Felszólalás adatai

ELNÖK: A bizottság ülésén megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak.

DR. KÖKÉNY MIHÁLY, az egészségügyi és szociális bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagy érdeklődéssel figyeltem Mánya Kristóf képviselőtársam fejtegetését, ugyanis el kell mondanom a tisztelt Háznak, hogy kormánypárti képviselőtársaim nemhogy nem szóltak hozzá ehhez a napirendi ponthoz a bizottsági ülésen, de még csak kérdést sem tettek fel - a kezemben lévő jegyzőkönyv ezt tanúsítja -, úgyhogy képviselőtársaim megítélésére bízom, hogy itt a többségi álláspont ismertetése megfelel-e a házszabályi előírásoknak, igen vagy nem. Az mindenesetre tény, hogy a többség csendben általános vitára alkalmasnak minősítette a törvényjavaslatot.

Én azonban szeretném indokolni azt, hogy a 10 nemmel szavazó szocialista és szabad demokrata képviselő miért tartotta általános vitára alkalmatlannak a társadalombiztosítás zárszámadását. Először is azért, mert beigazolódott, hogy a társadalombiztosítási alapok költségvetését 1999-ben rosszul és felelőtlenül tervezték meg. Hallottuk az Állami Számvevőszék jelentését, hallottuk, hogy az alapok hiánya kétszerese lett a törvényben jóváhagyottnak. Úgy gondoljuk, megalapozott volt az ellenzék figyelmeztetése és érvelése, sajnos azonban ez falra hányt borsónak minősült.

Másodszor: elutasítottuk ezt a törvényjavaslatot azért is, amit a bizottsági ülésen az Állami Számvevőszék igazgatója elmondott. Ő úgy fogalmazott, hogy az alapkezelőknek se a bevételi, se a kiadási oldalra nincs érdemi ráhatásuk, a központi költségvetés szerepe erősödik, a kintlevőségek behajtásában nincs érdemi előrelépés. Hogy miért nincs, azt is megtudhattuk az előzőekből.

Harmadszor: azért is elfogadhatatlan volt számunkra a zárszámadási törvényjavaslat, mert - ahogy ellenzéki képviselőtársam fogalmazott - amit a kormány a gyógyszer-támogatási kasszával művelt, az a parlament megalázása volt. Nem is lehet erre jobb szót mondani - idézek a jegyzőkönyvből -, hiszen több alkalommal adtunk be a várható túllépések miatt javaslatokat, több alkalommal elvetették, hogy erről tárgyaljanak, több alkalommal kértük, hogy a kassza zártságának tarthatatlansága miatt oldjuk fel a zártságot, több alkalommal kértük, hogy az ésszerű gyógyszerfelhasználásra vonatkozó javaslatot tegyék meg, de mindezt nem tették meg. A következményeket ismerjük, sőt látjuk még a 2001-es költségvetésben is ennek a tovagyűrűzését.

Negyedszer: azért sem tudtuk elfogadni a törvényjavaslatot, mert hatásvizsgálatok nélkül újabb ponton gyengítik az 1997. évi nyugdíjreformot. Arról van ugyanis szó, hogy ebbe a törvénybe beillesztették, hogy a pályakezdők számára a magán-nyugdíjpénztári tagságot nem teszik kötelezővé. Ezzel felborítják az elfogadott koncepciót, a vegyes nyugdíjrendszer működését. Úgy látjuk, hogy a nyugdíjrendszer hosszú távú biztonságát veszélyezteti ez a lépés, és úgy gondoljuk, hogy ezzel lényegében az öngondoskodásba vetett bizalmat is aláássuk.

Ötödször: azért is elfogadhatatlan ez a törvényjavaslat, mert súlyos aránytalanságok és megtakarítások keletkeznek a 2000. évi teljesítésnél.

(20.50)

Azt a példát említettük a bizottság ülésén, hogy a gyermekgondozási díj esetében 16 milliárd forint megtakarítás keletkezik egyesegyedül. Azt is mondhattuk, hogy lényegében ez tartja egyensúlyban az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott pénzbeli ellátásoknál mutatkozó hiányokat. De a tény ebből mégiscsak az volt, hogy ez a 16 milliárd forint már nem családtámogatási célokat szolgált. Azt is mondhattuk, hogy ekkora összeget lényegében kivontak a családtámogatási rendszerből, persze tudjuk azt, hogy ez egy tudatosan fölétervezett irányzat volt.

Azért sem tudtuk támogatni a törvényjavaslat elfogadását, mert az a bizonyos 23. §, amelyről Mánya Kristóf képviselőtársam az előbb beszélt, és amely lehetővé teszi azt, hogy a gyógyszerkassza terhére a jövőben a gyógyszertárak finanszírozási előleget kaphassanak, lényegében csak fele annak az összegnek, amelyet az egészségügyi miniszter megígért a gyógyszertáraknak. Tehát itt is fel kell hívni arra a figyelmet, mint ahogy felhívtuk a bizottsági ülésen, hogy a hosszú és kemény árrésvita után a nyár csendjében létrejött szándéknyilatkozatban foglalt feltételek sem tudnak úgy teljesülni, ahogy azt a gyógyszerész-társadalom elvárja. Erre való tekintettel nem tudjuk elfogadni ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Pancza István úrnak, a számvevőszéki bizottság előadójának.

PANCZA ISTVÁN, a számvevőszéki bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A számvevőszéki bizottság 2001. szeptember 18-án tárgyalta meg a társadalombiztosítási alapok 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot és az alapok ellenőrzéséről készült állami számvevőszéki jelentést.

A bizottságon belül többségi vélemény alakult ki a tekintetben, hogy a tb pénzügyi alapok éves beszámolója kifejezetten javult, erősen javuló tendenciát mutat, és számszaki problémák lényegében nem nagyon jelentkeztek benne. Felvethető problémaként, hogy a központi költségvetés részvétele a finanszírozásban erősödik. Ez egyébként természetes következménye annak is, hogy a jövedelemcentralizáció pont azon keresztül nő, hogy a tb-terhelése a társadalomnak csökken, ráadásul inflációs környezetben a kieső bevételt az állam a központi költségvetésből fogja pótolni.

Elhangzott az a megállapítás is a bizottsági ülésen, hogy határozottan rendezett irányban mozog a két tb-alapnál az elszámolás. A hiány meghaladja a tervezettet, a hiány finanszírozásához ugyanakkor évek óta erősödik a központi költségvetés részvétele. Ez egy ismert tendencia, amely természetesen nem jó. Még talán annyit, hogy kedvezőek a kincstári finanszírozás tapasztalatai, kötelező könyvvizsgálat van az alapoknál, és mindkét alap beszámolóját hitelesnek fogadta el a könyvvizsgálat. A számvevőszéki bizottság megállapította, hogy az Állami Számvevőszék e jelentés elkészítése során is, a korábbi évekhez hasonlóan, most is igen szakszerű és magas színvonalú jelentést állított össze.

Összegzésképpen, a társadalombiztosítási alapok 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot és az alapok ellenőrzéséről készült ÁSZ-jelentést a számvevőszéki bizottság 8 igen, 5 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak találta.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: A bizottság ülésén megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Nagyiványi Zoltán úrnak.

NAGYIVÁNYI ZOLTÁN, a számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az általam nagyra tisztelt Pancza képviselőtársam nagy bajban lehetett, hogy összeszedje a többségi véleményt, ehhez gondolatolvasónak kellett lennie, mert a kormány részéről egy szó sem hangzott el, csupán a szavazás bizonyította azt az eredményt, amelyet ő most ismertetett.

Mi a magunk részéről rögtön az elején leszögeztük, hogy elfogadhatatlan az előterjesztés, mert ilyenkor, amikor egy zárszámadásról beszélünk, nemcsak a számokat tekintjük át, amelyeket részint a beszámoló, részint az Állami Számvevőszék jelentése tartalmaz, hanem illik áttekinteni azt a tervezési folyamatot, amely alapján az elmúlt évben végezték a tevékenységet, és önmagában a tevékenységet is. Ha ezt a hármat egyszerre összevetjük, akkor nem kell hozzá nagy szakismeret, hogy kiderüljön, rosszul terveztek, nem megfelelően végezték a munkát, és az Állami Számvevőszék beszámolója jelentős részben elmarasztalja ezt a tevékenységet. Kirívó a tervezési és működési hiányosság eredményeként az, hogy a tervezett hiány a valóságban a kétszeresére nőtt, annak ellenére, hogy amikor a jelenlegi kormány 1998-ban átvette az irányítást, az első lépései között államosította a társadalombiztosítást, mondván, hogy rögtön el kell zárni a csapokat. Ezt a hiányt tekintve, úgy nézzük, hogy nem elzárta, hanem még többet nyitott ki az addig csordogálónál.

Nem tudjuk elfogadni, mert ugyanekkor hangsúlyozták, hogy milyen reformok szükségesek ahhoz, hogy megalapozottabban lehessen tervezni, hatékonyabban lehessen a rendelkezésre álló anyagiakat felhasználni, ami részint a költségvetésnek, részint az ellátásban részesülőknek kedvezőbb helyzetet biztosít. Ez sem történt meg, nem akarom sorolni, hogy milyen reformokat ígértek meg, és hogyan nem teljesültek, sőt véleményem szerint a nyugdíjrendszer terén nem előrelépés, hanem visszaigazodás történt.

Azért sem fogadhatjuk el az előterjesztést, mert egyszerűen érthetetlennek tartjuk, hogy a gyógyszerkasszát hogyan kezelik. Ennek az egész tevékenysége teljesen átláthatatlan, megbízhatatlan, és a jövőre tekintve egyszerűen nem mutat igazodási pontot. Lehetetlen helyzetbe kerülne a költségvetés is. Igazából nem lehet tudni a sokszoros jelzés ellenére sem, hogy a hiány év végére milyen összegű lesz. Rossz a betegeknek, mert mindig azzal szembesülnek a változó támogatási összegek alapján, hogy növekvő állami részvétel mellett mégis növekszik a betegekre jutó teher. Rossz az orvosoknak, mert ők sem tudják nyomon követni a támogatás változásaiból, hogy az egyes kezelteknek milyen anyagi teherviselő képességük van, milyen gyógyszereket írjanak fel, és a gyártókról nem is beszélve, mert nekik is úgy kell középtávra tervezni, hogy egyszerűen nem tudják, hogy a következő évben milyen forgalomra számíthatnak. És egy dologról itt még nem is beszéltünk, hogy ezek az elhúzódó alkudozások, pont amiatt, hogy a Közlöny később jelenik meg, sok új, hatékonyabb és kedvezőbb árú gyógyszer bevezetését is lehetetlenné teszik. Tehát ez nemcsak egy költséggazdálkodás, hanem egy szakmai munkának a visszafogása is.

Ezek alapján nem tartottuk elfogadhatónak a beszámolót - rossz tervezés, végrehajtás. És igaz, hogy azt mondtam a bizottsági ülésen, hogy attól a beszámolóban a kétszer kettő még négy, de azért ezt még nem tudjuk elfogadni amiatt, hogy nincs benne számszaki hiba.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselőcsoportok vezérszónokainak a felszólalására kerül sor, 20-20 perces időtartamban. Elsőként megadom a szót Szűcs Lajos úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek.

SZŰCS LAJOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Az asztalon fekvő, T/4977. számon benyújtott törvényjavaslatról, amely a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szól, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának a következő a véleménye.

Véleményünk szerint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 2000. évi gazdálkodásának az önök előtt lévő dokumentuma, csakúgy, mint a központi költségvetésről szóló, hűen tükrözi a 2000. évi gazdasági folyamatokat. Ez az államtitkár úr által elmondottakkal úgy is igaz, hogy a tervezett hiány az alapok tekintetében a 42,3 milliárd forint helyett ennek közel a kétszerese, 81,4 milliárd volt.

(21.00)

Ezen belül az Egészségbiztosítási Alap 63,6 milliárd forinttal, a Nyugdíj-biztosítási Alap pedig 17,8 milliárd forinttal részesült.

A 2000. évben összességében a makrogazdasági környezet kedvezően hatott a bruttó hazai termék növekedésére, amely az előző évhez képest 5,2 százalékos volt. Ez többek között forrásul szolgált a nemzetgazdasági bruttó keresettömeg alakulására, amely a társadalombiztosítási alrendszernél a járulékbevételek teljesítése szempontjából meghatározó szerepet tölt be.

A költségvetés teljesítésének makrogazdasági feltételrendszerét az alábbi sajátosságok jellemezték. A fogyasztói árindex az előző évhez viszonyítva még ebben a helyzetben is - amit ellenzéki képviselőtársaink azért folyamatosan megpróbálnak leminősíteni - 9,8 százalékos volt, ehhez képest a bruttó keresettömeg növekedése 14,6 százalékos, és a nettó átlagkereset növekedése pedig 11,4 százalékos volt.

A 2000. évben nem változott a társadalombiztosítási és a biztosítotti járulékok mértéke, a nyugdíjbiztosítás 22 százalékos, az egészségbiztosítási járulék 11 százalékos, és a nyugdíjjárulék 8 százalékos, a biztosítotti egészségbiztosítási járulék pedig 3 százalékos volt. A magán-nyugdíjpénztári tagok a nyugdíj-biztosítási ellátások fedezetéhez változatlanul 2 százalékkal járultak hozzá. Az egészségbiztosítási járulék 3600 forintról 3900 forintra változott, és emelkedett a járulékfizetési kötelezettség alá tartozó jövedelmek összegének felső határa is, 5080 forintról 5520 forint/napra.

Az Egészségbiztosítási Alap 2000. évi költségvetése a tervezett 42,3 milliárd forint hiány helyett 63,6 milliárd forint deficittel zárt. Ebben elsősorban kisebb részben a bevételek elmaradása, nagyobb részben pedig a kiadások növekedése játszott szerepet. A bevételeknél a járulékbevételek és hozzájárulások a módosított előirányzathoz képest 6,2 milliárd forinttal, összességében kisebb összegben teljesültek, a kiadások pedig mintegy 14,6 milliárd forinttal haladták meg az előirányzott összeget.

Az egészségügyi alap 2000. évi bevételi főösszegét a költségvetési törvény 724,7 milliárd forintban határozta meg. A költségvetési törvény módosítása során ez az összeg 756,7 milliárd forintra nőtt, a tényleges teljesítés 734,1 milliárd forintjával szemben, ami 9,4 milliárd forinttal több, mint az eredeti előirányzat, a módosítottól pedig 22,6 milliárd forinttal marad el. Ennek oka elsősorban a járulékbevételek és a hozzájárulások 6,2 milliárd forinttal való elmaradása, elsősorban a gyedkiadások alacsonyabb teljesülése, valamint az, hogy 15,9 milliárd forint nem került átutalásra költségvetési hozzájárulás címen. (Keller László: Ez kinek a hibája?)

A bevételek közül a legnagyobb arányt képviselő munkáltatói és biztosítotti járulékbevételek együttes 2000. évi tényadata 452,9 milliárd forint, amely 2,9 milliárd forinttal több az eredeti előirányzatnál, azonban a módosítottól 0,9 milliárd forinttal maradt el. Az egészségügyi hozzájárulásból 181,4 milliárd forint volt a bevétel, amely 2,8 milliárd forinttal több, mint az előirányzat.

Az egészségügyi alap 2000. évi költségvetésének eredeti kiadási főösszege 767 milliárd forint, a tényleges kiadások pedig 797 milliárd forintban voltak. A természetbeni ellátásoknál az eredeti előirányzathoz képest megemelésre került a gyógyító-megelőző ellátás előirányzata 14,9 milliárd forinttal, ami, már itt elhangzott, elsősorban az egyszeri keresetkiegészítés összegével egyenlő az egészségügyben. A gyógyszertámogatás pedig 17 milliárd forinttal részesedett.

Ezek nyomán a gyógyító-megelőző ellátás módosított előirányzata 373,7 milliárd forintban, a gyógyszertámogatás módosított előirányzata pedig 152 milliárd forintban került meghatározásra. Ahogy már előttem elmondták, ebbe beletartozott az is, hogy a kormány, törvényi felhatalmazás során, az év végén átcsoportosítást hajtott végre 2,5 milliárd forint összegben, a gyógyszertámogatás és a gyógyászati segédeszközök támogatása előirányzatok maradványából, a gyógyító-megelőző ellátás javára. Így tehát a gyógyító-megelőző ellátás tényleges kiadása 376,1 milliárd forint, a gyógyszertámogatás teljesülése pedig 150,8 milliárd forint, a gyógyászati segédeszközök támogatása pedig 22,7 milliárd forint volt.

A pénzbeni ellátások kiadásai összességében 92,4 milliárd forinttal teljesültek, amely 6,2 milliárd forinttal kevesebb, mint az előirányzat. A táppénz, a terhességi, gyermekágyi segély, a baleseti járadék és a betegséggel kapcsolatos segélyek kiadásai esetében az előirányzathoz viszonyítva túllépés keletkezett, együttesen mintegy 9,8 milliárd forint összegben. Ugyanakkor a gyed folyósítási kiadásai jelentősen, 15,9 milliárd forinttal elmaradtak. A nyugellátási kiadások 128,7 milliárd forintos teljesülése elsősorban a kiegészítő nyugdíjemelés miatt lépte túl az előirányzott 126,7 milliárd forintot.

Az alap kiadásaiban összességében 1,8 milliárd forintot tettek ki a működési kiadások. Az Egészségbiztosítási Alap kiadásainak mintegy 2,1 százalékát tették ki a működésre és a szervezet működtetésére kiadott összegek.

A második rész, tisztelt Ház, a Nyugdíj-biztosítási Alap, amelynek 2000. évi költségvetésére a nullszaldó helyett a 17,8 milliárd forintos hiány volt a jellemző, ez azonban az előirányzott 1003,4 milliárd forint helyett az 1021,2 milliárd forint főösszeg mellett jött létre. Elmondta már Mánya Kristóf képviselőtársam is, hogy ez összességében, az arányok tekintetében szinte elhanyagolhatóan jelentéktelen.

Az alap bevételi főösszegének előirányzatát a költségvetési törvény 992,4 milliárd forintban határozta meg. A teljesítés ezt 1,1 százalékkal haladta meg. A bevételek kedvező alakulásában jelentős szerepe volt, hogy a járulékbevételek és a hozzájárulások összege 1,6 százalékkal meghaladóan teljesült. A bevétel lényeges részét képezték a központi költségvetés átadott pénzeszközei, amelyek 80,2 milliárd forinttal emelték a bevételeket.

A gyesben, gyedben és gyetben részesülők utáni nyugdíj-biztosítási járulék térítése, az előirányzattal megegyező arányban 17 milliárd forint volt. A magánnyugdíjpénztárba való átlépés miatti járulékkiesés pótlására pedig a költségvetés több mint 63 milliárd forintot adott át.

A nyugdíjkiadások előző évihez képest 11,4 százalékos emelkedésének döntő hányadát az évi nyugdíjemelés okozta.

(21.10)

Nyugdíjemelésre - ahogy már elhangzott - két alkalommal került sor, először január 1-jei időponttól, amely 8 százalékos volt, amely a 8,7 százalékos nettó keresetemelkedés és a 6,3 százalékos fogyasztói árindex-növekedés alapján feltételeződött. Mivel a nyugdíjemelés mértékét meghatározó makrogazdasági paraméterek változtak, ezért év közben még egyszer, kiegészítő nyugdíjemelésre került sor.

Éves szinten - figyelembe véve a már elhangzott 0,4 százalékos kamatot is, amire föl szeretném hívni azért ellenzéki képviselőtársaim figyelmét is, hogy először a kormány egy ilyen lehetőséggel élt, hogy visszamenőleg a nyugdíjasok részére kamatos kamattal járult hozzá ahhoz az emeléshez, amelyet az évközi változások okoztak - így összességében a fogyasztói árindex-növekedés, valamint a nyugdíjak reálértéke között a különbség pozitív irányba ment, és egyszázalékos reálnövekedésről beszélhetünk.

A társadalombiztosítási feladatok végrehajtásához a működési költségvetésben 39 milliárdos előirányzat állt rendelkezésre, amelynek teljesítése 36,4 milliárd forint volt. A nyugdíj-biztosítási ágazat előirányzata 20, az egészségbiztosítás pedig 17,4 milliárd forinttal részesült ebből. A teljesítés pénzügyi fedezetét az alapokból a működtetésre átvett pénzeszköz képezte. A központi költségvetés hozzájárulása 8,6 százalékos volt, a saját működési bevétel 7,2 százalékot tett ki.

Arra is föl szeretném hívni a figyelmet, tisztelt képviselőtársaim, hogy ebben azért nagy átalakulások is történtek, hiszen az egészségbiztosítás szervezete 2001. január 1-jével megváltozott, a megyei szervek jogi személyisége megszűnt, egyidejűleg pedig a pénzügyi gazdálkodást centralizálták. Új feladatként jelentkezett az orvos szakértői minősítés során a fogyatékossággal kapcsolatos felülvizsgálat, illetve megállapítására az orvos szakértői intézetre hárult feladat.

A két ágazat informatikai fejlesztési kiadásai 4,4 milliárd forintot tettek ki. Az informatikai fejlesztések közül a nyugdíj-biztosítási és az egészségbiztosítási világbanki program az 1999. év végén lezárult, pénzügyi teljesítésének az év első negyedére még voltak áthúzódó tételei, amelynek összege 771 millió forint volt. Ebből a legfontosabbnak azt tartjuk, hogy elkészült egy olyan nyilvántartási és finanszírozási program, amelynek segítségével a nyugdíjak megállapítása leegyszerűsödik. Lehetőség lesz arra, hogy a nyugdíjakat percek alatt megállapítsák, és nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy azoknak az embereknek, akik több évtizedet eltöltöttek a munkájukkal, a nyugdíjba vonulásuk idején mennyit jelent, hogy hónapokat vagy csak néhány napot kell a nyugdíjuk megállapítására várni. Fontosnak tartjuk, hogy megkezdődött a nyugdíjágazat pénzügyi integrált rendszerének kialakítása, amely lehetővé teszi a költségvetési, humánpolitikai, pénzügyi, gazdasági és számviteli terület korszerűsítését.

Az egészségbiztosítás területén informatikai fejlesztések nyomán lehetővé vált a rendszerfejlesztések keretében a gyógyító-megelőző ellátások központosított utalása, adattárház fejlesztése, a számvitellel, a gazdálkodással összefüggő nyilvántartási rendszerek modernizálása, valamint a számítógépes iktatási rendszer fejlesztése, hálózatfejlesztési feladatok ellátása.

Az Állami Számvevőszék a korábbi évek gyakorlatának megfelelően véleményünk szerint is nagy volumenű, körültekintő munkát végzett a 2000. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat ellenőrzésében, és az ezt előkészítő helyszíni ellenőrzése során. Az ÁSZ jelentésével kapcsolatban hosszú távon azt gondoljuk, hogy az általános tapasztalatok összefoglalásában meg lehet állapítani, hogy elsősorban a Kincstár létrehozásának köszönhetően javulás állt be, illetve az Állami Számvevőszék is elismeri, hogy ezek a törekvések javító szándékúak és előremutatóak. A közpénzekkel való gazdálkodás kiszámíthatóbb és megbízhatóbb.

Mindezen pozitív summázás mellett azonban ki kell térni azokra a véleményekre, amelyek az ÁSZ jelentésében arra mutatnak, hogy a 2000. évben hozott kormányzati intézkedések még nem elegendőek a reform továbbvitelére.

Véleményünk szerint, összefoglalva: a társadalombiztosításról, illetve a 2000. évi költségvetésről szóló zárszámadási törvényjavaslatról a Fidesz-Magyar Polgári Párt azt a következtetést vonja le, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelői a 2000. évi költségvetés végrehajtása során teljesítették a törvényben megfogalmazott és előírt követelményeket, a könyvvezetéssel, beszámolással, adatszolgáltatással kapcsolatos feladataikat törvényesen látták el.

Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja nevében a törvény támogatásáról biztosítom a kormányt. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Az MSZP képviselőcsoportja jelezte, hogy a frakció álláspontját két képviselő ismerteti. Elsőként megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak.

DR. VOJNIK MÁRIA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A társadalombiztosítási alapok 2000. évi zárszámadásának a vitája, a vita körülményei és az elénk hozott törvényjavaslat hűséges tükörképe a társadalombiztosítás helyzetének, többféle szempontból is. Ez az utolsó alkalom, amikor a társadalombiztosítás önálló alapjairól folytat a Ház a zárszámadás keretében vitát, hiszen a kormány javaslata és a kormánytöbbség szavazata értelmében a társadalombiztosítási alapok önállóssága a Fidesz-kormány idején megszűnt. Azonban a 2000. év zárszámadása alkalmat ad arra, hogy tapasztalatokat szerezzünk, hogy ezeket a tapasztalatokat hátralévő idejében a kormány hasznosíthassa a 2001. és a 2002. év folyamán.

