, hogy a tanácsadói és a döntéshozatali mechanizmus hogyan válik el egymástól, akár helyeselni is lehetne. Ez egy tisztább képet hozhat, egy mechanizmust tisztázhat, de mondom még egyszer, én ezt erőteljes gondnak látom. Vajon meg tudják-e oldani, hogy miközben a módosításuk egésze a szándékot egyébként nem kétségbe vonva több pénzt igényel, a költségvetési forrásokból bírják-e erővel? Ha nem, akkor egy olyan rendszert hoznak létre, amely erősebb belső feszítést és feszültséget fog eredményezni, mint ami jelenleg van. Ezért a kettős irány, amely jelen pillanatban szakmai, néhány hónap múlva költségvetési, együtt fog jelentkezni. Ahogy most a szakmai, akkor a költségvetési. El fogjuk mondani.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Következik Menczer Erzsébet képviselő asszony, Fidesz.

MENCZER ERZSÉBET (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy L. Simon László bizottsági elnök úr beszédében már elmondta, a 2008 decemberében elfogadott előadó-művészeti törvény módosításának az volt az egyik legfontosabb indoka, hogy sem szakmai, sem fenntartói oldalról nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a szakmai szervezetek kivétel nélkül mindannyian módosítási igényt fogalmaztak meg.

A törvénymódosítást benyújtó képviselőtársaink rendkívül körültekintő, szakmailag magas színvonalú munkáját fémjelzi, hogy a beterjesztett módosítást széles körű szakmai konzultáció előzte meg, és az egyeztetési folyamat során felmerült javaslatokat nagyrészt beépítették a módosított szövegükbe, és figyelembe vették azokat a javaslatokat, amiket a szakmai szervezetek megfogalmaztak.

Bizottsági elnök úr már kitért arra, hogy átalakul az ágazati érdekegyeztetés struktúrája. Én ebből inkább a három újonnan létrejövő előadó-művészeti bizottság szerepét szeretném kihangsúlyozni. Hiszem, hogy a színházművészeti, a zeneművészeti és a táncművészeti bizottságba a miniszter úr által odahívott, szakmájukat magas fokon művelő, színészi, zenészi vagy táncművészeti világból érkező szakemberek valóban olyan magas színvonalú űzői lesznek szakmájuknak, hogy a miniszter urat a döntés-előkészítésben javaslataikkal támogatni fogják.

Van egy másik fontos eleme a módosításnak, amelyre már Puskás Imre képviselőtársam is kitért, hogy megszűnik a korábbi kategóriarendszer, és a törvény innentől a normatív támogatásban részesülő és a pályázati úton támogatott szervezeteket elkülöníti. A pályázati forrásokból részesülő szervezetek támogatása a rendeletben majd szervezettípusonként külön meghatározandó minőségbiztosítási rendszerre fog épülni, így például a korábbi VI-os kategóriába sorolt szervezetek sem maradnak majd támogatás nélkül, de pályázat útján meghatározott minőségi követelményeknek eleget téve kaphatják meg a megpályázott összeget.

Az egyik, ha nem a legfontosabb eleme a módosításnak, hogy a művészeti és a működési támogatás elkülönül egymástól, így komoly hangsúlyt kapnak majd, a művészi szempontok és a működtetési szempontok nem egymás rovására kell hogy megvalósuljanak. Bízom benne és hiszem, hogy a jövőben a klasszikus magyar szerzők műveinek bemutatása, a határon túli magyar kultúra ápolása, az olyan remekművek bemutatása, amelyeknek komoly szerepük van az oktatásban részt vevő diákság nevelésében, ösztönzőként szolgál majd egyre több társulat számára.

Bizottsági elnök úr néhány újdonságra is kitért. Én is szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét, én is rendkívül üdvözítőnek tartom, hogy a módosításban önálló színháztípusként határozzák meg az előterjesztők a bábszínházat, valamint a gyermek- és ifjúsági színházat annak érdekében, hogy az intézmények sajátos művészeti tevékenységük szerinti szabályok és támogatási feltételek között működhessenek. S míg a törvényalkotó korábban nem vette figyelembe a cirkuszi műfajt - erről is beszélt elnök úr -, amely eleve befogadó jellegű, hiszen artistákat, zenészeket és táncosokat fogad be, és az ő produkcióikból állítja össze a műsorát, addig a jelenlegi módosítás hatására bővül az előadó-művészeti törvény által érintett szervezet köre, és annak rendelkezései bizony kiterjednek ezentúl a cirkuszművészetre is.

A magam részéről messzemenőkig támogatom az előadó-művészeti törvény módosítását, és arra szeretném kérni képviselőtársaimat, hogy konstruktívan vegyenek részt a törvény módosításában és annak elfogadásában.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Ház! Novák Előd képviselő úr következik, Jobbik.

NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hogy megértsék, miért akarunk az előadó-művészet területén is radikális változást, kérem, vessünk először egy pillantást a Horthy-korszak két évtizedére, és hasonlítsuk össze az úgynevezett legutóbbi rendszerváltás óta elmúlt két évtizeddel. Ha megnézzük azt, hogy Trianon, az ország megcsonkítása és a csonka ország kirablása, több százezer menekült Magyarországra való telepedése és azok ellátása után, gazdasági világválság és különböző járványok közepette milyen óriási gazdasági növekedésnek tudott indulni és talpra tudott állni a csonka ország is, s még emellett milyen kulturális virágzásnak indult az ország Klebelsberg Kunó kultuszminisztersége és irányítása alatt, akkor ezek után érthető, hogy egyáltalán nem vagyunk elégedettek az elmúlt húsz év rombolásával, hiszen sokkal inkább visszalépés történt az elmúlt húsz évben. Ezért szeretnénk mi valamiféle gyökeres változásokat.

