A felszólalás szövege:
MÁRTON ATTILA, a honvédelmi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A honvédelmi bizottság 1998. szeptember 9-én megtartott ülésén tárgyalta a zárszámadásról szóló törvényjavaslatot és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentést. Az ülésen részt vettek a Pénzügyminisztérium, az Állami Számvevőszék és a Honvédelmi Minisztérium szakértői is, ahol is a tárgyalás közben igazi jelentősebb vita az előterjesztéssel kapcsolatosan nem alakult ki. A felvetődött kérdésekre a jelen lévő szakértők szóbeli kiegészítéseket, illetve válaszokat adtak.
Összességében a bizottság megállapította, hogy a Magyar Honvédség a rendelkezésére álló pénzeszközökkel megfelelően gazdálkodott, bár az elszámolás rendjére egyes helyeken majd a későbbiekben nagyobb figyelmet kell fordítani; ezekre a bizonyos helyekre az ÁSZ-jelentés is kitér.
A bizottság a törvényjavaslatot és a zárszámadást 11 igen és 9 tartózkodás mellett általános vitára javasolta. (Taps.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A vitát hallgatva, megmondom őszintén, nekem van egy olyan benyomásom, hogy tulajdonképpen az ellenzék teljes mértékben egyetért ezzel a törvényjavaslattal, csak igazából nem merik bevallani. Ugyanis elhangzott az előbb és már jó néhányszor, különösen Béki Gabriella képviselő asszony volt az, aki azt mondta, hogy ők már 1990-1994 között több ötlettel is előálltak, hogy hogyan lehetne ezt a kérdést valamilyen módon megoldani. Egész egyszerűen valahogy nekem most úgy tűnik, hogy igazából a kormány megtalálta azt a megoldást, amilyen módon ezt a kérdést kezelni lehetne, csak hát ellenzéki pozícióból mégiscsak kritikával kell élni.
Néhány észrevételt tennék. Bauer Tamás emlegette és többször elhangzott, hogy kényszer - nevezzük úgy, hogy szülői ösztönzés. Tulajdonképpen a szülőket ösztönözzük arra, hogy a gyermekeiket járassák iskolába, és nem az a cél, hogy az az iskoláztatási támogatás, amit megkapnak, más célra kerüljön felhasználásra, mint ahogy ez már itt többször is elhangzott.
Nem igazán tudok egyetérteni Göndör István képviselőtársammal abban, hogy a szegények még szegényebbek lesznek - bár ő most nincs itt, de biztosan el tudná mondani, hogy ezt ő hogyan is érti -, hiszen pontosan az a lényege ennek a javaslatnak, hogy pontosan azoknak juttassunk - nem közvetlenül a családoknak, hanem valamilyen módon a gyerekeknek -, akik szegények, és mindemellett még más egyéb okok miatt a gyermekeiket nem járatják iskolába.
Összefoglalva: nekem továbbra is az a véleményem, hogy az ellenzéki képviselők is lelkük mélyén tulajdonképpen egyetértenek azzal, hogy erre a kérdésre valamilyen megoldást kell találni, és meggyőződésem, hogy ők is ráéreztek arra, hogy ez most a megoldás irányába mutató folyamat, csak ezt igazából nem akarják elismerni.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt héten, az elmúlt hét végén megbizonyosodhattam arról, hogy nagyon sokan vannak az országban, akiket érdekel mindaz, ami itt, a parlamentben zajlik, sőt még a részletek is. Ezzel kapcsolatosan szeretném államtitkár urat kérdezni.
A közelmúltban egy szavazás kapcsán és a szavazás után a médiákban többször felmerült Eörsi Mátyás képviselőtársunk neve, illetve az ő ügyvédi irodájával kapcsolatos dolgok. Több lakossági fórumon is föltették nekem azt a kérdést, hogy mondjak már el néhány részletet erről az ügyről, igazak-e azok a hírek, amelyek a sajtóban megjelentek, hogy Eörsi Mátyás "Eörsi és Társai Ügyvédi Iroda" címen több esetben is szerződéses kapcsolatban állt az ÁPV Rt.-vel, és állítólag - legalábbis a sajtóban leírtak, illetve elhangzottak így szólnak - a szerződések 33 ezer forintos óradíjat állapítottak meg, ami már csak azért is furcsa, mert legalábbis azon a vidéken, ahonnan én származom, az ország keleti részéből, ez több esetben egyhavi bérnek megfelelő, és az átlagos ügyvédi díjak is körülbelül ennek a harmadát tehetik ki, és egy jól menő ügyvédi irodáról van ebben az esetben szó. A kérdés hozzám az volt, hogy valóban igazak-e ezek a számok, illetve valóban léteznek-e ezek a szerződések.
Tisztelt Államtitkár Úr! Most kérdezem öntől, igazak-e, léteznek-e ezek a szerződések. Ha igen, élnek-e még, és valóban ilyen összegekről szólnak-e, és ilyen összegek szerepelnek-e benne szerződési díjként, illetve óradíjként? Bár az összeférhetetlenségi törvény tudtommal az ilyen kapcsolatokra nem tér ki, de etikusnak tartja-e, hogy egy országgyűlési képviselő - aki ráadásul, úgy tudom, abban az időszakban, a ciklus végén külügyi államtitkár is volt egyben - magáncége szerződéses jogviszonyban áll az ÁPV Rt.-vel vagy más állami vállalattal.
Köszönöm, és várom a válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Államtitkár Úr! Köszönöm válaszát, és megmondom őszintén, hogy megdöbbentenek ezek a számok, de azt hiszem, nemcsak engem, hanem mindazokat, akik nyomon kísérik a Ház munkáját. Ez végül is akkor azt jelenti, hogy havonta körülbelül több mint egymillió forintot vett fel ez a bizonyos ügyvédi iroda. Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy vajon milyen munkát végzett ezért a havi több mint egymillió forintos díjazásért. Valószínűleg nem lenne véletlen az sem - ha megtudhatnánk, ha ez lehetséges -, hogy ki a társa Eörsi képviselő úrnak ebben az ügyvédi irodában.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
MÁRTON ATTILA, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A honvédelmi bizottság február 3-ai ülésén tárgyalta a Magyar Köztársaság és a NATO közötti 1999. évi egyéni partnerségi program tervezetének jóváhagyásáról szóló H/621. számú határozati javaslatot. A bizottság a határozati javaslat mellékleteként megkapta a program részletes tervezetét feladatokra, programokra lebontva, részletes költségtervezéssel együtt.
A megkapott anyagokból megállapítható, hogy azon partnerségi programok száma, amelyeken részt kívánunk venni 1999-ben, 15-ről 18-ra emelkedik, de a programok jellege bizonyos mértékben az előző évekhez képest megváltozik. A programokban való részvétel hazánk számára hasznos és eredményes volt eddig is, eredményesen szolgálta a NATO-csatlakozási, -felkészülési munkát. Az elkövetkezendőkben a tapasztalatok átadását, az együttműködés megfelelő szintű fenntartását célozza a partnerségi programban való részvétel. Az ez évi programban jellemző a kis létszámú törzsvezetési gyakorlatokon való részvétel, egy-egy mozzanaton csak kisebb csapatokkal, máshol néhány megfigyelővel kívánunk majd részt venni.
(17.30)
A határozati javaslat bizottsági tárgyalása során egyöntetű megállapítást nyert, hogy egy részletesen kidolgozott, alaposan előkészített programot ismerhettünk meg, ezért a bizottság a határozati javaslatot általános vitára alkalmasnak találta, és elfogadásra is javasolja a tisztelt Ház részére.
Még egy dolog van, amiről mindenképpen szólnom kell. Ellenzéki képviselőtársaim felvetették, hogy a program benyújtása mintegy két és fél hónappal később történt meg. Erre a bizottsági ülésen a Honvédelmi Minisztérium jelen lévő képviselője reagált, és bizonyos hivatkozás a benyújtott anyagban is található, ugyanis a NATO részéről is később érkezett meg a részletes partnerségi program tervezete. Így az előzetesen elkészített anyagot ilyen módon módosítani kellett, ezért került ez most benyújtásra a tisztelt Ház elé. Azonban ha visszanézünk az elmúlt évekre, nem volt ez másképp 1997-ben és '98-ban sem, hiszen 1998-ban február 10-én, '97-ben pedig február 20-án szavazott a békepartnerségi programban való részvételről a tisztelt Ház.
Tehát még egyszer: a bizottság megtárgyalta, általános vitára alkalmasnak tartotta és javasolja a tisztelt Háznak elfogadásra.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Ahogy az a H/812-es országgyűlési határozat címében is szerepel, itt nem a NATO- és a békepartnerségi programban végzett csapatmozgásokat, hanem a bilaterális egyezményeken alapuló gyakorlatokat találhatjuk a határozati javaslat dokumentumaiban.
Az anyag összeállításakor, ahogy azt a tájékoztatásban is a honvédelmi és a külügyi bizottság ülésén hallottuk, a honvédelmi tárca számára az a három pilléren álló szempontrendszer volt az irányelv, melyet az előző ciklus honvédelmi bizottsága, valamint az Országgyűlés is konszenzussal elfogadott irányelvként, miszerint csak abban az esetben minősül fegyveres erő általi és előzetes hozzájárulást igénylő határátlépésnek, ha az adott konkrét esetben a következő három feltétel együttesen megvalósul. Vagyis, ha a tevékenység az alaprendeltetéséből fakadó feladatok begyakorlására irányul, szervezeti keretekben, katonai vezetés alatt valósul meg és a feladatokra vonatkozó szabályzatok előírásának betartásával történik.
Ez tehát az a hármas szempontrendszer, amely mint rendező elv működött az anyag összeállításánál, már ami a csapatmozgások kategóriabesorolását illeti.
(19.10)
Azok az országhatár átlépésével járó katonai mozgások, amelyek nem a fenti kategóriahármasba tartoznak - ilyenek például a látogatások, bemutatók, repülőnapon történő részvételek -, bár katonai szervezeti keretek között, katonai vezetés alatt valósulnak meg, nem hozhatók közvetlen kapcsolatba az alapfeladatokra való felkészítéssel, illetve azok begyakorlásával. Az ilyen tevékenységekre, feladatokra nem a kiképzési szabályzatok előírásai, hanem más előírások és szabályok vonatkoznak. Tehát a fenti elvek alapján kerültek csoportosításra a határozati javaslatban foglalt csapatmozgások.
Az első részben - már ami az I. fejezetet illeti - a parlamenti hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról kaphatunk átfogó képet, valamint a hazai gyakorló- és lőterek külföldiek által történő tervezett igénybevételeit találhatjuk meg. Ez található a II. fejezetben.
A második részben az előzetes parlamenti jóváhagyást nem igénylő csapatmozgások találhatók tájékoztató céllal, mint ahogy ez az anyagból is kiderül.
A kezünkben lévő határozati javaslatról elmondható, hogy a csapatmozgások felsorolásán, rövid leírásán túl költségtervezést és bevételi tervet is tartalmaz, amely egyértelműen utal arra, hogy a javaslat szakmailag jól előkészített, részletesen kimunkált. Az anyag részletes áttanulmányozása után látható, hogy a csapatmozgások tervezésénél egyfajta szimmetria, egyensúlyra törekvés is érvényesült.
Úgy gondolom, összességében elmondható, hogy a gyakorlatokon való részvétel a csapatok kiképzési színvonalát emeli, a lő- és gyakorlóterek átengedése pedig bevételt jelent a Magyar Honvédség, illetve a területileg illetékes önkormányzatok részére.
Közös érdekünk a Magyar Honvédség alkalmazhatóságának magas szinten tartása és az anyagi-technikai lehetőségekhez mérten továbbfejlesztése. A most tárgyalt határozati javaslatban szereplő két- és többoldalú kapcsolatokon alapuló gyakorlatok többek között ezeket a célokat is szolgálják. A külföldi fegyveres erők magyarországi tartózkodásának speciális, újszerű formája a hazai gyakorló- és lőterek térítés ellenében történő igénybevétele. 1997-ben szlovén, olasz és holland, 1998-ban olasz fegyveres erők ilyen jellegű gyakorlatára került sor.
1999-re a határozati javaslat elkészítéséig a tájékoztatás szerint az olasz és a szlovén féltől érkezett igénybevételi szándék hazai lőterekre. A közös kiképzések, gyakorlatok és rakéta-éleslövészetek, valamint a látogatások költségei 317 millió forint összegben a tájékoztatás szerint a tárca költségvetésében szerepelnek, így a csapatmozgások jóváhagyása többletköltséggel nem jár. Összességében megállapítható, hogy a beterjesztett határozati javaslatban foglalt gyakorlatokon, rendezvényeken való részvétel hozzájárul az érintett egységek kiképzési színvonalának emeléséhez, elősegíti a tapasztalatcserét, és mindezeken felül bevételt jelent a honvédelmi tárca, valamint az érintett önkormányzatok számára is.
Az elmondottak alapján a határozati javaslatot a két módosító indítvánnyal együtt jónak tartjuk, és a tisztelt Ház részére elfogadásra javasoljuk a Fidesz-frakció nevében is. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Az elkövetkezendő néhány percben egy rövid áttekintést és összefoglalást szeretnék adni, és ennek segítségével szeretnék rávilágítani arra, hogy a mai politikai vitanap kezdeményezésével az előterjesztők az elvek szintjén részben nyitott kapukat döngetnek, ugyanakkor szeretném nyilvánvalóvá tenni, hogy mennyire nem időszerű a kezdeményezők szándéka a sorkötelezettség eltörlésére vonatkozóan.
Ma már a világ különböző országaiban, a békében létező haderők döntő többségükben a katonai szolgálatot önként vállalókból és a sorkötelezettségi törvény alapján behívott személyekből állnak. Ezeket a haderőket nevezzük vegyes hadkiegészítésű haderőknek, eltérően azoktól, amelyek csak önkéntes katonákból állnak, ez az önkéntes haderő.
Az utóbbi évtizedekben világszerte megnövekedtek a korábbi arányok megváltoztatására vonatkozó felvetések, melyek szinte kivétel nélkül az önkéntesek arányát kívánják növelni, sőt nem kevés az olyan javaslat, amely a sorkötelezettség és a hadkötelezettség teljes megszüntetését veti fel.
Ma már többször elhangzott, hogy a világ haderővel rendelkező 162 országa közül jelenleg 66 országban van önkéntes haderő, Európában így többek Nagy-Britannia, Írország, Belgium és Hollandia rendelkezik önkéntes haderővel. Az önkéntes haderők nagysága, összetétele, aránya a lakosság számához - a GDP-ből való részesedés szempontjából - jelentős mértékben eltér egymástól.
Az Egyesült Államokban az önkéntes hadseregre való áttéréskor a személyi állomány fenntartási költségei nem növekedtek, és ez egy fontos dolog, mert változtattak a hadsereg szerkezetén, méretein és a technikai eszközök mennyiségén. Ugyanakkor bizonyos osztrák vélemények szerint a hivatásos hadsereg személyi költségei öt-hatszorosan meghaladnák a sorozáson alapulóét. Úgy gondolom, hogy ez - bár konkrét számításokat a kormány részéről nem hallottunk - talán valamelyest irány és támpont lehet Mécs Imre képviselő úr részére, aki a költségek részletes kimutatását hiányolta; több nemzetközi statisztikai felmérés is készült ebben a tárgykörben.
Nos, vizsgáljuk meg két hozzánk látszólag hasonló nagyságú és adottságú ország helyzetét; konkrétan Belgiumra és Hollandiára gondolok.
Belgiumban a kormány 1992-ben hozott döntése alapján 1998. január 1-jétől tértek át teljes egészében az önkéntes haderőre. Ennek keretében a haderő létszámát az 1992. évi 87 ezerről 1998-ra 40 ezer főre csökkentették, az alapvető haditechnikai eszközök 50 százalékos csökkentésével, a haderő évi költségvetésének változatlanul hagyása mellett. A sorállomány arányát - és itt érdemes figyelni, hogy milyen hosszan tartó a folyamat - 1980-tól folyamatosan csökkentették 1998-ig, úgy, hogy 1992-ben a sorállomány aránya 51 százalék, 1993-ban pedig 46 százalékos volt.
Egy másik ország: Hollandia. A holland parlament 1992 elején hozott döntést az önkéntes haderőre való áttérésre, melynek határideje 1998. január 1-je volt. Ezzel összhangban a korábbi 140 ezer fős haderőt 61 ezerre csökkentették, de háború esetére továbbra is fenntartják a sor- és hadkötelezettséget, így a haderő hadi létszáma a békelétszám kétszerese lehet.
Kezemben van egy olyan táblázat, melynek adatai 1997-es keltezésűek, és több hazai sajtótermékben is napvilágot látott. Ez a NATO-tagországok hadsereglétszámát, védelmi kiadásait és ennek a GDP százalékában kimutatott értékét mutatja. A katonai kiadások GDP-ből való részesedése az önkéntes haderővel rendelkező országokban másfél- és kétszeresét teszi ki, mint a sorkötelezettséget fenntartó országokban. Igencsak érdekesek ezek a számok, és úgy gondolom, hogy talán itt lehet egy kicsit választ adni, illetve vitatkozni Juhász Ferenc képviselőtársammal, aki azt mondta, hogy jóval olcsóbb egy professzionális hadsereg fenntartása.
A 16 NATO-tagállam számai - összehasonlítva a sorállománnyal is rendelkező, illetve az önkéntes hadsereg arányait, illetve költségvetési számait - nem egészen ezt mutatják. Lehet, hogy a hadseregre költött pénz felhasználása hatékonyabb, ezt - úgy gondolom - nem nagyon lehet vitatni, összegszerűen azonban biztos, hogy lényegesen magasabb a költségráfordítás egy professzionális hadseregre.
Hazánkban az eddig tett intézkedések eredményeként kombinált haderőrendszer - tehát a hadkötelezettségre és az önkéntességre egyaránt épülő - jött létre, amely a teljes egészében az önkéntes haderőre való áttérésig fenn kell hogy maradjon, azzal, hogy az önkéntesek aránya - ahogy már a kormánypárti felszólalók véleményében is hallottuk - folyamatosan kell hogy növekedjen, a hadkötelesek és sorköteleseké pedig ugyanilyen arányban csökken. Ez a hadkiegészítési rendszer lehetővé teszi a nagy értékű, egyre korszerűbbé váló haditechnikai eszközök mesteri kezelését, alkalmazását és ezen eszközök gondos megóvását, hosszabb időn át történő rendszerben tartását.
Az eddig elmondottak ismeretében milyen válasz adható a politikai vitanap kezdeményezői részére? Részben az, ahogy már említettem, hogy szándékukkal nyitott kapukat döngetnek, mivel a polgári kormány tervei és hosszú távú szándékai között is szerepel egy önkéntes hadkiegészítési rendszeren alapuló professzionális hadsereg megteremtése. Azonban úgy vélem, nem szabad a Magyar Honvédséget újból ellehetetleníteni, védelmi képességét, erkölcsi tartását gyengíteni. A kötelező sorkatonai szolgálat idő előtti meggondolatlan, előkészítetlen megszüntetése pedig ilyen következményekkel járna. Mindezeken túlmenően pedig, ahogy az összehasonlításokból is kitűnik, elviselhetetlen anyagi terheket róna igen rövid idő alatt az országra.
