Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szé­pen. Tisztelt Képviselőtársaim! Rengeteg problé­má­val küzd a magyar vidék, ezer sebből vérzik a rend­kívül rossz minőségű utaktól kezdve az egészségügyi, háziorvosi ellátáson át a fejlesztési arány­talan­sá­go­kig bezárólag, de én most kicsit a mezőgazdaságról szeretnék beszélni.

Rögtön vitaindítóként vagy a vita folytatásaként feldobnám: Nagy István államtitkár úr, nem kell azon csodálkozni, hogy nem termelnek az emberek. Nemcsak a termeléstől való kedvüket vették el, ha­nem lassan az életkedvüket is elvették. Meggyötörték őket testileg, meggyötörték őket lelkileg, lehúzták, megkárosították, ellehetetlenítették, ott tettek nekik keresztbe az elmúlt közel három évtizedben az egy­mást követő kormányok, ahol csak tudtak. Lehet, hogy volt, amikor a pokolba vezető út is jó szándék­kal volt kikövezve, de könyörgöm, amikor megpróbál esetleg a maga egyszerűségében egy kisparaszti gazdaság vagy akár csak egy kisebb háztáji saját fogyasztáson felüli fölösleget értékesíteni, és akkor hatósági akadályokba ütközik, a NAV bűnözőként vadászik rá, mindenfajta teljesen felesleges és értelmetlen hatósági ellenőrzésekbe és hatóságok által kiszabott bírságokba ütközik, akkor persze, hogy hagyni fogja az egészet. Hát akkor persze, hogy nem fog termelni zöldséget vagy gyümölcsöt, nem fog jószágot tartani, mert egész egyszerűen nem éri meg.

Arról szól a történet, és egyébként ez a kis és közepes családi gazdaságokra is igaz, hogy a magyar parasztember verejtékes munkájának a gyümölcsét a felvásárlómaffia fölözi le többek között. A normális értékesítési lehetőségek hiányától is szenvedünk. 2017-ben Magyarországon senki nem azért szeret dolgozni vagy akar dolgozni, hogy a nap végére jól elfáradjon, és a munka eredményét, ha úgy tetszik, a tejszínt bűnözői vagy félbűnözői körök nyalják le, szedjék le akár a szürke-, akár a feketegazdaság keretein belül.

Isten adta tehetsége van a magyar paraszt­em­be­rek­nek a gazdasághoz, akár legyen szó állat­te­nyész­tésről vagy növénytermesztésről, nem kérnek semmi mást, csak hagyják őket létesülni, hagyják őket működni. Hadd térjek ki az egyik jelentős prob­lé­má­ra, amely önökhöz fűződik, az öntözés problémájára! Hogy várnak élhető vidéket, hogy várják, hogy visszatérjen az élet a kistelepülésekre, meg visszajön az embereknek a mezőgazdasági termeléshez való kedve, meg ilyen kedvet hogy akarnak adni a fia­ta­loknak, amikor az öntözési lehetőségek kapcsán most óriási nehézséggel kell szembesülnünk? Én nem vitatom, nem vonom kétségbe Kis Miklós államtitkár úr jó szándékát, na de ha az öntözési engedélyek, az új engedélyek kiadása kapcsán a problémákat nem oldják meg, akár egyébként az eljárások sokszor egy-két éves időtartamát, sokszor jelentős költségigényét tekintve, meg ha valóban jelentősen meg fogják sarcolni bármilyen formában, akár vízdíjfizetési formában az öntözéseket, akkor pontosan a kis és közepes családi gazdaságokat fogják ellehetetleníteni, sok esetben ezeknek a gaz­daságoknak a kegyelemdöfést fogják megadni.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mennyire hiányoznak, mondjuk, főleg a keleti érté­ke­sítési lehetőségek. Nem beszéltünk arról, hogy a sokkal jobban támogatott lengyel gazdákkal már egyre kevésbé tudjuk állni a versenyt. Hiszen hiába mondja azt, mondjuk, egy orosz érdeklődő fel­vásárló, nagyvállalkozó, hogy tudja, hogy a magyar zöldség és gyümölcs jobb minőségű; elmondja azt is adott esetben, hogy 120 ezer tonnát tudna minimum évente fölvásárolni és vinné ki Moszkva vagy Jekatyerinburg környékére ‑ most persze a szankciók miatt ez nem lehetséges ‑, de a lengyel olcsóbb. Tudja, hogy a lengyel a silányabb, tudja, hogy a magyar a jobb, de inkább a lengyelt viszi, hiszen a lengyel gazdák sokkal lejjebb tudnak menni árban, mert az ő támogatási rendszerük ezt lehetővé teszi. Így a silányabb minőségű termékeikkel is sokkal versenyképesebbek, mint mi. Akkor ne cso­dál­koz­zunk, ha a vízkivételi lehetőséget, az öntözés lehetőségét adminisztratív és pénzügyi eszközökkel meggátolják, utána meg siránkozunk, hogy el­nép­te­le­nedik a magyar vidék, meg a fiatalok nem akarják átvenni apáiktól, nagyapáiktól ezt a nagyon szép, nagyon nemes, de rendkívül emberpróbáló hivatást.

Amikor egy jelentésben le van írva, hogy a vízfelhasználás kapcsán a mezőgazdasági öntözés 1 százalékát jelenti a vízkivételnek, a felszín alatti vizek vízfelhasználásának, a másik mondatban meg le van írva, hogy az elmúlt nyolc évben jelentősen romlott a felszín alatti vízkészletek állapota vagy helyzete, a kettő ellentmond egymásnak. Ha 1 százalékos az érintettség, akkor az hogy befolyásolhatta az elmúlt nyolc évben hátrányosan jelentős mértékben a felszín alatti vízkészletek állapotát?

Ez egy rendkívüli módon elhallgatott téma, nagyon keveset beszélünk erről az Országgyűlésben. A víz nemcsak biológiai vagy élettani jellegénél fogva létkérdés az embernek, a mezőgazdaságnak, a növényeknek, az állatoknak, hanem a gazdálkodás szempontjából is. Nem tudok egyetlen olyan uniós országról sem, amely ennyire önsorsrontó lenne, és ennyire keresztbe tenne értelmetlen, idióta módon a saját gazdáinak. Felszámolni kellene az ad­mi­niszt­ratív akadályokat, tisztelt államtitkár úr, min­den­honnan minden ilyen akadályt el kellene hárítani, de amikor azt hirdetik meg, hogy ezek az akadályok csökkennek, akkor mindig nőnek ezek az akadályok. Mindig pont az ellenkezője történik annak, mint ami­nek történnie kellene józan paraszti észjárás szerint.

Persze, beszéltünk itt a kórházi ellátásról meg arról, hogy a háziorvosok döntő többsége már 70-80 év fölötti, és ha ez a generáció, bocsánat a kife­je­zé­sért, kihal, meghal, eltávozik az élők sorából, vagy éppen már ténylegesen nyugdíjba megy, akkor ki fog minket gyógyítani, ez is egy óriási probléma. Az is­ko­lák állapota, a demográfiai mutatók, a demográfiai ará­nyok is katasztrofálisak, de mégiscsak a vidék egyik legnagyobb ereje még a mezőgazdasági ter­me­lés­ben rejlik. És akkor ott van a munkaerőhiány. Egyszerre van jelen az egészségügyben is a pazarlás meg az alulfinanszírozás, és ugyanígy az északkeleti csücskében az országnak, akár Csenger és Máté­szal­ka környékén egyszerre van jelen a munkanélküliség, a kilátástalanság, az alacsony munkabérek és mun­ka­erőhiány problémája.

A közmunkával rendkívül elrontották az em­be­rek egy jelentős részét, tisztelt államtitkár úr. Nettó szavazatszerzési szándékkal gyakorlatilag ráedzették az embereket arra, tisztelet a kivételnek, nem mondom azt, hogy mindenki, de a közmunkásoknak egy jelentős része egész egyszerűen nem robbantható ki ebből az állapotából.

(21.30)

S hiába van, mondjuk, Csengerben, Mátészalkán, Kocsordon ‑ és sorolhatnám a körzet 44 települését ‑ jelentős számú közmunkás, amikor mezőgazdasági betakarítás vagy szüreti szezon van, nem tudunk kétkezi munkást szerezni, államtitkár úr, csak egyre nagyobb nehézségek árán. Nemhogy szakmunkást, aki a gépeket kezeli, hanem egyszerű segédmunkást, fizikai munkást sem, ugyanis közmunkán vizet gereblyézni, családtámogatási, szociális, egyéb ellátásból ellenni egy rétegnek ‑ nem mondom azt, hogy mindenki, nyilván ott is vannak ambiciózusabb emberek ‑ sokkal könnyebb, mint keményen helytállni egy mezőgazdasági segédmunkán. Pedig a mezőgazdasági munkával adott esetben kétszer, két és félszer annyi pénzt is meg lehetne ám keresni, de ott valóban teljesíteni kell, ott komoly elvárások vannak, míg a közmunkában a vízgereblyézés sokkal egyszerűbb.

Egész egyszerűen rá kell kényszeríteni, tisztelt államtitkár úr ‑ s nemcsak a mostani szabályokkal, akár szankciókkal vagy jutalmazásokkal ‑, kényszeríteni az embereket, hogy ha piaci alapú munkahely van, legyen az mezőgazdasági idénymunka, ipari vagy bármi jellegű munka, akkor vállalják el, kötelező legyen elvállalni azt a munkát, és csak a feltétlenül szükséges esetben, végszükség esetén maradjon a közmunka. A legteljesebb rugalmasságot kell megteremteni az egyszerűsített foglalkoztatás szabályainak módosításával, a megfelelő munkanapok számában megjelenő intervallum tágításával, növelésével, bővítésével, és a közmunka, valamint a piaci alapú vagy mezőgazdasági jellegű munka közti átjárhatósággal. Mert most hiába mondjuk el az embereknek, hogy menj el a közmunkáról fizetés nélküli szabadságra mezőgazdasági idénymunkára, majd amikor a betakarítási szezon véget ér vagy a szüretnek vége, akkor nyugodtan visszamehetsz közmunkára, nem hiszik el. Vagy rosszabb esetben az önkormányzat nem engedi el, vagy ő nem akar menni, vagy valamilyen módon megpróbálják ezeket a szabályokat kijátszani.

Legyen az emberek érdekében, a parasztgazdák érdekében és a közmunkások érdekében egyfajta olyan kényszerelem, hogy aki fizikailag, szellemileg alkalmas erre a munkavégzésre, annak kötelező legyen elmenni, mert jobban jár a közmunkás, mert sokkal többet keres, jobban jár az állam, mert valódi értékteremtő munkahelyre tudta betolni a korábbi közmunkást, és jobban jár a gazda, mert végre van munkáskéz, és nem kell azon idegeskedni a betakarítási szezonban, hogy nem lesz munkásember. Amikor Csenger környékére Borsod megyéből hoznak közmunkásokat, az úgy hiszem, hogy egy komoly kórtünet, és ebből is látszik, hogy lenne min változtatni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)