Ezzel szemben azt látjuk, hogy újabb maszatolás történik egy ilyen átfogó törvényjavaslat esetében is. Meggyőződésünk, hogy ezt a szívük mélyén önök is látják. Az origo.hu-nak név nélkül nyilatkozó fideszes politikusok épp a napokban mondták, hogy a kormányfő nem tud érdemi változásokat felmutatni. Többen szóvá tették, hogy a kultúra területén például nem történt semmi a kormányváltás óta. Mások a beígért elszámoltatást hiányolták a legolvasottabb magyarországi hírportál tudósítása szerint, mondván, hogy Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos semmilyen konkrét eredményt nem mutatott fel, egyetlen volt szocialista vezető kezén sem kattant bilincs az elmúlt egy évben, mondják önök névtelenül, amikor el merik mondani a valódi véleményüket. És ha már az elszámoltatásról beszélünk és arról, hogy a kultúra területén sem történt semmi, ennek a legszimbolikusabb példájaként - nem kerülhetjük meg a kérdést az előadó-művészeti törvény vitájában - bizony Alföldi Róbertről kell megint beszélni. Ez nagyon fájó, hiszen már több mint egy éve Réthelyi Miklós miniszterjelölti meghallgatásán is feltettem a kérdést, hogy milyen határidőt tud adni erre, hiszen meggyőződésünk szerint a Fidesz saját szavazói is elvárják, a saját programjukból is levezethető, azokból az alapelvekből csak, amiket olvashattunk persze, hogy le kellene váltani, de egy éve csak maszatol, mígnem eljutottunk oda, hogy egy ígéretet tett arra, hogy leváltja. S nagyon fájó kimondani, hogy egy miniszter is megteheti, hogy a képünkbe hazudik, hiszen országunk és hazánk legnagyobb gyalázatára mégsem történt meg Alföldi Róbert leváltása.

Persze mit várunk akkor, amikor az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke lehet egy olyan személy, aki meggyőződésem szerint, vagy hát vélhetően pornófilmeken szocializálódott, de legalábbis a Medgyessy-kormány idején állami támogatással adhattak ki közpénzből olyan trágár, öncélúan obszcén verseskötetet, amit művészetnek nevezni nagyon nehéz volna, inkább csak valami halandzsának lehet azt tekinteni. Amikor ilyen személyek vannak a magyar kultúra élén, akkor mit is várhatunk Magyarországon?

Puskás Imre, a másik előterjesztő büszkélkedett azzal, hogy már nyújtottak be egy törvénymódosítást a tavalyi évben, amit el is fogadott az Országgyűlés. Kezdjük azzal, hogy milyen irányba mozdultunk el eddig. A tavalyi rendkívüli nyári ülésszakban egy olyan szakmailag teljesen nívótlan előterjesztést nyújtottak be, amely két területre összpontosított.

(23.30)

Az egyiknek végül, ha jól emlékszem, bizottsági módosító javaslattal az egyik felét vissza is vontuk, mert rájöttek, hogy valójában az, ami a vidéki színházakon segítene - az a szabályozásátcsoportosítás, az a könnyítés -, arról végül kiderült, hogy az a megfogalmazás, és az, amit önök benyújtottak, egyetlen színházat sem érint.

Bár a Házszabály 97. § (2) bekezdése szerint a törvényjavaslat és a módosító javaslat indokolásában meg kell jelölni az elfogadása esetén várható társadalmi és gazdasági, lehetőség szerint számszerűsített becsült gazdasági hatásokat, ennek ellenére nemhogy ilyeneket nem nyújtottak be, vagy társadalmi vitára nem bocsátották természetesen, de odáig is eljutottak, hogy vissza kellett vonják, mert kiderült, hogy egyetlenegy színházat sem érint.

Na igen, a javaslat másik fele, ez a bizonyos, általam csak rasszistának nevezett javaslat érintett, amivel most is büszkélkedett, hogy a kisebbségeket többlettámogatás illesse meg, csak azért, mert kisebbség. Semmilyen plusz művészeti értéket nem hordoz, de csak azért, mert mondjuk, a cigányság tartja azt fönn, vagy épp - hát nem véletlen, hogy az előterjesztő ön, képviselő úr, hiszen épp az ön által, természetesen álláshalmozással vezetett Tolna megyei közgyűlés elnökeként - az ön által vezetett közgyűlés által fenntartott színházról van szó. Mert kiderült, hogy a javaslat másik fele pedig egyetlenegy magyarországi színházat érint. Így működik Magyarországon a személyre vagy épp egy darab intézményre szabott törvényhozás. Kiderült, hogy egyetlenegy színházat érint, de azt sem tavaly, hanem csak az idén, bár nem tudom, hogy sikerült-e már önkormányzati fenntartású színházból átminősíttetnie magát kisebbségi színházzá. Természetesen egy kis etnobiznisz belefért önöknek.

Na, ez volt önöknek - és amire most ön olyan büszke volt - a legfontosabb a tavalyi nyári ülésszakban. A javaslat egyik felét visszavonták, a másik fele egy színházat érintett, de az sem tavaly, csak idén, ha átminősíttette magát. No, hát ilyen kapkodások után nyújtották be ezt a javaslatot, ami megítélésem szerint ugyanígy igenis előkészítetlen.

A harmadik előterjesztő - őt se hagyjam ki a sorból -, Németh Zoltán azt mondta a bizottságban, hogy példaértékű egyeztetések folytak le - és persze ezt sorra minden képviselőtársa megismételte - különböző szakmai szervezetekkel. Hát, kérem szépen, ez nem egy példaértékű előterjesztés, ugyanis van egy jogalkotási törvény, amely előírná, hogy hogyan kellene ilyen átfogó szabályozásokat az Országgyűlés elé beterjeszteni, természetesen kormány-előterjesztésként. Önök, hogy kijátsszák, és ne vonatkozzanak önökre ezek a törvényi előírások, ezért ezzel a nem éppen példaértékű kiskapuval élve, egyéni képviselői indítványként hozzák be azt, ami az egész országot átfogóan érinti, és normális esetben kormányzati előterjesztésként kellene hogy itt legyen, a jogalkotási törvény szabályait betartva.

Persze önök ezt nem kívánják betartani, így játsszák ezt ki, de semmiképp sem tartom példaértékűnek. Különösen azok után nem, hogy ezeknek a jegyzőkönyveit önök nem voltak hajlandók nyilvánosságra hozni. Azzal érvelt a bizottság elnöke is, hogy ezek az önök pártjának megbeszélései, mi sem hozzuk nyilvánosságra, hogy valamelyik szakértőnkkel mi mit beszélünk meg. De hát nem egészen így van, hiszen ország-világ látja, hogy az ilyen átfogó törvényjavaslatokat is, amelyeket az egész kormányoldal támogat, valójában fideszes önálló képviselői indítványként nyújtják be. Tehát önök mégiscsak úgy tárgyalnak a szakmai szervezetekkel, mint a kormány képviselői, ami, azt gondolom, a hatalmi ágak szétválasztásának elvét is sérti, és nagyon rossz, hogy ilyen pártok lekenyerezettjeivé teszik tulajdonképpen a szakmai szervezeteket, és rákényszerítik a szakmai szervezeteket, a független szakmai szervezeteket, hogy rendszeresen megalázkodva, akár Fidesz-irodában tárgyaljanak, nem pedig kormányzati szervekkel. Tehát ezzel semmiképpen sem tudunk természetesen azonosulni.

Nos, a hatályos törvénnyel szemben ez az új törvényjavaslat különösen magas piedesztálra emeli a művészi szabadság kérdését. Erről már beszéltem a kisebbségi vélemény keretében, ami számunkra a legfájóbb ebben az egész javaslatban, főként az igazgatók visszahívhatóságát illetően, itt ismét gondolhatunk Alföldi Róbertre. Persze, ha a szándék nincs meg önökben, hogy az ilyen gyalázatoknak véget vessenek, akkor mindegy is a szabályozás. De gondoljunk arra, hogy véget ér egyszer ez a narancsuralom, eljön egy radikális változás, és a jelenlegi nemzeti ellenzék végre leválthatná ezeket az igazgatókat. Nos, az önök jelenlegi javaslata alapján a fenntartók gyakorlatilag visszavonhatatlan biankó csekket kell hogy kiállítsanak az igazgatói mandátum teljes időtartamára. Tehát a művészi szabadságnak ezt a fajta korlátlan, szélsőséges értelmezését mindenképpen visszautasítjuk.

A jelen törvénymódosítás a szakmai művészeti érvek mögé bújva a közpénzek átláthatatlan és ellenőrizhetetlen szétosztásának különböző lehetőségeit teremti meg. Az új színházművészeti törvény nem határoz meg morális, etikai kódexet sem, valamint olyan egységes gazdasági szerkezetet, amely szabályozhatná az adott produkciók létrehozásának költségeit, határait. Gondoljunk csak akár a drogbűnöző Stohl András havi kétmilliós jövedelmére, amely kapcsán most panaszkodik, hogy a várható börtönbüntetése kapcsán ettől fog elesni. Vagy akár az afféle művészeti álláshalmozásra, mert nemcsak politikusi álláshalmozás van itt, tisztelt kormánypárti képviselők, hanem ha az egész országra ezt a normát vetítik ki, akkor ne csodálkozzunk, hogy a művészetek terén is teljesen általános az, amikor egy kinevezett igazgató a saját munkahelyén eltöltött munkaideje helyett más színházakban rendez például, persze pluszpénzért.

A kormánypárti javaslat, ami előttünk fekszik, szinte elbagatellizálja a közönség, a néző normális esetben meghatározó szerepét. Az új törvény továbbra sem határozza meg, és nem preferálja, hogy az adott területen működő színháznak igenis a saját közösségének művészi ellátása a célja, nem pedig különböző fesztiválokon való, általában öncélú részvétel, egymás vállveregetésével kölcsönösen juttatott díjak megszerzése, amelyet a liberális értelmiség folytat maga között. Sokszor a helyi közönség által elutasított, bukott vagy akár harmadházak előtt játszott előadásokat a fenntartók előtt azzal védenek meg, hogy művészileg előtte járnak a saját közönségüknek, és lám csak, hozzáértő körökben milyen díjazott produkciókat hoznak létre. Alföldi Róbert persze rendszerint azzal érvel, hogy hát teltházak előtt játszik, persze ilyen botrányos, bulvárdarabokat nem nehéz akár teltházak előtt is bemutatni, különösen egy olyan kisméretű, talán 619 fős színház esetében, mint a Nemzeti Színház. Tehát ez a minimum, hogy teltház előtt játsszon nyilvánvalóan egy ilyen relatíve kis befogadóképességű Nemzeti Színház. Ebben a törvényjavaslatban szó sem esik arról a különbségről, ami egy nagy befogadóképességű, sikerdarabokat játszó színházépület, mint például a Madách Színház, Vígszínház vagy Operettszínház bevételi lehetőségei és a kamara- vagy kisebb befogadóképességű színházak, művészszínházak adottságai között húzódik.

A részletes vitában nyilvánvalóan elmerülhetünk majd néhány szakmai részletkérdésben, de általánosságban megállapítható, hogy a színházi szakmában dolgozó személyekben egy nagyon nagy megfelelési kényszer alakult ki egy szűk liberális klikkel szemben. Ennek áttörését a törvény nemhogy nem segíti, hanem egyenesen lehetetlenné teszi. A Jobbik szerint az új előadó-művészeti törvény nem szolgálja az ország megújulását, elfogadása esetén a színházi rendszerváltás, a színházi nevelés fülkeforradalma sajnos elmarad.

Ceterum censeo: Alföldi Róbertet le kell váltani! Köszönöm a figyelmüket néhányuknak. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: L. Simon úr visszavonta a kétpercesét. (L. Simon László: Elfáradtam a végére.) Magam is össze kellett hogy nézzek önökkel, hogy van-e az a pillanat, amikor arra kérjem a képviselő urat, hogy a személyeskedést ne tekintsük a mostani esti vita tárgyaként. De aztán láttam, hogy L. Simon úr jelezte, hogy ez egy normál Novák-hozzászóláshoz képest teljesen finom volt, úgyhogy nem tartottam szükségesnek, hogy beleszóljak. (Derültség a Fidesz soraiban.)

Megadom a szót Karácsony Gergely képviselő úrnak. (Novák Előd: Ez volt a személyeskedés.) Nem értettem, bocsánat, mert nem a mikrofonba mondta.

NOVÁK ELŐD (Jobbik): Ez a személyeskedés. (L. Simon László: Ez különben tényleg az.)

ELNÖK: Karácsony Gergely képviselő úré a szó.

KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az előadó-művészeti törvény módosításáról beszélünk, leginkább talán a színházakról, és ez különösen fontos, mert ha megnézzük a magyar polgárok kultúrafogyasztását, akkor talán a színház az egyetlen, amit ma még viszonylag nagy arányban - hogy úgy mondjam - fogyasztanak a magyarok.

Sajnos, hogyha mondjuk, a könyvolvasást néznénk, vagy pedig a művészetileg értékes filmek fogyasztását, akkor sokkal rosszabb statisztikákat kapnánk, de még mindig igaz az, hogy a magyar közönség európai összehasonlításban is viszonylag sokat jár színházba. Ez nyilván összefügg azzal is, hogy Magyarországon van egy eléggé jól kifejlett színházi hálózat, ami a reformkor és az azt követő dualizmus idején alakult ki. Tehát tulajdonképpen a magyar nemzeti kultúra megmaradása szempontjából az egyik utolsó bástya a színház, és van egy másik ok is, ami miatt különösen fontos lehet ez nekünk, mert úgy tűnik, hogy a kulturális intézmények közül talán egyedül a színházak nincsenek komoly válságban.

(23.40)

Ha végignézünk főleg a közgyűjtemények helyzetén, a megyei fenntartású múzeumok helyzetén, akkor látjuk azt, hogy milyen nehéz helyzetben vannak, folyamatosan minősítik vissza a múzeumokat kiállítóhellyé, folyamatosak az elbocsátások, tulajdonképpen már a múzeumban őrzött tárgyak fizikai védelme is nehezen megoldható, és akkor még nem beszéltünk azokról a dolgokról, amik miatt érdemes lenne egyáltalán a múzeumokat fenntartani. Persze vannak sikeres múzeumok Budapesten, de a közgyűjtemény-hálózat komoly válságban van. Ezt azért fontos elmondani, mert mielőtt nagyon ócsárolnánk azt a törvényt, amit éppen módosítunk, azért ennek a törvénynek voltak komoly előnyei, miközben persze hátrányai is, és ez fordítva is igaz: a módosításnak is vannak előnyei, bár én elsősorban a hátrányokat látom túlsúlyban.

Mielőtt azonban ezeket számba vennénk, arról is fontosnak érzem, hogy beszéljünk, hogy hogyan született megint meg egy komoly törvénymódosítási javaslat. Egy ilyen törvényt a kormánynak kéne benyújtani. A kulturális kormányzat az elmúlt időszakban nem nagyon csipkedte magát. A parlament előtt tulajdonképpen csak a világörökségről szóló törvény van, amit a kormány nyújtott be, ráadásul ennek is voltak előzményei az előző ciklusban. Egyébként ez egy elég jó törvény, valószínűleg az LMP is meg fogja tudni szavazni, az összes többi módosítás azonban önálló képviselői indítványként került a Ház elé, L. Simon László bizottsági elnök úr majdnem mindegyikben részt vett.

Az is elhangzott már, Németh Zoltán képviselőtársam valóban a bizottsági ülésen elmondta, és itt is többen hangsúlyozták, hogy milyen széles körű egyeztetés volt erről a törvényről. Ez igaz, és tulajdonképpen ezt szeretném megköszönni az előterjesztőknek, mert olyan időszakot élünk, hogy ez valóban példátlannak számít, hiszen más törvények esetében, ennél még fontosabb törvények esetében is semmilyen társadalmi egyeztetés nem volt.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez így normális. Ez azért is fontos, mert az a nagyon hosszú névsor, amit elnök úr az előterjesztői expozéjában fölolvasott, hogy mely társadalmi szervezetek vettek részt ebben a folyamatban, ez impozánssá és rendkívül nyitottá teszi a folyamatot látszólag, de azért ne gondoljuk azt, hogy ezzel a törvénnyel mindenki egyetért. Azt gondolom, hogy ennek a törvénynek a legalapvetőbb sajátosságaival a szakmai szervezetek jelentős része nem ért egyet. Az, hogy ott voltak az asztalnál és bizonyos kisebb kérdésekben a véleményüket talán meg is tudták fogalmazni vagy érvényesíteni tudták a szövegben, azért az nem jelenti azt, hogy ennek a törvénynek nagyon sokan vagy mindenki örülni fog. Lesznek, akik örülnek, lesznek, akik tulajdonképpen úgy élik meg a helyzetet, hogy ők ennek a törvénynek a sugalmazói vagy megrendelői, de vannak más szervezetek, amelyek egyáltalán nem így gondolkodnak.

Hadd olvassak föl néhány mondatot a Magyar Színházi Társaság egyik leveléből: "A tervezet semmilyen garanciát nem ad például arra, hogy az egyéb kategória finanszírozása biztosított lesz, a gyakorlat azt mutatja, hogy az egyéb működési sávokban maradékelv alapján történik a finanszírozás." Egy másik mondat: "Ez erős centralizálást vetít elő, gyakorlatilag társadalmi és szakmai kontroll nélkül születhetnek az egész területet érintő legfontosabb döntések."

Ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert ha ezek a szakmai konzultációk zárt ajtók mögött zajlanak, ha a nyilvánosság ezekről semmit nem tud, akkor azok az érvek, amelyek a politikai logikát képesek megtörni, amelyek képesek a közvélemény nyomását a döntéshozókkal szembehelyezni, akkor ez a nyomás nem fog megszületni. Akkor arról lesz szó, hogy mindenki valamelyik lábjegyzetben még valamifajta apróságot még el tud érni a kegyes jogalkotótól. Ha nincs társadalmi diskurzus, valódi nyitott társadalmi vita, akkor körülbelül feleannyit ér a szakmai egyeztetés, mintha valódi vita lenne. Elnök úrnak megjegyeztem a bizottság ülésén, hogy Jürgen Habermas valamelyik könyvét majd kölcsönadom neki, hogy olvasgassa. Azt mondta, hogy ez már régi iskola. Én azonban abban hiszek, a demokrácia egy deliberatív folyamat, ahol a nyilvánosságnak legalább olyan fontos szerepe van, mint önmagában annak a ténynek, hogy a különböző szereplők egymással beszélgetnek.