Mikor mondhatnánk azt, hogy ez a mai téma aktuális és beszélnünk kell róla? Akkor, ha az elmúlt években nemcsak a fűnyíróelv érvényesül, a létszámcsökkentés eredményeként felszabaduló források továbbra is a honvédség rendelkezésére álltak volna, ha a belső strukturális átalakítások megtörténnek, ha a NATO-csatlakozás felkészüléseként többek között egy egészséges rendfokozat-, beosztás-, feladatkör-átszervezés, -átalakítás is lezajlik. Talán felesleges itt emlékeztetnem arra az aránytalanságra, ami a Magyar Honvédségben jelen pillanatban megvan, és ami sajnos nehezen értelmezhető több NATO-szakértő, illetve vezető beosztású katonatiszt számára is; akik itt jártak Magyarországon, szinte mindannyian hangot adtak ennek a véleményüknek, hogy nagyon-nagyon sok a tisztek száma, és olyan beosztásokban is komoly, magas rendfokozattal rendelkező tisztek vannak a Magyar Honvédségben, amelyeket a NATO körébe tartozó egységeknél sok esetben tiszthelyettesek látnak el. (Mádai Péter közbeszólása.) Épp erre gondoltam. Sajnos, ez az átszervezés nem történt meg.
Mikor válik aktuálissá a kérdés tehát, és mit kell addig tenni? Feladat van bőven, ezek közül csak néhányat szeretnék kiemelni. Többek között: a hadsereg erkölcsi elismerésének javítása, a hivatásos és szerződéses állomány szociális helyzetének javítása, például a szerződéses állomány részére megfelelő körletek kialakítása. A közelmúltban alkalmam és módom volt látogatást tenni az egyik dandárnál, és meggyőződhettem arról, hogy sajnos a szerződéses állomány elhelyezése nem a legjobb körülmények között történik, és a dandárparancsnok úr a vele történt beszélgetésem során is elmondta, hogy milyen konkrét feladatok lennének, amelyek természetesen anyagi ráfordítást igényelnének. Még egy dolog, ami szintén ehhez kapcsolódik: anyagilag is vonzóvá kell tenni a katonai pályát. Ezek nélkül biztos, hogy nem fog menni a professzionális hadsereg kialakítása.
Még egy dolog, amiről sajnálatos módon ma már nagyon sok szó esett a Házban és valószínű még fog is esni, ez pedig a határainkhoz közel lévő politikai és katonai helyzet, ami folyamatosan feszültséget jelent számunkra. Ez egy helyzet, de valahogy nekünk is részt kell tudni venni ennek a helyzetnek a megoldásában, leginkább diplomáciai eszközökkel.
A végső cél tehát egy kötelező sorkatonai szolgálat nélküli professzionális hadsereg, de ez majd egy hosszú folyamat vége lesz. A feltételeket folyamatosan kell kialakítani, a végleges és teljes lehetősége akkor lesz meg, ha az ország anyagi teherviselő-képessége is lehetővé teszi mindezt.
Úgy gondolom, hogy ez a politikai vitanap mégis jó és hasznos volt abból a szempontból, hogy az ország közvéleményének figyelmét rá tudtuk irányítani erre a kérdésre, ismét nyilvánosan tudtunk foglalkozni a Magyar Honvédséget érintő kérdésekkel, és mindazokon túlmenően, hogy úgy gondolom, az indítványtevőknek elég jól megfogható médiaszempontjai és céljai is voltak azzal, hogy ezt a politikai vitanapot kezdeményezzék, őszintén remélem, hogy mindaz, ami ma itt elhangzott a Házban, hosszú távon hasznos lesz a hadsereg és a professzionális hadseregre történő felkészülés ügyének.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
(13.50)
MÁRTON ATTILA, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Az előttünk fekvő H/1034. számú határozati javaslatot a honvédelmi bizottság a ma délután 16 órától tartott rendkívüli ülésén megtárgyalta. Több szempontot mérlegelve, a március 12-e óta tartó teljes jogú NATO-tagságunkat is mint szempontot figyelembe véve hozta meg döntését. Elhangzott, hogy a határozati javaslat elfogadása konfliktushelyzetben hazánk biztonságának növelése irányába mutat. Így lehet ugyanis érvényesíteni a Washingtoni Szerződés 5. cikkelyéből fakadó teljes körű szövetségi biztonsági garanciát. Így a bizottság a határozati javaslatot egyhangú szavazással támogatta, és a tisztelt Ház részére elfogadásra javasolja.
Köszönöm. (Taps.)
MÁRTON ATTILA, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság az április 6-ai ülésén tárgyalta az előttünk fekvő T/999. számú, a távközlésről szóló 1992. évi LXXII. törvény módosítását, annak általános vitára való alkalmasságát.
Röviden összefoglalva elmondható, hogy a bizottsági tárgyalás során nem alakult ki éles vita a törvénymódosítást illetően, de mind kormánypárti, mind ellenzéki képviselők oldaláról hangzottak el észrevételek, pontosítást igénylő felvetések.
A bizottságban megállapítást nyert, hogy a mostani módosítás tulajdonképpen két célt szolgál. Egyrészt azt, hogy a távbeszélő- és távközlési piacra könnyebb legyen a belépés az új szolgáltatóknak, másrészt azt, hogy elő lehessen készíteni a piac teljes liberalizációját. Ezen a területen talán a leglényegesebb a kábeltelevízió-hálózatok létesítésének a távbeszélő-szolgáltatók számára való korlátozása.
A törvénymódosítás bizottsági tárgyalásán több kérdés is felmerült. Elhangzott például, hogy a törvényhez kapcsolódóan szükséges lenne a távközlési tarifák újraszabályozása, figyelembe véve a liberalizált piacra való törekvéseket. A bizottságban a legtöbb polémia a monopólium lehetőségének kizárására és ezzel összefüggésben a kábeltelevíziós hálózatok kiépítése és üzemeltetése körül zajlott. Mindez talán nem véletlenül, hiszen a technikai színvonal fejlődésével a kiépített kábelhálózatok egy minőségileg új, nagy távlatokat nyitó szolgáltatási formát tesznek lehetővé.
Több képviselőtársam is észrevételezte, hogy a módosítás 11. § (2) bekezdése talán túl szigorú monopóliumellenes rendelkezésnek tűnik, és hogy szükséges-e ilyen korlátozást már most életbe léptetni, vagy elég lenne csak a piac teljes megnyitásakor. Az előterjesztő képviselőjének válaszában elhangzott, hogy ez a szabályozási forma közelít az Európai Unióban jelenleg is meglévő szabályozáshoz, így kívánja védeni a viszonylag szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező kábeltársaságok beruházásait, kizárva a keresztfinanszírozás lehetőségét.
A bizottsági ülésen több, a törvénymódosításban található fogalmi módosításra, pontosításra is rákérdeztek képviselőtársaim; az itt kapott válaszok mindenki számára elfogadhatók voltak.
Meg kell említenem, hogy a bizottság ülésén részt vett a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke, aki elmondta, hogy az előttünk fekvő törvénymódosítás szakmai része a 10. §-sal bezárólag az ő véleményeiket, észrevételeiket is tartalmazza, és a beterjesztett módosítást korrektnek, pragmatikusnak tartják.
Az előterjesztő képviselője a törvénymódosítás kapcsán a bizottságban elmondta, hogy elkezdődött az új, egységes hírközlési törvény kidolgozása. Ez az új törvény már a teljesen liberalizált piac törvénye lesz mind a távbeszélő- és egyéb távközlési szolgáltatások területén, mind a kábeltelevízió-szolgáltatásban.
Az elhangzottakra figyelemmel a gazdasági bizottság a T/999. számú törvényjavaslatot három tartózkodással általános vitára alkalmasnak tartotta, és a tisztelt Ház részére elfogadásra és megtárgyalásra ajánlja. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a távközlési törvény módosításáról szóló T/999. számú törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, több szempontból is igen fontos és már az elmúlt időben is nagy vitákat kiváltó törvényjavaslat.
Melyik volt igazából ennek a törvényjavaslatnak az a része, amelyről mondhatom azt, hogy vitákat és indulatokat gerjesztett az elmúlt időben? Van egy kitétel, illetve egy 11. § a módosításban, amely tulajdonképpen a távközlési szolgáltatásokkal és a kábeltelevíziós szolgáltatásokkal foglalkozik. Ezzel kapcsolatosan több módosító indítvány is érkezett az eredeti törvényszöveghez, amelyet nagyon sok kritika és bírálat ért. Az informatikai és infrastruktúra-fejlesztési albizottság külön ülésen foglalkozott a kábeltelevíziózással, illetve a módosító indítványnak ezzel a pontjával. Hosszas egyeztetések következtek az albizottság ülését követően, de végül is igazából nem tudtunk olyan megállapodásra jutni az ellenzékkel, amely az ő részükre is elfogadható lett volna.
Így aztán a mai nap folyamán egy kapcsolódó módosító indítványt terjesztettem be Latorcai János képviselőtársammal együtt, és az ebben lévő részletekre szeretném felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét. Miről is szól ez a módosító javaslat, és mi van a különböző pontok mögött? A módosító javaslat a már említett 11. § (2) bekezdéséhez kapcsolódik, és több bekezdésben is található. Az (1) bekezdés tulajdonképpen arról szól, hogy a jelenlegi távközlési szervezeteknek és vállalkozásoknak hogyan és milyen módon lehet működtetni kábeltelevíziós hálózatokat, illetve hogyan lehet ezeket az elkövetkezendő időkben továbbfejleszteni, amennyiben ők erre igényt tartanak.
(16.00)
A b) pontban a műsorelosztáshoz kapcsolódó, a köznyelvben csak médiatörvénynek nevezett 1996. évi I. törvény 115. §-ával kívánok foglalkozni, amely szintén nagy vitákat váltott ki az egyeztetés kapcsán. Miért volt ez? Azért, mert a médiatörvényben van egy úgynevezett egyhatodos korlátozás, amely arról szól, hogy kábeltelevíziós hálózatokkal az ország lakosságának egyhatodát lehet egy adott szolgáltatónak ellátni.
Miért váltott ki ez nagy vitákat? Többször felmerült a kérdés, hogy vannak olyan kábeltelevíziós szolgáltatók, akár koncessziós társaságok, akár nem távközléssel foglalkozó, kifejezetten csak kábeltévés hálózatok, amelyek megpróbálnak monopolhelyzetbe jutni a piacon. Ez a szabályozás kitér ennek a részleteire, hogy hogyan és milyen módon lehetne lehetőséget biztosítani arra, hogy ez a bizonyos egyhatodos, a médiatörvényben jelzett korlátozás betartható legyen.
A Gazdasági Versenyhivatal részéről szintén elhangzottak észrevételek az albizottság ülésén. Többek között arról, hogy a jelenleg meglévő kábeles műsorszolgáltató társaságok, cégek, magánszemélyek nem igazán követhetőek nyomon, illetve ha bármilyen bejelentés érkezik, azoknak a kivizsgálása a jelenlegi szabályozások között nem minden esetben végezhető el teljesen korrekten, hiszen ha valaki - most abszolút rossz szándékot feltételezve - csak üzérkedni szeretne, akkor alakít egy társaságot, nyújt valamilyen szolgáltatást, majd amikor panasz érkezik, akkor teljes egészében megszünteti a céget.
Erre vonatkozik tulajdonképpen a módosító javaslat c) pontja, amely arról szól, hogy a törvény hatálybalépését követő 6 hónapon belül minden olyan szolgáltatónak, amely kábeles műsorszolgáltatást szeretne nyújtani, valamilyen önálló jogi személyiségű gazdasági társasággá kell átalakulnia, így a társaság egyértelműen nyomon követhető, megfogható és ellenőrizhető.
Mindezek mellett a módosító javaslat d) pontjában gondolunk a kistelepülésekre és a kistelepülésen működő vállalkozókra is, illetve azokra a betéti társaságokra, amelyek, úgy gondolom, nem igazán anyagi érdekből, sokkal inkább a településük szolgáltatási színvonalának emelése érdekében vágtak bele a kábeltelevíziózásba, és próbálnak valamilyen kábeltelevíziós szolgáltatást adni. Ezért számukra lehetőséget szeretnénk biztosítani arra, hogy a kistelepüléseken, a szórványosan lakott régiókban továbbra is fenntarthassák a tevékenységüket, biztosíthassák a kábeltelevíziós szolgáltatást, illetve ellátást.
Nagyon röviden: az a módosító indítvány, amelyet, még egyszer mondom, ma nyújtottunk be Latorcai képviselőtársammal, erről szól.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy tanulmányozzák át ezt a módosító javaslatot, és szavazatukkal a végszavazásnál támogassák ezt.
Még annyit szeretnék elmondani, ahogy ez a kormány-előterjesztésben is elhangzott, hogy a kormány egy átfogó, a kábeltelevíziózást és a távközlést szabályozó törvényt fog előkészíteni. Ez várhatóan ez év őszére készül el, és reményeink és a tervek szerint a kábeltelevíziózás, illetve a távközlés végleges és részletes törvényi szabályozása az elkövetkezendő év őszi ülésszakára várható.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Kapcsolódni szeretnék ahhoz, amit Göndör képviselő úr elmondott. Igen, vannak bizonyos nézeteltérések, illetve szemléletbeli, koncepcionális eltérések az MSZP politikusai és szakértői álláspontjai, illetve a mi álláspontunk között.
Alapvető különbség, úgy gondolom, hogy versenyhelyzetről igazából akkor lehet beszélni, ha már van pálya. Amíg nincs pálya, amíg ez a pálya nem épült ki, addig sajnos nincs versenyhelyzet.
Úgy gondolom, hogy azok a szempontok, amelyeket ők szerettek volna a figyelmünkbe ajánlani és amelyeket ők mindenképpen támogattak a viták és az egyeztetések kapcsán is, igazából akkor lesznek hangsúlyos és mindenképpen figyelembe veendő szempontok, ha a végleges törvényi szabályozás kiépül, hiszen addig lesz idő arra, hogy azok a szolgáltatók, akik piacra szeretnének lépni, illetve erre a piacra be akarnak lépni, valamilyen módon ki tudják majd építeni a hálózataikat. Tehát addig fizikailag kell és szükséges, hogy valamiféle hálózat, valamiféle rendszer kialakuljon, amelyen természetesen azt a sokszínű és sokrétű szolgáltatást lehet majd nyújtani, amiről Göndör képviselőtársam is beszélt.
Azt hiszem, ebben teljes az egyetértés, hiszen ennek pont az lenne a célja, hogy minél sokrétűbb szolgáltatást lehessen biztosítani ezeken a kiépülő, nevezzük így: másodlagos hálózatokon vagy kábelhálózatokon. Tehát ez lenne a lényeg.
(16.10)
A másik, hogy ez a kapcsolódó módosító javaslat, amelyről én most beszéltem, és ma délelőtt beadásra került, pontosan lehetőséget teremt arra, hogy az ellenőrzés biztosított és a keresztfinanszírozás megszüntethető legyen. Javasoljuk, hogy erre külön ezzel foglalkozó társaságokat kelljen alapítani, és ezek jöjjenek létre (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hiszen így tekinthető át a piac.
Köszönöm a figyelmet.
MÁRTON ATTILA, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A gazdasági bizottság az elmúlt heti ülésén megtárgyalta az előttünk fekvő T/1469. számú törvényjavaslatot. Kérem, engedjék meg, hogy a bizottsági vitában - talán nem is annyira vitában, inkább azt lehet mondani, hogy tárgyalásban - elhangzottakból néhány gondolatot kiemeljek.
Először is talán, bevezetésképpen: szinte egyöntetű volt a vélemény a bizottsági tárgyalás során abban, hogy tulajdonképpen ez a törvényjavaslat, amelyik előttünk fekszik, egy tízéves folyamat ma már igazán aktuális mozzanata, pillanata, ha lehet így fogalmazni. Talán már hamarabb is szükség lett volna egy ilyen jellegű törvény megalkotására.
Ez nem véletlenül hangzott el, hiszen Magyarországon ma több mint 750 ezer kis- és közepes vállalkozás működik, amelyek így közel 2 millió állampolgárt érintenek.
(16.20)
Az is elhangzott, hogy ez egyáltalán nem magyar specialitás - mint ahogy az előbb Fónagy államtitkár úr is hangoztatta -, hiszen a fejlett gazdaságú országok feladatuknak tekintik azt, hogy a kis- és közepes vállalkozások törvényi szabályozását megalkossák, legalábbis egy kerettörvény formájában, és így biztosítsanak megfelelő jogi környezetet a kisvállalkozások működésére, illetve támogatására.
Támogatást jelent ez a törvény a vállalkozások számára, ami nem feltétlenül csak pénzbeni támogatást, hanem egyfajta jogszabályi környezetet, jogszabályi biztonságot, keretet is ad a működésükhöz.
Nagyon fontos és lényeges jellemzője, ami elhangzott a bizottsági vitában is, hogy egységes keretbe foglalja a támogatási rendszert, és - amit szintén nagyon fontosnak találok, és majd a költségvetésben fogunk ezzel találkozni - igen komoly anyagi források vannak rendelve a pénzbeni támogatáshoz és a kisvállalkozásokhoz.
A célokat illetően az ellenzéki képviselőtársak is lényegében egyetértettek a törvényjavaslattal, és a gazdasági kamarák jelen lévő képviselője is, aki szintén elmondhatta véleményét a törvény céljait illetően, szinte azt lehet mondani, majdnem teljes egészében egyetértett. Természetesen voltak részletkérdések, amelyekben ez még pontosításra szorul.
Ki kell emelni, hogy a törvényben kifejezetten jónak találtatott az a kormányra rótt rendszeres tájékoztatási kötelezettség, hogy a kisvállalkozások helyzetéről kell hogy számot adjon. Több kérdés is felmerült azonban a törvény kapcsán már a működtetést, a törvényi kereteken túlmenő konkrét megvalósítást illetően. Például az, hogy hogyan lehet majd konkrét tartalommal megtölteni ezt a törvényt, illetve hogy azok a szervezetek, amelyek ma működnek és idáig megalakultak, vajon azokat a feladatokat, amelyek a törvény kapcsán majd rájuk hárulnak, el fogják-e tudni látni.
Egy nagyon fontos kérdés, hogy mindaz a pénzeszköz, ami a kisvállalkozások támogatása kapcsán bekerül, vajon milyen hatékonysággal fog működni, és hogyan lehet ezt ellenőrizni, tehát hogy ezek az összegek, amelyek többmilliárdos nagyságrendet is elérnek, hogyan ellenőrizhetők, illetve ezeknek a pénzeszközöknek a hatékony felhasználása milyen módon valósítható meg.
Összességében: a törvényjavaslatot a bizottság 15 igennel, 7 nemmel és 3 tartózkodással általános vitára alkalmasnak találta, és a Ház részére meghallgatásra ajánlja.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
MÁRTON ATTILA, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak. Az előttünk fekvő T/1446. számú törvényjavaslat látszólag kis módosító javaslatnak tűnik, de valójában mégis nagyon nagy jelentőségű. A gázszolgáltatásról szóló 1994. évi és a bányászatról szóló 1993. évi törvények módosítására azért került sor, mert a gáztörvényben a gázár szabályozásában egy teljesen ésszerűtlen, az Európai Unió jogrendjével nem konform előírás szerepelt. Eszerint a hazai gáz értékelése eltér az import gázár értékelésétől. Ez a jogszabály alulértékelte a hazai földgázt, és ennek megfelelően nem ösztönzött megfelelő gázvagyon-gazdálkodásra.
Az import és a hazai gáz értékének összehasonlításában nem a reális értékviszonyokat vette figyelembe. A törvény módosítását az írja elő, hogy ugyanúgy kell a hazai gázt is értékelni, mint az importot. Ezzel egyidejűleg a bányatörvény módosítása a hazai gáz kitermelőjénél keletkező többletbevétel egy részét a költségvetés javára el kívánja vonni oly módon, hogy a gáz után fizetendő bányajáradékot a korábbi 12 százalékról 18 százalékra emeli majd fel. Ez a törvénymódosítás összhangban van az Európai Unió jogrendjének átvételével, és összhangban van azzal a követelménnyel, hogy a hazai ásványvagyonnal is ésszerűen gazdálkodjunk.
A fentieken túlmenően a törvénymódosítással - és ez a többségi véleményekben is egyértelműen testet öltött - lehetővé válik a kiegyensúlyozottabb gázellátás a hazai kitermelés fokozásával abban az esetben, ha erre rendkívüli helyzetekben - például hideg téli hónapokban - szükség van, illetve az is nagyon fontos tényező -, ami szintén felvetődött a bizottsági vitában is -, hogy ezáltal lehetővé válik majd olyan gázmezők feltárása, amelyeknek a kiaknázása, kitermelése a még érvényben lévő árszabályozás szerint egész egyszerűen gazdaságtalan volt.
A bizottsági vita elég érdekesen alakult. Több kifogás hangzott el a törvény megfogalmazásával kapcsolatosan, pontosítási igények merültek fel. Az ellenzéki oldalról képviselőtársaink igazából nem vagy csak részben vonták kétségbe azokat az elveket, amelyeket az előzőekben említettem, és talán érdemes emlékeztetni előbb Szalay Gábor, majd később Göndör István képviselőtársaim véleményére, akik úgy foglalták össze röviden ezt az egészet, hogy nem igazából magával ezzel a problémával van bajuk, hogy most megtörténik a gázárak, illetve a hazai gázmezőkön kitermelt gáz világpiaci árhoz történő alakítása, sokkal inkább azzal, hogy erre miért éppen most kerül sor.
A vita második része a bizottságban igazából amolyan gazdasági kirakójátékká változott, hiszen nagyon kemény viták és ad hoc számítások történtek, hogy ez milyen hatással lesz a hazai gázszolgáltatásra, hogyan és milyen módon fogja ez érinteni a gázszolgáltatókat, illetve a kitermelőt. El kell mondanom, hogy a bizottsági ülésen véleményüket elmondhatták a hazai gázszolgáltatók, illetve a Mol Rt. képviselői is.
Összességében azt állapíthattuk meg - és ez a többségi véleményekben is tükröződött -, mivel igazából a hazai felhasználásban a magyarországi kitermelés csak mintegy 25 százalékkal esik latba, ez a törvényi módosítás nem lesz döntő hatással és nagy befolyással a hazai gázárakra.
Mindezen szempontokat figyelembe véve a gazdasági bizottság 8 tartózkodással a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A rendelkezésemre álló rövid időben a honvédelemmel kapcsolatos költségvetési számokról szeretnék néhány szót szólni.
Hazánknak a XXI. század küszöbén is szüksége van jól képzett, szervezett, hatékonyan működő, feladatait ellátni tudó, technikailag jól felszerelt, ütőképes hadseregre. Mint tudjuk, az a magyar honvédség, amelyet az előző kormány átadott, sajnos nem mindenben felel meg az előbb elmondottaknak. Az előttünk fekvő költségvetés honvédséggel foglalkozó fejezete komoly lépés a hadseregfejlesztés irányába, és megteremtheti az alapját a később bekövetkező szervezeti átalakításnak, átfogó korszerűsítésnek is.
Néhány konkrétum a tervezetből. A 2000. év honvédelmi költségvetése hűen tükrözi, hogy a kormány eleget tesz a NATO-tagsággal járó elvárásoknak, miszerint folyamatosan és meghatározott mértékben, GDP-arányosan növeli a honvédelemre fordított kiadásokat. Másik nagyon fontos eleme ennek a költségvetésnek, hogy nincs bevételi előirányzat beállítva, a honvédség gazdálkodása és finanszírozása teljes egészében a támogatásokra épül. Ez az első év, amikor az elődök gyakorlatával szakítva a tárca a valóban meglévő és rendelkezésre álló pénzekkel gazdálkodhat.
A jövő évi költségvetésben foglalt számok jelentik azt az alapot, amelyre felépülhet egy átfogó korszerűsítési program, melynek keretében lehetőség nyílik a honvédség járműparkjának cseréjére, ezáltal megvalósulhat az az elmúlt évtizedekben talán soha nem létezett helyzet, hogy a honvédség járműparkja ne csak papíron legyen mutatós, hanem a megfelelő szinten hadra fogható, mozgósítható is legyen. Ez talán az előrelépés egyik legfontosabb állomása, amely ténylegesen is szakít az úgynevezett papírhadsereg gyakorlatával.
Komoly kiadásokkal jár, de talán az egyik legégetőbb feladat védelmi képességünk fenntartása érdekében a MiG-29-es repülőgépek ipari nagyjavításának tervezése, annak költségoldali biztosítása. Mint tudjuk, ezek a gépek ma hazánk legkorszerűbb eszközei közé tartoznak, hadrendben tartásuk még közel egy évtizedig szükséges lesz, így mindenképpen biztosítani kell felújításukat, üzemképességüket.
SZDSZ-es ellenzéki képviselőtársaink visszatérő témája a csak hivatásos és szerződéses állománnyal rendelkező hadsereg kérdése. Kár, hogy kormányzásuk alatt nem tettek hatékonyabb intézkedéseket ennek feltételeinek a megteremtéséért. Így állhatott elő az a helyzet, hogy az elmúlt évek szerződéses katonái néha igen rossz körülmények között voltak elhelyezve, nem tudták őket megfelelő színvonalú felszereléssel ellátni és ellátmányuk sem volt éppen kiemelkedő. Így bizony nehéz vonzóvá tenni a katonai szolgálatot.
A polgári kormány ennek az ellentmondásnak a feloldása érdekében is megtette az első lépést, amikor a költségvetésben a ruházati normákat 8 százalékkal, az étkezési normák összegét 10 százalékkal kívánja emelni. Mindezen túl 200 millió forinttal nő a lakástámogatásokra és építésekre fordítható összeg is.
Általánosságban megállapítható, hogy a 2000. év költségvetési tervezete honvédelmi szempontból lehetővé teszi, hogy a stratégiai átvilágítást követően egy lényegesen kisebb, tartósan finanszírozható, feladatainak végrehajtására alkalmasabb haderőstruktúra kerüljön kialakításra.
Kérem, ezért támogassák ennek a költségvetési tervezetnek az elfogadását. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)
| Ülésnap | Felszólalás | Felszólalás dátuma | Felsz./videó idő | Napirendi pont |
|---|---|---|---|---|
| 103 | 122 | 1999.11.30. | 2:06 | 21-159,419-437,440-456 |
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Megmondom őszintén, hogy annak idején, amikor a gazdasági bizottságban tárgyaltuk az anyag általános vitára való alkalmasságát, akkor is meglepődtem ellenzéki képviselőtársaim érvelésén, de az, ami most elhangzott, az néhány tekintetben egész egyszerűen felháborító.
Úgy gondolom maximálisan vissza kell utasítsam Toller képviselő úrnak azt a kijelentését, miszerint is primitív kisközségi módszer és gondolkodásmód tükröződik ebben a törvényben.
Tisztelt Képvelő Úr! Én két héttel ezelőtt az ön által primitív kisközséginek nevezett polgármesterekkel tartottam egy megbeszélést, amikor is többek között az egyik téma pontosan ez a törvény volt, illetve az, hogy a polgármesterek milyen változást várnak ettől a törvénytől.
Elöljáróban el szeretném mondani, hogy nem az önök által fideszes polgármestereknek nevezett polgármesterek voltak, hanem függetlenek, sőt még az önök, az MSZP színeiben nyerő polgármester is jelen volt. Ők is megállapították, hogy igen, a kistelepülések számára kifejezetten előnyös lesz, ha ez a törvény életbe lép, ugyanis a primitív kisközségi polgármesterek azon gondolkodnak, hogy hogyan tudnak olyan kht.-t szervezni, hogy a feladatokat, a munkákat jobban leosszák, sőt még arra is találnak forrást, hogy mondjuk, egy mikrobusszal a megfelelő helyre odaszállítsák az embereket. Tehát a kisközségi polgármesterek még ilyeneken is törik a fejüket, s nagyon sajnálom, ha ez egy nagyvárosi polgármesternek vagy nem jut eszébe, vagy nem jut el odáig, hogy ezt megvalósítsa valamilyen formában. Erre a kisközségi polgármesterek hajlandóak, s igenis ők azok, akik megfogalmazták azt a kérést és igényt, hogy ők is szeretnének a segélyezés folyamatába valamilyen módon belenyúlni, hiszen ők ismerik az embereket. A településen élőktől ez a kérés és igény fogalmazódik meg, hogy igenis csak azok kaphassanak segélyt, akik valamilyen módon a település életében és javulásában is részt vesznek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), s ne csak üres marokkal álljanak a polgármesteri hivatal előtt.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Én most a tűzoltósággal kapcsolatos témához szeretnék hozzászólni, amit a képviselőtársam az előbb említett. Egyetlenegy visszatekintést engedjen meg.
Ön azt mondta, hogy kevés a pénz. A 15 milliárd forint is kevés lett volna az önkéntes tűzoltóságok helyzetével kapcsolatosan, illetve az MDF-es képviselőtársaink által benyújtott és megszavazott módosító indítvány tulajdonképpen szintén az önkéntes tűzoltóságoktól vesz el pénzt, és ez kerül átcsoportosításra. Nagyon fontos észrevétel ezzel kapcsolatban, amit, úgy gondolom, mindenképpen el kell mondani, hogy az önkéntes tűzoltó-egyesületektől lett ez a pénz elvéve, és a köztestületekhez lett átcsoportosítva, amelyek konkrét feladatot kell hogy ellássanak, és sajnos az elmúlt években - annak ellenére, hogy tudom, az önök részéről is volt ilyen kezdeményezés - az önök kormánya sem támogatta, illetve az önök kormánya igazából nem támogatta ezeknek a köztestületeknek a megfelelő szintű eszközzel való ellátását, illetve költségvetési támogatását.
Az a módosító indítvány, amit az elmúlt héten megszavaztunk, pontosan arról szólt, hogy azt a tátongó szakadékot, amely jelenleg a hivatásos állományúak és a köztestületi önkéntes tűzoltóságok között tátong, próbáljuk valamelyest szűkíteni. Még egy nagyon fontos momentum, amely, úgy gondolom, szintén megléphető lett volna az elmúlt időben - és most ez megtörtént -, az a három tárca által kiadott közös miniszteri rendelet, amely lehetővé tette év közepe óta, június óta, hogy azok a tűzoltó- és mentőeszközök, amelyek adományként érkezhettek volna be eddig az országba, most már beérkeznek. Úgyhogy úgy gondolom, lehet, hogy nem 15 milliárd forint volt - ez sokkal kisebb lépés -, nagyon fontos lépés volt az önkéntes köztestületi tűzoltóságok és az önkormányzatok támogatásának irányába az, hogy ez a módosító javaslat megszavazásra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) került.
Köszönöm szépen.
MÁRTON ATTILA, a gazdasági bizottság előadója. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az Országgyűlés gazdasági bizottsága több alkalommal is napirendjére tűzte az előttünk fekvő törvényjavaslat tárgyalását, és a döntést az általános vitára való alkalmasságról.
Első alkalommal a február 22-i bizottsági ülésen került sor erre, de mivel a törvényjavaslat végleges szövege igen nagy érdeklődésre tart számot mind szakmai körökben, mind a piac szereplői között, és az érintetteket szerették volna véleményüket, észrevételeiket részleteiben is kifejteni, ezért a gazdasági bizottság a javaslat előzetes megtárgyalását kiadta az illetékes informatikai albizottságnak, melyet az albizottság február 24-én napirendjére is tűzött. A továbbiakban az albizottsági ülésen elhangzottakat, valamint a február 28-án megtartott gazdasági bizottsági vitát kívánom összefoglalni, és a többségi véleményt, illetve az ehhez kapcsolódó ajánlást szeretném önökkel ismertetni.
Az albizottság ülésén részt vett a kormány képviselője is, akitől megtudhattuk, hogy a törvény előkészítését széles körű egyeztetés előzte meg. Az ott megfogalmazott szempontokat igyekeztek figyelembe venni a végleges szöveg megalkotásánál, de a terület sokrétűsége miatt figyelemmel kellett lenni a már meglévő törvényi korlátokra is. A benyújtott tervezethez a szakmai szervezetek részéről beérkezett vélemények, észrevételek lényegében három nagy témakör köré csoportosíthatók.
Az egyik a nem kábeles műsortovábbítással kapcsolatos műsorelosztás és vételkörzet problematikája, az ezen a területen fellelhető szabályozatlanságok, illetve a már meglévő szabályozás anomáliái. Ezzel kapcsolatban vetődtek fel kérdések, hogy hogyan lehet értelmezni a médiatörvény előírásait a nem kábeles közvetítésű műsorelosztás esetén, hogyan határozható meg a vételkörzet, az előfizetői létszám úgy, hogy ez a piac szereplőinek ne biztosíthasson jogtalan előnyöket, mások számára pedig ne okozzon hátrányt. Többen felvetették, hogy e tekintetben konkrétabb szabályozásra lenne szükség a törvényjavaslatban, bár itt azért azt is el kell mondani, hogy a szakmai oldal képviselői sem jutottak minden esetben teljesen egységes álláspontra a kérdésben.
A másik problémakör, ami köré az észrevételek csoportosultak, talán a legnehezebben módosítható, illetve változtatható a törvényjavaslatban. A résztvevők közül szinte valamennyien felvetették, hogy a médiatörvényben szereplő vételkörzet-korlátozás nem a mai piaci körülmények között való szabályozás, nem EU-konform megoldás, és gátolja az igazi verseny kialakulását. Többen tettek javaslatot ennek feloldására. Mivel azonban ez a kötöttség nem itt, nem ebben a törvényben, hanem a '96. évi I. törvényben, amelyet a köznyelvben médiatörvénynek hívunk, van rögzítve, és ez a törvény kétharmados, ennek módosítására sajnos ma kevés esély látszik.
A harmadik nagyobb témakör, ahol felvetések, észrevételek jelentek meg, a programcsomagok kialakítása és a programcsomagokhoz, illetve a különböző csatornákhoz kapcsolódó árszabályozás, ármegállapítás, valamint ehhez kapcsolódóan a fogyasztóvédelem kérdése volt.
(10.20)
Hosszú szakmai vita folyt arról, hogy milyen mértékben szabad az árakat szabályozni, hogyan lehet előírni a műsorszolgáltatók részére a programcsomag kialakítását, milyen fogyasztóvédelmi szempontokat kell érvényesíteni, hiszen ez az a terület, ahol nem megfelelő szabályozás esetén lehetősége nyílik a szolgáltatónak az erőfölénnyel visszaélnie; ha az adott szolgáltatási területen monopolhelyzetben van, azt akár ki is használhatja.
Az informatikai albizottsági ülésen elhangzottak összegzésére, megvitatására a gazdasági bizottság tegnapi, február 28-ai ülésén került sor. A bizottság tagjai itt megismerhették a részletes szakmai anyagokat, azok összegzését, a felvetett kérdésekre adott válaszokat, és részletekbe menően megismerhették a kormány képviselőjének álláspontját is az egyes kérdésekben.
Összességében elmondható, hogy megfelelően előkészített módosító javaslatokkal a törvény szövege tovább pontosítható, és az előbb elmondottak ismeretében a gazdasági bizottság az előttünk fekvő T/2030. számú, a műsorelosztás részletes szabályairól szóló törvényjavaslatot 18 igen és 11 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak találta és tárgyalásra javasolja a tisztelt Háznak.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! - akik még ezen az esti órán is velünk tartanak. Néhány gondolatot szeretnék elmondani a műsorelosztás részletes szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitája kapcsán.
Az előttünk fekvő törvényjavaslat megalkotásakor komoly feladatot kellett az alkotóknak megoldaniuk. A '96. évi I. törvény, amit a köznyelvben médiatörvénynek nevezünk, ugyanis úgy rendelkezik, hogy a műsorelosztásra vonatkozó szabályokat külön törvénybe kell foglalni. Ez a törvény - mármint a médiatörvény - még az előző kormányzati ciklus idején került megalkotásra, és az abban rögzített kötelezettségeknek kíván most eleget tenni a műsorelosztásra vonatkozó törvénytervezetével a polgári kormány.
Néhány gondolat a megalkotás miértjéről és körülményeiről. Amikor a törvény előkészítése egy évvel ezelőtt elkezdődött, egyértelművé vált, hogy a médiatörvény nagyon komoly determinációt jelent, és jelentősen korlátozza a jogalkotó mozgási lehetőségét. A médiatörvény sajnálatos módon jelentős mértékben foglalkozik távközlés-szabályozási kérdésekkel is. Ennek következtében nem lehet minden tekintetben újat alkotni a műsorelosztási törvénnyel, és messzemenően figyelembe kell venni azokat a törvényi kitételeket, amelyek a médiatörvényben már rögzítve vannak.
Ugyanakkor viszont a kábeltelevíziós szakma számára fontos kérdés, hogy lesz-e ezen a területen az eddigieknél hatékonyabb, részletesebb szabályozás vagy sem. A médiatörvény megalkotása óta - bár az idő még közelinek tűnik - mind a műsorszolgáltatás, a műsorelosztás és az ezekhez kapcsolódó infrastruktúrák területén is komoly változások történtek, melyeket a jogalkotásnak is követnie kell, illetve meg kell teremtenie a további fejlődés lehetőségét.
(20.30)
Mindezt természetesen úgy, hogy a piacon komoly verseny folyik a területekért, az előfizetőkért, és egyre inkább éleződik a verseny a szolgáltatások terén is. Elmondható, hogy gyakorlatilag szinte évről évre változott az igény a társadalom részéről, hogy mi kerüljön be egy új szabályozásba, egy új törvénybe. Jó példa erre a távközlésről szóló törvény tavalyi módosítása és ennek kapcsán a piac szereplőinek reagálása is.
A törvényalkotás folyamán meg kellett és meg is kell keresni azt az utat, amelyen haladva sikerül olyan szabályozást alkotni, amely előreviszi a műsorelosztás területét, ugyanakkor, miután már folyik az egységes hírközlési törvény előkészítése, a harmonizációt is biztosítani lehet az egységes hírközlési törvény és a műsorelosztási törvény között. Úgy gondolom, hogy ezen a területen, eltérően a többek között a bizottsági munkában is hangoztatott ellenzéki véleményektől, nem kell majd szabályozási anomáliáktól tartani, tehát úgy gondolom, felesleges azokat az aggályokat hangoztatni, amelyek arról szólnak, hogy a műsorelosztásról szóló törvény megalkotása és a leendő egységes hírközlési törvény közötti harmonizáció nem teremthető meg, vagy komoly problémákat jelent majd a két törvény együttes alkalmazása. Úgy gondolom, pont azért, mert az egységes hírközlési törvény megalkotására később kerül sor, a két törvény közötti harmonizáció igenis megteremthető.
Külön szólni kell arról, hogy a kormány már elfogadta és a Magyar Közlöny decemberi számában határozat formájában megjelentek a majdani egységes hírközlési törvény tézisei, tehát mindenkinek lehetősége van tanulmányozni és megismerni. Ebből is látszik, hogy a megjelent tézisek nem mondanak ellent a műsorelosztási törvénytervezetben lévő szabályozási elveknek. A jövőben mindenképpen úgy kell tekintenünk, hogy a kábeltelevíziós törvény hátterében ott van két másik törvény is. Az egyik a médiatörvény, amelyen pillanatnyilag - úgy tűnik legalábbis - nagy valószínűséggel nem tudunk változtatni, bár volna mit, hogy több ponton is EU-konformmá tehessük, és mint meglévőt figyelembe kell vennünk. A másik pedig a majdani egységes hírközlési törvény, amelynek a megalkotása most van folyamatban, és mind a kormánynak, mind az Országgyűlésnek megvan és meglesz a lehetősége arra, hogy a két törvény közötti harmóniát szükség szerinti mértékben megteremtse.
