Készült: 2024.03.28.20:06:13 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

264. ülésnap (2013.03.25.), 172. felszólalás
Felszólaló Soltész Miklós (KDNP)
Beosztás Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 2:05


Felszólalások:  Előző  172  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr, a kérdésére először is azt tudom válaszolni, hogy igen, veszélyeztette a múltban, és az a baj, hogy hosszú ideig fönn is állt ez a helyzet, amely nemcsak 1300 idős embernek, hanem hozzátartozóik életét is nehezítette, és egyébként nehezítette közel 600 dolgozónak is az életét, teljesen bizonytalanná tette.

Azt gondolom, hogy az a döntéssorozat, amelyben egyébként mind az Országgyűlés, mind a kormány, mind pedig a főváros közösen segítette a megoldást, az végül is a megoldás végéhez vezetett, és ennek eredményeképpen az Arany Alkony jelenleg a fővárosban, illetve Törökbálinton lévő intézményeiben lévők, az ott dolgozók és az idősek is, mondhatom azt, hogy megnyugodhatnak, hiszen tulajdonosváltás történt. Egyrészt a tulajdonosváltás eredménye az, hogy az összes tulajdon cégestül, mindenestül hozzájuk került, másrészt pedig most április 1-jétől megkapják a működési engedélyt is, amely véglegesíti azt a lehetőséget, hogy azok az embertársaink, azok az idősek, akik a legrászorultabb, legelesettebb élethelyzetben vannak, nem tudnak már családi környezetben élni, mégiscsak azt a gondoskodást, ápolást, segítséget megkapják, amit egyébként eddig is megkaptak.

Hozzáteszem, ez azért is fontos, hiszen miután annak idején ez úgynevezett emelt szintű idősotthon volt, sokan lemondtak a lakásukról, eladták, és annak a pénzéből mentek be az otthonba, tehát mondhatnám azt is, hogy fölégették maguk után a hátteret, nem tudtak volna sehova visszamenni, éppen ezért volt ez egy fontos döntés.

Köszönöm mindenkinek, és köszönöm természetesen az új működtetőknek is, akiktől természetesen elvárjuk, hogy tisztességgel, becsülettel végezzék a munkájukat.

Köszönöm a kérdését. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  172  Következő    Ülésnap adatai