Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megvallom őszintén, minden szó elhangzott itt a törvényjavaslathoz, újat nem fogok mondani, mégis két területen szeretnék hozzászólni, ami talán valamiféle újabb megközelítés. Azt gondolom, hogy ez az előterjesztés annak a részbeni beismerése, hogy az iskoláknak a KLIK-be való államosítása nem volt egy szerencsés, sikeres történet, hiszen igazán nincs gazdája az iskoláknak, főleg nincs jogkörrel rendelkező gazdája az iskoláknak. Ha azt veszem, hogy mondjuk, az én választókerületemben két kerületnek van egy igazgatója, annak van jogosítványa szinte mindenhez, és akkor abban az iskolában, ahol probléma van  és a spontán szegregáció esete az én kerületemben is megjelenik, ez a legnagyobb veszély egyébként, a spontán szegregáció, és az előbb elhangzott itt a többség gesztusa, vagy hogy a többségre is legyünk tekintettel, a többségnek az a gesztusa, hogy megkérdezi, amikor szabad iskolaválasztás van, beíratja a gyerekét, hogy járe roma gyerek abba az első osztályba. Nem. Akkor beíratom. Jár? Akkor megyek egy másik intézménybe. Mi lesz a vége ennek? Az lesz, hogy spontán, felmenő rendszerben az iskolában 70, 80, majd 100 százalékig Budapesten is, ha akarjuk, ha nem, tehát nem kell, hogy mesterségesen megcsináljuk, ez spontán kialakul.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A probléma része azonban ténylegesen az iskolák államosításával kezdődött el. A településtől elszakították a pedagógust, a helyi értelmiséget, lefölözték a települést a saját értelmiségétől. A pedagógus jelentette az önkéntes munkát, a színjátszócsoportot, a tánccsoportot, a sportot. Ma nincs kötelezettsége a településével kapcsolatban, a részére ez nem kötelezettség, ráadásul engedélyt is kell hozzá kérni. A leginkább ott látszik, hogy milyen gondokkal küszködik egy település, amikor a nyári tábort kell megszervezni: az önkormányzatok egy része még próbálkozik saját maga úgy megszervezni a nyári tábort, hogy közben a gyerekek nem hozzá tartoznak, és engedélyt kell kérni a Klebelsberg Kunó intézménytől, hogy az az iksz pedagógus, az eljöhete a táborba, ott lehete két-három hetet a pihenés helyett, vagy fizethetünke a részére, és hogy mi kivel kötünk szerződést. Tehát ilyen bürokrácia lépett be ahelyett, amit korábban az önkormányzati tulajdonban lévő balatoni és különböző helyeken lévő nyári táborainkban teljes ellátásos, bentalvásos táborban tudtunk eltölteni a pedagógusokkal.

Azt gondolom tehát, hogy ez a probléma tíz év alatt eszkalálódott idáig, hogy ma arról kell beszélni, hogy az iskolában rendőrség, iskolaőrség  mindegy, hogy mi a neve  legyen. Rettenetes dolognak tartom, ha ők fogják majd a rendet fenntartani, és nem a gyógypedagógusok, nem a szociálpolitika, nem a gyermekvédelem, nem a gyámhivatal, hanem gumibottal járkáló emberek. Ennek nem látom a jó végét, csak tragédiákat látok, úgy gondolom. A megoldásnak egy egyszerű erőszakváltozata, természetesen látom, hogy így történik.

Sokszor elhangzik, hogy ha 2010 előtt  még Hiller elnök úr ült fenn nemrégen  Hiller államtitkár úr vagy miniszter úr beterjesztett volna ide egy törvényjavaslatot, akkor nem volt rá szükség, de ha beterjesztett volna egy ilyen törvényjavaslatot, hogy iskolarendőrség lesz, kíváncsi vagyok rá, hogy a mostani kormánypárt micsoda kampányt csinált volna ebből. Hát, az valami fantasztikus, tüntetések tömegei, hogy rendőrség szállja meg az iskolákat! Tehát azt gondolom, hogy amit ma itt mi tárgyalunk, annak a következményei akár beláthatatlanok is lesznek. Nem a gyerekről, nem a pedagógusról, nem a családokról beszél ez a törvényjavaslat, hanem egy viszonterőszakról, noha itt nagyon komoly szociálpolitikai, családpolitikai kérdések húzódnak meg a háttérben, súlyos lakáspolitikai válság is van mögötte, munkaellátottság, rezsiproblémák, ezek mind benne vannak abban, hogy végül is ott tartunk, hogy Gyöngyöspata vagy lex Gyöngyöspata címszó alatt ezzel foglalkozunk.

Korábban, az előtte lévő napirendi pont a sportról szólt. A sport egy megoldás lehetne ezeknek a túlmozgásos gyerekeknek a kérdésében. Ma az lehet utánpótlás-sportoló, akinek a szülei meg tudják fizetni a havi tagsági díjat, ami körülbelül 10 ezer forintnál kezdődik, nehezebb sportágnál, mondjuk, a jégkorongnál 20 ezer is lehet. Mikor tud ez a gyerek sportolni, hogy a mozgását levezesse, hogy olyan közösségben legyen, ahol küzdeni kell egymásért, és ahol maga a közösség tud nevelni? Amíg az iskola az önkormányzatokhoz tartozott, addig a sport… És ezek tehetséges gyerekek, mert vagy a népitáncban, vagy a zenében, különösen az énekben és a hegedűben hagyományai vannak, és ilyen együtteseink voltak, tehetséggondozó dolgokban ösztöndíjat adhatott egy önkormányzat. Ma ki vannak szakítva tőlünk, nem is tudjuk a gyerekeknek nemcsak a nevét, a pedagógusát sem ismerjük. Ilyen helyzetben egy településen belül egy idegen test működik, merthogy központosították őket.

A sport lehetne egyébként az egyik, ahol ösztöndíjjal lekötnénk az idejét azoknak a gyerekeknek, és ott nevelést is kapnának, összetartásra, küzdelemre és teljesítményorientációra lehetne őket nevelni. Ma nem tudnak sportolni ezek a gyerekek, noha tehetségesek, egy jó része a sportban különösen tehetséges. Ilyenről nem beszélünk. Arról beszélünk, hogy gumibottal megjelennek emberek, és majd rend lesz. Nem lesz rend. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)