A törvények közötti összhang és a piaci versenylehetőségek fokozása miatt lenne szükség több módosításra is, amely jelen körülmények között nem tűnik kivitelezhetőnek, ez a médiatörvény módosítására vonatkozik, illetve a médiatörvényben rögzített műsorelosztásra, kábeltelevíziózásra vonatkozó fogalmak, passzusok módosítása.
Az egyik ilyen terület, ahogy már említettem, a fogalmi meghatározások, azok pontosítása, mert talán itt a legnagyobb az igény és legkevesebb a lehetőség a változtatásra, mivel ezek döntően kétharmadosak, a médiatörvényben foglaltakat érintenék. Példaként említhető konkrétan a vételkörzet fogalma, illetve az a definíció, ahol a fogalmi meghatározás korlátokat jelöl ki. Elég itt talán a nem vezetékes kábeltelevíziózást - és ezt most idézőjelbe tettem - és ezzel összefüggésben a vételkörzet fogalmát érinteni. Kijelenthető, hogy a jelenleg érvényben lévő, egyébként a médiatörvényben rögzített definíció a mai formájában a piac egyetlen szereplőjének sem megfelelő, mindenki úgy érzi, hogy őt méltánytalanul sújtja, hátrányos helyzetbe kerül más szereplőkkel szemben. Ez lényegében a médiatörvény megalkotása óta eltelt idő és az azóta bekövetkezett változások következtében áll be. Úgy gondolom tehát, hogy itt mindenképpen pontosításra, változtatásra van szükség, természetesen csak a törvények adta lehetőségeken belül, melyre ez a javaslat törekszik is, mármint a műsorelosztásra vonatkozó törvény, de elképzelhető, hogy további változtatásra lesz szükség a tervezeten módosító javaslatok benyújtásával.
A másik nagy terület, amely mind a szakmai egyeztetéseken, mind a bizottsági tárgyalásokon nagy hangsúlyt kapott, az árképzés, a programcsomagok kialakítása és ehhez szorosan kapcsolódva a fogyasztóvédelem kérdése. A törvényjavaslatban az EU-konformitás, valamint a műsorelosztási szolgáltatások gazdaságos fejlesztésén kívül a fogyasztói érdekek hatékony védelme kiemelt szabályozási célként jelenik meg, amit egyébként a javaslat preambuluma is deklarál. A kábeltelevíziós szolgáltatók a saját szolgáltatási területükön a szolgáltatás nyújtásának sajátos jellemzőire figyelemmel általában gazdasági erőfölényes helyzetben vannak. Ez a gazdasági erőfölény a legtöbb esetben monopolhelyzetet jelent, mivel szolgáltatásuk ésszerűen nem helyettesíthető más televíziózási megoldással, akár az egyedi műholdas vételt, akár az egyedi szobaantennát, vagy az Antenna Hungária által nyújtott AM-mikro szolgáltatást tekintjük, az AM-mikro ráadásul csak Budapest környékén és annak egy meghatározott részén fogható. A felsorolt vételi lehetőségek olyan költségjellemzőkkel, műszaki karbantartási sajátosságokkal és minőségi különbségekkel rendelkeznek, hogy a fogyasztó számára ez nem jelent valódi helyettesítési lehetőséget.
A szolgáltatói monopolhelyzet másik jellegzetessége, hogy egy adott szolgáltatási területen általában egy kábeles műsorelosztó működik, azaz az előfizető nem választhat a szolgáltatók között. Az említett természetes monopolhelyzetből fakadó előfizetői kiszolgáltatottságot csak és kizárólag a szolgáltatókat terhelő általános szerződéskötési kötelezettség előírásával, továbbá a szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos általános vállalkozási feltételeik és az előfizetőkkel kötendő szerződéseik kötelező tartalmi elemeinek meghatározására vonatkozó szigorú normatív rendelkezések törvénybe foglalásával lehet feloldani.
A szolgáltatók általános vállalkozási feltételeinek, amelyek a műsorelosztási szolgáltatás nyújtásának valamennyi körülményét magukban kell hogy foglalják, kötelező jelleggel tartalmazniuk kell az egyes műsorszolgáltatások különböző díjú szolgáltatási csomagokban való elhelyezését, az alkalmazott díj struktúráját, amelyben az előfizető által ellenőrizhetően kell megjeleníteni a fix hálózati költségek alapján képzett díjakat és az elosztott műsorok szerinti változó díjakat, továbbá az áralkalmazási és árváltoztatási feltételeket is.
Szigorú és egyben az előfizetői érdekeket messzemenően figyelembe vevő szabálya a javaslatnak, hogy az említett vállalkozási feltételeket a szolgáltatók kötelesek az előfizetők részére a nyilvános ügyfélkapcsolati helyen hozzáférhető módon közzétenni. A szerződés megkötése előtt az ajánlattevő teljeskörűen megismerheti a szolgáltatás igénybevételének valamennyi őt érintő lényeges feltételét.
Az indokolatlanul egyoldalú szolgáltatói díjemelések - a szolgáltatás, mint tudjuk, szabadáras kategóriába tartozik - megakadályozása érdekében a javaslat kötelező jelleggel bevezeti a vállalkozási feltételek szolgáltató részéről történő megváltoztatása előtt 30 nappal a tervezett új díjak közzétételét is. A szolgáltatók, vezetékes műsorelosztók természetes monopolhelyzetéből adódó esetleges visszaélések korrekciója érdekében, amennyiben a szolgáltató tisztességtelen vállalkozási feltételeket használ, mondjuk, a szerződés megkötésekor, az előttünk fekvő törvényjavaslat a fogyasztói érdekek védelmében megteremti a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség perképességét is. A műsorelosztási szolgáltatáshoz - mint közcélú távközlési szolgáltatáshoz - közérdek fűződik, azaz a törvénynek biztosítania kell, hogy e szolgáltatást bárki, elvileg bármikor és másokkal azonos feltételek mellett vehesse igénybe. Ezért a törvényjavaslat fogyasztói érdekből kimondja a szolgáltatókat terhelő általános szerződéskötési kötelezettséget, amely alól a szolgáltató csak akkor mentesül, ha a vele korábban szerződéses kapcsolatban állt fizető előfizetői szerződését annak súlyos szerződésszegése, például egy nagyobb mértékű díjtartozás ki nem fizetése miatt mondta föl.
A javaslat a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos alapjog védelme érdekében garanciális szabályokat fogalmaz meg az előfizetői személyes adatok kezelésére vonatkozóan, pontosan behatárolva a szolgáltató által kezelhető előfizetői adatkört.
Mindezeket elmondva úgy gondolom, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat jól megfogalmazott módosító indítványokkal megfelelő szabályozást fog biztosítani a műsorelosztás területén, ideértve a kábeltelevíziózást, illetve az Antenna Hungária által szolgáltatott műsorelosztást is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Elhangzott néhány olyan dolog Pál Béla képviselőtársam hozzászólásában, amire, úgy gondolom, most gyorsan, frissen, melegében reagálnom kell: mégpedig a szakmai vélemények figyelmen kívül hagyása.
Az informatikai albizottság ülésén a kormány képviselői elmondták, hogy a törvény kialakítása úgy történt, hogy közel egy évvel ezelőtt kifejezetten szakmai véleményeket, észrevételeket, javaslatokat vártak a szakmai szervezetek, érdekképviseletek részéről, amelyeket meg is kaptak. Amennyire lehetett és ahol ezek között vagy ezekben átfedések voltak, azokat természetesen igyekeztek beépíteni a törvénybe.
Ezek után, tehát a törvény beterjesztése után a gazdasági bizottság egyik ülésén az a javaslat született, hogy foglalkozzon az informatikai albizottság a témával, és ezen a gazdasági bizottsági ülésen ismételten azt kértük a szakmai szervezetek jelen lévő képviselőitől, hogy írásban tegyék meg észrevételeiket. Ezek az észrevételek beérkeztek, az informatikai albizottság ülésén tárgyaltunk erről, a kormány képviselői részére ezeket a javaslatokat átadtuk. Van olyan, ami valószínű, hogy módosító javaslatként vissza fog köszönni, de nagyon sok témában - sajnálatos módon - a szakma sem képvisel igazán egységes álláspontot. Tehát nehéz lenne kiválasztani bármelyik szakmai szervezetet és annak véleményét, és azt mondani, hogy ez a szakma egységes véleménye. Sajnos, van ilyen.
(20.50)
A másik részletkérdés, amire még reagálni szeretnék, az új fogalmak, definíciók. A saját hozzászólásomban is említettem, hogy a médiatörvény óta sajnos eljárt az idő. Szükség lenne a fogalmak újragondolására, a tartalmi, mögöttes dolgok újragondolására. Ehhez kétharmados törvényeket kellene módosítani, bocsánat, a médiatörvény kétharmados passzusait kellene módosítani. Az önök konstruktivitására is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) számítunk ez ügyben, hogy ezek a módosítások és ez a harmonizáció megtörténhessen.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Egyetlenegy dologgal szeretnék Szalay István képviselőtársam mondandójához kapcsolódni és egy picit kiegészíteni. Szeretnék visszautalni az informatikai albizottság ülésére, amikor is nagyon hosszas vita folyt a programcsomag-kialakítás kapcsán. Megint egy olyan ponthoz érkeztünk el ebben a kérdésben, ahol elég különböző a szakma álláspontja és elég különböző a törvényalkotók álláspontja.
Ugyanis a szakma képviselői szinte kivétel nélkül majdhogynem tiltakoztak az ellen, hogy ilyen megkötés részükre a törvénybe konkrétan, csatornák megjelölésével bekerüljön. Tehát ez egy nagyon komoly dilemma. Ha jól értettem a képviselőtársam mondandóját, akkor tulajdonképpen még nem is a törvény megfogalmazása szerint a második csomagba, hanem eredendően az első, tehát az alapcsomagba javasolná a képviselőtársam ezt a két kereskedelmi csatornát is elhelyezni.
(21.00)
Ez biztos, hogy a szakma nagyon komoly ellenkezését váltaná ki, hiszen egyértelmű volt az álláspontjuk, hogy még ez ellen is tiltakoztak. Mindenképpen azt szeretnék, ha nem lenne ilyen megkötés.
A másik ilyen észrevétel, amit most már másodjára hozok elő, hogy ez a törvényi módosítás tulajdonképpen a médiatörvényre vonatkozik, tehát kétharmados. Ha jól értem a képviselőtársaimat - most már másodjára - az ellenzéki padsorokból, akkor önök támogatnák a kétharmados részek módosítását. Remélem, hogy ez majd a végső szavazáskor is hasonlóképpen lesz.
Köszönöm szépen.
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Kovács Kálmán képviselőtársam nagyon sok dolgot mondott, amire reagálni szeretnék, de ez két percbe sajnos nem férne bele, úgyhogy ebből most kiemelek hármat.
Először is, állandóan fölmerülő kérdés, hogy miért kell külön törvényben szabályozni mindamellett, hogy a médiatörvény annak idején előírta. Szóval - képviselőtársammal végigültünk informatikai albizottsági ülést, gazdasági bizottsági ülést -, a műsorelosztásra vonatkozó terület egy annyira érzékeny terület, ami, úgy gondolom, mindenképpen önálló törvényi szabályozást kíván meg. Hiszen ha most az egységes hírközlési törvénybe próbálnánk belefoglalni a műsorelosztásra vonatkozó törvényi szabályozásokat, az a saját szuverén véleményem, hogy egész egyszerűen túlfeszítené, szétfeszítené az Eht. kereteit, és lényegében másról sem szólna sem Eht., mint a műsorelosztás szabályozásáról, ami, úgy gondolom, nem lehet célja egy egységes hírközlési törvénynek - ez az egyik.
A másik ilyen kérdés, hogy miért megy úgymond szembe a tervezettel a szakma. Úgy gondolom, ez elég világosan elhangzott a különböző üléseken. Lényegében a szakma képviselői a domináns szolgáltató kivételével szinte mindannyian arra szavaznak, és ezt szeretnék látni egy törvényi szabályozásban - ami egyszerűen nonszensz, mert ez nem lehetséges -, hogy a jelenlegi domináns szolgáltatót korlátozni vagy kitiltani a piacról, és ők hadd érvényesüljenek. Ez nem lehetséges, hiszen mindenkinek valamilyen formában egységes kereteket kell biztosítani. Ezzel kapcsolódik össze az, amit a végén mondott képviselőtársam, és itt ellenpéldaként hoznám föl a Cable Review egyik '98 végi számát, ahol az EU-direktívák vannak összefoglalva, és egy nagyon rövid elemzés a különböző európai uniós országok kábeltelevíziós és telefonszolgáltatóinak kapcsolatáról. Ugyanis mindenhol tiltják a keresztfinanszírozást. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Igaz, hogy nagy profit képződik, de tiltja az EU a keresztfinanszírozást, és az európai uniós ajánlások és direktívák sem teszi lehetővé a kábeltelevíziók üzemeltetését és létesítését, különösen nem párhuzamos hálózatban.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A XX. század - nyugodtan mondhatjuk - legnagyobb technikai-technológiai fejlődése a távközlés és az informatika területén zajlott le. A néhány évtizeddel ezelőtt megkezdődött folyamat, ha lehet, napjainkban csak tovább erősödött. A világ legfejlettebb országaiban egyre szélesebb körben terjed el az internet használata, soha nem látott méreteket ölt a mobilkommunikáció fejlődése, már-már szinte természetesnek tekinthető az elektronikus kereskedelem és a vállalkozások közvetlen elektronikus kapcsolata.
Hazánk a közép-európai országok között mindig is élen járt az akkor még csak számítástechnikának nevezett terület fejlesztésében és alkalmazásában. Külön meg kell említeni azt a szellemi tőkét, amely Magyarországon felhalmozódott és része lehetett abban, hogy ha kezdetleges és fejletlen infrastruktúrával is, de mégis terjedt a számítógépesítés, újabb és újabb alkalmazások kerülhettek bevezetésre. Az elmúlt évek infrastrukturális fejlődésének köszönhetően nyugodtan mondhatjuk, hogy hazánk is a távközlés és az informatika fejlődésének egy újabb szakaszába léphetett.
Mindezek ismeretében úgy gondolom, mindenképpen előremutató a kormánynak az a szándéka, hogy a távközlés és az infrastruktúra feladatainak összefogását és irányítását egységes szervezetben kívánja a továbbiakban biztosítani. Ha a határainkon kívül tekintünk, számtalan példát láthatunk arra, hogy az európai kormányok más-más módon, de mindenhol kiemelten kezelik ezt a területet.
Tisztelt Államtitkár Úr! Az előbb elmondottak alapján úgy gondolom, adódik a kérdés, mi a kormány konkrét célja azzal, hogy az információs társadalomra való felkészülés feladatainak összefogására új struktúrában kormánybiztosságot hoz létre. Az egységes irányítással, mely jelenleg a távközlés és az informatika kérdéseinek kezelését foglalja magában, milyen feladatokat kíván a kormány megoldani? A későbbiekben lehetséges-e az államtitkár úr szerint, hogy továbblépési lehetőségként létrejöjjön egy úgynevezett e-minisztérium, amely a szakterülethez tartozó felügyeletet, szabályozást és a terület fejlesztését hivatott majd ellátni?
Tisztelettel várom a válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm, államtitkár úr. Nem véletlenül tettem fel úgy a kérdést, hogy "néhány konkrét területet", hiszen az elmúlt időszakban - és itt elég, ha az elmúlt kormányzati ciklusra gondolunk - ugyan elhangzottak különböző elképzelések, de nagyon örülök annak, hogy konkrét feladatok is elhangzottak az ön válaszában. Úgy gondolom, hogy amennyiben ezeket ténylegesen sikerül megvalósítani - és én őszintén remélem, hogy igen, az egységes szervezet és egységes irányítás miatt -, akkor Európával együtt haladhatunk majd az elektronikus világ és az információs társadalom felé.
Ha lehet azt mondani, hogy talán lesz egy olyan terület, amelyben nem fogunk leszakadni Európától - ha sikerül megtenni ezeket a lépéseket és szabályozásokat -, úgy gondolom, hogy az az elektronikus világ, az információk és a távközlés területe. Én őszintén remélem, hogy ezek mind megvalósulnak.
Köszönöm a válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én igazából egy délelőtti hozzászólásra szeretnék reagálni. Kovács Kálmán képviselő úr, úgy gondolom, vagy alapvető tévedésben van, vagy alapvetően nagyon rosszul lát bizonyos kérdéseket. Konkrétan a KHVM átszervezése volt az, amit ő részleteiben taglalt, és itt a távközlés és az informatika helye, szerepe. Én az őáltala elmondottakra szeretnék néhány dologgal rácáfolni, szívesen megtettem volna ezt délelőtt is, de akkor sajnos már kicsúsztunk az időből.
Én úgy látom, ellentétben Kovács képviselőtársammal, hogy a KHVM átszervezése nem egy meggondolatlan lépés, hanem egy szükségszerűség. Szükségszerűség, hiszen maga a tárca olyan borzasztóan nagy, és ez több beszélgetésben is elhangzott már, hogy szinte minden betű megérdemelne majdhogynem külön egy-egy minisztériumot. És úgy gondolom, hogy most, hogy a távközlés és az informatika kikerült úgymond a tárcától, ez sokkal inkább lehetőséget biztosít arra, hogy ez a terület fókuszba kerüljön, és sokkal nagyobb figyelem kerülhessen rá, és akkor nem adódnak olyan helyzetek, mint amilyenek az elmúlt időszakban is voltak, hogy például egy árvizes, belvizes időszak elvonja az erőket, a figyelmet és a lehetőséget a terület kiemelt fejlesztésétől.
Egyébként, amennyiben információim nem csalnak, ez a dolog egyáltalán nem új, hiszen az MSZP-SZDSZ-kormány is próbálkozott azzal, hogy valamilyen módon a hírközlés, távközlés egy külön kiemelt terület legyen, de mondjuk úgy, hogy most ez az a kormány, a polgári kormány, amely meg tudta tenni ezt a lépést.
Milyen előnyei vannak annak, hogy a hírközlés, a távközlés és az informatika egységes helyre, a Miniszterelnöki Hivatalhoz kerül?
(22.00)
Kovács Kálmán vitatta azt, hogy az összkormányzati érdek megtestesítője jelen kérdésben a Miniszterelnöki Hivatal. Én pedig úgy gondolom, hogy ez az állítás helyes és igaz. Néhány pontban meg is próbálom indokolni, hogy miért látom ezt így, különösen, ha informatikáról van szó. Először is: első látásra bármennyire is annak tűnik, ez igazából nem ágazati kérdés. Ma már az informatika és a távközlés sokkal komplexebb kérdés annál, semhogy csak egy ágazatként kezeljük. Néhány adatot szeretnék ennek alátámasztására elmondani. Például az Egyesült Államokban ma a GDP közel 20 százalékát adja az informatika alkalmazása, és azt jósolják, jövendölik, hogy tíz éven belül az informatika alkalmazása, az elektronikus kereskedelem, a business to business tíz éven belül a GDP közel 50 százalékát fogja adni, tehát látszik, hogy egyáltalán nemcsak egy ágazatról, egy ágazati kérdésről, hanem a nemzetgazdaságra kiható teljes komplex kérdéskörről van szó.
Mivel mi sajnos még nem tartunk ott, ahol az Egyesült Államok és az Egyesült Államok gazdasága tart, úgy gondolom, és a kormány is úgy látja, teljesen napi probléma az, hogy utolérjük és kihasználjuk azokat a lehetőségeket, amelyek az informatika alkalmazásában, illetve a távközlés fejlesztésében vannak, és a talán ezen a területen nem túlságosan nagy lemaradásunkat próbáljuk egy kicsit pótolni, és Nyugat-Európához is közelebb kerüljünk.