És akkor nézzük, azt, hogy mi az ami jó ebben az előterjesztésben, mert vannak pozitív pontjai is. Egyrészt - és ezt nem az illem kedvéért mondom - az egyik legfontosabb dolog az, hogy a törvénymódosítási javaslat rendkívül bölcsen a finanszírozással kapcsolatos paragrafusok hatálybalépését az Európai Bizottság döntéséhez köti, tehát 2012. december 31-éig nem lépnek életbe ezek a módosítások. Ez nagyon fontos, hiszen az egész színházi szakmát elég régóta rettegésben tartotta az az esetleges veszély, hogy a törvény módosítása miatt megszűnik az a bizonyos adókedvezmény, amihez az Európai Bizottság hozzájárulása kell és ami nélkül a magyar színházi szféra gyakorlatilag összeomolna egyik percről a másikra.

A másik, ami fontos összességében mint elv, amivel azonosulni lehet, az, hogy a minőségi szempontokat a színház, az előadó-művészet finanszírozásában érvényesíti. Azt gondolom, hogy ez helyes irány, és valóban joggal lehet fölvetni a jelenleg hatályos törvénynek, hogy nem tud mit kezdeni ezekkel a minőségi szempontokkal, bár megjegyzem egyébként, hogy az egyéb pályázati források elvileg alkalmasnak lehetnének arra, hogy ezeket a minőségi szempontokat érvényesítsék.

Az Állami Számvevőszéknek nagyon alapos, a színházak finanszírozásával kapcsolatos tanulmánya is szóvá teszi, hogy a jelenleg hatályos törvény nem mindig tudott megfelelni ennek, illetve egy másik, az Állami Számvevőszék által kritizált dolog, ami egyébként rendezésre kerül, bár a jelentősége sokkal kisebb lesz: a fizető nézők számával kapcsolatos visszaélések kiküszöbölése.

Egy negyedik dolog, hogy méltányosak legyünk és szedjük össze a pozitívumokat is, ez a művészeti szabadság deklarálása, azt gondolom, még akkor is, ha csak egy elv, mégis azt gondolom, hogy helyes, hogy ezt a törvény kimondja, és helyes hogy kimondja, hogy a fenntartó nem szólhat bele a társulat szakmai-művészeti döntéseibe.

Ennek az elvnek a megvalósulását igazából nagyon súlyos másik elv fogja megkérdőjelezni, ez pedig az a fajta politikai logika és az a fajta döntési centralizáció, amit a Magyar Színházi Társaság is idézett a törvényben, és amiről én is azt gondolom, az LMP álláspontját tolmácsolva azt kell mondjam, hogy nagyon erősen kifogásolható.

A jelenlegi törvény elsősorban normatív finanszírozást alakít ki. Amit Puskás Imre képviselőtársam mondott ezzel kapcsolatosan, az a kritika jogos, hogy tulajdonképpen olyan finanszírozási rendszerünk van, ahol a gazdag fenntartó több pénzt kap az államtól, mint a szegényebb önkormányzatok. De ennek is van egy pozitív vonása. Az, hogy a színházak nincsenek a tönk szélén úgy, mint más kulturális intézmények, az részben azért van, mert a fenntartókat ösztönözte arra, hogy ők is hozzájáruljanak minél nagyobb mértékben a saját színházaik finanszírozásához. Ha visszavették ezt a támogatást, a következő évben kevesebb állami pénzt kaptak. Volt egyfajta ösztönző jellege annak, hogy a fenntartók igenis komolyan vegyék a színházak finanszírozását. A finanszírozás másik lába pedig arra ösztönözte a társulatokat, hogy a lehető legtöbb jegyet adják el, erre is volt egy beépített ösztönzés.

Ráadásul a rendszer úgy működött, hogy voltak előre meghatározott kategóriák, és igazából nem volt politikai döntési mozgástér abban, hogy innentől kezdve milyen finanszírozás lesz az egyes intézményeknél. Ez valóban egy merev logika, elsősorban inkább finanszírozási oldalú és kevésbé művészi szempontú logika, viszont van egy nagyon nagy előnye, az, hogy politikailag nem lehet manipulálni ezt a rendszert.

Korábban működött az Előadó-művészeti Tanács, ami az összes döntést, ahol valóban az automatizmusokon túl még döntéseket kellett meghozni, a döntéseket meghozta, illetve döntés-előkészítőként lépett föl a miniszter számára. Ez a rendszer megszűnik. Létrejön egy Nemzeti Előadó-művészeti Érdek-képviseleti Tanács, amibe egyébként helyesen, bekerülnek a szakmai szervezeteken túl a fenntartók képviselői is. Azt azonban mondjuk ki, hogy ennek az új intézménynek gyakorlatilag semmilyen érdemi szerepe nincs a döntéshozatalban.

Annak, akinek igazából nagy szava lesz és el fog dönteni mindent, az a bizonyos három szakmai bizottság lesz, és ezt a három szakmai bizottságot a miniszter fogja felkérni. Tulajdonképpen a miniszter úgy fog döntéseket hozni, hogy nem veszi a nyakába az összes nyűgét-baját a döntés-előkészítésnek, fölkér embereket, ők tesznek egy javaslatot, amit ő egyébként akkor is akár el is utasíthat, ráadásul nem is kell indokolnia, de valószínűleg nem fogja, mert olyan embereket fognak felkérni, akik majd az ő politikai ízlését képviselhetik a döntéshozatali folyamatban.

A törvény tesz arra utalást, hogy nem lehet akárkit felkérni, tehát neves szakmai múlttal rendelkező, nagy tekintélyű emberek lehetnek, de tudjuk, hogy ilyenből is elég sok van szerencsére ebben az országban. Ez a bizottság fogja fölállítani azt a kuratóriumot is, ami a nemzeti és a kiemelt kategóriába be nem sorolható társulatok finanszírozását fogja jelenteni, és itt tulajdonképpen semmit nem tudunk, hogy itt milyen elvek alapján fognak a döntések megszületni, hiszen ezeket majd alacsonyabb szintű jogszabályok fogják tartalmazni.