A 2000. évi zárszámadás módot ad arra, hogy megvizsgáljuk, hogy a költségvetés, a társadalombiztosítási alapok költségvetésének a készítésekor a kormány milyen munkát végzett, hogyan gondolta végig a makrogazdasági mutatók alakulását, hogyan alapozta meg a társadalombiztosítási alapok költségvetését, milyen gondossággal tervezte meg a bevételeket, milyen gondossággal és körültekintéssel vizsgálta meg a szükségessé váló kiadásokat, hogyan rendelkezett és milyen elképzelései voltak az ellátások biztonságának szavatolásáról, miként gondolkodott a társadalombiztosítás még meglévő vagyonának kezeléséről és annak eladásáról. Arra is alkalmat ad, hogy megvizsgáljuk, hogy a kormány időközben megváltozott elképzelése szerint a jelenlegi vagyonkezelők kezében helyesen helyezte-e el a társadalombiztosítás két alapjának felügyeletét.

(21.20)

Ez utóbbira azért kell külön kitérni, hiszen az egészségbiztosítási alapok felügyelete ma már az Egészségügyi Minisztérium kompetenciájába tartozik, és úgy tűnik, hogy a zárszámadás tanulságait az Egészségügyi Minisztérium nem kívánja megfontolni, hiszen egyetlen képviselője nem tartózkodik a teremben.

Tisztelt Képviselőtársaim! A 2000. évi zárszámadás fényesen igazolja a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportjának a költségvetési vitában hangoztatott észrevételeit, hogy a társadalombiztosítás 2000. évi költségvetése megalapozatlan; méghozzá szándékosan volt megalapozatlan, szándékosan volt hibásan tervezett, szándékosan becsülte alá az ágazat működéséhez, a nyugdíjellátásokhoz, az egészségbiztosítás természetbeni és pénzbeni ellátásaihoz, a kórházak működési biztonságához és a betegek gyógyszerhez való hozzájutásának biztonságához szükséges kiadási szükségleteket. Ebben a Házban csak azt érte meglepetés az ellátás biztonságához szükséges állami többlet-hozzájárulások mértékéről, akinek fogalma sincs arról, hogy miből kell gazdálkodni a társadalombiztosítás kiadásainak, illetve alapjainak, és hogy mit jelentett a biztonságos működés kereteinek a megteremtése.

Anélkül, hogy a részletekbe mennék egy vezérszónoklat rám eső időkeretében, szeretném elmondani, hogy a megalapozatlan költségvetés eredményezte az alultervezettség miatt, hogy az egészségügyi ágazatban 2000-ben folyamatos veszélyben voltak az ellátó intézmények, a végiggondolatlan törvénykezés miatt akut válsághelyzet alakult ki a gyógyszerellátásban, és hogy robbanásközeli helyzet alakult ki a gyógyító ágazat szereplői között.

Továbbgyűrűzött ebben a költségvetésben az előző évi törvénytelen nyugdíjintézkedések minden hatása, hiszen az alultervezett, szándékosan alultervezett infláció miatt többször kellett módosítani az ellátásokat. A kapkodó intézkedések szükségességét csak azok tudják megítélni, akik tudták, hogy az egészségügyi dolgozók bérhelyzete milyen ebben az ágazatban, akik tudták, hogy a 2000. évi gyógyító-megelőző ellátások kiadási tervezete az 1999-es zárolásokkal csökkentett bázisra tervezett 5,9 százalékos emelés volt. Aki ebben az ülésteremben hajlandó nemcsak számokat olvasni, hanem a számok mögé is nézni, az tudja, hogy a 2000. évben az 1999-es csökkentett bázisra épített 5,9 százalékos növekmény nemcsak a dologi kiadások növekedését nem tartalmazta, hanem nem volt elegendő ahhoz a működési biztonsághoz, amelyet minimális követelményként támaszthatnak a biztosítottak az ágazat elé.

A kapkodó intézkedésekre azért is szükség volt, mert amikor a kormány már nem tudta kordában tartani az ágazat lázadni készülő dolgozóit, a Semmelweis-napi ünnepségek előtt rajtaütésszerűen bejelentette a 15 milliárd forintos ágazati béremelést. Jellemző azonban, hogy sem az ágazatban dolgozók létszámát, sem a béremeléshez szükséges kereteket nem sikerült érdemben megsaccolni. A kormány úgy viselkedett, mint céllövöldében az a kétbalkezes céllövő, akinek még a céltábla helyzetéről sincs biztos információja, és vagy fölé, vagy alá lő ennek a céltáblának. Hiszen a 15 milliárd forintot háromszori nekifutásra sem sikerült odaadni az egészségügyi dolgozóknak - ennek köszönhető persze, hogy itt maradvány képződött. És ez az egyik oka, ennek ellenére, hogy az állami költségvetésnek ki kellett egészíteni az Egészségbiztosítási Alap költségvetését, például ezzel a 15 milliárd forinttal.

Mondhatnám, saját dugájukba dőltek a kormánypártok akkor is, amikor megalapozott számítások nélkül tervezték meg a kasszák zártsága mellett a gyógyszerkasszát olyan mértékben, amelyről még a legóvatosabb szakértők is azt mondták - és ilyen óvatos szakértőnek kell tartani az Állami Számvevőszék munkatársait is -, hogy nem lesz elég a gyógyszertámogatásokhoz. Így lett ez aztán a gyógyszertámogatásokkal, hogy már márciusban hozzá kellett nyúlni a többi zárt kasszához, és a kormány megpróbált valamilyen módon egyensúlyozni a gyógyítókassza különféle előirányzatai és a gyógyszerkassza között, hogy melyik az, ahol a legkevésbé tűnik fel, hogy a hiány mértéke egyre jelentősebb.

Így történt, hogy a 135 milliárd forintos zárt gyógyszerkassza nyilvánvalóan nem lett elég. Amikor ellenzéki képviselők javaslatot tettek ennek a kasszának részben a kinyitásra, részben a racionális gyógyszerfelhasználásra szóló kormányzati intézkedésekre, akkor a kormány érzéketlen maradt.

Így volt ez, amikor az egészségügyi bizottságban kértük a gyógyszerkassza kiegészítését. És az a bizonyos hibás céllövöldés működött akkor is, amikor a '99. évi zárszámadás kapcsán a kormány felültervezte a gyógyszerkiadásokra nyújtott támogatást. Ennek eredményeképp alultervezte a fekvőbeteg-ellátásra szükséges kereteket, és alighogy a zárszámadást és a benne rejtőző költségvetés-módosítást a parlament elfogadta, a következő napon már módosította is a gyógyszerkassza és a fekvőbeteg-ellátás közötti előirányzatokat, hiszen nyilvánvaló, hogy nem volt szükség akkor arra a 150 milliárd feletti gyógyszertámogatásra.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a zárszámadásnak az a legfontosabb tanulsága, hogy ha egy költségvetés nem megalapozott, akkor sem a bevételi, sem a kiadási oldalai nem fogják követni a kormányzati szándékokat. Egy múlt rendszerbeli viccben mondták, hogy az akkori rezsim intézkedéseit és annak jóváhagyását az eszme diadalaként kell értékelni a józan ész fölött. Én azt gondolom, hogy ha valami, akkor a társadalombiztosítás 2000. évi költségvetésének a tervezése, a kormánypártok általi elfogadása volt az a pillanat, amikor a kormányhoz való lojalitás győzött a józan ész fölött, és ha máskor nem, akkor a zárszámadásban kellene elismerni ezeket a hibákat.

A Nyugdíj-biztosítási Alap zárszámadásáról Kökény Mihály képviselőtársam fogja önöknek a Szocialista Párt álláspontját közvetíteni.

Mi ennek alapján az Egészségbiztosítási Alap zárszámadását általános vitára sem tartjuk alkalmasnak.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak.

DR. KÖKÉNY MIHÁLY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A miniszterelnök úr néhány hónappal ezelőtt, amikor is beharangozta az általa tervezett nyugdíjreformot, akkor hangoztatta, hogy a barátság alapja a pontos elszámolás. Nos, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt miniszter úr, amennyiben önök ilyen elszámolásokkal kívánják megalapozni a nyugdíjasok és a legnagyobb kormánypárt közötti barátságot, akkor én ennek nem látom nagy jövőjét. Ugyanis a törvényjavaslat megdönthetetlen bizonyítékul szolgál annak leplezésére, hogy a kormány milyen játékot is űz a társadalom egészével és ezen belül a nyugdíjas-társadalommal. Hiszen olyan tervezési paraméterekkel sikerült összeállítani a nyugdíjbiztosítás 2000. évi költségvetését, amelyekről pontosan tudni lehetett, hogy sem gazdasági, sem pénzügyi szempontból nem tarthatók.

(21.30)

Erre már az akkori vitában rámutattunk, a törvényjavaslathoz csatolt melléklet 38. oldalán viszont sajnálkozva állapítják meg önök, hogy - idézem - "a kormány - év közben már látható volt, hogy mind a bérnövekedés, mind az árnövekedés ténylegesen megvalósuló mértéke magasabb lesz a tervezettnél - így kiegészítő nyugdíjemelést határoz el".

Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát emlékeztetem önöket a '99. évi jegyzőkönyvekre. Nem év közben derült az ki, jól látható volt az már a törvény elfogadásakor is. Az persze más kérdés, hogy a tényleges nyugdíjemelésről való beszámolás korántsem diadalittas jelentés. Hallottuk, hogy összesen 11,2 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, de ebből csak 10,8 százalék került a 2001. évi bázisba, mert 0,4 százalékpontnak megfelelő juttatást kamatjuttatásként kaptak a nyugdíjasok. Ezt azért nem kezelném akkora hatalmas sikerként, mint ahogy ezt Szűcs képviselőtársam az előzőekben állította, hiszen ezt nem viszik tovább 2001-ben. Ha figyelemmel vagyunk a nyugdíjasok fogyasztói kosarára és arra, hogy a nyugdíjasok által vásárolt szolgáltatások és termékek árnövekedése jóval magasabb volt, mint a kormányzat által elismert 9,6 százalék... - gondoljunk csak rá, tavaly a gyógyszerár-emelkedések következtében a lakossági tehernövekedés, a tényleges lakossági tehernövekedés közel 20 százalék volt. Ez a központi statisztikai hivatali jelentésekből is megállapítható.

Annak persze örülünk, hogy a Fidesz képviselői lelkes olvasói a Szocialista Párt javaslatainak és programjának. Gondolom, az MSZP honlapját is gyakran tanulmányozzák, mert ott a javaslatok elolvashatók. Nem meglepő, hogy sikerült felfedezni a nyugdíjasokat érintő pozitív üzeneteket, hiszen itt látjuk a törvényjavaslat 21. §-ában, hogy a jövőben a nyugdíjemeléseknél a nyugdíjasok fogyasztóiár-növekedését kell figyelembe venni, amennyiben az meghaladja a fogyasztóiár-növekedés mértékét. Azt gondolom, hogy igazán csak örülhetünk annak, hogy egyszer végre egy javaslatot megfontolnak.

Amiről még viszont szólni szeretnék, az az, hogy legnagyobb megdöbbenésünkre a zárszámadási törvény mintegy mellékes részeként - függetlenül attól, hogy nincs kész koncepciója a kormánynak, és a módosítások hatástanulmányát sem ismerhettük meg részleteiben - súlyos sebeket ejtenek az 1997-ben elfogadott nyugdíjreformon. Nem volt módunkban megismerni azokat a szakmai szempontokat, amelyek alapján a kormány a javaslatát megtette. Úgy gondoljuk, hogy a zárszámadási törvénybe becsempészett és a nyugdíjrendszer egészét érintő javaslatok klasszikus példáját jelentik a lopakodó jogalkotásnak. Figyelmen kívül hagyják az idős kor biztonságának tartópilléreként számon tartott alkotmányossági követelményeket, figyelmen kívül hagyják az érintettek azon jogait, hogy az idős koruk biztonságáról kellő időben és kellő előrelátással gondoskodhassanak. Talán jellemző az, hogy a részletes indoklásban a magánnyugdíjpéntárakra vonatkozó szabályozások szövegterjedelme nem éri el a módosító javaslatok terjedelmének a felét sem. Tehát rendkívül szűkszavú ez az indoklás, és óhatatlanul gyanút keltő, jelesül, hogy a tényleges politikai és pénzügyi szándékok messze túlmutatnak a felszínen.

Kevés az idő, csak néhány dolgot engedjenek meg még. Az a nyugdíjreform, amely 1997-ben elindult, azt tűzte célul, hogy a két nyugdíjrendszer csak átmeneti időszakban él egymás mellett, és a generációváltást követően vegyes rendszer marad, a társadalombiztosítás és a magánnyugdíjból álló vegyes rendszer, pontosan annak érdekében, hogy hosszú távon finanszírozható maradjon a nyugdíjbiztosítás egész rendszere. Úgy látjuk, az, hogy a pályakezdők kötelező magán-nyugdíjpénztári választását feloldják, az idők végezetéig ki fogja tolni a két nyugdíjrendszer egymás mellett élését. Ez senkinek sem jó. Az indoklás az, hogy a kormány visszaadja a pályakezdők számára a választás szabadságát. Ez más olvasatban, a mi számunkra azt jelenti, hogy a magánnyugdíjpénztár választásának kötelezettsége szabadságot von el bárkitől. Úgy látjuk, ez a hivatkozás hamis, figyelmen kívül hagyja a nyugdíjrendszer komplexitását, azt a mindenki által elfogadott alapelvet, hogy az idős kor biztonságát megteremtő alapok tekintetében a törvény nem az egyén elhatározására bízza a döntést, hanem azt kötelezővé teszi, megteremtve ezzel itt is a társadalmi szintű kockázatközösséget.

Azt is gondoljuk vagy legalábbis gyanítjuk, hogy igyekeznek ezzel valamelyest még inkább kivonni pénzt a rendszerből. Ugyanis ha csak arra gondolunk, hogy aki majd ezek után visszalép a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe - hiszen most arról van szó, hogy a pályakezdők számára, de csak a pályakezdők számára újból megnyílik a visszalépés lehetősége -, az a 6 százalék felett fizetett önkéntes kiegészítő megtakarítást is visszaviszi a társadalombiztosításba. Ezt már a társadalombiztosítás nem fizeti ki, többletszolgáltatást sem nyújt érte, ezt a pénzt - mondhatnánk - lenyeli. Nem is utalja vissza a tb a költségvetésnek azt az összeget sem, amit a pénztártagok kieső járadéka után évente megkap, és amit vissza kellene fizetni, ha a pénztártag visszaviszi a társadalombiztosításba a megtakarításait. Így tehát kétszer kapja meg a 6 százalékot a visszalépő tag után, és még a kiegészítő megtakarítás is nála marad. Úgy gondoljuk, hogy ez semmilyen módon nem fogadható el.

Ezért sem tudjuk elfogadni a zárszámadási törvényjavaslatot, túl azon, hogy a zárszámadás és a nyugdíjrendszer alapjainak a megrendítésére irányuló javaslatok összekapcsolása mindenképpen a reform durva szétverését is jelenti. Ebben nem tudunk partnerek lenni, ezt a leghatározottabban elutasítjuk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Hegedűs Mihály úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek.

DR. HEGEDŰS MIHÁLY, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának nevében elmondandó vezérszónoklat keretében összevonjam a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000. évi zárszámadását az Állami Számvevőszék jelentésével, és együtt értékeljem azokat.

Ismételten elismerésemet fejezem ki az Állami Számvevőszék munkatársainak e kiváló minőségű, mindenre kiterjedő jelentés elkészítéséért. Különösen értékesek a zárszámadási törvényjavaslat dokumentumának törvényességi, számszaki ellenőrzése mellett a külön jelentésben összefoglalt megállapítások és javaslatok. Ez az összefoglaló és segítő javaslatokat tartalmazó jelentés nekünk, képviselőknek nagy segítséget jelent a törvényhozó munkánkban. Az Állami Számvevőszék munkájának értékét az a tény is fokozza, hogy a Pénzügyminisztériumnak elküldött jelentéstervezetet a minisztérium felhasználta, több számvevőszéki észrevételt elfogadott, és azokat az Országgyűlés elé terjesztett zárszámadási törvényjavaslatában átvezette.

A törvényjavaslat 1 737 567,5 millió bevételi főösszeggel, 1 818 964,8 millió kiadási főösszeggel, valamint 81 397,3 millió forint hiánnyal javasolja az Országgyűlésnek elfogadásra a 2000. évi társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének végrehajtását.

Tisztelt Országgyűlés! Az alapok 2000. évi pénzügyi helyzete a vártnál kedvezőtlenebbül alakult, amire az évközi folyamatok alapján számítani lehetett. Az alapok saját bevételei, illetőleg a központi költségvetés hozzájárulásai mellett sem sikerült megőrizni az eredetileg tervezett pénzügyi pozíciót. Az alrendszer összevont hiánya a tervezett 42,3 milliárd forintnak csaknem a kétszerese, 80,4 milliárd forint.

(21.40)

A nyugdíjalap éves hiánya a tervezett nullszaldó helyett a törvénytervezetben 17,8 milliárd forint. A hiány fő oka az év végi kiegészítő nyugdíjemelés. Az egészségügyi alap hiánya az eredetileg tervezett 42,3 milliárd forinttal szemben 63,6 milliárd forint lett, amit - 31,9 milliárd forinttal - a megemelt kiadásoktól elmaradt bevételek okoztak.

A költségvetés előirányzatainak teljesítését nagyban befolyásolják a makrogazdasági folyamatok hatásai. A 2000. évben a makrogazdasági környezet kedvezően hatott a GDP növekedésére, amely az előző évhez képest 5,2 százalék volt. Ez forrásul szolgált a nemzetgazdasági bruttó keresettömeg alakulására, amely a társadalombiztosítási járulékbevételek szempontjából meghatározó szerepet tölt be. Ennek az előző évhez viszonyított növekedése 14,6 százalék volt. A bruttó átlagkereset növekedése a tervezett 8,7 százalék mértéknél 4,8 százalékkal volt nagyobb. A fogyasztói árindex alakulása is befolyásolta a költségvetést, ez a 2000. évben 9,8 százalék volt. 1 százalékkal emelkedett a foglalkoztatottak száma. A társadalombiztosítási járulék mértékében az előző évhez képest nem volt változás. Tehát a gazdaság erőteljes növekedése, új munkahelyek létesülése és az infláció viszonylag magas szintje szintén növelték a bevételi oldalt. Ennek a tükrében ismét megállapíthatjuk, hogy a bevételi és kiadási előirányzatok többségét, a költségvetés meghatározó tételeit alátervezték, aminek következményei a végrehajtáskor jelentkeztek.

Az Állami Számvevőszék a reális tervezés indokoltságát minden évben felveti, de ez nem mindig kerül elfogadásra. Ennek egyik következménye, hogy pótköltségvetés megalkotása nélkül rendszeresen kell az alapok költségvetési törvényét módosítani. Erre utólag, a tárgyidőszak végén, az előző évhez kapcsolódó zárszámadási törvények keretében kerül sor. A másik következmény: a kormány kezébe egy rendkívül rugalmas, a hatékonyságot elősegítő pénzügyi eszköz kerül, melynek során gyorsan, hatékonyan lehet a szükséges helyen költségvetési pénzforrásokat működtetni. Egy gyorsan növekvő, változó gazdaságban előnyös működtetési forráshoz lehet jutni ezen a módon.

Eldőlni látszik egy nagy vitát kiváltó törvény jogosultsága, mely szerint 1999-től az alapok járulék- és hozzájárulás-bevételeinek legnagyobb részét, 2000-ben mintegy 1540 milliárd forintot az APEH szedi be. A járulékok befizetési és nyilvántartási szabályai jelentősen egyszerűsödtek, ezáltal a bevételek alakulása áttekinthetőbbé, az adóhatóság és a járulékfizetők feladatellátása könnyebbé vált. Az egyszerűsítés következtében ugyanakkor a törvényben rögzített járulékjogcímeknek megfelelő összegeket a bevallási adatok szerinti arányszámok alapján határozzák meg, azok nem kötődnek konkrét befizetéshez. Az APEH a 2000-ben megváltozott szabályokról az adózókat körültekintően tájékoztatta. E szabályok alkalmazása az adóhatóság feladatellátását és a járulékfizetők kötelezettségének teljesítését jelentősen könnyítette, egyszerűsítette. Az APEH tájékoztatása szerint a járulékfizetők az év végére már alkalmazkodtak az új rendszerhez. A hátralékkal, illetve túlfizetéssel rendelkező folyószámla-tulajdonosokkal folytatott egyeztetések nem tártak fel súlyosabb gondokat.

A társadalombiztosítási alapok pénzügyi biztonságának és működőképességének fenntartásában, a növekvő hiány finanszírozásában évek óta erősödik a központi költségvetés részvétele, ami egyúttal az ellátórendszerek stabilitása és az alapok önállósága szempontjából is meghatározó fontosságú. Mivel a társadalombiztosítás vagyonát a kommunista diktatúra idején elvették, és az ennek visszapótlására tett kísérletek anyagiak hiányában sikertelenek voltak, jelenleg az állam előtt csak egy megoldás van, az úgynevezett felosztó-kirovó rendszer kifogástalan működtetése. Ennek egyik eszköze, hogy az APEH által beszedett pénz az államkincstáron keresztül jut el az alapokhoz és az alapkezelőkhöz. Ezen tapasztalatok kedvezőek. Az előirányzat-gazdálkodás, a rendszeres egyeztetések segítik a pénzügyi folyamatok megfigyelését, a finanszírozási gondok időben történő jelzését.

Az Egészségbiztosítási Alapban az időarányos finanszírozástól való rendszeres eltérések függetlenek a Kincstár működésétől, azok a költségvetési előirányzatok elégtelenségéből adódtak.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Nyugdíj-biztosítási Alap kiadásainak főösszegét 992,4 milliárd forintban határozza meg. A teljesítés 1021,2 milliárd forint, amiből 19 milliárd forint a működési kiadásokat terheli. A nyugdíjkiadások tervezett 900 milliárd forintos összege ténylegesen 995,9 milliárd forintra teljesült. Az előző, 1999. évihez viszonyítva a növekedés mértéke 11,4 százalékos, az előirányzattal összevetve pedig 2,6 százalékos. A nyugdíjkiadások eredeti előirányzatát a nyugellátások egységes 8 százalékos emelési mértékével állapították meg, a tervezett nettó keresetnövekedés 8,7 százalékos, illetőleg a tervezett 6,3 százalékos fogyasztóiár-emelkedés 70-30 százalékos arányú vegyes indexálásával. A nyugdíjkiadások 25,6 milliárd forintos túllépése alapvetően az év végi pótlólagos nyugdíjemelés miatt következett be. Egész évre vonatkozóan 2000-ben ily módon 11,2 százalékos nyugdíjemelés valósult meg. A KSH 2000. évi adatai alapján a nyugdíjak reálértéke 1,3 százalékkal növekedett. A saját jogú nyugellátások havi átlagos összege 2000-ben 34 200 forint volt.

A nyugdíjrendszer stabilitásához az állam 63,2 milliárd forinttal járult hozzá, melyben pótolta a magánnyugdíjpénztárba átlépők miatti járulékkiesést. Ez pozitívan alakult. Eredetileg 69 milliárd forint lett tervezve erre célra. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tájékoztatása szerint a pénztártagok létszáma 2000-ben 93 ezer fővel nőtt úgy, hogy 12 ezren önkéntesen visszaléptek, és 101 ezer fő volt a pályakezdő belépők száma. Ezen adatok egy pozitív és egy negatív részre oszlanak. 12 ezer polgárnak lehetősége volt felülbírálni szerinte helytelen előző döntését, és ez jó. A hír rossz oldala az, hogy 101 ezer fiatalnak nem állt módjában választani. Kötelezően kell választani ezt a biztosítási formát még abban az esetben is, ha számukra nyilvánvaló, hogy nem előnyös utat választottak. Biztató, hogy a jövő évtől, ha a parlament elfogadja a módosítást, a fiataloknak is választási lehetőségük lesz biztosítási módot választani.

Érdemes beszélni a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban egy olyan jelenségről, amely igazolta a Független Kisgazdapárt hároméves tartózkodását és ellenérzését a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban. Az elkészült pénztár-felügyeleti jelentés és különböző dolgozatok alapján kiderült, hogy a befizetésre kerülő összegeket a különböző pénzintézetek átlagosan 7-8 százalékos kezelési költséggel terhelték, és most jelent meg számomra az a megdöbbentő adat, hogy ugyanekkor azok az emberek, azok a polgárok, akik pénzüket rábízták szaporodás, kamatozás, fejlődés, növekedés reményében ezekre az intézetekre, meg kellett élniük egy közel 4 százalékos reálértékvesztést. Tehát nem kamatot hozott a három év alatt, hanem 4 százalékot reálértékben vesztett a befizetett pénz. Ugyanakkor a pénzintézetek pedig 8 százalékos hasznot tudtak elkönyvelni. Úgy gondolom, ez igazolni látszik a Kisgazdapárt negatív előjelzését a magánnyugdíjpénztárakkal szemben.

(21.50)

Bízom benne, hogy ha jövőre lehetőségük lesz a pályakezdőknek, minél kevesebben fogják ezt a formát választani.

A gyógyító-megelőző egészségügyi ellátásokra a 358,8 milliárd forintos eredeti előirányzat az előző évi tényleges kiadást 5,9 százalékkal haladta csak meg. Az előirányzat dologi kiadások növekményt egyáltalán nem tartalmazott, meghatározása nem társult az intézményi racionalizálást kikényszerítő központi intézkedésekkel, ezért már a tervkészítéskor gondolni lehetett annak tarthatatlanságára. Az ágazatban jelen lévő bérfeszültségek és a teljesítményfinanszírozás ellentmondásai csak fokozták az előirányzattal kapcsolatos gondokat.

Az előirányzatot az Országgyűlés és a kormány döntései módosították, a módosított előirányzat így 376,1 milliárd forintra teljesült. Az emelkedés két fő összetevőjét az egészségügyi dolgozók egyszeri bérjuttatása, valamint a gyógyszerkassza 13 milliárd forintos emelése adta. Ezen két tétel körül mind a szakmai, mind a napi sajtó nagy nyilvánosságot biztosított, így jelen beszédemben túl sokat nem kívánok ezzel foglalkozni, de azért annyit szeretnék megjegyezni, hogy a 2000. évben mindössze 8 százalékkal emelkedtek a gyógyszerárak, tehát azért sikerült lecsökkenteni közel felére az előző évek szinte exponenciális árrobbanását - és ezek adatok. Úgy gondolom, ez egy pozitív adat. (Tállai András dr. Vojnik Mária és dr. Kökény Mihály felé: Nem igaz? - Dr. Vojnik Mária: De!)

Az egészségügy jelen helyzete végül is hasonló az előző évihez, a fejlődés remélhetőleg a következő évben kezdődik. Mivel az Állami Számvevőszék az alapokat kezelő Nyugdíj-biztosítási és Országos Egészségbiztosítási Pénztár költségvetési gazdálkodásában, a költségvetés végrehajtásában törvénysértést nem tárt fel, a Független Kisgazdapárt parlamenti képviselőcsoportja elfogadásra ajánlja és szavazataival támogatja ezt a törvényt.

Köszönöm türelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr felszólalását. Felszólalásra következik Bauer Tamás képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja nevében. Öné a szó, képviselő úr.

BAUER TAMÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Már más alkalommal is elmondtam, hogy egy zárszámadási törvény alkalmával az ellenzéki képviselő dilemma elé kerül, hiszen hagyományosan az volt nálunk a szokás, hogy a zárszámadási törvényeket - szemben a költségvetési törvényekkel - az ellenzék is elfogadta, és ezzel juttatta kifejezésre azt a jó szándékú feltevését, hogy ha másképp költötték is el a kormánypártok, a kormány az adófizetők vagy adott esetben a járulékfizetők pénzét, mint ahogy azt az ellenzék elköltötte volna, azért a törvényeket betartva gazdálkodott ezzel a pénzzel, nem vitte haza, nem dugta zsebre.

A holnap kezdődő zárszámadási vitában ilyen jó szándékú feltevéseink majd nem lehetnek, de a maiban még lehetnének. Arról lehet vitatkozni, hogy mennyire volt reális a tb-költségvetés, a tényleges folyamatok eltérése a tervezettől miképpen magyarázandó, és milyen helytelen irányokat lehet itt tetten érni, de mint az a számvevőszéki jelentésből kiderül, olyan súlyos törvénysértéseket, mint a központi költségvetésről szóló zárszámadásban itt a Számvevőszék sem észlelt, és mi magunk sem észlelünk. Ha csak a zárszámadásból állna ez a törvényjavaslat, akkor töredelmesen be kell vallanom, hogy meg is szavaznánk, csakhogy nem csak abból áll, mint ahogy nem csak abból állt tavaly sem, és nem csak abból áll ennek a kormánynak az egész hivatali idejében. Törvénymódosításból is áll, és - mint majd még visszatérek rá - a javasolt törvénymódosítás a szabad demokraták számára elfogadhatatlan, és a dolog két részének összekapcsolásával olyan helyzetbe hoz bennünket a kormány, hogy a zárszámadással kapcsolatos - ha úgy tetszik - bizalmi nyilatkozatot sem tehetjük meg, hiszen a két dologról csak egyszer szavazhatunk.

A dolgot az teszi érdekessé ennek a zárszámadási törvényjavaslatnak a tárgyalásakor, hogy a zárszámadási rész tartalma, tehát a 2000. évi társadalombiztosítási folyamatok alakulása és a törvénymódosítások megítélése között fontos összefüggés van, ezért a 2000. évi folyamatok elemzése és a törvénymódosítás kritikája a következő percekben az én mondanivalómban összefügg.

Kezdjük a 2000. évi folyamatokkal! Röviden kívánok erről szólni, hiszen az előttem szóló ellenzéki képviselők, mindenekelőtt Vojnik Mária nagyon gazdagon elemezte az egészségbiztosítás folyamatait, és Kökény Mihály is hozzá hasonlóan szólt a nyugdíjágról. Nem a részletekbe mennék most bele, hanem a következtetést szeretném levonni. Talán még emlékeznek rá - ha a pénzügyminiszter úr nem ment volna el néhány perccel ezelőtt, akkor ő igazán emlékezne rá, hiszen ellenzéki képviselőként élte át a megelőző két ciklust -, hogy végigvonult az 1990-94-es és az 1994-98-as cikluson a társadalombiztosítási önkormányzatok működésének kritikája. Fideszes képviselők, SZDSZ-es képviselők és mások is azokat a gondokat, bajokat, amelyek azokban az években jellemezték a társadalombiztosítási költségvetést, hajlamosak voltak, hajlamosak voltunk a társadalombiztosítási önkormányzatok működésének tulajdonítani.

Az elmúlt három év és azon belül a 2000. év is arról győzhetett meg bennünket, hogy azok a bajok, amelyek a megelőző éveket jellemezték - nevezetesen az, hogy a kiadások rendszeresen jelentősen túllépik az előirányzatokat; hogy a hiány jóval nagyobb; hogy a gyógyszerkasszát rendszeresen túllépik, mert a gyógyszerkasszát rendszeresen alátervezik; hogy az egészségügyben egymás mellett él a hiány és a pazarlás -, a 2000. évet ugyanúgy jellemezték, mint a megelőző éveket. A Fidesz, amely 1998-ig maga is tudta, hogy pusztán az államosítással a problémát nem lehet megoldani, mégis 1998 óta úgy viselkedik, mintha az önkormányzatok megszüntetése és a társadalombiztosítás visszaállamosítása önmagában jelentené a megoldást.

A 2000. év is azt bizonyítja, amit az 1999. év is bizonyított, hogy önmagában ez nem oldott meg semmit, ugyanazok a problémák jellemezték az elmúlt évet is meg az azt megelőző évet is, mint a korábbi éveket. Mondhatja az államtitkár úr, és mondhatják fideszes képviselőtársaink, hogy olyan látványos botrányok, mint az 1996 előtti időszakban voltak, nem jellemezték az elmúlt két évet, ez igaz, de az 1997-98-as időszakhoz, tehát a társadalombiztosítás vezetésének lecserélését követő időszakhoz képest érzékelhető változást nem tapasztalhatunk.

Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, ebből, hogy ugyanazok a bajok jellemzik a társadalombiztosítási költségvetés helyzetét és magának a társadalombiztosításnak a helyzetét 2000-ben, a most tárgyalt évben is, mint mondjuk, 1997-ben, arra kell következtetnünk, hogy az a változás, amit a Fidesz 1998 nyarán végrehajtott, nem oldja meg a problémát, nem volt elegendő.

(22.00)

Arra is emlékeztethetünk, hogy egy ennél mélyrehatóbb, messzebbre vezető változás volt az, amit 1997-ben, az akkor hivatalban lévő szocialista-szabad demokrata kormány elindított. A pénzügyminiszter úr, azt hiszem, a mai nap, egy sajtóértekezleten azt a meglepő kijelentést tette, hogy a nyugdíjreform elkezdődött, merthogy kiküldik a nyugdíjasoknak a számlaösszesítést - valami ilyesmit. Hogy azt mondja a ma hivatalban lévő pénzügyminiszter, hogy a nyugdíjreform elkezdődött, mármint hogy most elkezdődött, ez annak a szocializmusból ismert módszernek a felújítása, hogy újraírjuk a múltat. Eddig ugyanis tudtuk azt, hogy a nyugdíjreform 1997-ben kezdődött el, az a nyugdíjreform, amelyet a Fidesz a hivatalba lépése óta lépésről lépésre felszámol. Annak a nyugdíjreformnak, tisztelt államtitkár úr és tisztelt Hegedűs képviselő úr, aki ma is megismételte, csak rövidebb terjedelemben, a szokásos támadásait a '97-es nyugdíjreform ellen, az volt a lényege, amivel önök egyáltalán nem foglalkoznak; nevezetesen, hogy érdekeltséget teremtsünk a járulékfizetésben, és hogy lehetővé tegyük a nyugdíjalapokkal való racionálisabb, decentralizált, piacszerű gazdálkodást. Hiszen azok a bajok, amelyek 2000-ben is jellemezték a társadalombiztosítás működését, éppen abból fakadnak - és ezt az adatok is mutatják -, hogy a járulékfizetésben való érdekeltség még mindig nem áll fenn. És a másik oldalon az alapokkal való hatékony gazdálkodásban való érdekeltség szintén nem áll fenn.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az a nyugdíjreform, amit mi elkezdtünk, éppen ezt próbálta megoldani - meg is oldotta. A magyar állampolgárok szívesen mentek át az új nyugdíjpénztárakba, mert azt gondolták, hogy jobb helyen vannak a megtakarításaik a magánpénztáraknál, mint az államnál. És ha azt gondolják, akkor inkább oda fizetik a tagdíjat; és minthogy annak ugyanaz a számítási alapja, mint a járuléké, ez arra készteti őket, hogy járulékot is fizessenek. Ez volt ennek a rendszernek a lényege, tehát az érdekeltségre épített. És ez az a rendszer, tisztelt államtitkár úr, tisztelt Hegedűs képviselő úr, amelyet önök évről évre igyekeznek felszámolni.

Az első lépés volt, amikor '98-ban olyan döntést hoztak, hogy nem emelkedik '99-ben a magán-nyugdíjpénztári tagdíj 6-ról 7 százalékra. De akkor még azt mondták, hogy ez csak egy átmeneti intézkedés egy évig, és a költségvetés problémáival magyarázták. Miközben '99 közepén még azt ígérték, hogy 2000-ben emelkedni fog az eredeti 8 százalékra az összeg - ugye, emlékszik rá, Tállai képviselő úr, államtitkár úr -, ezt az ígéretüket megszegték ősszel, és végleg befagyasztották, 6 százalékban, a tagdíjat. Ezért is nem növekszik úgy a megtakarítás, amiről Hegedűs képviselő úr beszélt, ahogy az eredeti tervek szerint növekednie kellett volna.

És a következő lépést, a harmadik lépést már tavaly megtették, amikor újra megnyitották a visszalépés lehetőségét a korábban belépettek számára. Amit most a törvényjavaslat tartalmaz, az már a negyedik lépés a magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolására, amikor megszüntetik a pályakezdők kötelező magán-nyugdíjpénztári tagságát. Mit is mondott most az államtitkár úr az expozéjában? Azt mondta, hogy a hatályos rendszer indokolatlan korlátozást tartalmaz, megakadályozza a fiatalokat a tb és a magánnyugdíjrendszer közötti szabad választásban - ugye, ezt mondta, jól írtam fel, államtitkár úr? Mondja, államtitkár úr, és ha a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe való befizetés kötelező, az nem akadályozza a pályakezdőket a szabad választásban? (Selmeczi Gabriella: Társadalombiztosítás! - Tállai András: Micsoda csúsztatás!) A valóban szabad választás az lenne, ha minden fiatal maga dönti el, hogy az önök nyugdíjpénztárába, a tb nyugdíjpénztárába fizet-e, vagy egy magánnyugdíjpénztárba - ez valóban szabadság lenne, államtitkár úr. Ön azonban, a miniszterelnökét ismételve, nem ezt mondja, hanem azt mondja, hogy kötelező legyen neki a tb-be fizetni, és ha nagyon akar, fizethet a magánnyugdíjpénztárba is.

Én azt elfogadom, államtitkár úr, hogy nem lehet ma hirtelen lemondani arról, hogy a tb-nyugdíjpénztárba kötelező legyen fizetni, méghozzá a járulék nagyobbik részét; erről ma nem lehet lemondani, mert akkor működésképtelenné válna a rendszer. De ha az egyik fele kötelező, akkor a másik fele, a kisebb fele miért nem lehet kötelező arra az átmeneti, mondjuk, 20 évre, amíg nem jutunk el oda, hogy valóban szabad lehessen a választás? Ez, amit önök mondanak, hogy szabaddá akarják tenni a választást, akár ön mondja, államtitkár úr, akár a miniszterelnöke mondja, hamis állítás, félrevezetik a közvéleményt, mert a jelenlegi kétirányú kiegyensúlyozott kötöttséget egyirányú kötöttséggel akarják felváltani; azt akarják, hogy az önök kezében lévő nyugdíjpénztárba kötelező legyen fizetni, az önöktől független nyugdíjpénztárba pedig ne legyen kötelező fizetni. Igaz, államtitkár úr, ezt akarják? Közben évről évre rontják a magánnyugdíjpénztár (Tállai András: Nem igaz!) kondícióit, vagyis az önök konkurensének a kondícióit. Erről szól ez a módosítás, tisztelt államtitkár úr.

Azt gondolom, hogy ezzel önök évről évre újjáteremtik, újjáépítik az állam iránti bizalmatlanságot, mert évről évre változtatják azokat a feltételeket, amelyeket 1997-ben egy törvény rögzített. Ezzel újjáteremtik, újjáépítik azt a helyzetet is, amikor a magyar állampolgár nem fizet járulékot, mert nem bízik abban, akinek a járulékot fizetnie kell. Öngyilkos politika ez, tisztelt államtitkár úr, tönkreteszik vele a nyugdíjrendszert, tönkreteszik vele a bizalmat, márpedig egy működőképes nyugdíjrendszer csak a bizalmon alapulhat. (Tállai András: Ha úgy maradt volna, akkor biztos tönkrementünk volna.)

Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért nem szavazható meg ez a zárszámadás, mert benne van ez az újabb törvénymódosítás. Azt gondolom, hogy aki azt akarja, hogy valóban hosszú barátság, pontos elszámolás fűzze össze nem a nyugdíjasokat az állammal, hanem a majdani nyugdíjasokat az állammal, akiknek most járulékot kell fizetni, akkor stabil feltételeket kell teremteni; és olyan nyugdíjrendszert kell teremteni, ahol nem évente módosítja az állam azokat a kondíciókat, amelyek mellett visszaadják a pénzt. Az a stabil elszámolás a múltra miért nem vonatkozik, '99-re miért nem vonatkozik, hiszen akkor módosították önök először a feltételeket?

Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, ha tudjuk azt, hogy a társadalombiztosítás lényege a bizalom, és tudjuk azt, hogy a társadalombiztosítás akkor működőképes, ha érdekeltségre épít, ha a járulékfizető érdekeltségére épít, és a szolgáltató érdekeltségére is épít, adott esetben a nyugdíjpénztáréra, akkor tudnunk kell azt, hogy ez akkor működik igazán, ha a másik ágra, az egészségbiztosítási ágra is kiterjed. Önök, tisztelt államtitkár úr, egy olyan programmal vették át a kormányrudat, amikor megígérték az állampolgároknak az egészségbiztosítás reformját is. És aztán egy fél év után - szegény Selmeczi képviselő asszony volt ennek az áldozata, aki itt ül, és hallgatja ezt a vitát - elfeledkeztek erről az ígéretükről, félretették ezt az egész kérdést, és megint úgy fog eltelni ez a négy év, hogy a magyar egészségügy reformja elmarad. És ha elmarad az egészségügy reformja, akkor fennmaradnak mindazok a bajok, mindazok a gondok, mindaz a hiány és mindaz a pazarlás, ami a magyar egészségügyet korábban is és az önök négyéves kormányzása alatt is jellemezte.

Tisztelt Képviselőtársaim! Így pedig nincs kiút azokból a problémákból, amelyek az egészségbiztosítás és az egészségügy helyzetét jellemzik. Én azt gondolom, nem elegendő, hogy a következő kormány, amely az áprilisra várt választások után megalakul, visszatérjen a nyugdíjreform pályájára, és helyreállítsa a bizalmat a járulékfizetők és a nyugdíjbiztosítás, az állam között, hanem egy hasonló, de ennél is nagyobb horderejű reformot kell az egészségügyben végrehajtani. Önöknek négy évük volt, a következő fél évet is beszámolva, hogy ezt a reformot, amit megígértek, megcsinálják - nem csinálták meg, ezért tovább nőttek az egészségügy problémái.

(22.10)

Bizonyos vagyok abban, hogy egy kormányváltás után olyan új kormány fog alakulni jövőre Magyarországon, amely ezt a nagyon nehéz feladatot is felvállalja, és egyfelől a szolgáltatói oldal reformjával - amelynek irányába önök tétova lépéseket tettek kellő átgondoltság és összefüggés nélkül, és ezek a tétova lépések inkább konfliktusokat okoztak, mintsem előrevitték volna az egészségügy ügyét -, másfelől a biztosítási rendszer reformjával is megteremti az egészségügy megújulásának a feltételeit. A biztosítási oldal reformja nélkülözhetetlen, hiszen ha csak privatizálunk - ahogy erre önök a ciklus utolsó pillanatában készülnek -, méghozzá úgy, hogy a privatizálás tisztességes lebonyolításának a feltételeit egyáltalán nem teremtik meg, hiszen önök a privatizáció tisztességes feltételeit még ott is felszámolják, ahol örökül kapták az előző kormánytól, és ott, ahol önök készülnek privatizációs törvényt hozni, nevezetesen az egészségügyben, ott ebből a törvényből teljesen hiányoznak a korrekt lebonyolítás és átláthatóság feltételei.

De nem elég ez a szolgáltatói oldal, hiszen akkor a keresleti oldalt senki sem korlátozza; akkor annyit kér bárki, aki szolgáltat és privatizálva szolgáltat, amennyit nem szégyell. Tehát a keresleti oldalon is szigorú ellenőrzésre van szükség, és erre egy egységes, centralizált biztosító képtelen. Nélkülözhetetlen tehát az egészségbiztosítás reformja is. Mi, szabad demokraták ennek a koncepcióját elkészítettük, kidolgoztuk, és abban bízom, hogy olyan kormány alakul jövőre Magyarországon, amelyik végre eljut oda, hogy az egészségügy reformját is megvalósítsuk. És akkor a társadalombiztosításról és az egészségbiztosításról olyan beszámolókat hallgathat majd az Országgyűlés, amelyek nemcsak megoldatlan gondokról fognak beszélni, hanem végre megoldott problémákról is.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Lezsák Sándor képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka. Öné a szó, képviselő úr.

LEZSÁK SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A társadalombiztosítási alapok költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat minden esztendőben joggal számíthat közérdeklődésre, hiszen ebben az összegzésben szembesül azzal a ténnyel több millió nyugdíjas, hogy a kormányzat miképpen értékeli nyugdíjának vásárlóértékét, és ez mennyiben egyezik a saját tapasztalataival, és ez a törvényjavaslat szembesíti mind a betegeket, mind az egészségügyben dolgozókat azokkal a gondokkal, amelyek az egészségügyre fordítható járulékbevételek szűkösségéből fakadnak.

Egy ilyen széles körre kiterjedő jelentést és törvényjavaslatot a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt csak részben lehet részleteiben elemezni, és csak a legfontosabb jellemzőket lehet előhívni. Megelőlegezem a Magyar Demokrata Fórum összefoglaló álláspontját, amelynek alapján a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartja, elfogadásra javasolja, még akkor is, ha apróbb részletek tekintetében pontosítható vagy éppen vitatható is a törvényjavaslat. Tény, hogy fő vonalaiban a 2000. év zárszámadása kedvező folyamatokat, elmozdulásokat, történéseket is tükröz. Erről szeretnék nagyon röviden beszélni.

Pozitív vonásnak tekinthető, hogy 2000-ben 1,3 százalékkal emelkedett a nyugdíjak vásárlóértéke. Köztudott tény, hogy a kilencvenes évek közepén a nyugdíjasok évről évre kevesebb árut és szolgáltatást tudtak vásárolni a nyugdíjukból. Az előző két parlamenti ciklus egyik kormánya sem tudta olyan mértékben megnövelni a nyugdíjak vásárlóértékét, mint a jelenlegi, és egyik kormány sem tudta úgy, egymást követő három esztendőn át folyamatosan növelni a reálnyugdíjakat, mint a jelenlegi.

A hatályos törvények alapján a nyugdíjak emelésének mértékét az adott évre tervezett fogyasztóiár-növekedés és a várható nettó átlagkereset-növekedés 50-50 százalékát alapul véve számítják ki. 2000-ben a nettó kereset 11,4 százalékkal, a fogyasztói árszint 9,8 százalékkal emelkedett. Az átlagokból adódó 10,6 százalékkal szemben a nyugellátások a törvény által megköveteltnél jobban, 11,2 százalékkal emelkedtek. Ezek tényszámok. Hangsúlyozni szükséges, hogy ez a tendencia folytatódik, azaz a törvény által megköveteltnél az idén is gyorsabban növekednek a nyugdíjak. Bizonyos valótlan állításokkal szemben, miszerint ez a kormány mintegy 50 milliárd forinttal megrövidítette volna a nyugdíjasokat, ennek az állításnak az ellenkezője az igaz. A tavalyi és az idei évben ennél lényegesen nagyobb összeggel fejelték meg a nyugdíjakat, összesen közel 200 milliárd forinttal.

Gyakran szó esik arról is, hogy pontatlan a lakossági fogyasztói árindexhez történő igazodás azért, mert a nyugdíjasok fogyasztásának összetétele más, mint az aktív keresőké, ezért őket másképpen érintik az áremelkedések. Ennek a pontatlanságnak a megelőzése érdekében még óriási összegeket felemésztő népszavazást is kezdeményeznének azok, akik sajátosan értelmezik a tényleges adatokat. Én nem ellenzem ennek a nyugdíjszámítási módszernek a módosítását, csak arra utalok - és ez is közös ismeretünk -, hogy 1997-ben egyáltalán nem volt különbség a nyugdíjas és a lakossági fogyasztói árindex nagysága között, mindkettő 118,3 százalék volt, és 1996-ban is csak 0,2 százalékponttal volt magasabb a nyugdíjasok fogyasztói árindexe, mint a lakosságé. Az azóta harmadára zsugorodott inflációt figyelembe véve ma legfeljebb 0,1 lehet a különbség, azaz a propagandacélokból oly sokat emlegetett nyugdíjas fogyasztói kosár alapján vélelmezhető többletnyugdíjat legalább harmincszorosan haladja meg az a plusz nyugdíjösszeg, amit a kormány az idén a növekvő gazdasági teljesítményekre alapozva a törvény által megkövetelt emeléshez hozzáad. S ehhez népszavazás sem kellett, illetve ennek a nyugdíjnövelő politikának a folytatásáról majd jövőre kell a többségnek dönteni, de azt nem népszavazásnak nevezik majd.

Tisztelt Ház! Pozitív fordulatnak tekinthető a Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint, hogy a tartozások keletkezését megelőző intézkedések és az eredményesebb tartozásbehajtás következményeként számottevő mértékben csökkent a társadalombiztosítási alapok hátralékállománya, az 1999. évi 285 milliárdról 239 milliárdra. Ez a kedvező tendencia a Magyar Demokrata Fórum várakozása szerint ebben az évben is folytatódik, amikor is az országos nyugdíj-biztosítási főigazgatóság első alkalommal az idén októberben értesíti a mintegy 4 millió járulékfizetőt arról, hogy az elmúlt esztendőben egyéni számlájukra mekkora összegű befizetések érkeztek. A nyugdíjbiztosító így szeretné ellenőriztetni a munkavállalókkal is, hogy a munkaadók befizették-e utánuk a bejelentett járulékot. Ez a kezdeményezés várhatóan tovább apasztja a társadalombiztosítás kintlévőségeit.

Tisztelt Ház! Pozitív újdonság a törvényjavaslatban, hogy 2002 elejétől megszűnne a pályakezdők kötelező magán-nyugdíjpénztári tagsága. A hazai nyugdíjpénztárak többsége például az elmúlt évben nemhogy gyarapítani nem tudta a kötelezően befizetett járulékösszegeket, de még a befizetések vásárlóértékét sem volt képes fenntartani. Minden jel szerint a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagság csak egy szűk pénzügyi lobbi érdekeit szolgálta, és ezért alaposan újra kellene gondolni és megreformálni a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvényt. Ennek csak első lépése a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagság megszüntetése és a szolidaritáson, valamint a generációk közötti szerződésen alapuló társadalombiztosítás választásának az újbóli lehetősége. A pályakezdő fiatalok számára különösen sötét jövőt ígér - elnézést az irodalmi hasonlatért - egy olyan lyukas Danaida-hordóba tölteni a kötelező járulékokat, amely hordó üressége akkor derülne ki, ha már meríteni szeretnének belőle.

(22.20)

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórum szakértőinek elemzése is azt bizonyítja, hogy a 2000. évi társadalombiztosítási költségvetés eredményes végrehajtása várhatóan megerősíti az idei kassza stabilizálását. A nyugdíjalap a tavalyi 18,3 milliárd forintos hiány után várhatóan az előirányzatban rögzített nullszaldóval zárja az esztendőt.

Ugyanakkor azzal a prognózissal is egyetértünk, hogy az Egészségbiztosítási Alap elsősorban a gyorsan emelkedő gyógyszerár-támogatások miatt továbbra is deficites marad. Ez a hiány is nagyobb lenne, ha a kormány nem lépne fel nagyon határozottan az inflációt sokszorosan meghaladó gyógyszerár-emelési igényekkel szemben.

Tisztelt Ház! Összegezve véleményünket, a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartjuk, és a Magyar Demokrata Fórum nevében elfogadásra a tisztelt Háznak javaslom.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr felszólalását. Felszólalásra következik Gidai Erzsébet képviselő asszony, a MIÉP képviselőcsoportja nevében. Öné a szó, képviselő asszony.

DR. GIDAI ERZSÉBET, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Rádióhallgatók! Amikor 1998-ban, a választásokat követően elfogadtuk és támogattuk azt az intézkedést vagy azt a javaslatot, hogy kerüljön ki az úgynevezett önkormányzatiságból a társadalombiztosítási kassza, és legyen egy költségvetés, államháztartás alkotóeleme, akkor ezt tettük azért, hogy ennek következtében jobb lesz az ellenőrzés, jobb lesz a tervezés, és talán még nagyobb bevétel folyik be kasszákba, és ebből több is jut az elosztás során a nyugdíjasoknak, és több jut az egészségügynek.

Azonban sajnos - ha áttekintjük a tényadatokat, láthatjuk - nem ez következett be. Mindenekelőtt kiemelném, hogy a tervezésnél kezdődött már a hiba, hiszen az 1999-es vitán, amikor a költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés elfogadásáról szólt itt a parlamentben a vita, már akkor is kifogásoltunk több olyan mutatót, amely nem szolgálta ezt a célt, amelyet annak idején kitűztek, amikor központosították a költségvetésben a társadalombiztosítási befizetéseket.

Hadd emeljem ki mindenekelőtt - itt már többen említették -, hogy 81,3 milliárd forintos hiány keletkezett a bevételek és a kiadások között, tehát a kiadások javára. Ez önmagában még nem is volna hiba, mert végül is, ha a 81,3 milliárd forintot finanszírozni lehetett, ez jelenthetné azt is, hogy a kiadási oldalon több jutott az illető személyeknek, mondjuk, a nyugdíjasoknak, jobb lett az egészségügyi ellátás minősége és az ellátás finanszírozása. Azonban ha alaposabban áttekintjük az adatokat, akkor ebből az is látszik, hogy itt már kezdetben egy rossz mutatószámmal dolgoztak, ez a bizonyos alultervezés, amit szintén többen említettek, a költségvetési mutatóknál tervezési hiba volt, és akik készítették ezeket az elemzéseket, jól tudták, hogy nem teljesíthető a bevételekből az a kiadás, amit megkíséreltek felvázolni, sőt még akkor sem, ha alultervezték a mutatókat, mert rosszul tervezték a mutatókat. Nem volt megfelelő előkészítése, nem voltak megfelelő hatástanulmányok, amelyek korábban sem voltak megfelelőek, csak várta az ember és javasolta, hogy most egy változás bekövetkezhet ezen a területen, és megalapozottabb lesz a költségvetések elkészítése.

Emeljük ki például a nyugdíjasokat, és itt mindjárt a nyugdíj-biztosítási kasszára utalok. Benne van az anyagban, és ezt az Állami Számvevőszék is megemlíti, és kifogásolt is bizonyos tételeket, hogy a nyugdíj 1,3 százalékos reálérték-emelkedése következett be, ami valóban így van, ha megnézzük ezeket a mutatókat, de azt is tudni kell, hogy a nyugdíjasok és bármelyik fogyasztó 1 százalékos reálérték-növekedést nem érez meg. Ez gyakorlatilag nem más, mint a nyugdíj értékének indexálása, tehát kicsit az inflációhoz való közelítése. Ha ugyanis mélyebbre ásunk az adatoknál, akkor lehet látni, hogy például a minimálnyugdíj és a létminimum nagysága között milyen óriási eltérés van, és a nyugdíjasoknak mintegy 50 százaléka ma is, tavaly is bizony a szegénységi határon élt. Tehát nem lehet ezt a számot így általánosítani és azt mondani, hogy ez valamilyen formában az életminőség vagy jólét emelkedését mutatta.

A létminimum nagysága, ha egyfős nyugdíjas háztartásra veszem, akkor mintegy 28 ezer forint volt az elmúlt évben. A minimálnyugdíj ennél lényegesen alacsonyabb volt, több mint tízezerrel volt alacsonyabb. Tehát itt egy nagy eltérés van, hiszen a minimális nyugdíjnak a létminimum nagyságát fedezni kellett volna, mert a nyugdíjas rétegeknek csak egy szűk százaléka tud elmenni munkát vállalni, dolgozni vagy keresethez jutni, hogy a megélhetési forrásait ki tudja egészíteni.

Egy másik adatot hadd emeljek ki! Ha 1990-et vesszük alapul, akkor 1990-ben a teljes népességet tekintve valamivel több mint 24 százalék volt a nyugdíjasok és nyugdíjszerű ellátásban részesülők aránya. Ez 2000-ben 31 százalék fölé emelkedett. Hogyan alakult a nyugdíjak reálértéke? Ha 1990-et száznak vesszük, akkor 1999-ben ez 77 százalék volt, 2000-ben pedig 82 százalék volt. Tehát 1990-hez képest a nyugdíjak reálértékében igen jelentős lemaradás volt, annak ellenére, hogy '97-98-99-ben ez a lemaradás valamelyest csökkent, de mégis így is ez a közel 20 százalékos lemaradás utal arra, hogy a nyugdíjasok életminősége, megélhetési viszonyai nem változtak, sőt, ha '90-hez viszonyítom, akkor romlottak.

Kiszámoltam, és talán nem elég pontos a számításom, ha ezt a rést meg szeretnénk szüntetni, tehát elérni az 1990-es reálérték százszázalékos szintjét, akkor ez mintegy 4-5 ezer forint közötti átlagos nyugdíjemelést igényelne a 34 ezer forintra, most a 2000. évről beszélek. Ennek a kiadási következménye mintegy 18-20 milliárd forintot jelentene, és akkor azt mondhatnánk, hogy a nyugdíjak reálértéke elérte az 1990-es szintet, és logikus, ha a nyugdíjak változását tekinteném, akkor ez még mindig tízéves lemaradást jelent. Tehát valójában egy nagyobb áttörés nyugdíjak reálértékében nem következett be, a nyugdíjasok életbiztonságát - persze rétegenként eltérő mértékben - ez a fajta nyugdíjbiztosítás nem garantálja, és én ezt nagyon súlyos társadalmi kérdésnek fogom fel. Ha nem oldjuk meg a nyugdíjasok helyzetét, hogy életbiztonságuk meglegyen, akkor - mivel olyan nagy számú embercsoportról van szó, 31 százaléknyit tesz ki - ennek a következményei társadalompolitikailag, sőt politikailag is igen kritikusak lesznek.

Hadd emeljem még ki a nyugdíjasok közül azoknak a problémáit, akikről nagyon gyakran el szoktunk feledkezni, pedig úgy vélem, igen súlyos helyzetben vannak: ez az egyedülálló nyugdíjasok helyzete, mégpedig olyan egyedülálló nyugdíjasoké, akik nem özvegyültek meg, hanem valamilyen formában az életük során egyedül maradtak; ugyan lélekszámuk jóval 10 százalék alatt van, de az életük és a megélhetési forrásaik, finanszírozási bázisuk rendkívül rossz. Tehát az egyedülálló nyugdíjasok többszörösen hátrányos helyzetűek a nyugdíjasokon belül.

Úgyszintén ide sorolom az özvegyek helyzetét is, hiszen itt is rendkívül differenciált az özvegyi nyugdíjak nagysága, és bizony az özvegyi juttatások olyan összeget tesznek ki ma is, bár bizonyos emelést végrehajtottak, amellyel az özvegyek megélhetését nem lehet biztosítani.

Hadd tegyem még hozzá: külön gondot jelent - ezzel nemigen szoktak foglalkozni - az árvaellátás finanszírozása. Az az összeg, amit árvaellátásként kapnak a családok, az a 12 vagy 14 ezer forint/gyermek, a gyermek létminimumához szükséges költségek töredékét sem finanszírozza. Nagyon sok család sajnos így él, ahol a megélhetési gondjaikhoz az árvaellátás igen-igen kis mértékben járul hozzá. Tehát itt egy jelentősebb változtatást végre kellett volna hajtani.

(22.30)

Még egy adattal szeretnék itt élni, hogy ha az átlag nominális nettó kereseteket nézem, és ennek arányában viszonyítom a nyugdíjakat, akkor itt is jelentős elmaradás van, hiszen 1990-ben, ami egy bázis viszonyítási év az én számításaimnál, ez 66,1 százalék volt. Ennek a nagysága 2000-re lecsökkent, és 59,2 százalék lett. Ez is azt mutatja, hogy ha az arányokat tekintjük, és így nézem a reálérték változását a nyugdíjak esetében, akkor jelentős mértékben nem javult a helyzetük. Én tudom, hogy nem lehet egyik évről a másikra változtatni, tehát nem erről van szó, hogy most hirtelen többszöröse legyen a nyugdíj nagysága a korábbi éveknek, de ha okosabb és megfontoltabb tervezés lett volna, akkor bizony ezeket a kérdéseket sokkal jobban, konfliktusmentesebben és megnyugtatóbban lehetett volna megoldani.

A másik terület az egészségbiztosítási kassza vagy az egészségbiztosításnak a témája. Itt valóban a hiány sokkal nagyobb; ha a 81,3 milliárdot felosztom, akkor ebből 63 milliárd az egészségbiztosítást érte. A súlyosabb tervezési hibák és a mutatószámoknak a hibái itt jelentkeznek. Szinte tudatos alátervezés történhetett, például a táppénz esetén lényegesen alacsonyabb volt a költségvetési tervmutató, mint ami a teljesítés lett; úgyszintén a baleset-biztosítás esetében is lényegesen alacsonyabb volt a tervmutató, mint a teljesítés, holott voltak erre vonatkozóan olyan prognózisok, amelyek azt mutatták, hogy mi várható majd az év végén, és mi lesz a tényleges mutató nagysága a teljesítésnél.

De én az egyszeri bérjuttatást, ezt a bizonyos, már sokak által vitatott 15 milliárd forintot szeretném kiemelni, mégpedig azért, mert kétségtelenül 15 milliárd forint sem jött rosszul az egészségügyben, de jómagam, aki elég sok éve foglalkozom az egészségügy helyzetével és az ott dolgozók jövedelemviszonyaival is, azért nagyon szégyenletesnek tartom, hogy ezt a 15 milliárd forintot úgy odadobták az egészségügynek, anélkül, hogy egyáltalán egyszer megnézték volna, vagy legalább önök elkezdték volna annak a vizsgálatát, hogy mibe is kerül az ottani munkaerő ára, hogy mennyi is az a bér, amelyet megérdemelt volna az egészségügyben dolgozó nővér vagy orvos, vagy a kiszolgáló személyzet.

Sokszor hallani, hogy a bérekbe belekalkulálják a paraszolvenciát, más szóval a betegektől kapott - nevezzük úgy csúnya szóval - borravalót; akkor, kérem, tettek volna egy olyan kalkulációt, hogy rendben van, mostani bér, paraszolvencia, és akkor abból kihozok egy átlagot, ami a bér nagyságát képezheti. Ez közgazdaságilag rendkívül rossz, de mégis valamiféle eligazítást jelenthetett volna, és akkor ennek megfelelően adták volna oda bérrendezésül azt a forrást, amely talán egy tisztességesebb elosztást is biztosíthatott volna. Mert még ma is, ha megnézzük a jövedelemelosztási listát vagy a bérek listáját, akkor bizony az egészségügy ebben a rangsorban alulról a második vagy a harmadik helyet foglalja el. Tehát ezzel nem oldották meg a bérezést.

Ehhez hozzákapcsolódik a gyógyszerkiadások mutatója mint egy következő problémás terület. Az alultervezett gyógyszerkiadással kapcsolatban a 135 milliárddal, amelyet később aztán 150 milliárdra felemelt a pótköltségvetés, szintén nem oldották meg a gyógyszerkiadások finanszírozását. Tisztában vagyok azzal is, hogy a gyógyszerfogyasztásnál számtalan sok olyan, majdnem a visszaélés határait érintő tevékenységet is észreveszünk, amelyeket ha megszüntetnénk, sokkal ésszerűbb gyógyszerfogyasztást lehetne megvalósítani, de bizony az is igaz és tény, hogy nem egy fekvőbeteg-ellátó intézménybe a betegek viszik be a gyógyszereket, mert a kórházak nem tudják biztosítani. Maga az Állami Számvevőszék jelentése is megemlíti, hogy a gyógyszer-támogatottság, miközben óriási terhet jelent a fogyasztónak, és ez mindenekelőtt a nyugdíjas korosztályt érinti, mindössze 60 százalékos. Bizony, a befizetett járulékok alapján ez tarthatatlan, tehát ez azonnali változtatást igényelne.

Hasonló a fekvőbeteg-ellátás finanszírozása is. Valahogy úgy tűnik az embernek, hogy azzal, hogy csak két-három hónap után tudja finanszírozni a működési kiadásait az OEP, ami nagyon súlyos pénzügyi deficitet is okoz a kórházaknak, a fekvőbeteg-ellátásnak szinte a mesterséges csődbe juttatása zajlik most már évek óta; úgy tűnik, mintha ezzel szinte elő szeretnék készíteni azt az esetleges fekvőbeteg-ellátási privatizációt, amelynek természetesen nagyon súlyos ellátásbeli következményei lehetnek.

Kiszámoltam, hogy ha így alakul tovább az egészségügy finanszírozása és a fekvőbeteg-ellátásnál a privatizáció - amelynek a tervezete hamarosan majd vitatéma lesz, bár most nem erről szól a mai vita -, tehát ha be fog következni, akkor a magyar népességnek több mint 10 százaléka ellátatlan marad, márpedig ezt egyik kormányzat sem vállalhatja fel, mert egyszerűen a magyar népesség fizetőképessége olyan alacsony, hogy egy privatizált kórházi átalakulást nem tud megfinanszírozni. A fekvőbeteg-ellátás esetében ezért nagyon sürgős intézkedésre lenne szükség, egyrészt olyan kórház-konszolidációra, amellyel a kórházaknak a jelenlegi pénzügyi deficitjét meg lehetne finanszírozni. Ez természetesen együtt járna egy alapos átvilágítással, amelyben bizonyos kapacitásfelesleget fel lehetne számolni, a belső pazarlásokat le lehet építeni, de mindezzel együtt valójában egy egészségesebb kórház-finanszírozást lehetne biztosítani a páciens és a kórházakban dolgozó orvosok, nővérek és kisegítő személyzet megelégedésére.

Felmerül még ebből az előttünk lévő anyagból a vagyon kérdése, hogy mi legyen a társadalombiztosítás vagyonával. Nem értek egyet azzal, hogy ettől a vagyontól meg kell válni. Nemzetközileg is ismert, hogy ahol társadalombiztosítási rendszer van, az a vagyonát működteti, és annak a bevételét visszaforgatja a társadalombiztosítási kasszákba, majd utána az érdekeltek, a nyugdíjasok, illetve a pánciensek érdekében használja fel. Tehát ettől a vagyontól, amelyet úgy hoznak itt elő az ÁSZ-jelentésben és a költségvetési előterjesztésben, a zárszámadás előterjesztésében is, hogy sajnos nem tudták eladni, miért kell mindenféleképpen megválni? Nyilván van olyan, ami nem használható, vagy nagyon sokba kerülne annak az újrafenntartása vagy működtetése; akkor ettől differenciáltan meg lehet válni, de egészében az a szemlélet, hogy a vagyontól váljunk meg, nem pedig működtetéssel pótlólagos bevételhez juthatna a társadalombiztosítási kassza, közgazdaságilag rossz és pazarlást jelent.

Végül szólni szeretnék még dióhéjban a tartozásokról. Még mindig nagy a kintlévőség, mintegy 150 milliárd forintot jelent. Ennek a behajtásáról gondoskodni kellene, hiszen nagyon sok olyan cég van például a multinacionális cégek közül is, amely cégek nem fizetik tisztességesen a társadalombiztosítási hozzájárulást, sőt a jövőben azzal ki is bújnak a fizetés alól, hogy nem munkavállalói rendszert, hanem bedolgozói rendszert építenek ki, márpedig ha a munkavállaló bedolgozóként, vállalkozóként vállal munkát egy multinacionális cégnél, az nyilván a minimális társadalombiztosítási járulékot fogja fizetni. De ahol munkavállalók is voltak korábban, ismertek ennek az adatai, ott is nemegyszer megpróbáltak a társadalombiztosítás járulékfizetése alól kibújni. Itt tehát nagyon erőteljes ellenőrzésre van szükség, és be kell hajtani ezeket a hátralékokat.

(22.40)

Milyen forrásokból lehetne a társadalombiztosítási kasszát feltölteni? Nemzetközileg is ismert, hogy ha a járulékbefizetés nem elegendő és szükség van a kiadási forrásokra, akkor ezt a központi költségvetésnek kell a befizetett adóból biztosítani. Márpedig a magyar költségvetés bevételi oldala olyan, hogy a lakosság több mint 60 százalékát biztosítja, tehát ezért joggal várja el, hogy a kiadási oldalon ebből valamelyes összeget fordítsanak a társadalombiztosítási kasszákra, és pótolják az ottani hiányokat, vagy ha szükséges, jelentősebb javítást szeretnének a nyugdíjak esetében vagy az egészségügyi ellátásnál, akkor azt ebből biztosítani lehet.

De hadd említsem meg a kiadási oldalon az általam nagyon sokszor és sokat emlegetett olyan kiadási oldalakat, ami tisztességtelenül van a magyar költségvetésben mind a mai napig. Ilyen az 1997-es adósságcsere, aminek természetesen a megszüntetésével vagy legalábbis annak kamat- és törlesztésfizetési terhének a megszüntetésével több száz milliárdos, sőt majdnem ezermilliárdos - amit már erre kifizettünk kamat formájában is, ami soha nem térül meg - forrásnak az elvesztéséről van szó. Ha a kiadások szerkezetében ezt leépítenék, és ezeket a forrásokat vagy egy részét visszaforgatnák a társadalombiztosítási kasszába, akkor lényegesen jobb életfeltételeket lehetne a nyugdíjasoknak biztosítani, és rendbe lehetne hozni az egészségügyet.

Ezért, ameddig még ez a parlamenti ciklus tart, több alkalommal is elő fogom hozni, sőt a gazdasági bizottságban javaslom is, hogy vizsgálják meg külön, mi történt ezzel az adósságcserével, és hogyan lehetne kivonni ennek a kamatfizetési és törlesztésfizetési kényszerét, és ezt a forrást visszaforgatni oda, ahol ténylegesen a lehető legjobban lehetne hasznosítani, így a társadalombiztosítási kasszába is.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a vezérszónoki felszólalások végéhez értünk, így most kétperces időkeretben megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném megragadni az alkalmat, amit az kínál, hogy Lezsák Sándor képviselő úr - hogy mondjam... - helyeslően, büszkélkedve beszélt arról, hogy még egy 1,5 százalékos nyugdíjemelés vár idén a nyugdíjasokra. Ez teljesen rendben van, hiszen a hatályos törvény szerint a tervezettnél magasabb infláció mellett az eddigi nyugdíjemeléshez plusz 1,5 százalékot kell hozzáadni. Igaz, Lezsák képviselő úr, ezért van ez a plusz 1,5 százalék?

De emlékszik-e arra, Lezsák képviselő úr, hogy a '98-as választási kampányban milyen élesen bírálta az akkor hivatalban lévő kormányt azért, hogy volt egy 0,5 százalékos nyugdíjemelés 1996-ban, ha jól emlékszem, holott az sem 0,5 százalékos nyugdíjemelés volt, ugyanúgy, mint az önök mostani 1,5 százalékosa, hanem 0,5 százalékkal kellett korrigálni a hatályos törvény szerint a magasabb béremelkedés miatt a nyugdíjemelést, és ezért keletkezett az a látszat, amit ön, képviselő úr, olyan lelkesen használt ki a választási kampányban, hogy 0,5 százalékos nyugdíjemelést engedett meg magának az akkori kormány.

Nem gondolja mai szemmel, hogy nem volt korrekt az a támadássorozat, amit indított? Itt ugyanis, tisztelt képviselőtársaim, egyetlen kormány volt az elmúlt tíz évben, amelyik a törvény szerint járó nyugdíjemelést nem akarta megadni, és ezért magát a törvényt módosította: ez a kormány a Fidesz-MDF-kisgazda kormány volt 1999-ben. Mind a három kormány, előtte is meg utána is, azt a nyugdíjemelést teljesítette - se többet, se kevesebbet -, mint amennyi a hatályos törvény szerint jár. Tanulságos dolog.

Köszönöm szépen. (Dr. Vojnik Mária tapsol.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak kétperces időkeretben kért szót Horváth János képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Amikor olyan valami hangzik el a Ház fórumán, ami téves vagy torzítás, akkor úgy érzem, mindnyájunknak kötelességünk, hogy ezt kiigazítsuk. Egyszerűen nem tesz jót az Országgyűlés hírének, ha olyan dolog hangzik el, ami nem úgy van.

Ami miatt szót emelek, amit Kökény Mihály képviselő úr mondott a hozzászólásában. Majdnem élcelődve, nem is a lényege volt a beszédének, de mégis úgy hangzott, hogy az odafigyelő ember arra fog emlékezni. Nevezetesen azt mondta dr. Kökény Mihály képviselő úr egy alkalommal, milyen jó, hogy a kormányoldal képviselői most már odafigyelnek az ellenzék mondásaira és bölcsességére, és a Magyar Szocialista Párt honlapjáról most már tanulnak (Keller László: Úgy van!), és megtanulják azt, hogy... - gondolom, élcelődve mondta ezt a képviselő úr; de mi lesz, ha valaki ezt komolyan veszi? -, megtanulták a kormányoldal képviselői azt, hogy van egy olyan fogalom, hogy a nyugdíjas árindexkosár.

Igen tisztelt képviselőtársaim, tisztelt Ház, ez egy olyan régi fogalom - ezt nem kellett megtanulni a Magyar Szocialista Párttól! Éppen a Fidesz soraiban ül egy képviselő - Horváth János a neve -, aki erről harminc évvel ezelőtt írt. Része voltam egy konferenciának, Magyarországról is ott voltak akkoriban, Berend T. Iván, Andorka Rudolf, Scitovsky Tibor és jó néhányan, amikor ezt a fogalmat kifejlesztettük. Az irodalomban szerepel, sokfelé használatos - nem kellett kitalálni, igen tisztelt képviselőtársaim.

Köszönöm szépen. (Tállai András és dr. Dán János tapsol.)