Készült: 2024.04.19.21:00:27 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

36. ülésnap (1998.11.30.), 496-498. felszólalás
Felszólaló Keleti György (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:56


Felszólalások:  Előző  496 - 498  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Érdekes, hogy a mezőgazdaság kapcsán a nemzetbiztonság szóba került, Nikolits képviselőtársam említette.

Azért tartom ezt nagyon fontosnak, mert ez a fajta felvetés, ami itt elhangzott, tulajdonképpen egy nagyon különös érdekérvényesítési lehetőségre is ráutal. Nevezetesen arra, hogy a kormány egyik tagja, Kövér László, aki helyettesíti a miniszterelnök urat - miniszterelnök-helyettes eléggé egyedi módon Európában mint titkosszolgálatokat felügyelő miniszter -, el tudott érni egy mintegy 95 százalékos költségnövelést; a honvédelmi miniszter, akiről tudjuk, hogy a Kisgazdapárt tagja, hasonló titkosszolgálatok esetében, ahol hasonló gondokkal foglalkoznak, hasonlóan fontos nemzetbiztonsági érdekeket képviselnek, még 20 százalékot sem tudott elérni. Azt lehet mondani, hogy a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok - beleértve a biztonsági hivatalt és a felderítő hivatalt is - a csőd szélére jutnak.

Ebből két következtetést lehet persze levonni. Az egyik, hogy e koalíció részeként ilyen furcsaságok előfordulnak; attól függően, hogy a miniszterelnökhöz ki áll közel vagy ki nem áll közel; attól függően, hogy a koalíció melyik pártjának... (Az egymás között beszélgető fideszes képviselőkhöz fordulva:) Uraim, egy pici figyelmet! Lesz még itt idő hajnalig beszélgetni épp eleget - de ki is lehet menni a folyosóra egyébként. Engem kifejezetten idegesít 1 órakor, ha szemben beszélgetnek. (Varga Mihály: Ha hülyeséget mondanak, az minket is idegesít!) Mi igyekszünk fegyelmezni magunkat. Én arra kérem önöket, hogy szíveskedjenek... (Mádi Lászlóhoz:) Ön is például! Semmi akadálya, hogy helyet foglaljon... (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Az elnök csenget.)

 

ELNÖK: Mádi képviselő úr, az imént arra hívtam fel a figyelmet, hogy nem tanácskozmányt tartunk, hanem az Országgyűlés plenáris ülése folyik. Úgyhogy ha valakinek van mondanivalója, akkor a felszólalók jelentkezési sorrendjében lehetőséget kap a szólásra. Most egyelőre Keleti Györgynél van a szó.

 

KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen; egy picit túl fogom lépni, mert elértem a 2 percet - gondolom, egy 30 másodpercem még lehet.

Tehát az egyik következtetésem az volt, hogy ebben a költségvetésben be lehet azt bizonyítani, hogy a kormánykoalíció egyik pártja sokkal nagyobb pénzeket tud leszakítani a közösből, míg a másik pártja ezt nem teheti meg.

A másik következtetésem viszont az, hogy nem lehetséges-e, hogy ez előrevetíti azt, hogy a katonai titkosszolgálatok elsorvasztása a cél; vagyis azoknak a polgári szolgálatoknak a fokozatos fejlesztése, amelyek éppen Fidesz-felügyelet alatt vannak.

Köztudott, hogy a Fidesz a választási programjában, illetve a kormányprogramjában megfogalmazta, hogy egységesíteni kell a titkosszolgálatokat, a nemzetbiztonsági szolgálatokat, és kérem szépen, nagyon könnyen előfordulhat, hogy egy ilyen költségvetési elvonás vagy pénzek nem odaítélése fog ahhoz vezetni, hogy mondjuk, egy év múlva azt lehet majd mondani, hogy a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok képtelenek a feladataikat ellátni, vagyis csak a Fidesz által felügyelt polgári vagy civil nemzetbiztonsági szolgálatok képesek erre.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  496 - 498  Következő    Ülésnap adatai