Készült: 2024.03.29.09:19:53 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

143. ülésnap (2020.06.29.), 226. felszólalás
Felszólaló Hajdu László (DK)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 7:05


Felszólalások:  Előző  226  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HAJDU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A költségvetéshez néhány gondolattal már hozzászóltam korábban is, nem szeretném megismételni, de mégis úgy gondolom, hogy van pár olyan dolog, amelyet muszáj ebben a körben talán ismételnem. Az egyik: mit üzen nekünk 2021-ben ez a költségvetés? Ez egy fontos kérdés, az alapvető kérdés egy költségvetésnél, hiszen az egy terv, egy társadalmi terv, a nemzet terve, pénzügyi terve. Én azt gondolom, hogy ebből az eddig elhangzott, különösen ellenzéki hozzászólásokból  de egyébként kormánypártiak épp az ellentétes lábon állva, annak a dicséretéből  az mutatkozik meg, hogy egyikőnk sem tudja pontosan, hogy mit üzen a magyar társadalomnak ez a 2021. évi állami költségvetés.

Mit üzen a falvaknak? Hallottuk, hogy 50 milliárd forint lesz a falufejlesztési program, tehát az nőni fog. Tehát ez ezek szerint egy pozitív kimenet, hogy ki jut hozzá, melyik település az ötezer fő alattiaknál, annak viszont nem látjuk a normatív módját, az elbírálásmódját, hogyan lehet ezen pénzhez majd a falvaknak hozzájutni. Azt látjuk, hogy a megyei önkormányzatoknak vagy a Fővárosi Önkormányzatnak, benne a kerületi önkormányzatoknak nem üzen sokat ez a költségvetés, noha el lehet ismerni azt, hogy egyetlen új dolog az önkormányzatokat illetően megjelenik itt. Ez pedig úgy szól, hogy egy picike működési normatíva mint új jelenik meg ebben a költségvetésben  ez az új működési normatíva elsősorban a bruttósítás eredményeképpen , de mindenesetre ezt el lehet fogadni, hogy ez egy növekedés.

Azt a szót itt már kimondták, hogy 857 milliárd forint van betervezve 2021-re; azt is, hogy 16 százalékkal magasabb ez a támogatás, mint amit az önkormányzatok ebben a 2020-as esztendőben kapnak. Arról hallgattunk  ellenzéki oldalon természetesen nem , hogy ugyanakkor ebben az értékben vissza is von, és tulajdonképpen ez a második igazi eleme ennek a költségvetésnek, hogy egyik kezével ad, de nagyon kényesen vigyáz arra, hogy ugyanannyit vissza is von. És ez teljesen egyértelmű, hogy azon keresztül, hogy az adóerő-képesség értékét lejjebb vitte, és eddig körülbelül 178 önkormányzat fizetett ilyen adóerő-képesség alapján szolidaritási hozzájárulást, most körülbelül 750 körüli önkormányzat fog fizetni, hiszen 20 ezer forintra vitték le, 20 ezer forint/lakos/fő ez az adóerő-képességi mutató.

(17.00)

Egyből vissza is lehetett szedni. Csak 160 milliárd forint az, ami itt visszajön ezen az egy ágon, a szolidaritási hozzájáruláson. A másik a gépjárműadó  amit már említettek , ez igen jelentős visszavonás, úgy gondolom. Van még az önkormányzatokat nagyon komolyan érintő adó, az adócsökkentés ellenére is adó, ez pedig a közműadó, amely közműadó 2021-ben körülbelül 54 milliárd forint lesz, tehát adót fizet az önkormányzat azért, hogy a saját tulajdonú útja alatt viszi a közműveket, tehát közművezeték-adót kell fizetni. Ezt nem változtatta meg ez a költségvetés, úgy gondolom.

A másik, amit szeretnék megemlíteni  ma is az azonnali kérdések órájában elhangzott , hogy tele van pénzzel a főváros, 180 milliárd forintja van részvényben vagy kötvényben; a miniszterelnök úr itt forintosította konkrétan, 180 milliárd. Ha megnézzük, hogy mi ez a 180 milliárd, és aztán még elhangzottak különböző pénzek, 250 milliárd is elhangzott itt már a mai napon, akkor azt kell mondjuk, hogy ez nem piacosítható pénz. Itt nem a piacosítható pénzről beszélünk. Itt olyan pénzről beszélünk, amit nem tud megmozgatni. Ha meg tudná mozgatni, akkor nem kellene a veszteséges BKV-működtetéssel kínlódnia, nem kellene a BKK felújítási dolgaival kínlódnia ennek a városnak, akkor nem kellene a körülbelül 90 milliárdos örökölt banki hitellel kínlódni, akkor kifizetné egyből. De nem ez a helyzet. Ez nem piacosítható, nem forgalomképes részvényekről és értékpapírokról van itt szó. Nem is beszélve arról, hogy a MÁK-hoz, a Magyar Államkincstárhoz már pár évvel ezelőtt oda lett kényszerítve az önkormányzat, tehát az önkormányzat a szabad pénzeit egyszerűen csak úgy nem teheti be a bankba, ezek kontroll alatt tartott pénzek a Magyar Államkincstár részéről. Tehát azt gondolom, hogy erről sem tettünk említést.

Nem tettünk említést arról sem, hogy ezek a települést működtető önkormányzatok nem egyszerűen csak a 3178 önkormányzatot jelentik, hanem az ott élő 9 millió magyar állampolgárt. Itt nem az önkormányzatok vannak egy kicsit megsarcolva  vagy mondhatom, komolyan megsarcolva , hanem a magyar állampolgárok, közöttük az adófizetők. De hozzá kell tennem, hogy a nyugdíjas is adófizető, hiszen áfát és sok minden egyebet fizet, és azon keresztül adót is fizet. Tehát a legnagyobb adófizetők maguk az állampolgárok. Ez a pénz, amit 2021-re terveztünk, ez a 2021. évi forrás a mi  9 millió 800 ezren, vagy nem tudom, mennyien vagyunk  közös pénzünk, ezért van joga az ellenzéki oldalnak is azt mondani, hogy szeretnénk, hogy a módosító indítványainkat elfogadják.

Ez nem mer szembenézni az ország problémáival, az adósságkezeléssel és sok minden egyébbel, ami ebben a költségvetésben van, hihetetlenül rossz perspektívát mutat 2021-re Magyarországnak. Köszönöm. (Taps a DK soraiból.)




Felszólalások:  Előző  226  Következő    Ülésnap adatai