Készült: 2024.03.29.05:35:49 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

21. ülésnap (2002.09.24.), 483. felszólalás
Felszólaló Vincze László (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 1:42


Felszólalások:  Előző  483  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Ígérem, hogy ez az utolsó kétpercesem ebben a műfajban. Talán egy kis pontosítás: Rózsa képviselő úr azt mondta, hogy én a vezetőknek akarnám a dolgait és bérét és pótlékot, miegymást, mindent emelni. Ön mondta, kedves képviselő úr, vissza lehet majd a jegyzőkönyvben keresni, amit holnap én fogok hitelesíteni, és adok majd ebből egy példányt önnek, hogy ön mondta: a vezetőknek elsősorban. Én csak cáfoltam, hogy is. Az volt a válaszom rá, hogy nekik is, de elsősorban az alapozásban, óvónők, s a többi, s a többi, nem akarom magam megismételni.

Arra a kérdésre pedig röviden fogok válaszolni, hogy hány pedagógus gondolta, hogy lesz ez a béremelés. Kérem szépen, a pedagógustársadalom zöme ezt gondolta és várta, hiszen a Fidesz-kormány addigi ígéretei mind beváltódtak (Derültség az MSZP soraiban.), és ez a mi addigi politikánkhoz képest egy szerényebb változata a megvalósulásnak.

 

 

(22.50)

 

Szerényebb változata, mert - most nem akarok mélységéig belemenni - ennél az 50 százalék több lett volna, valóságos 50 százalék lett volna, főleg a vidéken élők ezt tulajdonképpen igazából magukévá is tették, és nagyon sok pedagóguskolléga még rajtuk kívül. Tehát itt most mi lett volna, ha…, ki marad, ha… - jelenleg ez van; ezt a gyöngébb változatot szavazatunkkal azért támogattuk, mert ez is valami, csak így tovább.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.




Felszólalások:  Előző  483  Következő    Ülésnap adatai