(23.50)

Elnök úr a bizottsági ülésen engem kijavított, hogy nem olvastam el a törvényt, mert azt mondtam, hogy mindenről a miniszter fog dönteni. De hát politikai értelemben mindenről a miniszter fog dönteni. Hiszen azok a szakmai szervezetek, amelynek képviselői megtalálhatóak lesznek majd ebben az új érdekegyeztető tanácsban, az ő szempontjuk tulajdonképpen csak néhány ponton jelenik meg, alapvetően ennek a három bizottságnak lesz óriási szerepe majdnem minden döntésben. Milyen döntésekről beszélünk? Egyrészt ők fognak dönteni arról, hogy ki lehet nemzeti intézmény, hogy ki lehet kiemelt, és ki kerül abba a kategóriába, amit leginkább a "futottak még" kategóriájának lehetne nevezni. A törvény nem is talált ki más nevet, azt mondja, hogy "egyéb" kategória.

Már említettem, ugye, a Magyar Színházi Társaság véleményét, nagyon erős a félelem azzal kapcsolatosan, hogy azok a társulatok, amelyek nem tudnak bekerülni az első két kategóriába, tulajdonképpen maradékelven lesznek finanszírozva. Ami pénz még marad, amit nem visznek el a kiemeltek és a nemzetiek, azt valamilyen pályázati úton megkaphatják. Ráadásul, még egyszer szeretném hangsúlyozni, nem tudjuk, hogy milyen elvek alapján, hiszen ezeket a törvény nem tartalmazza.

El tudok képzelni olyan hosszú évtizedeket Magyarország számára, amikor csupa olyan kiváló ember lesz Magyarországon a kultúráért felelős miniszter, akik nagyon helyes és bölcs döntéseket fognak hozni. El tudom képzelni azt is, hogy Magyarország egy olyan szerencsés sorsú ország lesz, ahol a politika nem fog a kulturális területbe beavatkozni, s hogy a magyar politika olyan irányt vesz, ahol nem szimbolikus kérdésekről, nem a múlt vagy a jövő, vagy valamilyen, a nemzeti tematikával kapcsolatos kérdésekben fogunk itt birkózni a parlamentben, és mondjuk, a Jobbik felszólalásainak fele nem a Nemzeti Színház igazgatójáról fog szólni, hanem olyan kérdésekről, amelyek valóban a választók tömegeit érintik, és amelyek egy racionális diskurzusban eldönthetők.

Azonban lássuk be, hogy a magyar társadalom, a magyar politikai kultúra nem ilyen. A magyar politikai kultúra és a magyar politikai napirend folyamatosan beleütközik azokba a szimbolikus kérdésekbe, amelyeket kulturális kérdésként kéne megtartanunk, és nem politikai vitát kéne róla folytatnunk. Sajnos nem itt tartunk, és a magyar politikai kultúrába nem fér bele az, hogy alapvető szakmai-művészeti döntéseket a miniszter vagy a miniszter által kinevezett emberek hozhassanak meg. Attól félek, hogy ez a fajta szabályozási rendszer, ami most kialakulóban van, vagy ami felsejlik ebből a javaslatból, újra a kultúrkampf országává teheti Magyarországot. Lehet, hogy nem így lesz. De képzeljék el, hogy mondjuk, a Fidesz katasztrofális kormányzása miatt a következő választást a Jobbik fogja megnyerni, és Novák Előd képviselőtársam lesz a kulturális miniszter. Gondoljanak bele abba, hogy ez a törvény hogyan fog működni: ha ő fogja kinevezni az összes szakmai bizottságot, ha ő fogja besorolni az összes intézményt különböző kategóriákba, és ő fogja elosztani a pénzt, mindenféle, általa nagyon könnyen megváltoztatható miniszteri rendeletek alapján, akkor hogyan fogunk kinézni? Nyilván ebben Novák Előd képviselőtársam is egyetért, hogy akkor radikális változások lesznek, ha ő lesz a kulturális miniszter. Hát, én nem nagyon fogok járni színházba, azt hiszem, ha ez be fog következni.

Egy másik szempont az, hogy ez a módosítás gyakorlatilag teljes mértékben kiszámíthatatlanná teszi az előadó-művészeti tevékenységek finanszírozását. (Az elnök csenget.) És itt beszélnem kell arról is... Lassan lejár az időm. (Közbeszólások: Már lejárt.) Akkor folytatom majd egy...

ELNÖK: A Házszabály szerint egy pluszpercet adhatok ilyenkor, ha kéri.

KARÁCSONY GERGELY (LMP): Egy harmadik szempontról majd szeretnék külön beszélni, ez pedig a kiszámíthatatlan finanszírozás egy újabb szókérés esetén.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

ELNÖK: Képviselő úr! E késői órán azt is tehetném, hogy gyorsan lezárom a vitát, mert nincs több bejelentkező. De ha továbbfolytatni kívánja, akkor most nyomjon egy gombot.

Normál szót kért Karácsony Gergely.

KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm szépen a szót, és ígérem, hogy nem leszek nagyon hosszú. Tehát a kiszámíthatatlan finanszírozással kapcsolatosan. Itt a törvény, és hangsúlyozottan csak a két, a nemzeti és a kiemelt kategóriára vonatkozóan 14 szempontot sorol föl, amelyeket az a bizonyos szakmai bizottság fog majd besúlyozni, és ezek alapján fogja tudni azt, hogy milyen normatív finanszírozást kaphatnak azok, akik egyáltalán kaphatnak normatív finanszírozást. Most nem tudom, hogy ezt a törvényjavaslatot látta-e bárki, aki már számolt, aki látott már, mondjuk, nagyobb Excel-fájlokat, vagy tudja, hogy hogyan kell 14 dimenzióra súlyozni. Én tanítok statisztikát az egyetemen, de azért azt gondolom, hogy ezt lemodellezni, és hogy abból mi fog kijönni, azért az nem semmi.

