Felszólalás adatai

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság költségvetési irányelveiről szóló, előttünk lévő anyag érdekes, szakszerűen előkészített, amiről persze sok mindenkinek sokféle véleménye lehet. Azt hiszem, közelebb jutunk ahhoz a megállapításhoz, hogy egy igen érdekes, szakszerűen előkészített okmányról van szó, ha képesek és hajlandóak vagyunk a kaptafánál maradni, nevezetesen: ha a költségvetés irányelveiről beszélünk. Értem én azt, mindnyájan értjük, hogy ebben a Házban, az Országgyűlésben, amely a politika háza is, igen nagy a kísértés, hogy bármiről legyen is szó, politikai szempontok, indulatok kerüljenek bele a vitába - ez történt ma is. Azt szeretném, ha visszatérnénk az alapokhoz, nevezetesen a gazdaságpolitikai elemekhez, amelyek előttünk vannak.

Az, hogy a felszólalók hajlamosak arra, hogy kritizálják az anyagot, nagyon természetes, üdvös, megtapsolandó; azért vagyunk itt, azért az még a címe is, hogy az irányelvek megvitatása. Nem törvényt alkotunk ma, hanem irányelveket, szempontokat szemlélünk, azért is, hogy majd amikor a törvényalkotásra kerül a sor, jobban fel legyünk készülve.

Ebben a keretben hangzottak el olyan megjegyzések - és itt a pénzügyminiszter úr kijelentését húznám alá -, hogy igen, az infláció csökkentése egy rendkívül nehéz feladat, ez majdnem az alapja, az egyik alapköve minden másnak. Azután elhangzott az, hogy az állami kiadások csökkentése mennyire lényeges, és itt az újraelosztás dolgát is elő kell venni. Nem lesz ez könnyű, Magyarországon a nemzeti jövedelemnek majdnem a fele a kormányzatokon keresztül használódik valamire: vagy a kormányok adminisztrációjára, vagy az újraelosztásra igen nagy mértékben. Nem lesz ez könnyű, de igen jó volt hallani a pénzügyminiszter úrtól a kormány nevében, és azt hiszem, a magyar közvélemény és talán a koalíciós pártok és az ellenzéki pártok is egyetértenek abban: jobb lenne, ha a kormányzat, a kormányszféra valamivel kisebb és sokkal aktívabb lenne, és ez nem lehetetlen.

(12.40)

Hatásfokról van szó, kigyomlálásáról, kinyesegetéséről azoknak, amelyek nem tartoznak ide.

Amikor az inflációról van szó, nagyon jó, ha elővesszük azokat a gondolatokat, amelyek igen vitásak ebben a Házban, nevezetesen, hogy az infláció csökkenésének egyik eszköze a növekedés. Ehhez, tudom, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy szükség van bizonyos elavult közgazdasági elméletek újragondolására. Volt olyan közgazdasági elmélet ebben az évszázadban - és majdnem fél évszázadig ez dominált -, amire úgy szoktunk ma hivatkozni, hogy a neoklasszikus közgazdasági paradigma. Ez azt hitte, hogy akkor lehet az inflációt csökkenteni, ha a munkanélküliséget megemeljük, következésképpen lecsökkentjük a megtermelt javak mennyiségét. Ebből ma már az évszázad vége felé kinövünk, bár a gazdaságpolitika csinálói még az előző korszakban jártak iskolába, és még a neoklasszikus paradigmában gondolkoznak, azt hiszik, hogy akkor lesz majd inflációcsökkenés, ha a gazdasági növekedés is csökken. Jó lesz, ha erre gondolunk, és jó, hogy a pénzügyminiszter úr vázlatában ez már úgy szerepel, ahogy a közgazdasági elméletek és empirikus tapasztalatok legújabb újragondolása időszerű.

