Felszólalás adatai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket mai ülésünkön. Köszöntöm miniszterelnök urat, képviselőtársaimat és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunk munkáját akár itt az ülésteremben, akár a médiumok nyilvánossága előtt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 30. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy az ülés vezetésében Hende Csaba jegyző úr és Török Zsolt jegyző úr lesznek segítségemre.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Mai ülésünket megemlékezéssel kezdjük. Holnap, június 16-án lesz az '56-os vértanúk emléknapja, június 19-én pedig arra a napra emlékezünk, amikor az utolsó szovjet katona is elhagyta hazánk területét. Húsz évvel ezelőtt június 16-án, a nemzeti gyász és megemlékezés napján, kivégzésük 31. évfordulóján temettük újra Nagy Imre miniszterelnöknek és mártírtársainak földi maradványait. Az újratemetés az egyik első szimbolikus lépés volt a nemzeti függetlenség és a szabadság visszanyerése felé vezető úton, hogy aztán 1991. június 19-én - 18 évvel ezelőtt - az utolsó szovjet katona is elhagyja Magyarországot, s ezzel beteljesüljön mindaz, amiben Nagy Imre és mártírtársai hittek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Gondoljunk vissza húsz évvel ezelőtti önmagunkra! Vajon milyen emlékeink vannak? Húsz év a történelemben nem nagy idő, ám egy ember életében már igen. Fel tudjuk-e idézni, milyen érzelmekkel figyeltük az 1989-es politikai eseményeket? Meghatódva? Reménykedve? Netán elégtételt érezve? Ma már érdemes megvizsgálnunk azt is, mi teljesült az akkori vágyakból, elképzelésekből.

A Hősök terén felállított ravatalok előtti gyászszertartáson közel 200 ezer ember búcsúzott a mártíroktól. Megtört a hallgatás, az elhallgatás csendje, végre beszélni lehetett a forradalomról és következményeiről. Erkölcsi és politikai ítéletet alkothattunk a rendszerről, amelyben éltünk. A sírok és a holttestek felkutatása civil kezdeményezés volt, de az újratemetés néhány hét alatt a rendszerváltás követelésének demonstrációjává vált. A magyar nép nemcsak a sírok, hanem saját múltjának feltárását is követelte. Végre nevén nevezhettük a dolgokat: a diktatúra diktatúra lett, a forradalom pedig forradalom. Véget értek a szómágia és a tagadás évtizedei.

Tisztelt Képviselőtársaim! Harminchárom év rengeteg idő annak, aki a forradalomban és az azt követő megtorlásban veszítette el szeretteit, s ráadásul még fájdalmát is titokban kellett tartania. Rengeteg annak, aki börtönbe zárva nézte, hogyan tűnnek el mellőle társai, hogyan fogyatkoznak napjai és reményei, és hosszú idő volt azoknak is, akik csak titkon reménykedhettek abban, hogy valaha is demokratikus és szabad országban élhetnek majd.

Az ókori drámákban a zsarnok és a temetetlen halott szelleme gyakran küzd egymással. A történelem színfalai között azonban néha a sors is kegyetlen dramaturg. Míg mártír halottaink teste megcsúfolva, arccal lefelé, kátránypapírba csomagolva hevert az ideiglenes sírokban, a vérük árán stabilizált politikai rendszer kezdett el bomlásnak indulni.

A diktatúra pusztulásához világpolitikai változások is kellettek, de azon a húsz évvel ezelőtti június 16-án, a mártíroknak megadott végtisztesség napján az elmúlt rendszert is eltemettük. Nyilvánvalóvá vált: az igazságot néhány lapát föld nem rejtheti el. A 301-es parcella mint bevetett föld várta a történelmi tavaszt; a tavaszt, hogy kihajthasson ismét a remény, egy más életre vágyó nemzet reménye. Sokat kellett várni rá, de végül eljött, megszületett az új konszenzus, amely Nagy Imre és társai áldozatára, '56 igazságára alapult.

Nagy Imre személyisége, államférfiúi magatartása, erkölcsi helytállása elválaszthatatlan az '56-os forradalomtól és szabadságharctól, a demokrácia és a nemzeti függetlenség eszméjétől. Igazi államférfi, aki nem a nemzetieskedő szólamok mestere, hanem esendő, de állandó értékeket kereső ember, aki megértve a történelmi pillanat szavát, korábbi meggyőződéseit is képes volt felülvizsgálni, aki mindent latba vetve próbálta nyugodt mederben tartani az eseményeket, majd a felismert igazság érdekében vállalta a legsúlyosabb konzekvenciát. Egyetlen általános értéket követett: a magyar nép boldogulásának elősegítését.

Tisztelt Képviselőtársaim! Márai Sándor írta, hogy "Mindig új élet lesz a vérből"; de már valamennyiünk közös felelőssége, hogy milyen élet. El kell döntenünk, hogy mi az, amit közös múltunkból érdemes továbbvinni, és mi az, amit érdemes végleg elföldelni.

Emlékeznünk kell arra is, hogy milyen harcok és áldozatok árán szerezte vissza a magyar nép a szabadságát, mennyi küzdelem vezetett addig a napig, amikor az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot. Ezen új, a zsarnokságtól és a külső elnyomástól megszabaduló Magyarország jelképe lett 1989. június 16-a és 1991. június 19-e.

Tisztelt Képviselőtársaim! Történelmünk azt tanítja, hogy a szabadság nem feltétlenül örök adottság, hanem egy olyan érték, amelyet mindennap meg kell védeni, amelyért nap mint nap meg kell küzdenünk. Ez az a felelősség, ez az az akarat, amit mindenképpen magunkkal tovább kell vinnünk.

Köszönöm, tisztelt képviselőtársaim, hogy önökkel együtt emlékezhettem. (Taps.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Megkezdjünk mai munkánkat. Tájékoztatom önöket, hogy a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja a 2009. június 15-ei ülésnapra Demendi László képviselő urat frakcióvezető-helyettesnek megválasztotta. A megválasztott frakcióvezető-helyettes úrnak kívánok eredményes munkát megválasztása időtartamára.

Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Fodor Gábor frakcióvezető-helyettes úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából: "Nácik az utcán" címmel. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr.