Készült: 2024.04.18.23:04:46 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

276. ülésnap, 35. felszólalás
Felszólaló Dr. Szili Katalin (MSZP)
Felszólalás oka Országgyűlés időkeretben történő tárgyaláshoz hozzájárult
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 18:31

Felszólalások:  <<  35  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály 53. § (1) bekezdése értelmében határozathozatal előtt bármely képviselőcsoport egy tagja háromperces időkeretben szólalhat fel. Megkérdezem, hogy kíván-e ezzel a lehetőséggel bárki élni. (Nincs jelentkező.) Nem kíván. Most határozathozatalunk következik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Határozathozatal következik. Kérem képviselőtársaimat, hogy foglalják el a helyüket.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetértenek-e azzal, hogy az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetését nyolcórás időkeretben tárgyalja. Kérem, gombnyomással szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 226 igen, 11 nem szavazattal és 6 tartózkodással elfogadta a költségvetés nyolcórás időkeretben történő tárgyalását.

(14.20)

A házbizottság mai ülésén megállapodás született abban a kérdésben, hogy a napirendben jelzett, Házszabálytól való eltérés kérdésében további egyeztetésekre figyelemmel mai ülésünkön nem határozunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben tettem előterjesztést és ajánlást, amelyet az elektronikus futárpostával képviselőtársaim megkaptak. A benyújtott önálló indítványokról szintén ezúton tájékozódhatnak képviselőtársaim.

Felhívom figyelmüket, hogy a napirendi ajánlás melléklete tartalmazza a költségvetési törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitájának javasolt szerkezetét. A házbizottság csütörtöki ülésén megállapodás született abban, hogy a vitaszerkezetről a napirendről történő határozathozatallal együtt döntünk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most a napirend módosítására irányuló kezdeményezésekről döntünk.

A Fidesz frakciója kezdeményezte, hogy napirendünk egészüljön ki 31 előterjesztés tárgyalásával. A Házszabály 47. § (6) bekezdésének megfelelően erről vita nélkül döntünk.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - a gáz- és villamosenergiaár-emelések terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/10553. számú törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló, T/3725. számú törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény módosításáról szóló T/3991. számú törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a külföldiek szezonális munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásáról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló T/4292. számú törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló, T/9706. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem támogatja.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - a privatizációval, a magyar munkahelyek védelmével és a magyar vállalkozók támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/10538. számú törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el a kiegészítést.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a nemzeti emlékhelyek létesítéséről, szabályozásáról szóló, H/10185. számon beterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el a kiegészítést.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a gyermekbarát társadalmi környezet kialakítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló, T/10281. számon beterjesztett javaslattal. Kérem, most szavazzanak kézfelemeléssel! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.

Kérdezem tehát önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét az ápolási díj összegének a mindenkori minimálbérhez történő kötéséről szóló, H/10681. számon beterjesztett határozati javaslattal. Most szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - az otthonteremtés állami támogatásáról címmel előterjesztett T/10700. számú törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak kézfelemeléssel! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítésre irányuló indítványt.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami megvásárlásáról és a megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek üzletrész-tulajdonosainak kárpótlásáról szóló T/4005. számú törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak kézfelemeléssel! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a gyermekgondozási díj időtartamának és felső összeghatárának megemelése, valamint a foglalkoztatási törvényben biztosított munkaadói támogatások kiterjesztése érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/11693. számú törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítésre vonatkozó indítványt.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/12362. számú törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak kézfelemeléssel! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt a kiegészítést.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/13305. számú törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt a kiegészítést.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az ifjúságnak nyújtott állami támogatások növeléséről szóló H/14191. számú határozati javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítésre irányuló indítványt.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról, valamint egyéb törvények módosításáról szóló T/14407. számú törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezen kiegészítést.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a munkahelyek, a családok és a nyugdíjasok biztonságát megteremtő egyes törvénymódosításokról szóló T/14575. számú törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak kézfelemeléssel! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítésre vonatkozó indítványt.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a kistermelői kimérésről és termékértékesítésről szóló T/14950. számú törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezen kiegészítést.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról szóló T/14736. számú törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak kézfelemeléssel! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt a kiegészítést.