Melyek azok a főbb feladatok, amelyeket ezzel az átszervezéssel és az informatika és a távközlés egységes irányítás alá helyezésével meg lehet oldani? Talán önök is emlékeznek rá, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, hiszen vannak információim, hogy az önök idejében is, az előző kormányzati ciklusban is voltak próbálkozások arra, hogy egy jól működő egységes államigazgatási informatikai rendszert ki tudjanak építeni. Nem akarok most belemenni a részletekbe, mert már késő van, hogy ez annak idején miért nem sikerült, de úgy gondolom, ha igazában egy jól működő szolgáltató államot szeretnénk elképzelni, ami megfelelő informatikai szolgáltatásokat nyújt, és ténylegesen az információs társadalom felé haladunk, akkor mindenképpen szükség van arra, hogy az állam legyen a kezdeményezője az állami információk birtokában, és egyfajta szolgáltató is legyen az állampolgárok felé az állam által kezelt és az ott rendelkezésre álló információk tekintetében. Tehát mindenképpen egyfajta szolgáltató jelleget kell erősíteni az államigazgatásban informatikai területen, és ezt csak úgy lehet megtenni, csak úgy lehet elérni, ha ez egységes irányítás alatt, határozott koncepcióval rendelkező szervezetben valósul meg.
Miért nem lehet - hiszen fölvetődött ez is - most egyből egy különálló minisztériumot létrehozni és megalakítani az informatikai, illetve a távközlési kérdések kezelésére? Ma még - ezt önök is jól tudják - sokkal több feladat van annál, mint ami egy minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozna, és ráadásul pontosan az egységes rendszer kiépítése és megalkotása miatt szükség van arra, hogy bizonyos feladatok végrehajtása a különböző tárcákon belül is egész egyszerűen ki legyen jelölve, annak a feladatnak a végrehajtása ellenőrzésre kerüljön, ugyanakkor a tárcák közötti koordinációnak is megfelelően kell működni. Úgy gondolom, hogy a kormánybiztos az a személy, aki rendelkezhet és rendelkezik majd azzal a felhatalmazással, ami ennek a munkának az összefogására és koordinálására irányul, a hozzá kapcsolódó szakmai apparátus pedig biztosítja azt a szakmai hátteret, amellyel ezek a munkák és feladatok megoldhatóak.
Ha emlékeznek még rá, két héttel ezelőtt azonnali kérdést tettem föl az államtitkár úrnak, ahol is a válaszban elhangzott, hogy a kormány valóban gondolkodik azon, hogy a későbbiekben hogyan lehet majd egy elektronikus területtel foglalkozó szakminisztériumot - akár, mondjuk, dán példára is - létrehozni. Személyes meggyőződésem is egyébként az, hogy ennek ma még nincs itt az ideje, hiszen ehhez az első lépéseket kell megtenni, ahhoz pedig egy teljesen egységes szakmai irányítás, koncepció szükséges. Úgy gondolom, addig, amíg az egységes államigazgatási informatikai rendszer ki nem alakul, a Miniszterelnöki Hivatalban mindenképpen jó helyen lesz az informatika, illetve a távközlés irányítása és szervezése.
Azt hiszem, hogy a délelőtt elhangzottakhoz ennyit szerettem volna hozzátenni, és meggyőződésem az, hogy konkrétan a KHVM átszervezése kapcsán azok a lépések, amelyek a távközlést, illetve az informatikát érintik, mindenképpen előremutatóak. Azt szeretném kérni képviselőtársaimtól, különösen az SZDSZ részéről, hiszen önök vannak itt most nagyobb többségben és mélyültek el ebben a kérdésben, hogy támogassák ezt az átszervezést. Meggyőződésem, hogy hosszabb távon ennek önök is érzékelhetik majd az előnyeit.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki felszólalásokban elhangzott néhány olyan dolog, amit egyszerűen nem lehet szó nélkül hagyni, mert képviselőtársaim vagy nem voltak akkor ott, vagy pedig a számokat, illetve a tényeket nem ismerik.
Kezdeném Keller képviselő úr egyik felvetésével, aki szerint úgy lehetne biztosítani a korrupciómentes építéseket, hogy egy bizottságot kellene létrehozni szakértőkből, akik majd az egész építtetést, tendereztetést, egyebeket felügyelnék. Tisztelt Képviselő Úr! Biztos ön is tudja, hogy az M1-es 1994-96 között épült Győr és az országhatár között, amikor is egy jelentés szerint - idézem - 242 millió forint kormányszakértői díjakra lett elkülönítve. Vajon hogyan lehet pártatlanságot elvárni olyan emberektől, akik konzorciumoktól kapják a pénzüket? Ez volt az egyik észrevétel. Nem biztos, hogy ez a megfelelő irányba mutat.
A másik: Lotz képviselő úr azt fejtegette, hogy milyen kedvezményekkel lehetett volna, illetve lehetne pénzeket igénybe venni. Szintén az M1-essel kapcsolatban egy példa, s itt személyes tapasztalatom is van: amikor a visszavásárlás körül zajlottak megbeszélések, akkor az infrastrukturális albizottság - amelynek tagja vagyok - fogadta azt a delegációt, amely az építőket képviselte, és mindenképpen más jellegű megállapodást szeretett volna elérni. Kiderült, hogy libor plusz 3 százalékos kamatra kapták a kölcsönt, ez pedig még a legrosszabb államadóssági időket idéző libor plusz 1,8 százalék fölött van, tehát lényegesen több pénzből, magasabb hitelekből építették annak idején az autópályákat.
Köszönöm szépen, majd még folytatom.
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbb nem fejeztem be. Igyekszem olyan dolgokat mondani, amelyek talán a köz számára is tudottak és tudhatóak. Így például szeretném megkérdezni Kovács Tibor képviselőtársamtól, aki itt azt mondta, hogy milyen jók voltak az építések és milyen ütemesen haladtak, hogy vajon mennyi magyar céget tudna fölsorolni, akik fővállalkozóként vettek részt az építésekben. Az a baj, hogy szerintem egyetlenegyet sem. És igazából a legnagyobb problémát én az elmúlt évek autópálya-építéseiben abban látom, hogy vagy komoly állami garanciavállalással, vagy komoly állami hozzájárulással, részben állami pénzből, de lényegében külföldi tulajdonban lévő cégek építették meg ezeket az autópályákat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Talán elhiszik, hogy nekünk az a szándékunk és feladatunk - és itt szeretnék Keller képviselő egy felvetésére is utalni, hogy vajon mit csinált a kormány elmúlt két esztendőben -, hogy próbáltuk áttekinteni azokat a szerződéseket és azokat a megállapodásokat... - pontosan azért, mint ahogy már elhangzott, hogy hogyan nem kellene csinálni, és hogyan lehetne tisztességesen, olcsón, hatékonyan, lehetőség szerint magyar vállalkozásban, magyar fővállalkozásban és magyar kivitelezésben megépíteni ezeket az autópályákat. Hiszen talán önök is egyetértenek velem abban, hogy ha ez így meg tud valósulni, akkor az a pénz, ami magyar pénz - hogy most ez adóforintok, állami költségvetési pénz vagy kötvények formájában, ez most ebben az esetben részletkérdés -, itthon marad, és itthon kerül ismét beforgatásra, felhasználásra, ami nemcsak közvetett módon, hanem közvetlenül is hozzá tud járulni ahhoz, hogy a GDP növekedjen, és a foglalkoztatottság is jelentősen növekedhessen; és az a nyereség és az az eredmény, ami az autópályák építésén képződik, ne külföldre vándoroljon, hanem itthon maradhasson.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Így a vita végén szeretnék a mai nap lényegére és címére koncentrálni, és annyival egészíteném ki és kapcsolódnék az előttem felszólalókhoz, hogy a jelen körülmények között, a mai adottságok mellett hogyan lehet tisztességesen, gyorsan, hatékonyan autópályát építeni. (Kovács Kálmán közbeszól.)
Kovács Kálmán képviselő úr közbeszólt, és úgy gondolom, igaza van, és hadd kapcsolódjak akkor rögtön ahhoz, amit ön mondott el, mégpedig konkrétan például a kapacitások kérdéséhez! Végig kell menni az M3-as autópálya vagy a tervezett autópálya, mondjuk, 50-60 kilométer széles sávjában, és meg kell nézni, hogy hány nyersanyaglelőhely van ma magyar tulajdonban - magyar tulajdonban, nem Magyarországon bejegyzett külföldi cégek tulajdonában, hanem magyar tulajdonban. (Keller László: Értelmezhetetlen, amit mondasz!) Lényegében azt lehet mondani, hogy egy sem, így aztán elég nehéz autópályát építeni, amikor ezek a privatizációk döntően az elmúlt időszakban következtek be. Tehát ha már nyersanyag is nehezen található, akkor nehéz autópályát építeni. (Szalay Gábor: A gáton van még!)
A másik ilyen kérdés, amihez kapcsolódni szeretnék, az az, hogy Keller László és Kovács Tibor urak kifogásolták a "hazai, illetve külföldi cégek" megnevezést. Érdekes módon akkor, amikor '98 őszén megtörtént a tőkekivonás az - úgymond - magyar cégek részéről, amikor is az anyacégek, a külföldi anyacégek kivitték a tőkét és a megtermelt nyereséget, akkor önök, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, újságokban, rádióban, televízióban, mindenhol azt nyilatkozták, hogy hát igen, a külföldi tulajdonban lévő cégek kiviszik a tőkét. Tehát Keller Lászlónak, Kovács Tibornak jogilag valószínűleg igaza van, sőt nem is vitatom, hogy igaza van, hiszen ezek jogilag magyar cégek, de amikor a tőkemozgásról van szó, akkor meg kell nézni, hogy ezek a cégek mennyire számítanak magyar cégnek, mennyire hagyják itthon a megtermelt nyereséget: az első adandó alkalommal, amikor az érdekük úgy kívánja meg, fogják és kiviszik a nyereségüket.
(13.50)
Én azokról a magyar vállalkozókról és cégekről beszéltem, hogy azokkal szeretnénk megépíttetni, akik itthon forgatják be fejlesztésbe, itthon fogják azt a nyereséget is befektetni, amit az autópálya-építés kapcsán ők meg tudtak maguknak termelni.
Még egy fontos kérdés, amire úgy gondolom, mindenképpen reagálni szeretnék, ez pedig az, hogy milyen forrásból épüljön meg az autópálya, illetve milyen díjakat kell érte fizetni. Hadd mondjam el a személyes véleményemet. Nekem meggyőződésem az, hogy ha közpénzekből építjük is meg az autópályát vagy bármilyen, de hazai forrásból, az még mindig jobban megéri, mintha külföldi tőkéből épül, és azok a használók, akik ténylegesen a használat után fognak fizetni, ha csak annyi díjat is fizetnek, és így tudjuk azt megoldani, hogy az autópályák használati díja alacsony legyen, ami a fenntartáshoz elég, már akkor azt mondom, hogy hosszú távon ez a befektetés megérte.
A közelmúltban jelent meg egy elemző írás az egyik gazdasági napilapban, amely a nemzetközi gyakorlatot is figyelembe vette és nemzetközi adatokat tartalmazott, ahol is azok a számok szerepeltek, hogy nemzetközileg bizonyítható, hogy tíz év alatt minden befektetett egységnyi pénz, tehát mondjuk, minden forint tíz év alatt gazdasági növekedésben ennek a dupláját fogja visszahozni. Tehát úgy gondolom, hogy hosszú távon ez már megtérülő befektetés. És ha már ennyit meg tudtunk tenni, úgy gondolom, hogy ez nem volt haszontalan, és mindenképpen megérte autópályát építeni.
Köszönöm szépen. Ennyit szerettem volna elmondani. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt percek komoly kétperces pergőtüze után én megpróbálok egy kicsit a témánál maradni és azzal foglalkozni. Már csak azért is, mert elhangzott néhány olyan dolog, különösen Fodor Gábor részéről, amire úgy gondolom, mindenképpen reagálni kell. Ugyanis nem igazán tudom, honnan hozta azokat az állításokat, amelyeket vélhetően adatokkal és tényekkel alá tud támasztani, mert amikor én az anyagot gyűjtöttem, egész más jellegű adatok kerültek a kezembe érdekes módon, még a nemzetközi statisztikák is.
Egyébként úgy gondolom, egyik állításával lényegében a másikat is megcáfolta azonnal, amikor például a honvédség átalakításának a költségkihatásairól beszélt, hiszen azt mondta, hogy akkor lehet ezt megcsinálni, amikor többlet költségvetési támogatások és források állnak a hadsereg rendelkezésére. Ezzel kvázi el is ismerte, hogy lényegében ez a folyamat sok minden lehet, csak olcsóbb nem, mint a jelenlegi finanszírozási rendszer. Úgy gondolom, itt konkrét nemzetközi példák lesznek azok, amelyekkel bizonyítani lehet, hogy márpedig a hivatásos hadsereg fenntartása és különösen az átalakítás folyamata lényegesen költségigényesebb, mint a jelenlegi finanszírozási rendszer. Hogy ennek a hatékonysága hogyan alakul, az már egy más kérdés, de hogy összegszerűségében ez lényegesen nagyobb financiális forrásokat igényel, úgy gondolom - majd el fogom mondani -, hogy ez nem lehet kérdés.
Szintén a finanszírozáshoz kapcsolódik, amit önök elmondtak, hogy a mai jövedelmi viszonyok mellett - Mécs Imre is hivatkozott rá az előbb - bizony-bizony magasabb fizetéseket kell adni. Ez is egyből alátámasztja, hogy ma a jelenlegi jövedelmi viszonyok között, a jelenlegi finanszírozási lehetőségek mellett nincs realitása annak, hogy teljes egészében hivatásos hadseregre ma Magyarországon át tudjunk térni.
Egyébként a világ haderővel rendelkező 162 országa közül jelenleg 66 országban van önkéntes haderő, Európában így többek között Nagy-Britannia, Írország, Belgium és Hollandia rendelkezik önkéntes haderővel.
Az önkéntes haderők nagysága, összetétele, aránya a lakosság számához, a GDP-ből való részesedés szempontjából jelentős mértékben eltér egymástól. Az Egyesült Államokban az önkéntes hadseregre való áttéréskor a személyi állomány fenntartási költségei nem növekedtek. Ez egy fontos dolog, mert változtattak a hadsereg szerkezetén... (Mádai Péter az elnök felé: Elnök úr, ez kétperces?!)
ELNÖK: Ez rendes hozzászólás.
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Elnézést kérek, én rendes felszólalásra jelentkeztem, rendes felszólalási keretben beszélek, úgyhogy folytatom.
Tehát az Egyesült Államokban az önkéntes hadseregre való áttéréskor a személyi állomány fenntartási költségei nem növekedtek. Ez egy fontos dolog, mert közben változtattak a hadsereg szerkezetén, méretein és a technikai eszközök mennyiségén. Ugyanakkor bizonyos osztrák vélemények szerint a hivatásos hadsereg személyi költségei öt-hatszorosára is rúghatnának a mostaninak. Úgy gondolom, ez valamelyest iránymutatás és támpont lehet.
Ezzel kapcsolatosan hadd idézzek egy közelmúltban Szegeden megtartott biztonságpolitikai konferenciáról, ahol is holland részről Wolten professzor tartott egy előadást. Ebből szeretnék egy részletet kiemelni: "Soha ne az Egyesült Államokkal hasonlítsák össze magukat. Ne válasszanak nem megfelelő országot összehasonlítási alapnak, ha tapasztalatokat gyűjtenek.
(19.00)
Mi nem megfelelőt választottunk, amikor Nagy-Britanniát vettük példaként, bár figyelembe vettük más országok példáját is. A kilencvenes évek elején még nem tudtuk, hogy milyen modellt vegyünk át. Fontos tudni, hogy melyik felel meg az önök szerkezeti felépítésének. Ezzel szemben a védelmi költségvetésünkben nagy különbségek vannak, és" - figyelem! - "azt hiszem, hogy mi legalább tízszer annyit költünk katonai célokra, mint Magyarország, tehát végül is, mint mindig, a pénzügyi szempontok lehetnek a döntőek." Ezt egy holland szakember mondta.
Akkor tehát vizsgáljuk meg, hogy két, hozzánk nagyjából hasonló adottságú országban, konkrétan Belgiumban és az előbb már említett Hollandiában hogyan zajlottak le a folyamatok!
Belgiumban a kormány 1992-ben hozott döntése alapján 1998. január 1-jétől tértek át a teljes egészében önkéntes haderőre. Ennek keretében a haderő létszámát az 1992. évi 87 ezerről '98-ra 40 ezer főre csökkentették az alapvető haditechnikai eszközök 50 százalékos csökkentésével, a haderő évi költségvetésének változatlanul hagyása mellett. A sorállomány arányát - és itt érdemes figyelni, hogy milyen hosszan tartó is volt ez a folyamat - 1980-tól '98-ig, tehát 18 év alatt csökkentették le, úgy, hogy '92-ben a sorállomány aránya 51 százalék, '93-ban pedig 46 százalékos volt. Tehát egy igen hosszú folyamat volt, nem két-három évig tartott.
Egy másik ország a már említett Hollandia. A holland parlament '92 elején hozott döntést az önkéntes haderőre való áttérésről, amelynek határideje '98. január 1-je volt. Ezzel összhangban a korábbi 140 ezer fős haderőt 61 ezerre csökkentették, de háború esetére továbbra is fenntartják a sor- és hadkötelezettséget, így a haderő hadi létszáma a békelétszám kétszerese lehet.
Néhány adatot azért érdemes összevetni:
Egyrészt a holland haderő 61 ezer fős - mi 45 ezerre szeretnénk csökkenteni a létszámot -, és ahogy a professzor említette, közel a tízszeresét fordítják honvédelmi kiadásokra, mint mi Magyarországon.
Az előbb a miniszter úr konkrét számokat említett itt: Belgiumot említette, ahol az egy lakosra jutó kiadás 433 dollár, Magyarországon pedig 66 dollár, tehát ha így nézzük, hat és félszeresét költik, mondjuk, Belgiumban is átlagosan egy főre, tehát egy fő lakosság után körülbelül hat és félszeresét költik a hadseregre, mint mi Magyarországon.
Több nemzetközi statisztikai adat is napvilágot látott, amelyek a NATO-tagországok hadseregeinek létszámát, védelmi kiadásait és ennek a GDP-százalékban kimutatott értékét vetik össze. A katonai kiadások GDP-ből való részesedése az önkéntes haderővel rendelkező országokban a másfél-kétszeresét teszi ki, mint azokban az országokban, ahol a sorkötelezettséget fenntartották.
Ismét egy számadat, amely hazai adatokat mutat: mai ismereteink szerint egy katona fenntartása közel 640 ezer forinttól 1 millió 600 ezer forintig terjedő összegre rúg, ez beosztástól és kiképzettségtől függ. A szerződéses katonák fenntartása - minden juttatással, bérigénnyel, egyéb szociális juttatással együtt - éves szinten megközelítheti vagy meg is haladhatja az 1 millió forintot a mai jövedelmi viszonyok között. De abban tökéletesen egyetértek Mécs Imre képviselő úrral, és a nem túl régen, a debreceni lövészdandárnál tett látogatásom során is meggyőződhettem arról, a dandárparancsnok úr is elmondta, hogy bizony-bizony ilyen jövedelmi viszonyok mellett, mint amilyenek ma vannak Magyarországon, nem lehet arra számítani, hogy sorban fognak majd állni az önkéntes katonák, illetve azok az önkéntesek, akik katonaként szeretnének szolgálni és a kenyerüket így szeretnék megkeresni, hiszen olyan alacsonyak a jövedelmek, hogy ebből ez nem tartható fenn. Ahhoz, hogy nyugat-európai színvonalon vagy legalábbis ahhoz közelítő módon lehessen finanszírozni ezt a honvédséget, évente és fejenként nyugodtan számolhatunk egy 4,8 millió forintos átlagos kiadással, ami bizony már egy nagyságrenddel nagyobb, mint az a jelenlegi ráfordítás, amit ma tudunk biztosítani a honvédség fenntartására.
Hazánkban az eddig tett intézkedések eredményeként kombinált haderőrendszer van tehát, amely a hadkötelezettségre és az önkéntességre egyaránt épül. Ez a hadkiegészítési rendszer lehetővé teszi a nagy értékű, egyre korszerűbbé váló haditechnikai eszközök mesteri kezelését, alkalmazását és ezen eszközök gondos megóvását, hosszabb időn át történő rendszerben tartását.
Az eddig elmondottak ismeretében milyen válasz adható tehát a vitanap kezdeményezői részére? Mint azt már elmondtuk, a szándékukkal tulajdonképpen - részben azt lehet mondani - nyitott kapukat döngetnek, mivel a polgári kormány tervei és hosszú távú szándékai között is szerepel egy önkéntes hadkiegészítési rendszeren alapuló professzionális hadsereg megteremtése. Úgy vélem azonban, nem szabad a Magyar Honvédséget újból ellehetetleníteni, védelmi képességét, erkölcsi tartását gyengíteni. A kötelező sorkatonai szolgálat idő előtti, meggondolatlan, előkészítetlen megszüntetése pedig ilyen következményekkel járna. Mindezeken túlmenően pedig - ahogy az összehasonlításokból is kitűnik - mind az átállás, mind pedig a rövid távú finanszírozás elviselhetetlen anyagi terheket róna igen rövid idő alatt az országra.
Mikor válik tehát aktuálissá ez a kérdés, és mit kell addig tenni? Feladat bőven van, amelyek közül csak néhányat hadd emeljek ki: többek között a hadsereg erkölcsi elismerésének javítása, a hivatásos és szerződéses állomány szociális helyzetének javítása, például a már említett szerződéses állomány részére megfelelő körletek, szociális épületek kialakítása. A végső cél tehát egy kötelező sorkatonai szolgálat nélküli professzionális hadsereg, de ez majd egy hosszú folyamat vége lesz. Úgy gondolom - és ez a saját, személyes véleményem az európai példákat végignézve -, hogy bizony-bizony itt egy legalább tíz-tizenöt éves intervallumban lehet gondolkodni, és semmiképpen sem abban az önök által említett két-három évben.
Úgy gondolom tehát, hogy ez a vita összességében mégis jó és hasznos volt abból a szempontból, hogy az ország közvéleményét rá tudtuk irányítani erre a kérdésre, ismét nyilvánosan tudtunk foglalkozni a Magyar Honvédséget érintő kérdésekkel, és mindazon túlmenően, hogy az indítványozóknak, kezdeményezőknek jól megfogalmazható médiaszempontjai és céljai is voltak ezzel, összességében úgy gondolom: az, hogy a figyelmet ismét rá tudtuk irányítani a Magyar Honvédség kérdésére, az hosszú távon mindenképpen hasznos lehet a hadsereg átszervezése érdekében.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz vezette polgári kormány számára a kétéves költségvetés legfőbb prioritásai a polgárok számára az életszínvonal emelése, a legfontosabb egység, a családok támogatása, és az a Széchenyi-terv, amelyről itt ellenzéki képviselőtársaim azt mondták, hogy nincs, holott jól láthatóan miniszter úr kezében is megjelent az a két füzet, ami már van, program formájában testet öltött. Most ezekről szeretnék néhány gondolatot elmondani, tisztelt képviselőtársaim.
Kezdem először is a vállalkozáserősítő programmal, hiszen ahhoz, hogy az önök által is oly kívánatos és a mi szándékainkban is egyre inkább megnyilvánuló juttatásból a társadalom felé minél többet lehessen megtenni, jó, erős és jól működő vállalkozásokra van szükség.
Magyarországon a mikro-, kis- és középvállalkozások igen komoly részt vállalnak a foglalkoztatásból és a költségvetési befizetésekből, a polgári kormány ezért kiemelt figyelmet fordít helyzetükre. Ennek szellemében számos adminisztratív és adózással kapcsolatos könnyítést tartalmaz a jövő évre vonatkozó adótörvény, és most konkrét formában, a Széchenyi-terv keretein belül, a költségvetésben is megjelenik a támogatásuk. A Széchenyi-terv vállalkozásfejlesztési programjának legfőbb célja, hogy teljesítményük, export- és foglalkoztatási képességük növelésével csökkenjen a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak a nagyvállalkozásokkal szembeni versenyhátránya. A kis- és középvállalkozások helyzetének javítására már idén is 12 milliárd forintot fordított a kormány, jövőre a Széchenyi-terv alapján 32-33 milliárd forint áll majd e célra rendelkezésre.
Nemcsak gazdaságilag indokolt a támogatásra fordítható forrásokat növelni, de az ez évben benyújtott vállalkozói pályázatok nagy száma is jelzi a kezdeményezés pozitív fogadtatását. Ez is azt mutatja, hogy a polgári kormány jó úton jár, amikor a támogatási formák szélesítését és a felosztható források több mint két és félszeres bővítését tűzte ki célul. Csak egyetlen számadatot hadd említsek meg ezzel kapcsolatban: tavaly 13 ezerrel nőtt a kis- és középvállalkozások száma, jelenleg csaknem 800 ezer kis- és középvállalkozás működik Magyarországon.
Van egy másik nagyon fontos és már élő program, ez pedig a turizmusfejlesztési program. Ezt a szektort az elmúlt években kedvező átalakulások jellemezték, így a jelenlegi kormányzati ciklusban a turizmus a gazdaság egyik sikerágazatává vált. A további dinamikus növekedést elősegítendő a polgári kormány eddig soha nem látott összegeket fordít az idegenforgalom, a turizmus és a gyógyturizmus fejlesztésére. Tesszük mindezt úgy, hogy a fejlesztési tervek és az ezekre szánt összegek átfogják az ágazat egészét; mondhatni, hogy az új gyógyvízforrások feltárásától, a meglévő alapok és szolgáltatások fejlesztésén át, a legnagyobb hozadékkal kecsegtető minőségi turisztikai termékek és szálláshelyek bővítéséig tart a program.
Külön ki kell emelni, hogy a turizmusfejlesztési program differenciált, figyelembe veszi a támogatni kívánt területek, profilok adottságait, lehetőségeit. A már meglévők számára európai szintű fejlesztési távlatokat nyit meg, a most indulók számára dinamikus indulást, komoly növekedést tesz majd lehetővé. Külön öröm ezekről a programokról és a fejlesztéshez rendelt összegekről beszélni egy olyan képviselőnek, mint én, aki Hajdúszoboszlón, az ország talán egyik legszebb és leghíresebb fürdővárosában él, és látja, milyen lehetőségek nyílnak meg a gyógyfürdő és a város előtt az elkövetkezendő időszakban. A lehetőségeket pedig a költségvetésben szereplő, 2001-ben 25 milliárd, majd 2002-ben 28 milliárd forint biztosítja, ami a Széchenyi-terv turizmusfejlesztési programjának fedezetéül szolgál majd.
Az infrastrukturális és szolgáltatási fejlesztéseken túl a programnak jelentős szerepe van a munkahelyteremtésben is, mivel csak az elmúlt évben mintegy 11 ezer ember számára jelentett közvetlen vagy közvetett munkalehetőséget a turizmus dinamikus fejlődése.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmondottak alapján is arra kérem önöket - ellenzéki képviselőtársaimat különösen -, hogy támogassák a benyújtott 2001-es és 2002-es költségvetési javaslatot.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
MÁRTON ATTILA, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság október 31-ei ülésén tárgyalta meg az előttünk fekvő T/3255. számú törvényjavaslatot. A bizottság ülésén a tárca képviselője elmondta - ahogy államtitkár úrtól is hallhattuk -, hogy ez a törvénycsomag alapvetően két törvény módosítását foglalja magában, egyrészt a közúti közlekedésről szóló törvény, másrészt pedig a légi közlekedésről szóló törvény módosítása került egy csomagba.
A benyújtott törvénymódosítás alapvetően négy kérdéskör köré csoportosul. Ebből igazán egy fajsúlyos, ami a közúti közlekedést érinti, három pedig a légi közlekedés területét érinti. A benyújtott törvénycsomag alapvetően és döntően az Európai Unióhoz való csatlakozást megelőző jogharmonizáció egyik lépése, bár a törvényben a hazai viszonyokhoz - különösen a közúti közlekedéshez - kapcsolódóan is néhány új elem megjelent.
A bizottsági vitában mindkét törvénnyel kapcsolatban hangzottak el észrevételek, javaslatok, illetve néhány paragrafus esetében vita alakult ki. A vita nyomán végül is kiderült, hogy a törvényjavaslat benyújtását a szakmai érdekképviseletekkel előzetesen egyeztették, így megalapozatlannak bizonyultak azok a felvetések, amelyek a szakmai egyeztetés hiányát kifogásolták.
Mint pozitívumot mindenképpen ki kell emelni - s ez a bizottsági vitában is elhangzott, természetesen pro és kontra érvekkel -, hogy erősödik a közlekedésben dolgozók képzésében részt vevő szervezetek ellenőrzése, egyre magasabb színvonalú képzésekben vehetnek részt a közlekedési szakemberek, és örömmel lehetett megállapítani, hogy egyre több ISO minősítésű közlekedési képzésben részt vevő szervezet van már Magyarországon.
A törvényjavaslat alkotói növelni szándékoznak a közlekedés biztonságát, illetve az ellenőrzések hatékonyságát. A törvényjavaslatban erre vonatkozóan több paragrafus is található. Nagyon fontos újdonság - ami az 1991 óta érvényben lévő koncessziós törvényhez kapcsolódik -, hogy az önkormányzatok saját tulajdonú útjaikra koncessziós társaságokat hozhatnak létre.
A légügy területén nagyon fontos, hogy új, független polgári kivizsgáló szervezet alakulhat, illetve kell hogy alakuljon a légügyi balesetek, illetve események kivizsgálására. Ez teljes egészében megegyezik az európai uniós elvárásokkal, előírásokkal és fedi azokat. Immár hivatalosan is a repülőtéri koordináció mint szervezet bekerül a törvényben az állami feladatok közé, és ennek az egyébként nagyon fontos szervezet munkájának a felügyelete és irányítása teljes egészében állami feladat, úgy, ahogy ez az Európai Unióban is az ajánlások, illetve az előírások közé tartozik.
Bizottságunk ezeket a főbb pontokat megtárgyalva végül is az előttünk fekvő törvényjavaslatot 15 igen szavazattal és 7 ellenszavazattal általános vitára alkalmasnak találta.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ma már többször elhangzott, hogy az előttünk fekvő törvénymódosító javaslattal a kormány a csomagban tárgyalt két törvényben döntően az európai uniós jogharmonizációhoz szükséges módosításokat végezte el, illetve azokat vezette át. Természetesen, ha már törvénymódosításról van szó, akkor nemcsak az európai uniós jogharmonizációt kell szem előtt tartani, hanem a jogalkotóknak minden esetben tekintettel kell lenniük a változó hazai körülményekre is.
Így lehetséges az a szerintem egyébként támogatandó megoldás, hogy a közúti közlekedésről szóló törvény módosításába nemcsak úgynevezett harmonizációs paragrafusok kerültek be, hanem szabályozásra, definiálásra kerültek olyan területek is, amelyek bizonyos törvényekben, rendeletekben már napvilágot láttak. Jó példa erre a törvényjavaslat 2. §-a, ahol is, a már 1991 óta életben lévő koncessziós törvénnyel összhangban, az önkormányzatoknak lehetőségük lesz a törzsvagyonukat képező közutak és műtárgyaik üzemeltetése céljára gazdálkodó szervezetet alapítani, illetve a működtetést koncesszióba adni. Ezáltal lehetősége nyílik az önkormányzatoknak az utak megfelelő szintű üzemeltetésére, állagmegóvásra és fejlesztésekre is, melynek eredményeként immár törvényesen is megnyílik a lehetőség arra, hogy akár külső tőke bevonásával is javítani, korszerűsíteni lehessen az önkormányzatok kezelésében lévő közúthálózatot.
A közutak forgalmának biztonságosabbá tétele érdekében szigorodnak a járművek ellenőrzésének lehetőségei, és különösen fontos azt megemlíteni, mivel Magyarország nagyon fontos tranzitország, hogy tovább szigorodhat az országunkon átmenő teherforgalom ellenőrzése.
(16.40)
Nagyon fontos ez a tekintetben, hogy a nemzetközi forgalomban közlekedő teherjárművek tengelyterheléseinek ellenőrzése is kibővül, illetve az ellenőrzés eljárásának és körülményeinek pontosabb definíciója is szerepel a törvényben.
A közlekedés biztonságát javító intézkedés, hogy a törvénymódosítás kapcsán lehetőség nyílik a vezetési időre és a pihenési időre vonatkozó előírások betartásának fokozott ellenőrzésére, ami reményeink szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy csökkenjen a gépkocsivezetők túlterheltségéből adódó balesetek száma.
A közlekedés biztonságának fokozását szolgálják továbbá a törvénytervezetnek azon paragrafusai, amelyek a közúti közlekedési szakemberek időszakos szakirányú továbbképzését írják elő. Bár itt a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének előadója, Fritz Péter képviselőtársam azt említette, hogy a közúti közlekedési szakember mint olyan nincs definiálva, de úgy gondolom, amíg a hivatalos definíció erre meg nem születik, addig is nagyjából jól behatárolható azoknak a köre, akik közúti közlekedési szakembernek minősíthetőek akár már ma is, és azt hiszem, elég korrekt módon meghatározható, mondjuk, a szakképzési besorolás alapján, hogy kik tartoznak ide.
Itt kell egyébként kiemelni azt, hogy a Magyarországon működő, több ezer képzéssel foglalkozó szervezet egy része már ma is rendelkezik nemzetközi ISO-minősítéssel, ami már most garantálja, hogy az innen kikerülő szakemberek megfeleljenek az európai uniós elvárásoknak.
Szintén a közlekedés biztonságának erősítését szolgálja a járművek rendszeres felülvizsgálatára vonatkozó paragrafus módosítása, mely fokozott figyelmet fordít a környezetszennyezés csökkentésére, valamint a gépjárművek műszaki állapotának rendszeres és igen alapos felülvizsgálatára, hiszen kiemelten foglalkozik a beterjesztett törvényjavaslat a műszaki felülvizsgáló állomások minősítésének tárgyi és szakmai feltételével is.
Áttérve a csomag második törvényére, a légi közlekedésről szóló törvény módosításáról szintén megállapítható az a már a bevezetőben is említett tény, hogy leginkább az európai uniós előírásokhoz kapcsolódó módosítások átvezetésére került sor a törvény szövegében.
Mégis melyek azok a legfontosabb változások, amelyekről így az általános vita keretei között szólni szükséges? Egy, már eddig is működő, de mind ez ideig nevesítésre a törvényben nem került szakmai feladat került most beemelésre a törvény szövegébe állami feladatként, nevezetesen a repülőtéri koordináció, melynek elsődleges feladata a légi közlekedésben az úgynevezett résidőkiosztás - amiről már az előbb is hallhattunk -, amely résidőkiosztás alapvetően meghatározza mind a Magyarországra közlekedő, mind a tőlünk induló polgári légijáratok menetrendjét és azok időbeosztását. Nemcsak az Európai Unióban, de világszerte kiemelten kezelendő ez, és külön gondot fordítanak rá, hogy a repülőtéri koordináció mindenhol versenysemlegesen működhessen, és lehetőség szerint közvetlenül a legmagasabb szintről, miniszteri vagy légügyi hivatali szintről történjen az irányítása. Az elmúlt időszakban a koordináció működése biztosította a légi közlekedési piac szereplői számára a versenysemlegességet és az egyenlő elbánás elvét.
Összességében tehát elmondható, hogy a törvény mostani módosításával egy, már jól működő gyakorlatnak az EU-s elvárásoknak megfelelő törvényi szintre emeléséről és konkrét nevesítéséről van szó. Itt fontos azonban megjegyezni, hogy a koordináció legfontosabb, de közel sem egyetlen feladata a résidőkiosztás és a menetrendek koordinálása, hanem a repülőtér vagy a repülőterek kiszolgálási folyamatainak szervezése és felügyelete is ehhez a szervezethez kell hogy tartozzon. Különösen fontos erről szólni akkor, amikor átszervezés alatt áll a ferihegyi nemzetközi repülőteret működtető Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság, és az új szervezeti felállás jelenleg van kialakítás alatt. Az új szervezeti struktúra véglegesítésekor, most már a törvényben is rögzített módon, a versenysemlegességi szempontokat is figyelembe véve, nagy gondot kell arra fordítani, hogy a koordináció feladatait teljeskörűen elláthassa.
A törvényjavaslat 64., illetve 65. §-a a légi közlekedési balesetek, illetve események nemzetközi gyakorlatnak megfelelő meghatározását tartalmazza, illetve előremutatóan a balesetek és események kivizsgálására egy független szervezetet jelöl meg. Ez igen fontos változás az elmúlt évek hazai gyakorlatához képest, de tökéletesen megfelel mind az európai, mind az egyéb nemzetközi elvárásoknak és előírásoknak.
A hazai gyakorlatban idáig a balesetek és események kivizsgálását a légügyi hatóság szakemberei végezték el, ezzel a gyakorlattal gyökeresen szakít a beterjesztett törvényjavaslat, amikor független polgári kivizsgáló szervezet felállítását írja elő. Ennek a szervezetnek a függetlensége az, ami teljesen új elem. Az európai és a nemzetközi jogalkotók a közelmúltban úgy döntöttek, hogy feloldják az eddigi ellentmondásos helyzetet, és független polgári kivizsgáló szerv létrehozását írják elő, hiszen óhatatlanul előállhat az a körülmény, amikor a kivizsgálás során magára nézve, mondjuk, terhelő tényeket kellene a légügyi hatóságnak megállapítania egy-egy esemény kapcsán. Ilyen lehet például, hogy adott területen mulasztásos jogsértésben vannak, vagy mondjuk, nem megfelelően szabályoztak le egy adott feladatkört. Nyilvánvalóan, ha a fennálló rendszer működne tovább, akkor nehéz lenne az elfogulatlanságot biztosítani, hiszen nehéz azt elérni, hogy egy szervezet saját magáról állapítson meg végül is elmarasztaló dolgokat.
Ennek a független polgári kivizsgáló szervezetnek a megalakítására már történtek egyébként előkészületek, de a működés megkezdésének határidejét a jogszabály csak 2002. január 1-jétől írja elő, addig pedig meg kell tenni a szükséges szakmai egyeztetéseket, ügyelve arra, hogy az addig hátralévő időben is megfelelően történjen meg a légi közlekedési események és balesetek kivizsgálása.
