Készült: 2024.04.20.07:26:19 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

38. ülésnap, 228. felszólalás
Felszólaló Lezsák Sándor (Fidesz)
Felszólalás oka Határozathozatal módosítókról
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 13:57

Felszólalások:  <<  228  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen. Az összevont általános és részletes vitát lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Most a benyújtott módosító javaslatról határozunk. Ezt a bizottságok megtárgyalták, és arról ajánlást készítettek T/1425/3. sorszámon. Most erről döntünk.

Az ajánlás 1. pontjában Hegedűs Tamás a 11. §-t új bekezdéssel egészíti ki, amelyben kormányfelhatalmazást terjeszt elő felügyeleti biztos kirendelésére. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 38 igen szavazattal, 262 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! Az elfogadott Házszabálytól való eltérésnek és a napirendnek megfelelően a zárószavazásra a határozathozatalok végén kerül sor.

Most pedig soron következik az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítése érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Kósa Lajos, Rogán Antal, Németh Szilárd István, Fidesz; Harrach Péter és Tarnai Richárd KDNP-képviselők önálló indítványát T/1278. sorszámon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/1278/9., 15. és 19. sorszámon kapták kézhez.

Az előterjesztői zárszó a részletes vita végén már elhangzott, ezért most a határozathozatalok következnek. Ennek során nem döntünk az ajánlás 2. és 6. pontjairól, valamint a kiegészítő ajánlás 8. és 11. pontjairól, mert azok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, valamint a kiegészítő ajánlás 1., 3. és 4. pontjairól sem, mert azokat előterjesztője visszavonta. Az ajánlás 1., 3. és 4. pontja és a kiegészítő ajánlás 9. pontja sem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de ezekről a frakciók szavazást kértek. Az előterjesztők a T/1278/15. sorszámú kiegészítő ajánlás 2., 5., 6., 10. és 12. pontjait támogatják.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 302 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a támogatott módosító javaslatokat elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most azokról az indítványokról döntünk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.

Az ajánlás 1. pontjában Tóbiás József és mások az 1. §-ban a hitelintézeti törvény 200/A. § (2) bekezdésének módosítását javasolják. Az alaprendelkezés szerint a devizahiteles az átváltás esetén választhat a bank deviza-középárfolyama vagy az MNB hivatalos devizaárfolyama között. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 47 igen szavazattal, 253 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.

A második kiegészítő ajánlás 1. pontjában a gazdasági bizottság az 1. §-ban a hitelintézeti törvény 200/A. §-át új bekezdésekkel egészíti ki. Ebben azt javasolja, hogy a forinthitel átváltása esetén ne lehessen külön költségeket felszámolni. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 301 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elfogadta.

A második kiegészítő ajánlás 2. pontjában a gazdasági bizottság a 3. § (1) bekezdésében a hitelintézeti törvény 210/A. §-át módosítja és egészíti ki. Ebben késedelmi kamat és egyéb fizetési kötelezettség felszámításának tilalmát írja elő a felmondást követő 90. napot követően. Ennek elfogadása kizárja az ajánlás 3. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 303 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elfogadta.

(19.40)

A második kiegészítő ajánlás 3. pontjában a gazdasági bizottság a 4. §-ban a törvény 234/A. §-ában az egyoldalú szerződésmódosítás végrehajtásának szabályát változtatja meg. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 52 igen szavazattal, 247 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.

Az ajánlás 5. pontjában, valamint a kiegészítő ajánlás 7. pontjában szereplő indítványok egymás mellett is elfogadható módosításokat tartalmaznak az érvényesített költségek vonatkozásában a fogyasztói hiteltörvény 25. § (4) bekezdésében.

Az ajánlás 4. pontjában szereplő javaslat mindkét indítvány elfogadását kizárja. Ebben Lenhardt Balázs kizárja a költségtérítést a jelzáloghitel előtörlesztése esetén.

Először az ajánlás 4. pontjáról döntünk, amelynek határozathozatalát a Jobbik-frakció kérte. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 40 igen szavazattal, 263 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.

Most az ajánlás 5. pontjában Tóbiás József és mások javaslatáról döntünk, amelyben a kivétel elhagyására tesznek javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 49 igen szavazattal, 252 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.

Most a kiegészítő ajánlás 7. pontjában Vágó Gábor javaslata következik, amelyben mértékeket módosít. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 49 igen szavazattal, 254 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.

A kiegészítő ajánlás 9. pontjában Tóbiás József és mások a 7. § (2) bekezdésében, a törvény 25. § (7) bekezdésében költségtérítési szabályt módosítanak. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 40 igen szavazattal, 263 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.

Az ajánlás 7. pontjában Ertsey Katalin és Scheiring Gábor a 8. §-ban a fogyasztói hiteltörvény 28. §-át új bekezdéssel egészítik ki. Ebben az eredményes végrehajtás esetén fizetendő jutalék mértékét maximálják. A bizottságok nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 48 igen szavazattal, 253 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.

Az ajánlás 8. pontjában Ertsey Katalin és Scheiring Gábor a 8. §-ban a törvény 28/A. §-át új bekezdéssel egészítik ki. Ez alapján a közjegyzőnek fizetendő díjak mértékét külön jogszabály átalánydíjként határozza meg. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 49 igen szavazattal, 251 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! Az elfogadott Házszabálytól való eltérésnek megfelelően a mai napon még a zárószavazásra is sor kerül. Kérem az előterjesztőket, hogy tekintsék át az iménti határozathozatal során kialakult normaszöveget. A zárószavazásra tehát a határozathozatalok végén kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Vas Imre, Braun Márton, Papcsák Ferenc, Fidesz; Vejkey Imre és Rubovszky György, KDNP, képviselők önálló indítványát T/1172. sorszámon, az egységes javaslatot pedig T/1172/10. sorszámon kapták kézhez a képviselők. Mivel az egységes javaslathoz benyújtott módosító javaslat nem felel meg a Házszabály rendelkezéseinek, ezért záróvitára nem kerül sor.

Most a zárószavazás következik. A határozathozatal előtt megkérdezem, hogy a kormány álláspontját ki kívánja ismertetni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/1172. sorszámú törvényjavaslatot az egységes javaslat szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 255 igen szavazattal, 48 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztők indítványozták, hogy az Országgyűlés elnöke az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnöktől. Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ehhez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a sürgős kihirdetési kérelmet 254 igen szavazattal, 48 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/1244. sorszámon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig T/1244/12. és 14. sorszámokon kapták kézhez. Az előterjesztői zárszó már elhangzott, így most a határozathozatalok következnek.

Felkérem a jegyző urat, ismertesse az ezzel kapcsolatos információkat.

Felszólalások:  <<  228  >>    Ülésnap adatai