Felszólalás adatai

ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban végigülve és végighallgatva mindenki hozzászólását, szeretnék én is egypár dologra rávilágítani. Egyrészt Botka képviselő asszony a maga részéről úgy fogalmazott, hogy a KMKF ülésein a határon túli kérdést megkíséreltük úgy rendezni, hogy mindenki megelégedésére szolgáljon.

Szeretnék rávilágítani arra, hogy a KMKF ülésein nagyon sok határozatot fogadtunk el, és érdemes lenne azoknak a határozatoknak utánanézni, hogy azokból hány és milyen szinten valósult meg. Ebben a tekintetben úgy érzem, hogy nem lehetünk teljesen nyugodtak.

Nézzük a nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló beszámolót: amit jelenleg minden kisebbségi önkormányzat a maga részéről nehezményez, az egyrészt a normatív támogatások kérdésköre, másrészt a kisebbségi önkormányzatok normatív támogatásának megosztása, hogy 75 százalékot kapnak normatívaként és 25 százalékot pályázhatnak. A kérdés, hogy ha ahhoz a 25 százalékhoz mindenkor és minden egyes településen működő nemzeti kisebbségi önkormányzatok pályázatot nyújtanak be, hozzá tudnak-e férni. Ez az, amire abszolút nincs garancia.

Nézzük az iskolák helyzetét! Szeretnék pár dolgot Sándor Klára képviselő asszonnyal kapcsolatban is elmondani. Az Európai Tanácsban is nagyon sokszor találkozunk a kisebbségi kérdésekkel, az európai kisebbségi kérdésekkel, és nem szabad összekeverni a nemzeti nagy kisebbségi kérdéseket, és nem szabad a nemzeten belül lévő kisebbségi kérdéseket összekeverni.

Nem azért mondom, hogy képviselő asszony szavaira próbáljak rávilágítani, de itt elhangzott az is, hogy adott esetben egy katalán, egy svéd vagy egy dán, vagy egy skót kérdés hogy merül fel. Nekünk van egy belső problémánk, amit saját magunknak kell mindenképpen megoldani.

Pár példát szeretnék említeni. A kisiskolákat sorra normatív támogatások szűkítésével kényszerítettük rá arra, hogy adott esetben társuljanak, és egy iskolafenntartó köré tulajdonképpen 5-6 településről menjenek be a gyerekek az iskolába. Ez hellyel-közzel megtörtént, megszűntek a kisiskolák. Ma van egy iskolafenntartó. Itt szeretnék mindjárt a német nemzetiségi iskolákról beszélni. Jó példa, hogy Városlőd esetében Csehbányáról, Farkasgyepűről, Bakonyjákóról, Németbányáról járnak be a gyerekek óvodába is és iskolába is, és az intézményfenntartónak 24 millió forinttal csökkent az éves normatív támogatása. Elképesztő, amikor szeretnénk azt, hogy valóban ki tudjanak alakulni ezek a folyamatok, vagy legalábbis a kormányzati törekvés ebbe az irányba ment el, akkor magának a fenntartónak a költségvetése csökken, és ráadásul a saját költségvetéséből kell kipótolnia a jelentkező problémákat.

Amit látok magából a beszámolóból is: a cigánykérdés esetében az égvilágon senki nem vizsgálta azt, hogy milyen a határon túli vándorlás és a belső vándorlás. Mert ma hogy alakul a cigányság helyzete? Szociális feszültségből menekül egy szegénységi helyzetbe, egy településre, és utána menekül tovább, mert se munkája, se élettere nincs, menekül tovább egy olyan településre, amely tulajdonképpen a kiürülésénél fogva, azt lehet mondani, hogy halálra van ítélve, mert elöregszik, és onnantól fogva mélyszegénységbe megy a cigány lakosság.

Itt szeretnék rávilágítani arra - és erre is tudok jó példát mondani -, hisz van a térségemben is pár olyan település, ahol a cigány iskola látogatottsága tulajdonképpen 25-40 százalék körül mozog. Pont a belső átrendezés miatt, a belső vándorlás miatt alakulnak ki ezek a helyzetek, és jó példának veszem, Nagyalásonyt, ahol az iskolába járók 25 százaléka cigányokból kerül ki. Ráadásul mindent megkísérel megtenni annak érdekében teljesen új iskolával, intézménnyel, hogy valóban a fogadó iskola részéről minden gyerek a maximális tudáshoz hozzájusson, és itt abszolút nem említhető a szegregáció kérdése. Amikor benyújtanak egy pályázatot, akkor a pályázatokat nagyon gyorsan lesöprik.

Tehát létrehoznak egy óvodát, egy olyan iskolát, intézményt, ahol tényleg valóban fogadják a cigány gyerekeket is. Szeretnének a létükön úgy javítani, hogy óvodai kereteket is próbálnak kialakítani számukra, és amikor étkeztetésről, egy konyha felújításáról van szó, akkor szabályszerűen lesöprik. Ugyanez Somlóvásárhely esetében is, ahol például a cigány gyermekek 40 százaléka látogatja az iskolát, és ott is vannak olyan pályázatok, amiket egyszerűen nem képesek befogadni, holott azt lehet mondani, hogy körzetesített iskolába járnak, és szeretne az iskola mint fenntartó település is tulajdonképpen maximálisan megtenni mindent annak érdekében, hogy ezek a gyerekek a maximális ellátást kapják meg. Itt jön be az, hogy az iskolába járási költségek is tulajdonképpen csökkentek.

Szomorúnak tartom azt, hogy számos olyan program indult el ebben az országban, ami tulajdonképpen költségvetési forráshiány miatt szűnt meg. Tehát azt lehet mondani, hogy soha egy program sem lett végigkísérve, végigvive; nem lett kielemezve, hogy szerencsés volt-e annak a programnak az elindítása, hanem egyszerűen megszüntetjük, mert új elképzelés van, és az új elképzelés mögé teszünk valamilyen forrást, és majd előbb-utóbb az is el fog halni, mert a forrásszűkítés miatt, a költségvetés hiánya miatt egyszerűen nem tudja kiforrni magát.

Nem vagyunk tehát következetesek, és ebből a szempontból valóban olyan programokat kellene elindítani, ami a kisebbségi önkormányzatok helyzetén, a kisebbségben élő polgártársaink helyzetén tud javítani. A 12 önkormányzatból mondom azt, hogy tulajdonképpen 11 önkormányzattal kevésbé van probléma. Itt a normatív támogatások rendszerének kellene állandósulnia, és úgy állandósulni a költségvetés szempontjából, hogy a mindenkori infláció növekményével kellene biztosítani, hogy előre tudjanak látni ők is, nem pedig azt, hogy ebben az évben megkaptuk, jövőre jóval kevesebbet kapunk, majd pályázhatunk. És elnézést: ki fog révbe érni egy pályázatnál? Milyen döntési elvek alapján fog révbe érni egy pályázatnál? Tehát egy állandóságot kellene mindenképpen a számukra is adni, biztosítani.

A foglalkoztatás kérdése. Azt hiszem, Devecser mindenki előtt ismert, mert az elmúlt időszakban elég sok híradás szólt a devecseri cigányok helyzetéről; például a foglalkoztatás, oktatás, szakmai képzések kérdéséről. Ott is indulnának csoportok, csak egyszerűen a pályázati formák annyira szűkre vannak szabva, hogy egyszerűen képtelenek az adott településen egy 7-8. osztályt elindítani, mert nincs meg mögötte a pályázati forrás lehetősége, a másik oldalon pedig a szakmai képzés lehetősége.

Tehát vizsgálni kell a belső vándorlást, vizsgálni kell annak a térségnek a munkaerő-felvevő képességét, annak a térségnek adott esetben a képzettségét, a képzettségi igényét, és valóban annak alapján kellene különböző oktatási formákat kialakítani, nem pedig ötletelve és adott esetben úgy elindítani programot, hogy pár száz millióval, és utána befullad maga a program.

(14.20)

Ezekre kellene elsődlegesen a hangsúlyt helyezni. Annak idején én is mint polgármester szorgalmaztam a közmunkaprogramok kérdését. Nem megoldás a cigány lakosság esetében csak közmunkára koncentrálni, hanem valóban olyan képzési formákat kellene kialakítani, amiben a munka lehetőségét az egyén számára is meg lehet találni.

Mondtunk már finn példákat is. Én azt hiszem, érdemes lenne Finnországba is emiatt elmenni és vizsgálódni. Sokszor felvetettük a kézművesség kérdését. A cigány lakosság rendelkezett egyfajta olyan kézműves kultúrával, ami, én úgy érzem, idegenforgalmi szempontból is, és a világpiacon is megtalálná a helyét és szerepét. Csak egy példát mondok: Finnországban a gyéren lakott településeken arra kérik meg az ott élő állampolgárokat, hogy menjenek el iskolába, a kézművességet tanulják meg, gyűjtsék össze az agancsokat, és abból adott esetben olyan eszközöket próbáljanak meg előállítani, amiket aztán a kormány garanciával értékesít, tehát nem őneki kell gondoskodni arról, hogy értékesítse, hanem a kormány garanciával szervezi meg magát az értékesítést is.