Tisztelt Képviselőtársaim! A fentiek alapján összefoglalva elmondható, hogy az előttünk fekvő törvénycsomag előremutató, megfelelő szintű jogharmonizációs intézkedéseket tartalmaz, és egyben figyelembe veszi a hazai változásokat is, mint ahogy ezt a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása kapcsán már említettem. Mindezekre tekintettel úgy gondolom, hogy az előttünk fekvő törvénycsomag alkalmas az elfogadásra, ezért kérem önöket, hogy szavazataikkal támogassák azt.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én két kérdésre - illetve nagyjából egy témakör, csak ketten is felvetették - szeretnék reagálni a gazdasági bizottságban elhangzottak alapján. Itt konkrétan a légi közlekedési események kivizsgálásával, illetve az ehhez kapcsolódó balesetek, események kategorizálásával kapcsolatosan elhangzottakra szeretnék reagálni, mert úgy érzem, hogy itt azért valami kis félreértés volt, bár, megmondom őszintén, és a jelen lévő tisztelt képviselőtársaim tudhatják, akik a gazdasági bizottság ülésén ott voltak, hogy kezdetben nekem is voltak ezzel kapcsolatosan kérdéseim.
Először Balogh László képviselőtársamnak mondanám el, és ez is elhangzott a gazdasági bizottság ülésén, a kormány képviselői elmondták, hogy konkrét kérdés volt egyébként pont a légi események kivizsgálásával kapcsolatosan, a Görögországban eseményt szenvedett TU-154-es kapcsán, hogy igazából itt csak a szervezet hovatartozása, illetve függősége vagy függetlensége fog változni a törvényjavaslat elfogadása esetén. A kivizsgálás menetére vonatkozóan, illetve az adatok nyilvánosságára vonatkozóan semmi nem változik, hiszen amikor ezek a vizsgálatok lezárulnak, és van valamilyen kivizsgálási eredmény vagy szakvélemény, abban az esetben ezek nyilvánosak. Tehát az események kivizsgálásának a hozzáférhetősége, az eredmény úgymond, amely nem a felelősség megállapítására, hanem kifejezetten egy szakmai vizsgálatra vonatkozik, ugyanúgy nyilvános lesz ezután is, mint ahogy eddig volt. Ez elhangzott egyébként a bizottsági ülésen.
A másik, amit néhány képviselőtársam itt felvetett, illetve többen is említették, a balesetek definíciója, hogy miért, hogyan és miért nem egyezik az egyébként a hazai előírásokban megfogalmazottakkal. Itt tulajdonképpen megint csak nincs másról szó, mint amit ön is a hozzászólásában említett, kicsit kritikai éllel, hogy tulajdonképpen az EU-s előírások, illetve nem is annyira az EU-s előírások, mint inkább a nemzetközi előírások átvételéről van itt szó, amikor a balesetek kivizsgálásáról, illetve a légi közlekedésben bekövetkezett bármilyen események kategóriába sorolásáról van szó. Ugyanis ezt teljesen korrektül annak a chicagói egyezménynek, amely a polgári repülésre vonatkozó előírásokat tartalmazza, az egyik kiegészítése, az úgynevezett annexe rendelkezik erről, és az írja le pontosan, hogy melyek a baleset kategóriába tartozó események, és annak milyen következményei vannak, illetve melyek az úgynevezett légi közlekedési események.
Tehát én úgy gondolom egyébként, hogy itt helyesen jártunk el, hiszen gondoljunk végig egy olyan esetet, amikor például a polgári légi közlekedésben bekövetkezik valamilyen történés, és ha a hazai joggyakorlat nem harmonizál a nemzetközi előírásokkal, akkor adott esetben ebből elég komoly nemzetközi, akár kártérítési ügyek is származhatnak, ha nem pontosan ugyanazt értjük például egy légi közlekedési baleset vagy egy esemény kivizsgálása kapcsán, mint ahogy egyébként az egész világon ezt értelmezik. Tehát én úgy gondolom, hogy ezt a fajta beemelést és kiegészítést, még akkor is, ha egyébként valóban igaza van a képviselőtársamnak, hogy nem mindenhol és nem teljes egészében fedi az egyébként itthon a hazai joggyakorlatban definiált baleseteket, mindenképpen célszerű és érdemes átvenni, hiszen itt olyan nemzetközi összefüggései lehetnek az ügynek, amelyek adott esetben hosszabb távon bonyodalmakat jelenthetnek. Tehát én úgy gondolom, helyes az, hogy a jogalkotók ezt így fogalmazták meg, és egyébként a 13/2000. számú, akkor még KHVM-rendeletben meg is jelent, és közzé lett téve ezeknek a pontos definíciója.
Köszönöm szépen. (Lezsák Sándor tapsol.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Számomra, mondhatom azt, talán már nem is meglepő, hogy ellenzéki képviselőtársaim - különösen ha az SZDSZ-frakcióban ülnek - szinte minden téma kapcsán automatikusan az autópályánál kötnek ki. Azért én most hadd világítsak rá itt a parlamentben ülő képviselőtársaim és a rádiót hallgató emberek számára is néhány - idézőjelbe tett - apró részletkérdésre!
Az elmúlt héten az Országgyűlés gazdasági bizottsága egy meghívásnak tett eleget, amely meghívás arról szólt, hogy látogasson el az gazdasági bizottság az épülő - szeretném aláhúzni, az épülő - M3-as autópályához. Ennek a meghívásnak a gazdasági bizottság eleget tett, és nagyon sajnálom, hogy Kovács képviselő úr nem volt ott. Ugyanis a több mint másfél órás előadásban, amit az építők tartottak, külön kihangsúlyozták, hogy nagyon nagy szeretettel látták volna a képviselő urat, hiszen olyan adatokat tudtak volna elmondani önnek is - és gondolom, hogy az SZDSZ-frakciónak is -, amelyek alátámasztják mindazt, ami a sajtóban megjelent pozitív értelemben az autópálya-építésről. Tehát az autópálya épül, hazai vállalkozók által, hazai tőkéből épül az autópálya, jó ütemben, és Európában is rekord mértékű az az ütem, ahogy az autópálya-építéssel, a tényleges kivitelezési munkákkal haladnak. Európában még nem volt példa arra - és ezt az építők mondták el -, hogy ilyen ütemben tudjanak haladni a kivitelezési munkálatokkal, mint ahogy ma ez az M3-as épülő szakaszán történik. (Bauer Tamás közbeszól.)
Ez az autópálya, tisztelt képviselőtársaim, épül. Nagyon sajnálom, hogy önök nem voltak ott, nem látták a munkálatokat, hogy több száz teherautóval, több száz földmunkagéppel dolgoznak, és több ezer ember dolgozik jelenleg is az autópálya-építkezésen. (Vancsik Zoltán: Hol? Én nem láttam egyet sem!) Nagyon sajnálom, tisztelt képviselőtársaim - Bauer képviselő úrnak is mondom -, hogy nem jöttek el, nem vettek részt ezen a látogatáson, saját szemükkel győződhettek volna meg róla.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Két reagálásom van, és tényleg én is azt szeretném, ha visszatérnénk végre a napirend tárgyalásához.
Először is Kovács Kálmán képviselőtársamnak: második egyeztetése volt ez a bizottságnak, hogy mikor lesz időpont, és sajnos, azokkal is egyeztetni kell, akik ott nekünk a helyszínbejárást, a tájékoztatást biztosították. Gondolom, elnök úr ezt megfelelő körültekintéssel meg is tette, tehát ez a második időpont volt, szeretném mondani még egyszer, a bizottság részére.
Bauer képviselő úrnak pedig, jó volna most akkor végre eldönteni: mi a jó, az, ha közpénzből épül az autópálya, vagy az, ha hitelből épül? Én úgy gondolom, ha közpénzből épül az autópálya, mint ahogy ma magyar forrásból épül az autópálya, arra ugyanúgy önöknek is megvan az ellenőrzési módja és lehetősége, hiszen demokráciában élünk, és úgy gondolom, hogy a parlamentáris körülmények között az ellenőrzést önök is megtehetik és végrehajthatják.
Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy az autópályára, az építésre megvan a fedezet, az autópálya épül, gyorsan épül, és nemcsak akkor, képviselő úr, amikor a kamerák ott vannak, hiszen ha csak akkor épült volna, amikor a kamerák ott vannak, akkor nem tudtunk volna azon a harminc-egynéhány kilométeres szakaszon végigmenni, ahol már lényegében megvan az alap és jól haladnak a munkák. Köszönöm szépen.
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb elhangzott egy felszólalás, amelyre, úgy gondolom, reagálni kell. Takács képviselőtársam az ellenzéki padsorokból, jó szokásához híven elmondta a mondandóját, majd elment. Nagyjából ugyanígy járt el a hajdúszoboszlói 4-es számú elkerülő út ügyében is, ugyanis benyújtotta a képviselői módosító indítványát a költségvetéshez, majd nem szavazta meg, és őszinte sajnálattal vettem tudomásul, hogy a képviselő úr az előzetes egyeztetésekben sem vesz részt. Úgyhogy mint egyéni képviselő így képviseli a hajdúszoboszlói választópolgárok érdekeit.
Úgy gondoltam, hogy én mint másik hajdúszoboszlói képviselő, ezt mindenképpen szóvá kell hogy tegyem, hiszen még van mód és lehetőség módosító javaslatok benyújtására. (Bauer Tamás: Megszavazta?) Igen, képviselőtársam, a választókörzetem érdekében én igennel szavaztam erre a módosító javaslatra (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.), és nagyon remélem, hogy ez az út megfelelő módon épülni fog, és remélhetőleg talán még források is lesznek hozzá.
Köszönöm szépen. (Taps.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mint az látható, elég nagy érdeklődést váltott ki ez a százmilliós végkielégítés, hiszen a napokban a közvélemény a sajtóból is értesült arról, hogy a CW Bank vezérigazgatója százmillió forint összegű végkielégítést vagy sikerdíjat kapott attól a banktól, amely - tudjuk jól, hiszen kész a jelentés - már több mint 90 milliárd forint veszteséget termelt az elmúlt időkben.
A hír hallatán, úgy látszik, nemcsak a közvélemény, hanem a kormány is megdöbbent, amit egyébként a nyilatkozatok is jól tükröznek. A köz vélekedése és a mi véleményünk szerint is felháborító dolog, hogy miközben a CW Bank, amely a Magyar Nemzeti Bank leánybankjaként működött, elhíresült tevékenysége során legalább 90 milliárd forint veszteséget termelt az elmúlt években, a végelszámolást végző vezérigazgató ilyen horribilis összegű jutalomban részesülhet.
Amikor az azonnali kérdés címén gondolkoztam, elsőként az a mondat jutott eszembe, hogy a kérdésem címe az legyen, hogy soha nem látott mértékű végkielégítés egy veszteséges állami banknál, de aztán eszembe jutott, hogy a CW Bank történetében ez már nem az első ilyen rekord összegű végkielégítés, amivel a veszteséges gazdálkodást díjazzák. Mint a CW Bank ügyeit vizsgáló albizottság egyik tagja, már korábban is tudtam, de tegnaptól nyilvános a jelentés, mindenki tudhatja, hogy az 1997 és '98 között működő holland vezérigazgató 1,2 millió dolláros végkielégítést kapott, ami az akkori árfolyamon átszámolva is 250 millió forint.
Visszatérve most az aktuális százmilliós végkielégítésre, tisztelt államtitkár úr, kérdésem a következő; nagy valószínűséggel, mint ahogy hallhattuk, ez a hír már igaz. Mi ebben a kérdésben a tárca álláspontja és véleménye? Az elkövetkezendő időkben a tárca véleménye szerint - ahova elvileg a Nemzeti Bank felügyelete tartozik - mit lehet tenni annak érdekében, hogy az ilyen és ehhez hasonló ügyek elkerülhetők legyenek, illetve bárhol a világon jellemző-e az, hogy egy veszteséges banknál a felszámoló bármilyen munkáért is ilyen végkielégítésben részesüljön? (Bauer Tamás: Igen, jellemző, mindenütt a világon! - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát. Mint egyik tagja ennek az albizottságnak és a gazdasági bizottságnak is, ahol pont a tegnapi ülésen tárgyaltuk meg azt a jelentést, amelyet az albizottság elkészített, e tárgyban azt szeretném kérni öntől is és a kormánytól is, hogy támogassák majd azt, ha a Ház elé bekerül és elfogadjuk ezt a jelentést, ami jelen pillanatban tervezet formájában létezik. Kérem önt is és a kormány tagjait is, hogy támogassák mindazokat a javaslatokat, amelyek a jogi lépések megtételére vonatkoznak, hiszen úgy érezzük, hogy a bizottság a vizsgálódásaiban eljutott egy olyan pontra, ahol már a jelenlegi parlamentáris eszközökkel nem lehet továbblépni, mindenképpen jogi lépések megtételére lenne szükség.
Én szeretném ezúton is azt kérni önöktől, hogy támogassák azokat a lépéseket, amelyeket az albizottság megfogalmazott, illetve támogassák azokat a törvénymódosító javaslatokat is, amelyeket szintén a bizottsági jelentésben megfogalmaztunk, és az elkövetkezendő (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) időszak törvényalkotó munkáiban szeretnénk viszontlátni.
Köszönöm szépen.
MÁRTON ATTILA (Fidesz) (A mikrofonja nem működik.): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim!
ELNÖK: Kérném szépen a képviselő úr mikrofonját bekapcsolni. (Megtörténik.) Köszönöm. Most a mikrofon is az öné már, képviselő úr.
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Úr! Már elég sok minden elhangzott, és igazából nem is szerettem volna nagyon kommentálni mindazokat, amik a politikai csatározás kapcsán elhangzottak, de úgy gondolom, néhány megjegyzést mindenképpen tenni kell a dolgok politikai részéhez.
Először is, azt hiszem, és remélem azt, hogy nagyon jó, hogy ez a jelentés, amely most itt fekszik a parlament asztalán, konszenzussal született meg. Ugyanakkor, ahogy ez már elhangzott, minden konszenzusos jelentésben van egyfajta kompromisszum, és hogy ez a kompromisszum megszülethetett, igen komoly viták előzték meg, és természetesen a bizottságban voltak olyan kérdések, amelyekben nem volt teljes az egyetértés. Ezeknek a hátterére szeretnék egy kicsit rávilágítani, csak tényeket szeretnék mondani, és remélem, hogy ez nem generál politikai vitákat.
Mindenesetre néhány megjegyzést elöljáróban mindenképpen meg kell tennem. Azok, akik a bizottság munkájában részt vettek - és itt egy kicsit a munka politikai vetületére szeretnék utalni -, azt hiszem, egyöntetűen megállapíthatják és egyetérthetnek velem abban - ellentétben Bauer képviselő úr állításával -, hogy igenis a sajtóban megjelent cikkekre, vádakra a bizottság igyekezett nem reagálni, igyekezett ezeket lehetőség szerint figyelmen kívül hagyni, és ha volt is ebben vita, megpróbáltunk ezeken a lehetőségek szerint minél hamarabb túllépni. Úgy gondolom, hogy ennek sokkal inkább szakmai kérdésnek kell lenni, semmint politikainak, hogy ilyen vitákba belemenjünk.
Egy másik észrevétel: többször elhangzott, és úgy érzem, hogy képviselőtársaim elég erőteljesen szeretnék összehúzni a bankkonszolidáció és a CW Bank veszteségének ügyét. Én azért úgy gondolom, hogy teljesen más abban az esetben vizsgálni egy bankkonszolidációt, amikor egy szocialista gazdaságról egy átállási időszakra, kvázi kereskedelmi banki tevékenységben vagy kereskedelmi banki tevékenységre való átállás időszakában következik be veszteség, és teljesen más az a helyzet, amikor egy évtizedek óta piacgazdasági körülmények között működő, illetve évtizedek óta működő piacgazdaságban működő bank tevékenységét és ennek veszteségeit vizsgáljuk. Úgy gondolom, hogy itt jelentős különbséget kell tenni, és ha így értékeljük a 80 milliárd forintot, amely a CW Bank működése során fölhalmozódott, úgy gondolom, hogy ez igenis nagyon jelentős tétel.
Még egy nagyon fontos dolog, amit el szeretnék mondani - és már szó volt róla -, mégpedig a végelszámolás kérdése. A bizottságnak nem volt feladata az, hogy a végelszámolást, a végelszámoláshoz kapcsolódó kérdéseket vizsgálja.
Amiről egyébként szólni szeretnék, leginkább a felelősségek, felelősségi körök, személyre vagy testületre vonatkozó felelősségek kérdése, amelyben a bizottsági jelentés megalkotásakor is elég komoly viták bontakoztak ki.
Nagyon rövid visszatekintést tennék arról, hogy miért is lehet itt egyáltalán felelősségről beszélni, és melyek voltak azok a főbb szempontok, amelyek az albizottság vitájában a jelenés elkészítésekor fölmerültek. Ahogy már elhangzott, 1991-ben született meg a jegybanktörvény, amely kötelezte a Magyar Nemzeti Bankot arra, hogy a nem profilba vágó kereskedelmi banki tevékenységtől váljon meg. Ekkor már - tudjuk jól - a CW Bank, több más bankkal együtt, hosszú-hosszú évek óta működött. És itt van az első jelzés - és még egy nagyon fontos dolog: a Magyar Nemzeti Bank képviselői ott ültek a CW AG Bank felügyelőbizottságában. Tehát elvileg tudniuk kellett a bankban zajló folyamatokról. Konkrétan például arról, ami 1992-ben zajlott le, ez a bizonyos Seldmayer-levél, amely az első igazán komoly jelzés volt arról, hogy a banki belső folyamatokban valamilyen komoly probléma van, ugyanakkor viszont a bank felügyelőbizottsága nem tűzte napirendjére ezt a levelet, nem tárgyalta meg, holott az érintettek tudtak róla, és a Magyar Nemzeti Bank akkori képviselője, aki egyébként az egyik alelnöke volt a Magyar Nemzeti Banknak, szintén ott volt a felügyelőbizottságban, később a CW AG felügyelőbizottsági elnökeként. Tehát tudnia kellett erről.
'95-ben került igazából először nyilvánosságra, hogy a bankkal nagyon komoly problémák vannak. Surányi elnök úr a bizottság előtt azt a tájékoztatást adta, hogy ekkor ő a tudomására jutott adatokról tájékoztatta a kormányt. Mindezek után a bizottság tagjai közül nagyon sokan úgy láttuk, hogy hiba volt, nagyon komoly hiba volt kiadni azt az 1996-ban keltezett garancialevelet, amely lényegében teljes kötelezettségvállalást biztosított (Taps a MIÉP padsoraiban.), tehát a Magyar Nemzeti Bank a CW AG veszteségeiért teljes egészében jótállt és felelősséget vállalt.
Úgy éreztük és azt láttuk a bizottsági vitában többen is, hogy ennek már vitatható volt a kiadási körülménye, szükség volt erre a levélre. Az volt az indoklás, hogy a bank eladása és értékesítése volt a téma. Ez vetődött föl, és ahhoz, hogy ezt a bankot megfelelő módon el lehessen adni, mindenképpen szükség volt ennek a garancialevélnek a kiállítására.
Miért volt erre szükség? Azért, mert az osztrák bankfelügyelet olyan jellegű hibákat, hiányosságokat érzékelt a bank gazdálkodásában, ami nem tette biztonságossá a további működést, és komoly eljárásokat helyezett kilátásba. Mindezek után 1997-ben még további hitelfolyósításra, illetve bizonyos hitelek meghosszabbítására került sor. Ezeket összegezve, a bizottsági vitában úgy érzékeltük, hogy az, amit úgy mondunk, hogy tulajdonosi felelősség, tulajdonosi gondoskodás, a jó gazda odafigyelése, talán nem valósult meg olyan mértékben.
