Készült: 2024.03.29.16:03:12 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

61. ülésnap, 170. felszólalás
Felszólaló Kovács Kálmán (SZDSZ)
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Beosztás igazságügyi és rendészeti miniszter
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 2:05

Felszólalások:  <<  170  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Azt gondolom, az elmúlt időszakban a kormány bizonyította, hogy ebben a kérdésben elég határozott állásfoglalást alakított ki, sőt, ami talán diplomáciai nyelven nem állja meg a helyét, de hétköznapi nyelven majdnem azt is mondhatjuk, hogy ultimátumot fogalmazott meg, hiszen március 2-án a környezetvédelmi miniszter levelében osztrák minisztertársának azt írta, hogy amennyiben idén május 1-jéig nem teljesíti a feltételeket a Rába-szennyezéssel kapcsolatban például a bőrgyár, akkor a magyar fél részéről vissza fogjuk vonni azt az engedélyt, azt a hozzájárulást, amely a bőrgyár működéséhez való hozzájárulásunk volt. Ez azt jelenti, hogy a tevékenységét automatikusan meg kellene szüntetnie május 1-jétől a bőrgyárnak. Tehát szerintem nagyon keményen jártunk el az elmúlt időszakban.

Úgy gondolom, nagyon határozott az az álláspontunk is, hogy az espoo-i egyezményt is alkalmazni fogjuk abban a pillanatban, amint az osztrák fél részéről valóban elkötelezettség indul meg a szemétégető mű felállításával, létrehozásával kapcsolatban. Tehát ott is csak ígéretet tudok tenni, határozott álláspontunk, hogy amennyiben a tervdokumentáció és a részletes hatástanulmány elkészül, az osztrák fél ezt átadja a magyar kormány számára, megindítjuk ezt az eljárást, tehát bevonjuk a teljes nyilvánosságot és a lakosságot. Hozzá szeretném tenni, hogy amennyiben a magyar parlament ezt a kérdést, a madridi egyezményt napirendre tűzi, ez egy újabb lehetőséget teremt a magyar kormány számára az eljárásokban.

Tehát azt gondolom, miután az Országgyűlés szakbizottságában ez a kérdés többször napirendre került, a szakbizottságban kezdeményezhetjük közösen ennek a napirendre tűzését.

Köszönöm szépen.

Felszólalások:  <<  170  >>    Ülésnap adatai