Gyakorlatilag addig fogják tologatni ezeket a szempontokat, ameddig azok az előadó-művészeti csoportok vagy társulatok fogják megkapni a pénzt, amelyeknek oda akarták adni. Tehát igazából ez olyan cizellált szempontrendszert jelent, hogy tulajdonképpen összességében teljes mértékben kezelhetetlen és modellezhetetlen. Ez azért nagyon fontos, mert ebben a törvényben semmilyen garancia nincs arra, hogy bizonyos művészeti ágazatok nem maradnak teljes mértékben finanszírozás nélkül. És itt szeretném külön fölhívni a figyelmet a független alkotókra. Képviselőtársaim rosszul emlékeznek, ugyanis ezt a törvényt ebben a parlamenti ciklusban nem egyszer módosítottuk, hanem még egyszer, méghozzá a költségvetési salátatörvény ki akarta venni azt a rendelkezést, hogy az úgynevezett VI-os kategóriába sorolt művészeti csoportok a pályázati úton kiosztható pénz legalább 10 százalékát kaphatják. Akkor Kukorelly Endre képviselőtársammal közösen benyújtottunk egy módosító indítványt, és sikerült kiharcolnunk egy 8 százalékos finanszírozási részt.

Azt gondolom, hogy az a logika, ami azt mondja, hogy a független színházi társulatok normatív finanszírozást nem kaphatnak, ez a logika félreért egy bizonyos helyzetet. Ugyanis éppen azoknak a nagy művészeti hozzáadott értéket képviselő csoportoknak a normatív finanszírozása tulajdonképpen a legfontosabb, amelyek semmilyen lobbierővel nem rendelkeznek ebben a döntéshozatali folyamatban. Mondjuk, a Krétakör vagy a Pintér Béla Társulat érdekében semelyik politikus, semelyik polgármester vagy intézményfenntartó nem fog lobbizni ennél a bizottságnál, hogy márpedig ők is kapjanak valamilyen pénzt. Miközben a magyar színházi élet, a magyar színművészet szempontjából, azt gondolom, ezek a csoportok kiemelten fontosak, és nemcsak az előadások miatt, hanem azért, mert egy folyamatos inspirációt visznek a rendszerbe.

Nagyon örülök annak, hogy egyre több kooperáció van kőszínházak és alternatívok között, hogy nagyon sokszor az alternatív színjátszás szempontjai megjelennek a kőszínházakban is, de abban az esetben, ha ez a rendszer teljes mértékben megfeledkezik, és semmilyen garanciát nem nyújt a független társulatoknak, ha semmilyen normatív jellegű finanszírozásra nem számíthatnak, akkor olyan bizonytalanságban lesznek, hogy gyakorlatilag nem lesznek képesek működni, nem lesznek képesek tervezni. És azért ne felejtsük el, hogy ezek a társulatok külföldön ma már sokszor többet játszanak, mint nálunk. Nagyon rossz lenne, ha ennek a magyar színművészet inná meg a levét azzal, hogy tulajdonképpen megszűnik egy teljes szféra. Ennek a kulturális jelentőségét sokkal nagyobbnak érzem, mint a költségvetési vonzatát. Ezért azt gondolom, hogy nagyon rossz lenne, ha ez a törvény abban a formájában megfeledkezne a független társulatokról, mint ahogy most teszi.

És a kiszámíthatatlanságnak persze az is az eleme, hogy nem tudjuk, mit fog ehhez szólni az Európai Bizottság, és csak remélem, hogy a kormány kellően hatékonyan fogja tudni képviselni a nemzeti érdekeket az Európai Bizottságnál.

A legfontosabbnak, hogy kicsit előrevetítsem azt, hogy milyen irányú módosításokat nyújtott be az LMP, azt a módosító javaslatunkat érzem, és tudom, hogy ez nem a részletes vita, de szeretném előrebocsátani, hogy ezt a bizonyos három szakmai bizottságot ne a miniszter nevezze ki, hanem az előadó-művészeti tanács helyén létrejövő új konzultatív testület, és ezek készítsék elő a döntéseket a miniszternek.

A miniszter még mindig dönthet máshogy, mint ahogy a bizottságok javasolják, ha úgy érzi, hogy ezek nem jó javaslatok. De annak a körnek, hogy a miniszter felkér tanácsadókat, akik neki majd megsúgják, hogy kinek kell adni a pénzt, semmilyen módon nem tekinthető sem átlátható, sem politikamentes, szakmai alapú döntés-előkészítésnek.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Megkérdezem az előterjesztőket. Németh Zoltán úr az előterjesztők nevében, aki válaszol a vitában elhangzottakra.

NÉMETH ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Nos, szeretném itt is megköszönni mindenkinek az elhangzott szavait, jóindulatú és kevésbé jóindulatú bírálatát, és persze azt a dicséretet, amelyet hál' istennek ellenzéki képviselőtársaink közül is többen megfogalmaztak.

Azt mondhatjuk, hogy egy viszonylag új törvényt módosít a parlament, méghozzá átfogóan, alapvető változtatásokkal. Mert hiszen ma valaki azt mondta, hogy módosítani azt kell, ami létezik. Hiller István képviselő úr mondta ez, ha jól idézem, megpróbáltam nagyjából pontosan idézni.

(0.00)

Nos, azt a törvényt, amelynek a módosítására most készülünk, 2008 decemberében fogadta el a Ház, és mint ahogy több képviselőtársam megállapította, sem szakmai, sem pedig fenntartói részről nem váltotta be ez azokat a reményeket, amelyeket hozzá fűztek. Ezért kell módosítani, és ezért fontos az az egyeztetés, amit többen említettek a javaslat vitája során.

Szerintem a legfontosabb, és ezt megint csak többen hangoztatták a vitában, hogy ez a javaslat, ami itt most előttünk van, átláthatóbbá teszi a támogatások rendszerét, tehát nemcsak a közpénzek felhasználását, hanem a támogatások rendszerét. Erre még ki fogok térni, mert több felszólalás erre inspirál.

A hozzászólások között volt olyan, amellyel nagyon nehezen tudok mit kezdeni, már csak azért is, mert az illető mindenről beszélt, csak a törvénytervezetről vagy annak a lényegi elemeiről nem. Van olyan képviselőtársunk - a nevét nem említem, mert nem érdemes rá -, akinek mindenről mindig ugyanaz jut az eszébe vagy ugyanazok a dolgok, ezeket most is előadta, viszont mivel nem kapcsolódnak a törvényjavaslathoz konkrétan meg úgy egyáltalán sehogy sem, ezeket most hadd ne említsem. Ez nem azt jelenti, hogy nem fontos dolgok, amiket ő említett, de most ide nincs kapcsolódásuk.

Az egyeztetésekről egypár szót, azokról az egyeztetésekről, amelyek, mint többen említették, megelőzték a törvény benyújtását. Én azt gondolom, hogy valóban szinte példa nélküli az az egyeztetéssorozat, ami megtörtént és ahogyan megtörtént, már csak azért is, mert valóban, számos olyan javaslat, amely ezeken elhangzott akár a fenntartói, akár a művészeti szervezetek részéről, beépültek ebbe a törvényjavaslatba, és most itt fekszenek előttünk a törvényjavaslat részeként.

Az, hogy valaki pártirodákat meg megalázkodást említ - megpróbáltam fölírni - az egyeztetések kapcsán, ehhez csak azt tudom mondani, hogy szó nem volt ilyenekről. Ha megkérdezik az érintett szervezeteket, akkor ők ezt el tudják mondani, akkor el tudják mondani azt, hogy milyen módon szólhattak hozzá és tehettek hozzá ehhez a javaslathoz, és az hogyan tudott beépülni - még egyszer mondom, a többkörös egyeztetés alatt - ebbe a törvényjavaslatba. Valóban, valódi vita kell, de ez egy valódi egyeztetés volt. Ez az egyeztetés valódi vita volt éppen ezért.

Többen említették, hogy a színházakra ne legyen kevesebb a pénz. Azt gondolom, hogy erre államtitkár úr szavai jelentik a garanciát. Azért is fontos, hogy még ezen szavak előtt elhangzottak államtitkár úr szavai, hiszen rövid beszédének éppen ez volt a lényege és éppen ez ad neki súlyt. Én nagyon szépen köszönöm azokat a nem is pozitív kritikákat, hanem pozitív észrevételeket, amelyek elhangzottak elsősorban például Karácsony képviselő úr részéről, akár a hatályba léptetéssel kapcsolatban, akár a minőségi elvárásokkal, akár a művészi szabadság deklarálásával kapcsolatban.

Ami az alternatív szervezetek pályázati rendszerét, pályázati keretét illeti, az teljesen világos, és azt többen hangoztatták, hogy minőségbiztosítási rendszeren alapszik, és minőségi követelményeknek kell megfelelni. Ez azt is jelenti, hogy ha jól értettem a szavaikat, akkor a vitában ezt nem vitatta senki, ezzel nem vitatkozott senki, sőt például Karácsony képviselő úr pozitív tényként említi.

Ha nézzük a támogatási arányokat - Hiller képviselő úr javasolta, hogy ezeket rögzítse a törvény valamiféle módosítással -, én azt gondolom, hogy ezeket azért nem célszerű és nem is lehet ezért kőbe vésni, mert a helyzet mindig változhat, és hogy ha most kőbe vésünk valamit, ha most meghatározunk bizonyos arányokat, akkor az pont azoknak a szervezeteknek lehet rossz a későbbiekben, amelyeken most például ez a javaslat segíteni szeretne. Mondhatok példákat, de nyilván sejti, hogy mire gondolok. Például alternatív szervezetből lehet kiemelt vagy éppen új szervezetek jöhetnek létre, és akkor már mindjárt furcsán változnának ezek az arányok.

Volt egy nagyon fontos és nagyon érdekes megállapítás Karácsony képviselő úr szavai között, ez pedig arra vonatkozott, hogy a mai rendszer, tehát az a támogatási rendszer, amely a hatályos törvényben szerepel, és éppen ezt szeretnénk megváltoztatni, nos, ez a mai rendszer arra épül, hogy a gazdag fenntartó több pénzt tud biztosítani, és ez a rendszer a fenntartót ösztönzi, hogy minél több támogatást adjon a saját művészeti szervezeteinek.

Nos, azt gondolom, hogy ez nem így van. Tehát ez nem arra ösztönzi a fenntartót vagy nem feltétlenül arra ösztönzi, hogy több pénzt adjon neki, hanem bizony a tapasztalatok azt mutatják, hogy a trükközésre ösztönzi sokszor, hiszen a fenntartók nagyon kreatívak tudnak lenni, mint azt mindannyian tudjuk, és ne legyünk álszentek, ezt azért állapítsuk meg, sokan sokszor könyveléssel oldották meg ezt. Ezt úgy értem, hogy ebből a dologból sok színháznak vagy mondjuk, zenekarnak nem származott a valóságban több pénze, hanem papíron oldották ezt meg, átfuttatták a költségvetésén. Azért tegyük hozzá, hogy ez nyilvánvalóan nem lehet cél. Tehát ha itt valójában a fenntartókat szeretnénk valamire ösztönözni, azt ilyen eszközökkel, mint ahogy a mostani hatályos törvény teszi, nem lehet, mert ez befuccsol, ez nem működik.

Szintén Karácsony képviselő úr megállapítása volt a sakkozásra vonatkozó. Most itt nem az előzőre, tehát a sporttörvényre szeretnék visszautalni, hanem arra, hogy a támogatási szempontokkal hogyan tudnak majd sakkozni, hogy mindenféle várt, elvárt számok jöjjenek ki, ha jól értettem. Azt azért szeretném hozzátenni, hogy mi nem így gondolkodunk. Elhiszem, hogy a képviselő úr ebből indulna ki. Azt gondolom, és talán megfogalmazhatom ezt előterjesztő képviselőtársaim nevében is, a törvényjavaslat megfogalmazásakor nem gondolkodtunk ilyenben.

Egyben pedig szeretném megnyugtatni Karácsony képviselő urat, hogy sokat teszünk azért, hogy az ő sötét víziója ne valósuljon meg. Talán sejti, hogy mire gondolok.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Módosító javaslat érkezett, így részletes vitára bocsátásra és részletes vitára majd a következő ülésünkön kerítünk sort.

Soron következik a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényjavaslat általános vitája lezárásig. Sebestyén László képviselő önálló indítványát T/3387. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/3387/1. és 2. számon megismerhették.

Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Sebestyén László képviselő úrnak, 20 perces időkeretben, és azt követően majd a kormányé a szó, hogyha államtitkár úr kíván szólni. Tessék parancsolni!




Felszólalások:   173-227   227-257   257-301      Ülésnap adatai