Készült: 2024.04.19.08:31:37 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

87. ülésnap (2011.05.02.), 217. felszólalás
Felszólaló Pálffy István (KDNP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 7:46


Felszólalások:  Előző  217  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés előtt lévő javaslat kapcsán keressünk valami közös alapvetést, és mondjunk ki valami axiómát! Én javaslom a következő megfogalmazást: "A félelem nélküli hétköznapokhoz való jog, egymás kultúrájának, származásának és világlátásának tisztelete minden demokratikusan gondolkodó magyar állampolgárnak kötelessége." Aligha hiszem, hogy ebben vita volna. Ezeket a szavakat Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök mondta 2007 decemberében a tatárszentgyörgyi első vonulás után. Akkor a távoli Ostravából sietett nyilatkozni és a kormányszóvivője útján mindezt közölni velünk. S aztán még mindig volt majdnem másfél éve tenni valamit neki is és önöknek is, de nem tettek semmit. Majd pedig a rákövetkező Bajnai-kormánynak is volt közel egy éve tenni valamit ebben az ügyben, de szintén nem csináltak semmit, mindössze egy szerencsétlen egyenruha-jogszabály összebarkácsolásán kívül, ami alól úgy lehetett kibújni, mint ahogy itt Vona Gábor képviselőtársunk bújt ki a zakójából. A probléma persze közben ott maradt, az ilyen egyenruhás visszaélések száma egyre nőtt, ezért a Fidesz-KDNP-kormánynak már az első intézkedései között, a közbiztonsági csomagban szerepelt az egyenruhás bűnözéssel kapcsolatos szabálysértés szigorúbb szankcionálása.

De most többről van szó, mint ahogy azt itt a napirend előtti vita is megmutatta. Egy másik minőségemben, polgárőrként - nem aktívként, hiszen a polgárőr-tevékenység politikától független tevékenység, és ilyen minőségemben nem is vehetnék részt az Országos Polgárőr Szövetség egyetlen tagszervezetének a munkájában sem -, de polgárőrként is van tapasztalatom, és tudom közvetíteni azt, amit a többi polgárőrtől, polgárőrszervezettől hallok. Ezért kell mondanom önöknek, hogy miközben az országban jogos igény van a rendre, miközben a társadalomnak jogos elvárása a közbiztonság, és miközben a magántulajdon védelme és a családok békéje mindenkinek természetes követelménye egy demokráciában, azonközben önök korábban vagy rossz válaszokat adtak, vagy eleve nem adtak semmiféle választ, vagy olyan módon bátorították és hagyták, hogy eszkalálódjon a feszültség, ami az ilyen vonulásokhoz vezetett. Azt gondolták, hogy minél rosszabb, annál jobb, de ennek beigazolódott az ellenkezője.

Tisztelt Képviselőtársaim! Még csak nem is ez a legfőbb baj, hanem az, hogy a jogos ön- és közbiztonság védelmében most nagyon sok jó szándékú embert törvénytelenségre bátorítanak az ilyen vonulásokkal. A Kereszténydemokrata Néppárt, mi demokraták sem tűrjük a törvénytelenséget és a békétlenséget. Különösen az utóbbi egy évben ezek a masírozók megpróbáltak a polgárőrség ernyője alá bújni, és kiszakítani egy részt a polgárőrök munkájából, másrészt ezek a vonulók, masírozók igyekeztek magukat alternatív polgárőröknek föltüntetni.

(18.20)

Csakhogy, csakhogy... (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) Várjanak, tisztelt képviselőtársaim, hallgassanak meg! Csakhogy a polgárőrségről szóló 2006. évi LII. törvény szerint a polgárőrség együttműködik a rendőrséggel. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Így van!) Együttműködik. Tetszenek érteni, hogy mit jelent ez? Együttműködik, nem önkényesen beöltözik, nem jön-megy, vonul föl-alá az országban, és nem masírozik, hanem együttműködik, mégpedig a törvény meghatározza ennek az együttműködésnek a módját is: tételesen azt mondja, hogy az együttműködés különösen a tevékenységek közös ellátását, a kölcsönös tájékoztatást és a tevékenységek összehangolását jelenti, vagyis "közös", "kölcsönös" és "összhang", ezek a kulcsszavak, tisztelt képviselőtársaim. Márpedig ezek hiányoztak, mindez a kölcsönösség, közösség és összhang hiányzott a masírozók minden akciójából, ezért ezek a cselekmények egyértelműen törvénytelenek. Kell tehát egy tényállás, ezt meg kell nevezni, és hozzá kell rendelni a törvénytelenség büntetését, büntethetőségét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Itt nem valamiféle törvényi kiskaput kell bezárni, hanem azt a nagykaput kell becsukni, amit minden ellenzéki párt az utóbbi hónapokban, hetekben a maga módján tágítgatott. Véget kell vetni annak, hogy itt az országban föl-alá lehessen masírozni, és véget kell vetni annak, hogy mindenféle idegen, ajándékozási, evakuálási akciókkal lehessen a feszültséget szítani ebben az országban. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ezért a kihívóan közösségellenes magatartást tanúsítók kapnak egy kis időt, gondolkodjanak el azon, hogy miféle módon lehet kezelni a közrendet, a közbiztonságot, gondolják át, hogy mit tesznek, ellenkező esetben ott van a törvényjavaslatban az a szankció, a hároméves szabadságvesztés; és aki pedig polgárőrnek tünteti föl magát, holott nem az, csak riadalmat keltő látszattevékenységet szervez, az a javaslat értelmében kétéves szabadságvesztéssel büntetendő, és az is persze, aki a törvényesen működő polgárőröket próbálja beszervezni, a jóhiszemű polgárőröket anélkül szervezi be, hogy együttműködne a rendőrséggel és a rendvédelmi, rendészeti szervekkel.

Tisztelt Képviselőtársaim! Általános és részletes vitáról lévén szó, az LMP javaslatairól annyit, hogy ők a garázdaság minősítő körülményeként kezelik a dolgot; ez egy másik út, mi nem ezt járjuk. A szocialista módosító javaslat szerint pedig a rendőrség írásbeli felszólításra felfüggeszthetné a polgárőr tevékenységét, a szervezet feladatainak végrehajtását és a szolgálat ellátását. Persze, értem én ennek a célját, ugye itt arra gondolnak, hogy be lehessen szüntetni ezt a tevékenységet minden ügyészi felhatalmazás, bírósági döntés nélkül, határozat nélkül, csakhogy azt hiszem, hogy ha megszavazzuk ezt a törvényjavaslatot, a Btk. új 217. §-a alapján már nem is lesz kit előzetesbe vinni-venni, mert hiszen már eleve elvitték őket. Ezért aztán az Országos Polgárőr Szövetség tagjaival viszont nincs is ilyen probléma, hogy ha jogszerűen, törvényesen járnak el, akkor együttműködnek eleve a rendőrséggel, tehát nem kell felfüggeszteni a tevékenységüket, hiszen az együttműködés azt is jelenti, hogy ha a rendőrség felkéri őket arra, hogy a tevékenységüket abban az esetben szüntessék be, amíg a rendőrségi akció tart, azt az együttműködés alapján meg fogják tenni; ez az együttműködés lényege.

Végezetül, tisztelt képviselőtársaim, azt hiszem, nézzünk magunkba, és soha nem késő megszavazni egy olyan törvénymódosítást, amely pártállásra tekintet nélkül minden békére vágyó demokratának a közös követelménye, a közös nevezője. Ne féljenek megszavazni, tisztelt hölgyeim és uraim, kereszténydemokraták és demokraták, nem kell hogy féljünk, és ne féltessünk senki mást ebben az országban.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  217  Következő    Ülésnap adatai