Készült: 2024.03.29.13:39:01 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

65. ülésnap (2003.04.14.), 306. felszólalás
Felszólaló Gúr Nándor (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:06


Felszólalások:  Előző  306  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Két dolgot szeretnék röviden tisztázni, bár valószínű, hogy a mondatok kifejtését követően már nem lesz közöttünk nézetbeli különbség.

Az egyik “az állam kivonul a szakképzésbőlö címszóval megfogalmazott gondolat. Az, ha az állam azt a fajta gondolkodást erősíti, hogy a szakképzésnek nem feltétlenül azon a felületen kell megvalósulnia és megtörténnie, ami az elmúlt tíz évben jellemző volt, nem a kivonulást jelenti. Magyarra fordítva a szót, az elmúlt tíz-tízegynéhány esztendőben az volt a jellemző, hogy a gyakorlati képzések rendszere sokkal inkább az iskolai képzőhelyek keretei között történt meg, azért, mert egy átalakuló gazdaság keretei között, szűkülő piacgazdaság mellett a gyakorlati képzőhelyek rendelkezésre állása sokkal szűkebben volt jelen, mint ahogy ez adott esetben most vagy az elkövetkezendő időszakban megadatik. Ilyen értelemben tehát az nem volt baj, ha színvonalas iskolai tanműhelyek keretei között szerezték meg a szakmai tudásukat a fiatalok. De ha a lehetőség megadatik arra, hogy élő környezetben, tehát olyan helyzetben, ahol a munka ízét és a munka illatát is meg lehet szagolni, ott lehet ezt a tevékenységet elsajátítani, akkor nem baj, ha efelé orientálja az állam, hogy a gyakorlati képzés ilyen körülmények között történjen meg.

A másik gondolat: a kamarákról nagyon sok szó esik, szerintem feleslegesen sok szó esik ebben a történetben. Már csak azért is, mert a kamarák közjogi testületek, ilyen értelemben a kamarák sokkal inkább abban vannak jelen a szakképzés tekintetében, hogy cövekek leverése vonatkozásában szerepet vállaljanak, és nem abban, hogy effektív módon, közvetlen formában szerepet vállaljanak a képzések lebonyolítása tekintetében. Ilyen értelemben tehát az összeférhetetlenség kérdésköre nem áll fenn, sőt szükségszerűnek tartom a kamarák ilyenképpeni megjelenését.

Köszönöm szépen.

 




Felszólalások:  Előző  306  Következő    Ülésnap adatai