(Folyamatos nagy zaj.)

Kérem önöket, hogy segítsék az elnök munkáját.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az országos területrendezési tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról szóló T/15146. számú törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt a kiegészítést.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény módosításáról szóló T/15280. számú törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezen kiegészítést.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e ma kezdődő ülésünk napirendjét az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló T/15638. számú törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.

 

(14.30)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a magyar nemzeti katasztrófaalap létrehozásáról és működési feltételei megalkotásáról szóló H/2828. számú országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

A látható többség nem támogatja az indítványt.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az M3-M35-ös autópályák elválási csomópontjának teljes és azonnali kiépítéséről szóló H/14609. számú országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló, T/16646. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a látható többség nem támogatja a kiegészítésre vonatkozó indítványt.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a fokozottabb ár- és belvíz elleni védekezés és a károsultak megsegítése érdekében szükséges kormányzati intézkedésekről szóló, H/17296. számon benyújtott országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a látható többség nem támogatja a kiegészítést.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló, T/17534. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a látható többség nem támogatja a kiegészítésre vonatkozó indítványt.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról szóló, T/17689. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a látható többség nem támogatja ezen kiegészítésre vonatkozó indítványt.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény módosításáról szóló, T/17789. számon beterjesztett törvényjavaslattal.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról szóló, T/17819. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítésre vonatkozó indítványt.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a mozgáskorlátozott gépjárművezető ingyenes vagy kedvezményes díjtételű autópálya-használatának biztosításáról szóló, H/18236. számon beterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk. Felhívom figyelmüket, hogy a napirendi ajánlás melléklete tartalmazza a költségvetési törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitájának javasolt szerkezetét, és a napirendről történő határozathozatallal együtt ennek elfogadásáról is döntünk.

Tisztelt Képviselőtársaim! A házbizottság ma délelőtti ülésén egyetértett abban, hogy az Országgyűlés a mai napon dönteni fog a szociális bizottság által benyújtott, az ápolási díj, valamint a hozzátartozóikat otthon ápoló személyeket segítő intézményrendszer továbbsegítéséről szóló országgyűlési határozatnak sürgős tárgyalásba vételéről.

Tisztelt Képviselőtársaim! (Zaj.) Mielőtt döntenénk a napirendi ajánlásról, bejelentem, hogy a ma este tervezett általános viták sorrendjére úgy teszek javaslatot - köszönöm szépen a figyelmüket -, hogy elsőként az államháztartási törvény vitájára, ezt követően a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvényjavaslat vitájára, majd a nyugdíj-előtakarékossági számlákról szóló előterjesztés általános vitájára kerüljön sor. Ezeket követően tárgyalja meg az Országgyűlés a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását kezdeményező előterjesztést, és módosító javaslat beérkezése esetén a részletes vitára bocsátásokat az egyes viták lezárásakor ejtjük meg, tehát ezekre az egyes viták lezárásakor kerül sor. Bejelentem továbbá, hogy az állam tulajdonában álló ingatlanokon pártok számára biztosított ingyenes ingatlanhasználat megszüntetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájára a mai ülésünkön nem kerül sor, figyelemmel arra, hogy az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem tehát önöket, elfogadják-e a napirendi ajánlást annak mellékletével, valamint az imént beterjesztett kiegészítésekkel együtt. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi ajánlást elfogadta.

Tisztelt Képviselőtársaim! 14 óra 36 perc van. Áttérünk az interpellációk, az azonnali kérdések és a kérdések tárgyalására.

Lázár Mózes, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a pénzügyminiszterhez: “Három és fél év szocialista kormányzás után sikerült azt elérnie a Medgyessy-Gyurcsány-kormánynak, hogy immáron maga a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc is éhséglázadást vizionálö címmel. Öné a szó, képviselő úr.

Felszólalások:  <<  35  >>    Ülésnap adatai