Ezekben kellene gondolkodni, és ezekben kellene tulajdonképpen újragondolni Magyarország helyét, szerepét, kézművességét, azon belül, hogy adott esetben a cigány lakosság tekintetében mire van affinitás, milyen elhalt kézművességi tradíciók vannak a cigányság esetében, a kereskedői véna kérdésében, és ott is meg lehet találni azokat a szegmenseket, hogy adókönnyítéssel vagy egyéb más formában helyzetbe hozni őket, hogy valóban a gyerekeiket el tudják juttatni óvodába, iskolába, taníttatni tudják, és valóban a felnövekvő generáció ki tud kerülni abból a csapdából, amiben jelen pillanatban egyre mélyebbre jut, és egyre jobban szakad le.

Azt hiszem, képviselőtársaim, ismerjük ezeket a problémákat, amikor valaki egy városból, ahol bányászkodott, egy timföldgyárban vagy egy üveggyárban dolgozott, de kiszorult a munkaerőpiacról, szociális feszültség miatt kénytelen elmenni egy kistelepülésre, de ott meg még nagyobb szociális feszültség van. Ezekben kellene összerakni azokat a tradíciókat, a munkakultúrákat, a kézművességet, az oktatási rendszert úgy kialakítani, hogy erre valóban rá tudjon épülni. És igenis kell valamilyen mértékű adókedvezmény ahhoz, hogy valóban fel tudjanak zárkózni, meg tudjanak kapaszkodni, és ezzel a kapaszkodási lehetőséggel a saját gyerekeiket tudják olyan helyzetbe hozni, hogy ne ugyanaz a sors várjon rájuk, mint adott esetben a szülőkre vagy a nagyszülőkre.

Én azt látom, hogy ebben kellene a parlamenti pártoknak valóban komolyan leülni, nem az adok-kapokat kellene feleleveníteni, hogy annak idején a Fidesz-kormány mennyit adott, hogy adott. Egy csomó program meg lett szüntetve, amikor önök kerültek hatalomra. Másik oldalon pedig nem lehet a két dolgot összekeverni. 2004 előtt Magyarországnak nem voltak uniós forrásai. 2004 után ezek a források megnyíltak, akkor tessék, ötpárti egyeztetéssel próbáljuk meg megtalálni azokat a kitörési pontokat, amik adott esetben a cigányság helyzetén mindenképpen tudnak javítani, s valóban úgy fordítani oda az uniós forrásokat, hogy annak igenis legyen látszatja, és számon kérhetővé is lehessen tenni.

Én úgy érzem, hogy Magyarországon a kisebbségi kérdésekben van mit javítani. Ezt nagyon őszintén mondom: van mit javítani. A parlamenti képviselet kérdése is már nagyon régóta, a rendszerváltozás óta téma. Egyébként az Európa Tanácsban is a fejünkre vetik-hányják, hogy Magyarország mégse oldotta meg, ugyan Magyarország megoldotta a nemzetiségi, kisebbségi önkormányzatok kérdését, de nemzetközi szinten is ez vita.

Én úgy érzem, hogy ha nem figyelünk oda, és egyre több forrást vonunk el a nemzeti kisebbségi vagy nemzeti iskoláktól, abban az esetben az asszimilálódás még erőteljesebb lesz - amit Sándor Klára képviselő asszony is mondott -, mert rákényszerülnek. Ugyan egy német nemzetiségi településről - Bakonyjákó, Ganna, lehetne sorolni tovább a településeket - nem fognak elvándorolni, csak ha adott esetben a megfelelő normatív támogatásokat állandó jelleggel nem lehet biztosítani, akkor egészen biztos, hogy az affinitás, a kedv is fogy mögüle, mert a mai globalizációban a kihívások, a felgyorsult világ tulajdonképpen rákényszeríti arra, hogy adott esetben csak angolul tanuljon, és kevésbé koncentrál a saját anyanyelvére.

Amit Bókay képviselőtársam elmondott: a választások előtt volt egy nagyon érdekes precedens is, hogy kik merik vallani magukat kisebbségnek - mert ez is felmerült -, és pontosan a német kisebbség esetében a kitelepítésből adódóan nagyon sokan féltek és fordultak el attól, hogy adott esetben listára kerüljenek, hogy ők a kisebbséghez tartoznak. Tehát ennek vannak hátulütői, és talán érdemes lenne a kisebbségi választójogi törvényt is átgondolni, és inkább arra koncentrálni és jobban odafigyelni, hogy melyek a kisebbség véleményei egy választójogi törvény kialakításánál, nem pedig ráerőltetni valamit, amire adott esetben a kisebbségi lakosságcsoport részéről nincs meg a megfelelő affinitás.

Én ezeket szerettem volna elmondani, nem bántólag, nem támadólag, de így önmagában maga a beszámoló kevésbé fogadható el, mert látjuk azt, hogy a források is fogynak, programok indulnak, aztán szép lassan megállnak, elsorvadnak, mert egyszerűen nincs meg a képesség ahhoz, hogy azokat kellőképpen végig is vigyük.