Készült: 2024.04.19.20:39:54 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

183. ülésnap (2008.12.02.), 402. felszólalás
Felszólaló Ékes József (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:11


Felszólalások:  Előző  402  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Önnel is vitatkoznék és Tatai-Tóth Andrással is. Ma beszéltünk az iskolai normatívákról, beszéltünk a térségi társulási normatívákról - az is jóval kevesebb, mint amennyi ebben az évben tulajdonképpen rendelkezésre áll. Ez nagyobbrészt a társulási összevonásokból adódó működési feltételek biztosítására szolgáló forrás a társulások részéről. Ezért is ma már lobbiznak, hisz Lamperth Mónika a maga részéről megpróbálta kijárni, hogy a társulások kapják meg azt a forrást, amit ebben az évben megkaptak.

Múlt héten pénteken a 83-as úton a társulásokkal együtt tüntettem. Higgye el nekem, hogy azok az önkormányzatok, amelyek belevágtak abba, hogy részt vesznek összevonásban, és működési feltételekhez kapják meg a forrásokat, és azok most szűkülnek, és kevesebbek lesznek, akkor abban a pillanatban egy óriási érvágás következik be a számukra. Ami nagyon fontos lenne: Tatai-Tóth András képviselőtársam és ön sem tudja pontosan megmondani, hogy hányféle jogcímen lehet a társulások részéről működési feltételek biztosításához pályázni. Ez a döntési mechanizmusban általában úgy szól, hogy nem jogosult minden intézmény rá. Akinek jobb a pályázata, az megkapja, akinek rosszabb, az nem kapja meg. Tessék összesöpörni ezeket a forrásokat, és normatív alapon odaadni az intézményeknek, ott, ahol legalább működnek, hogy a feltételek valóban tudjanak javulni az adott intézmény területén.

Elnézést a rossz kifejezésért, nem pofapénzeket, nem politikai pénzeket kell osztogatni, hanem összesöpörni azokat a forrásokat, és odaadni a társulás területén működő intézmények számára, hogy valóban normálisan tudjanak működni. Itt lehet a szociális alapon is nyugodtan mondani ezt a kérdéskört, hisz a lakossági jóléti szint fenntartására (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), étkezési és egyéb más célokra is tudják használni ezeket a forrásokat.




Felszólalások:  Előző  402  Következő    Ülésnap adatai