A gyors gazdasági növekedés tehát az infláció mérsékléséhez vezet. Azt halljuk, és időnként kritikusok, még a gazdasági szférából a gazdasági elméletek emberei is azt vitatják, hogy lehet-e úgy növekedni, amikor a világban baj van. Magyarország exportorientált ország, és az elmúlt években sikereink - különösen egy-két év során - az exportszektor terjedése révén következtek be. Igen, tisztelt képviselőtársaim, ez így van, azonban nemcsak exportszektora van a magyar gazdasági életnek! Ha az exportszektor lelassul, mert a világban újragondolnak dolgokat vagy újragombolnak mellényeket, akkor még mindig van lehetőség arra, hogy a gazdasági életünk másik két jelentős szektorára jobban odafigyeljünk, nevezetesen a beruházásokra és a hazai fogyasztásra.

Az, hogy erre nincs meg a lehetőségünk, kérem tisztelettel, tévedés! Magyarországnak a potenciálja igenis megvan arra, hogy jelentős beruházási növekedéssel számoljunk és ezt megvalósítsuk. Utak, kórházak és sorolhatnánk, mindannyiunknak van kedvenc témája, amit szeretnénk megvalósítani. Hogy erre van-e fedezet, vannak-e források? Gondoljunk a hazai megtakarításra, a hazai tartalékokra, de nagyon érdekes arra emlékezni, amit igen ritkán hallunk, hogy nemzetközi kölcsönöket ajánlanak nekünk mostanában, amit nem is veszünk fel; a Világbank és a Valutaalap családjából az utóbbi egy-két évben igen óvatosan vettük fel azokat a kölcsönajánlatokat vagy fel sem vettük, ami elérhető lett volna számunkra. Nem azt javaslom itt, hogy feltétlenül hasznosítsuk azokat a hiteleket, de azoknak a lehetősége elképzelhető. Elképzelhető, hogy úgy használható útépítésre vagy egyéb beruházásokra vagy csak lakásépítésre, hogy a gazdasági szférában tevékenység lesz, növekedés lesz az invesztációs folyamatok során, ugyanakkor, amikor talán pár százalékkal lecsökken a külkereskedelmi tevékenység. Ugyanígy folytatnám a fogyasztási, a lakossági szférában.

Azt szeretném javasolni, tisztelt képviselőtársaim, hogy túl kell jutnunk azon - megint csak ezt a szót használom - az elavult gazdasági elméleten, amely azt hiszi, hogy Magyarország gazdasági növekedése milyen mértékben korlátozott. Hogy is következett be ez ma itt, az Országházban? Mintha a három ellenzéki párt összehangolta volna a mondanivalóját ebben a tekintetben, hogy szkeptikusak a növekedési potenciált illetőleg. Nem veszem sorra, hiszen mindenki tudja, hogy ki mit mondott, és ki mit gondol. Hogy 4 százaléknál nem lehet több, vagy hogy lehet-e 6-7 százalék - ez egy kedvenc téma. Szeretném megint javasolni - hogyan mondjam, hogy ne úgy tűnjön, mintha valakinek a tányérjára raknék leckéket -, hogy nézzünk ebbe bele, az empirikus tapasztalatok megvannak több országból a világban, különösen pedig a közgazdasági elmélet megmagyarázza ennek a lehetőségét.

Miről is van szó az elméletben? Csupán egy rövid percben szólnék erről. Az elmélet úgy támasztja ezt alá, hogy a növekedés nem jelent mást, mint a megtermelt javak mennyiségének a többletét. Márpedig ha több termék jelenik meg, ha több a kínálat, ez azt jelenti, hogy több ember dolgozott, több ember keresett bért ennek jutalmaképpen. Ugyan ez a többletbér inflációs nyomást jelenthet, kereslet húzta inflációt jelenthet, azonban itt jön az új meglátás, ami annyira hiányzik az irodalomból és a gazdaságpolitikából: amikor többletkereslet jutott az emberek zsebébe, már az előző héten vagy hónapban többletkínálat került a raktárakba és a boltok polcaira. A többletkínálat pedig mit tesz az árakkal? Ezt már a nagymamám tudta, aki nem is tudta, hogyan kell betűzni azt, hogy közgazdaságtan: ha többletkínálat van, akkor az árak lefelé mennek. A gazdasági növekedés tehát az infláció elleni, az áremelkedés elleni gazdaságpolitikának egy hatásos eszköze.

Továbbmenve, igen tisztelt képviselőtársaim, mégis neveket említenék. Szekeres Imre képviselő úr, Kuncze Gábor képviselő úr azt hiszik, hogy a kormány azért ígérget, mert ez egy politikai kampány vagy folytatja a választási kampányt.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Amikor gazdaságpolitikáról beszélünk, mint ahogy beszéltünk a kampányban, és a Fidesz-Magyar Polgári Párt programjában megjelent, hogy a gazdasági növekedés felemelkedhet a korábbi 3-4 százalékról 5-6-7 százalékra is, ezt sokan úgy tekintették, hogy ez csupán választási kampány, választási ígérgetés. Most már nézzük meg, hogy ennek a lehetőségét később elismerték mások is, azok, akik a legjobban kritizálták! Ha végignézzük a fejcímeket az újságokban, egy évvel ezelőtt a választások után a zöld újság és a London Economist is azt mondta, hogy talán tényleg lehetséges a 6-7 százalék növekedés. Azt, hogy ez nem következett be eleddig, két olyan nyomós ok magyarázza, mint az oroszországi válság, a távol-keleti válság, és talán sorolhatnánk tovább. Ezért nem 7 vagy 6, hanem 5 vagy 5,5 százalék lesz. Ez nem jelenti azt, hogy aki ezt meglátta, és ezzel ki mert állni a világ elé, azt szükségképpen azzal kell illetni, hogy olcsó kampánycélokra használta ezt. Jó lenne, ha a valóság tükrébe néznénk, és mások is inkább kölcsönvehetnék azt a gazdaságpolitikai meglátást, amely kétségkívül a jövőé lesz, és amelyre vannak példák Írországtól a Távol-Keletig és másutt.

Még egy-két gondolatot szeretnék megosztani önökkel. Nevezetesen azt szeretném megemlíteni, hogy a társadalmi kohézió fogalma belekerült a pénzügyminiszter úr tervébe, és volt, aki úgy gondolta, hogy ez megint valami politikai fogás. Lehet, hogy politikai, hiszen ahogy már többször megállapítottuk, minden politika, de hogy a társadalom kohéziójáról gondolkozunk, és azt komolyan vesszük, az igen-igen üdvös és kívánatos.

(12.50)

Hiszen a magyar társadalom egyik patologikus jelensége az, hogy az elmúlt évtizedek során a társadalom szövetei igen sokszor elrozsdásodtak és szétoldódtak. Tehát ha a társadalom magára talál, és több együttérzés, felelősség alakul ki - annak a keresése, hogy különböző csoportok, régiók és különböző politikai pártok hogyan tudnak együttműködni. Mi erre a jó cím? Azt hiszem: társadalmi kohézió. Tehát tekintsük ezt pozitív fogalomnak, és jó, hogy a pénzügyminiszter úr egy ilyen okmányba hozta be.

Említem továbbá azt, hogy a kormányzat, az állam részvétele a gazdasági életben - bár én csökkenteni szeretném látni - egy szférában különösen kívánatos, nevezetesen a kutatások, a fejlesztések felemelésében. A különböző okmányokból örömmel látom, hogy ez a felével emelkedni fog - a számok ne tévesszenek meg bennünket -, nevezetesen körülbelül 0,9 százalékról 1,5 százalékra fog emelkedni. Az ilyenfajta beruházás (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) igenis hasznos lesz akkor, amikor majd a költségvetést készítjük, és a specifikus témákra fogunk rátérni.

Köszönöm, igen tisztelt képviselőtársaim. (Taps a Fidesz padsoraiban.)