Készült: 2024.03.28.15:05:02 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

40. ülésnap (1998.12.08.), 170. felszólalás
Felszólaló Várhegyi Attila (Fidesz)
Beosztás a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka interpelláció szóban megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 4:13


Felszólalások:  Előző  170  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Úgy tűnik, hogy mind szövegében, mind hangvételében, mind pedig stílusában jelentősen átalakult Hegyi képviselő úr interpellációja az írásos benyújtás óta. Hiszen ott még más lapokat is emleget, sőt, hadd ne idézzem egész pontosan, hiszen egyéb más lapok kiadási eljárásával kapcsolatban is aggályait fejti ki. Úgyhogy legalább két dolgot jelent az interpellációja:

Egyfelől azt, hogy interpellációjában a lapengedélyezés kifejezést használja, amit valószínűleg csak megszokásból tesz (Derültség és taps a kormánypártok padsoraiban.), hiszen jól tudjuk, hogy immár több mint tíz éve, a sajtótörvény elfogadása óta, lapengedélyezés helyett már csak lap-nyilvántartásbavétel lehetséges. Amit ön említ, az a cenzúra, és mi ezt semmilyen módon nem kívánjuk gyakorolni. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)

 

(15.50)

 

Ami a másik dolgot, a Nyugat ügyét illeti, számunkra is meglepő volt, hogy 1998. május 5-én olyan bejelentést kapott a minisztérium, hogy egy kiadó e címmel irodalmi és művészeti folyóiratot kíván alapítani. Ezt csak tetézte a kft. ügyvezetőjének ama kijelentése, hogy a lap folytatója szeretne lenni az utoljára 1941. augusztus 1-jén, pár nappal Babits Mihály főszerkesztő halála előtt megjelent Nyugatnak.

Ezzel együtt kíváncsian vártuk és várjuk, hogy a nemes vállalkozás milyen eredményt ér el, hiszen utoljára 1948-ban - pontosan tudjuk - Illyés Gyula szerette volna újraindítani a folyóiratot, ám akkor még Babits Mihály halálától nem telt el tíz esztendő, ezért védjegyoltalom alatt állt, majd amikor ismételten megpróbálta volna, akkor Révai József volt az, aki ezt nem engedélyezte - azt hiszem, ez is közismert.

A minisztérium éppen ezért különös gondossággal járt el a nyilvántartásba-vétel kapcsán. Az eljárás során azonban kiderült, hogy a lapalapítás szabadságelveit érvényesíteni kívánó sajtótörvény egyszerű és gyors eljárása nem ad lehetőséget a bejelentés megtagadására. Több szervezetet megkerestünk, a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületet, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökhelyettesét, a Magyar Irodalom Háza főigazgatóját, a Magyar Írószövetség elnökét és az MTA Irodalomtudományi Intézetének főigazgatóját. A válaszok szerint a cím egyrészt nem áll védjegyoltalom alatt, mert ezt a korábbi kormányok elmulasztották megtenni, és az új kormánynak már csak az 1957. évi IV. törvény értelmében sem állt rendelkezésére ez a lehetőség.

Másrészt ma már a Nyugatnak kereskedelmi vállalkozásként nincs jogosultja. S bár mindenki meghökkent a lapalapítási szándékon, senki nem tudott olyan jogot megjelölni, amely alapján a nyilvántartásba-vétel megtagadható lett volna. Ezért a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium 1998. július 15-én a nyilvántartásba-vételt megtette.

Ezzel együtt szeretném arról biztosítani, hogy a minisztérium számára egy Nyugat létezik, s az az Osváth Ernő által kitalált, s Babits haláláig megjelent egyszeri és megismételhetetlen Nyugat. Ezt tekintjük a nemzeti kulturális örökség részének. Viszont reméljük - s ezt ön, képviselő úr, is elmondta -, hogy az új vállalkozás sikeres és méltó lesz a nagy elődökhöz, hiszen minden nemes kezdeményezésre szüksége van a magyar kultúrának.

Ami pedig az interpellációja utolsó mondatát illeti, hogy "Eladó-e a magyar kultúra?", hadd tegyem világossá: a polgári kormány számára nem eladó a kulturális örökség, az előző kormánnyal ellentétben nem eladó a filmvagyon, nem lenne eladó a Nyugat Irodalmi Múzeum épülete, nem lenne eladó a hangarchívum, nem lenne és nem lesz eladó egyetlen kulturális érték sem, amely a közösséget illeti meg.

Kérem válaszom elfogadását és segítségét céljaink valóra váltásához. Köszönöm. (Taps.)

 




Felszólalások:  Előző  170  Következő    Ülésnap adatai