Való igaz az is - és egyet kell értenem Surányi György elnök úrral -, hogy megtették a szükséges büntető feljelentéseket a bank gazdálkodásának ellenőrzése és a könyvvizsgálói jelentések után; ezek a feljelentések, illetve munkaügyi intézkedések azonban kifejezetten a CW AG vezetésére koncentráltak, tehát csak az ott dolgozó munkatársakat érintették, és igazából a Nemzeti Bank azon munkatársaira, akik a CW AG felügyeletét látták el, ez nem vonatkozott, még csak munkaügyi eljárások sem kezdődtek, illetve azoknak a felelősségmegállapítása sem folyt le, hogy azok, akik a Magyar Nemzeti Bank részéről a felügyeletet el kellett volna hogy lássák, ők vajon az információáramlásban hogyan és milyen módon tettek eleget a rájuk háruló feladatoknak.
Mindezen következtetések levonása után, illetve ezek megtárgyalása után született meg az albizottság jelentéstervezetének 9., illetve 11. pontja; a 9. pontban az áll, hogy az albizottság javasolja a legfőbb ügyész felkérését, hogy a bűnügyi jogsegélyegyezmény alapján keresse meg a CW AG-vel kapcsolatban folyamatban lévő büntetőeljárás során az osztrák hatóságokat, hogy adják át azokat a dokumentumokat, amelyek adott esetben lehetségessé teszik egy hazai vizsgálat lefolytatását, illetve a Magyar Nemzeti Bank mint tulajdonos belső folyamatainak szabályozását is úgy láttuk és látjuk, hogy áttekintésre szorul.
Ez hozza tulajdonképpen az albizottsági jelentés 11. pontjának megállapítását, amiben pedig felkérjük a kormányt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket és intézkedéseket arra, hogy a jegybanktörvény változtatása a megfelelő módon megtörténjen, illetve amennyiben szükségét látja a Magyar Nemzeti Bank, akkor a Nemzeti Bank belső folyamatszabályozását is alakítsák át.
Mindezeket azért tartottam szükségesnek elmondani, hogy azok, akik nem vettek részt az albizottság munkájában, valami kis hátteret kaphassanak arról, hogy ezek a megállapítások hogyan születtek meg, ezek a következtetések milyen viták eredményeképpen kerültek itt rögzítésre, és lehessen érzékelni mindazokat a vitákat, nézetkülönbségeket is, amelyek a bizottsági munka során megfogalmazódtak.
Mindezek mellett örülök annak, hogy ez a jelentés a gazdasági bizottságban is konszenzussal került elfogadásra, és kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy e jelentés, illetve az országgyűlési határozat elfogadásához adják majd szavazatukat és támogassák ezt.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)
MÁRTON ATTILA, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság az elmúlt heti ülésén tárgyalta meg az előttünk fekvő, T/3847. számú, az elektronikus aláírásról szóló törvénytervezet általános vitára való alkalmasságát. Hogy a legvégén kezdjem, 15 igen szavazattal, 10 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta a törvényjavaslatot. A vitán az előterjesztő képviselőin kívül szakmai szervezetek, érdekképviseleti szervezetek képviselői is ott voltak. Mint a többségi vélemény megformálója és közreadója, szeretnék néhány fontosabb szempontot kiemelni a vitában elhangzottakból.
Az előterjesztő képviselője néhány nagyon fontos dolgot mondott el a bizottság ülésén. Többek között azt, hogy ez a törvény az alapja annak, hogy az információs társadalom igazán hitelesen tudjon működni. Hiszen akik ma használják akár az elektronikus kereskedelmet, akár a banki tranzakciókat, azok mindezeket a saját kockázatukra tudják megtenni, hiszen nincs a kezükben olyan eszköz és olyan módszer, amely adott esetben egy jogvitában bizonyítási erővel rendelkezne.
Nagyon fontos, hogy a törvény elfogadása lehetőséget ad az állampolgári ügyintézésre, amely majd elektronikus formában történik meg; mindezt természetesen úgy, hogy hiteles és megfelelő legyen, s megfelelő informatikai felkészülés után, amennyiben az erre hivatott szervezetek ezeket az adatokat, okmányokat államigazgatási szinten is fogják tudni kezelni.
Nagyon fontos és kiemelendő ebben a törvényben a jogbiztonság, hisz mindazok, akik az elektronikus kereskedelem vagy kapcsolattartás eme formáját választják majd, és az elektronikus aláírást fogják használni, maximális jogvédettséget élveznek majd.
(17.00)
Végül, de nem utolsósorban elhangzott az is, hogy az előttünk fekvő törvénytervezet teljes egészében megfelel az Európai Unió irányelveinek.
A szakmai érdekképviseletek képviselője többek között elmondta a bizottság ülésén, hogy nagy örömmel veszik a törvény beterjesztését, véleményük szerint egy alapos, részletes törvénytervezet fekszik előttünk, amely hiányt pótol, és ez a hiány igazából az elkövetkezendő időkben lenne majd nagyon észre vehető. Egyetlenegy igazán komoly észrevétel és problémafelvetés hangzott el részükről, mégpedig az, hogy a külföldi székhelyű hitelesítésszolgáltatók hazai jogi elismerése milyen formában, hogyan történhet. Ennek a jogszabályi behatárolására és megfogalmazására véleményük szerint nagyobb figyelmet kell majd fordítani a törvény elfogadása során.
A többségi véleményt megformáló képviselőink hozzászólásából mindenképpen kiemelendő, amint az elhangzott, hogy az előttünk fekvő törvénytervezet egy lehetőséget nyit meg, és a lehetőségekhez jogi kereteket rendel, ami nagyon fontos véleményünk szerint. A beterjesztéssel, mint ahogy ez már az előbb is elhangzott, a világ élvonalához tartozunk, pedig sajnos nem sok olyan terület volt még Magyarországon, hogy már néhány hónappal a vezető nagyhatalmak után egy bizonyos technológiai területen Magyarországon is megjelenjen egy szabályozás, és ami nagyon fontos, hogy e szabályozásra és a szabályozás ilyen formájára megvan itthon az igény.
Mindenképpen kiemelendő - és a nemzetközi jó példák alapján ezt el lehet mondani -, hogy jó az a törvényben található megközelítés és koncepció, hogy a hitelesítésszolgáltatók egy nagyon határozott felügyeleti rendszerrel, de mindenképpen piaci alapon kell hogy működjenek.
Összefoglalva tehát mindazt, ami a bizottság ülésén elhangzott, a bizottság 15 igen és 10 tartózkodással az előttünk fekvő törvénytervezetet általános vitára alkalmasnak találta. Köszönöm.
(A jegyzői székeket Németh Zsolt és dr. Juhászné Lévai Katalin foglalja el.)
MÁRTON ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A Fidesz parlamenti frakciója jelentős lépésnek tekinti az elektronikus aláírásról szóló törvény előkészítését, elfogadását pedig szükségesnek ahhoz, hogy hazánk meg tudjon felelni a világszerte gyors ütemben fejlődő gazdasági és technikai fejlődés által támasztott kihívásoknak. Örvendetes, hogy e törvényt a Magyar Köztársaság Országgyűlése a világ legfejlettebb államaihoz képest is csekély időbeli eltéréssel fogadhatja el, és e törvényekkel közel azonos tartalommal.
Az írásbeliség emberi létünk egyik meghatározó jellemzője. A nyomtatott írás több mint ötszáz éves története mindannyiunk számára a kultúra egyik alaphordozójává vált. Ma már írás-olvasás nélkül a magán-, a közösségi és a hivatalos élet egyaránt elképzelhetetlen. Napjainkban azonban tanúi vagyunk egy olyan változásnak, amelynek jelentősége legalábbis a nyomtatott írás megjelenéséhez hasonlítható. Az elektronikus írás egyre inkább bevonul mindennapjainkba.
Tisztelt Országgyűlés! Olyan törvény elfogadásáról kell tehát döntenünk, amely az információs társadalom kialakításának alapvetően fontos eszköze. A papír alapú világban tett kézi aláírásunknak az elektronikus világban az elektronikus aláírás felel meg. Ez a megfelelés azonban csak lehetőség, joghatását tekintve a kétféle aláírás közti azonosságot éppen ennek a törvénynek kell megteremtenie. A törvény hatálybalépésével lehetővé válik, hogy egymást akár nem is ismerő felek között joghatást kiváltó, elektronikus formájú üzenetet, például szerződéses ajánlatot, teljesítésigazolást, banki átutalást lehet majd küldeni.
Miben hoz újdonságot e törvény? Nem abban, hogy elektronikus aláírást lehessen használni, hiszen azt jelenleg semmi sem tiltja, hanem abban, hogy a magas szintű technológiával előállított elektronikus aláíráshoz meghatározott mértékű bizonyító erőt rendel, és ezáltal jelentősen csökkenti az elektronikus formában történő szerződéskötések kockázatát. Ugyanígy lehetővé teszi a szervezeteken belüli, illetve a szervezetek közötti hiteles elektronikus iratforgalom lebonyolítását, ami egyszerűsíti, gyorsítja a munkafolyamatokat.
A médiából és a szakmai fórumokon történő megnyilatkozásokból tudjuk, hogy a gazdasági élet szereplői készen állnak az elektronikus aláírások használatára, azok elfogadására.
(17.10)
A törvény elfogadását türelmetlenül várják, mert annak késlekedése akadályozná korszerű működésüket, szerződő partnereik körének bővítését.
Ugyanakkor, tisztelt képviselőtársaim, az elektronikus aláírások felhasználási körének meghatározása során nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ennek technológiai feltételei is vannak, és egy esetlegesen erőltetett bevezetéssel, a használat idő előtti kötelezővé tételével a jogbiztonságot is sérthetjük, ha a megkívánt műszaki biztonságot nem garantáló informatikai rendszerrel rendelkező szervezeteket kényszerítünk elektronikus ügyintézésre.
Erre tekintettel ésszerű és a realitásokat szem előtt tartó szabályozási megoldásnak tartjuk, hogy a javaslat az alapelvi szintű 3. § (1) bekezdésében kötelezővé teszi az elektronikus dokumentumok elfogadását, de azt, hogy eljárási cselekményeket, például államigazgatási határozat meghozatalát és kézbesítését lehessen végezni kizárólag elektronikus formában, további jogszabályok megalkotásától teszi függővé, melyek akkor fognak megszületni, ha az érintett ágazatban a technológiai feltételek is adottak. Ennek mihamarabbi biztosítására természetesen törekedni kell.
Az előző kérdéskörhöz hasonlóan azt is megfelelőnek tartjuk a javaslatban, hogy az elektronikus aláírásnak több fajtáját szabályozza, és azokhoz eltérő jogkövetkezményeket fűz, hiszen ma több különböző, biztonságot nyújtó technológia létezik, tehát ez a differenciálás mindenképpen szükséges. Másfelől ez a szabályozási megoldás megfelel az Európai Közösség vonatkozó irányelvének is, amely a javaslathoz hasonlóan elektronikus aláírásnak tekinti a legegyszerűbb elektronikus azonosító elhelyezését is. Az ilyen elektronikus dokumentum elfogadását is kötelezővé teszi, de bizonyító erőt nem fűz hozzá.
A javaslat, szintén csak helyesen, nemcsak a bizonyító erő, hanem a hitelesítésszolgáltatási tevékenység végzése feltételei tekintetében is különbséget tesz a különböző szintű elektronikus aláírások hitelesítői között. Fokozott biztonságú hitelesítésszolgáltatást bejelentés alapján előzetes vizsgálat nélkül lehet végezni, ami persze nem zárja ki azt, hogy a hatóság rövidesen ellenőrizze a hitelesítésszolgáltató működését. Ez az Európai Unió azon alapelvével van összhangban, hogy a hitelesítésszolgáltatási tevékenység szabadon végezhető legyen. Viszont a legnagyobb bizonyítási erővel bíró, úgynevezett minősített elektronikus aláírás hitelesítésszolgáltatóját a Hírközlési Főfelügyelet előzetesen megvizsgálja, és ezen minősítési eljárás után veszi majd csak nyilvántartásba. A tevékenység végzését természetesen csak ezt követően lehet majd elkezdeni.
Tisztelt Képviselőtársaim! A javaslat tehát alkalmas a szabályozás fő céljának, az elektronikus dokumentumok bizonyító erővel való felruházásának biztosítására. E lényeges hatás eléréséhez szükségesek a javaslat további szabályai is, amelyek már csak azokkal az elektronikus aláírásokkal foglalkoznak, amelyekhez hitelesítésszolgáltatási tevékenység kapcsolódik. Leírják ennek tartalmát és feltételeit olyan mértékig, ami törvényi szabályozási szintre tartozik, így például, hogy milyen személyes adatok kezelése szükséges a hitelesítésszolgáltató részéről, illetve a Hírközlési Főfelügyelet milyen intézkedéseket tehet a hitelesítésszolgáltatók ellenőrzése során, illetve a javaslatnak megfelelő tevékenységük kikényszerítése érdekében.
Egyetértünk azzal a szabályozási megoldással is, hogy a technológiával érintett részletszabályok nem a javaslatban szerepelnek, hanem azok megalkotására felhatalmazást ad a kormánynak a hatósági jogkörök tekintetében, illetve a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek a műszaki követelmények vonatkozásában.
A javaslat nemcsak azokat a keretszabályokat tartalmazza, melyek az Európai Közösség vonatkozó irányelvében szerepelnek, hanem megteremti a javaslat összhangját a hatályos magyar törvényekkel, amelyek egyelőre csak a papír alapú ügyintézést, szerződéskötést tekintik hitelesnek. Ennek körében a javaslat módosítja mindazokat az eljárási szabályokat, amelyek az elektronikus bizonyító eszközök elfogadását nem teszik lehetővé, illetve bizonyító erejüket nem határozzák meg.
Engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmüket még két olyan szabályra, amelyek az Európai Közösség vonatkozó irányelvében foglalt minimális körön túlmutatva teszik lehetővé az elektronikus dokumentumok felhasználását hazánkban, rögtön az elektronikus aláírás jogintézményének megteremtésekor.
Az egyik ilyen az elektronikus dokumentum fogalmának bevezetése. Ez olyan elektronikusan aláírt adathalmaz, amely nem elsősorban szöveget tartalmaz. Ilyen elektronikus dokumentumnak minősül számos elektronikus termék, például szoftver is. Ezek hiteles küldésének lehetővé tétele ösztönzi az elektronikus kereskedelmet.
A másik, már az elektronikus aláírás célzott felhasználását elősegítő szabály az ügyvédi törvény módosításában található, amely lehetővé teszi egyes, jogszabály alapján ügyvédi ellenjegyzést igénylő ügyletek elektronikus formában történő lebonyolítását.
Az elektronikus aláírás e felhasználási lehetőségeinek megteremtése az előterjesztő átgondolt munkáját bizonyítja, és kifejezi, hogy a javaslat célja az elektronikus aláírásnak a reális lehetőségek közötti minél szélesebb körben való alkalmazása.
Szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy egyes jogviszonyok vonatkozásában, elsősorban a személyes jellegű és többnyire személyes megjelenést igénylő viszonyokban indokolt az elektronikus aláírások használatának mellőzése. A törvényjavaslat ilyen jogviszonynak tekinti a családjogi és öröklési jogviszonyokat, illetve a házasságról, a családról és gyámságról szóló dokumentumokat és eseteket, amikor természetesen továbbra is szükséges lesz a személyes megjelenés.
Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A kormánynak az információs társadalom elterjesztéséért folyamatosan kifejtett erőfeszítései egyik gyors és színvonalas eredményeként értékelhetjük az elektronikus aláírásról szóló törvényjavaslatot. Azt, hogy az informatika fejlesztését, az információs társadalom érdekében teendő intézkedéseket minden párt fontosnak tartja, a frakciók kifejezték azon döntésükkel is, hogy ebből a célból új országgyűlési bizottságot hoztunk létre. Kérem, hogy ennek a közös törekvésnek a jegyében a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciójához hasonlóan minden frakció támogassa e törvényjavaslat elfogadását.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Köszönöm szépen a szót. Néhány olyan dologról szeretnék nagyon röviden szólni, amelyek a hozzászólások kapcsán felmerültek. Úgy gondolom, van egy-két olyan, félig-meddig talán kérdésként a levegőben maradt megállapítás, amelyekről ha beszélünk, úgy gondolom, nagyon hamar és nagyon könnyen választ lehet rájuk adni.
Elhangzott például egy ilyen megállapítás, hogy az elektronikus aláírás bevezetése, illetve törvényi elfogadása és az ehhez kapcsolódó feladatok tulajdonképpen költség a felhasználóknak, és költséget jelent majd azoknak is, akik ezt az elektronikus aláírást alkalmazzák, tehát el akarják fogadni.
Egy szakmai konferencia egyik résztvevője, amikor ugyanez a kérdés felvetődött, hogy mi pénzbe is fog ez kerülni akár a felhasználóknak, akár az elfogadóknak, úgy kezdte a válaszát, hogy ne azt nézzük, mibe fog ez kerülni, hanem mit hoz, és a piac szereplői, mindazok, akik az elektronikus aláírással fognak majd dolgozni napi munkájuk során, biztos, hogy egyből azt fogják nézni, milyen üzleti eredményeket, költségmegtakarítást fog számukra jelenteni. Tehát úgy gondolom, ha a téma költségvonatkozásáról beszélünk, akkor mindenképpen az üzleti haszon vagy a költségcsökkenés oldaláról kell ezt a kérdést megvizsgálni; és bár szintén a szakmai fórumon elhangzott egy összeg, amely konkrétan a németországi példával jött elő, ahol is a bevezetés első évében 120-140 márkás, majd a fenntartás körülbelül 20-30 márkás éves költséget jelent, de úgy gondolom, sokkal nagyobb az az üzleti eredmény, amit az elektronikus aláírás használatával realizálni lehet.
A másik, hogy vajon mekkora infrastruktúra szükséges ahhoz, hogy az elektronikus aláírást használni lehessen, milyen befektetéssel, milyen költséggel jár. Tisztelt Képviselőtársaim! Aki már látott chipkártyát meg látott mobiltelefonba való kártyát, no hát lényegében hasonló megoldásokkal ezt meg lehet oldani, és semmi más nem szükséges hozzá, mint egy egyszerű kis chipkártyaolvasó, ami nagyon egyszerűen csatlakoztatható a számítógéphez, ami szintén néhány ezer forintért beszerezhető, úgyhogy úgy gondolom, hogy ez magánszemélyek részére sem fog olyan túlságosan nagy kiadást jelenteni.
Szintén elhangzott, hogy a törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, nagyon cizellált és gyanakvóan aprólékos az ellenőrzést illetően. Úgy gondolom, hogy itt kifejezetten a hitelesítésszolgáltatókról lehet szó, és abban az esetben, ha ez nem így lenne, akkor nagyon komoly gondok és problémák merülhetnének fel adott esetben a személyiségi jogok védelmével kapcsolatosan, illetve az adatok hozzáférhetőségét illetően, hogy hogyan lehet urambocsá! ellopni másnak az elektronikus aláírási lehetőségét, jogát, hogyan lehet más bőrébe elektronikus módon is belebújni. Tehát úgy gondolom, hogy mindenképpen szükség van a törvényjavaslatban ezekre az igen aprólékos és az ellenőrzés kérdését körülhatároló jogi passzusokra.
Úgy gondolom - szintén egy felvetés kapcsán -, a törvénynek nem feladata és nem szabad, hogy feladata legyen ilyen körülmények között, hogy ez a törvény kifejezetten beruházásokra ösztönözzön. Megint csak visszatérek oda, hogy piaci körülmények között működő cégek, szervezetek, vállalkozások, esetleg magánszemélyek fogják ezt használni, és a piac igenis diktálni fogja azokat a feltételeket, hogy ha valaki nem akar lemaradni az üzleti kapcsolataiban, akkor az a néhány tízezer forintos befektetés mindenképpen meg fogja érni, hogy az elektronikus aláírást bevezesse és használja.
További kérdésként felmerült, illetve polémia bontakozott ki a hitelesítésszolgáltatók működése kapcsán. