Készült: 2024.03.28.08:46:41 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

45. ülésnap, 37. felszólalás
Felszólaló Dr. Áder János (Fidesz)
Felszólalás oka A záróvita lezárása
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 16:33

Felszólalások:  <<  37  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Frakcióvezető-helyettes úr, remélem, hogy hamarosan kézhez kapják a bizottsági jelentést, úgyhogy egy kis türelmet kérnék azoktól a képviselőktől, akik már figyelmesen áttanulmányozhatták a bizottság jelentését. (Rövid szünet.)

Tisztelt Országgyűlés! Úgy tűnik - legalábbis Vancsik Zoltán ezt jelezte -, hogy elkezdhetjük a munkát. Folytathatjuk, frakcióvezető-helyettes úr? (Vancsik Zoltán: Igen.) Igen. Köszönöm szépen.

Az imént éppen egy szavazás közben hangzott el az ügyrendi javaslat. Tisztelt Országgyűlés! Kezdeményezem, hogy a záróvita az egyes rendelkezések összevonásával történjen.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e az indítvánnyal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Megnyitom a záróvitát. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Ez ideig jelzés nem érkezett. Még egyszer kérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván felszólalni senki sem. A záróvitát lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról történő határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a T/325/772. számú ajánlás 1-47. pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 211 igen szavazattal, 127 nem ellenében, 4 tartózkodással a módosító javaslatokat elfogadta.

 

(15.20)

Most a törvényjavaslat egészéről határozunk. Arra figyelemmel, hogy az előterjesztésben és az egységes javaslatban egyaránt találhatók olyan rendelkezések, amelyeknek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának "igen" szavazata szükséges, a zárószavazás is két részben történik. Az egységes javaslat 72. §-a, illetőleg 100. §-a elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának "igen" szavazata szükséges. Erre figyelemmel most az egységes javaslat kétharmados szavazatot igénylő részéről szavazunk.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló egységes javaslat 72. és 100. §-ait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 267 igen szavazattal, 49 nem ellenében, 12 tartózkodás mellett az egységes javaslat kétharmados szavazatot igénylő részeit elfogadta. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Most a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részéről szavazunk. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló egységes javaslat imént módosított szövegének egyszerű többséget igénylő részét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 205 igen szavazattal, 145 nem ellenében, tartózkodás nélkül az imént módosított egységes javaslatot elfogadta. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke a törvény sürgős kihirdetését kezdeményezze. A Házszabály 108. § (2) bekezdése alapján az Országgyűlés elnökét erre az Országgyűlés kéri fel. A felkérésről az Országgyűlés vita nélkül határoz.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés elnöke a törvény sürgős kihirdetését kezdeményezze. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 221 igen szavazattal, 109 nem ellenében, 20 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik személyi javaslatok megtárgyalása.

A Házszabály 19. § (2) bekezdés g) pontjának megfelelően személyi javaslatot terjesztettem elő H/665. számon. Ebben dr. Szakács Imre megüresedett alelnöki helyére dr. Répássy Róbertet, dr. Szakács Imre tagsági helyére dr. Mátrai Mártát jelölöm az alkotmányügyi bizottság tagjává; továbbá az ifjúsági és sportbizottságba Deutsch Tamás helyett Tóth Andrást, a külügyi bizottságba dr. Gyuga Pál helyett Simicskó Istvánt, a mezőgazdasági bizottságba Szabó Lukács helyett Kapronczi Mihályt, a területfejlesztési bizottságba pedig Cseh Sándort és Lasztovicza Jenőt javaslom megválasztani. Bejelentem, hogy a területfejlesztési bizottság létszáma ezzel 21-ről 23 főre emelkedik.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a személyi javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 338 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett a személyi javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a rádió- és televízió-testületek tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 13/1996.(III.1.) számú országgyűlési határozat módosításáról és kiegészítéséről szóló H/659. számú országgyűlési határozati javaslat, illetőleg a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság tulajdonosi tanácsadó testülete tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 76/1997.(VII.18.) számú országgyűlési határozat módosításáról és kiegészítéséről szóló H/660. számú országgyűlési határozati javaslat határozathozatala. A két előterjesztést - házbizottsági konszenzus hiányában - elnöki jogkörömben terjesztettem az Országgyűlés elé. A javaslatokat a képviselők a hétvégi futárpostában az önéletrajzokkal együtt kézhez kapták.

A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 55. § (2) bekezdése szerint a közalapítványok kuratóriumai elnökségének tagjait az Országgyűlés választja. A választások után - az új Országgyűlés megalakulásával megváltozott erőviszonyokra figyelemmel - szükségessé vált az egyes médiakuratóriumok tagjainak megválasztásáról szóló országgyűlési határozati javaslatok módosítása és kiegészítése.

A médiatörvény 55. § (9) bekezdése értelmében, ha az elnökség megbízatásának ideje alatt a kormánypárti és az ellenzéki képviselőcsoportok tekintetében változás következik be, ez az elnökség tagjainak megbízatását nem érinti, de az egyenlő arány fenntartása érdekében - új jelölés alapján - új tagot vagy tagokat kell választani az elnökség megbízatásának hátra lévő idejére. Időközben szükségessé vált a lemondások miatt megüresedett helyek betöltése is.

A kulturális bizottságban vita alakult ki arról, hogy mely képviselőcsoportok állíthatnak jelölteket, ezért a kulturális bizottság felkérte az alkotmányügyi bizottságot, hogy foglaljon állást ebben a kérdésben. Az alkotmányügyi bizottság 1998. október 21-ei ülésén a megkeresésben felvetetteket megvitatta, és úgy foglalt állást, hogy a hatályos törvények alapján a parlamenti képviselőcsoporttal nem rendelkező pártok nem sorolhatók be a kormánypárti frakciók körébe. (Moraj az ellenzéki pártok soraiban.)

(15.30)

Az alkotmányügyi bizottság döntéséből következően határozatijavaslat-tervezetet terjesztettem elő a házbizottság ülésén. A házbizottságban nem alakult ki konszenzus ebben a kérdésben, ezért elnöki jogkörömben terjesztem elő az Országgyűlésnek a két országgyűlési határozati javaslatot.

A médiatörvény rendelkezéseinek megfelelően a jelöltekről az Országgyűlés külön-külön határoz, és elfogadásukhoz a megválasztott országgyűlési képviselők több mint felének, azaz 194 képviselőnek az "igen" szavazata szükséges. Az MTI tulajdonosi tanácsadó testülete tisztségviselőinek és tagjainak megválasztására lényegében ugyanezek a szabályok irányadók.

Két név jelent meg a monitoron, Kuncze Gábor frakcióvezető és Lendvai Ildikó képviselő asszony neve. Elsőként Kuncze Gábornak adom meg a szót, az ő neve jelent meg elsőként.

Felszólalások:  <<  37  >>    Ülésnap adatai