Készült: 2024.03.29.14:41:57 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

92. ülésnap (2019.11.11.), 44. felszólalás
Felszólaló Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Beosztás Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 2:11


Felszólalások:  Előző  44  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A témától függetlenül én pedig azt mondanám, hogy ön pedig ne gondolja azt, hogy az önök világnézetét kell mindenkire Magyarországon kötelezővé tenni, tisztelt képviselő úr (Taps a kormánypártok soraiban.  Ungár Péter: Nem mondtam!  Demeter Márta: Pont nem mondta ezt!), mert az ön felszólalásának a konklúziója ez volt, hogy az ne legyen, amit a kormány képvisel, az legyen, amit önök képviseltek. (Gréczy Zsolt: Ezt nem mondta senki!)Hiszen éppen ezért  most már rákanyarodva a kérdésére is  itt tényleg egyfajta távolságtartással vagy tisztelettel kell ehhez a témához is viszonyulni, tisztelt képviselő úr. Hogy mi lesz és mi várható a Nemzeti alaptantervben: a jelenleginek, ami most hatályban van, a szövege teljes mértékben ismert, az új Nemzeti alaptanterv pedig az egyik legátláthatóbb módon készül, és a lehető legtöbb beleszólást enged mindenki számára, hiszen szűk egy esztendővel ezelőtt emlékeim szerint ki is tettük az internetre a teljes szöveget, ott volt heteken-hónapokon keresztül, mindenki észrevételt tehetett. Ön is tudja, hogy a Nemzeti alaptanterv szövegéhez képest többszöröse volt, ha oldalban mérjük, többezres nagyságrendű oldalszámot tartalmazó észrevétel érkezett a Nemzeti alaptantervhez, és utána pedig ezeknek a feldolgozása zajlott, zajlik, és a Nemzeti alaptanterv végső szövegtervezetének a kimunkálása, amely majd a kormány asztalára kerülhet.

Tisztelt Képviselő Úr! Akinek bármifajta észrevétele volt, nemcsak azon a téren, amit ön mondott, hanem bármely más téren is, az nyugodtan megtehette az egyik legátláthatóbb, sőt mondhatjuk, hogy a rendszerváltás óta a legátláthatóbb Nemzeti alaptanterv-előkészítési folyamatban. Az Alaptörvényünk is tartalmazza, hogy mindenkinek a testi-lelki egészségét meg kell őrizni. Ez nyilván a Nemzeti alaptantervnek is feladata minden téren, nyilván a mindennapos testnevelés is ennek a testi oldalát szolgálja, és nyilván minden egyéb érzelmi fejlődés segítése, felelősségtudat fejlesztése ugyanúgy fontos az iskolában is.

Csak ne tévesszünk szerepet, hogy mibe szólunk bele, és mibe nem, mert amibe mi nem szoktunk beleszólni   bár ön ezt állította rólunk , mintha önök meg szeretnének ebbe beleszólni, akár az iskolán (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) keresztül is a gyermekeknél. Úgyhogy ebben én mindenkit valamelyest a politikusi kompetenciák (Az elnök ismét csenget.) tiszteletben tartására kérnék. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  44  Következő    Ülésnap adatai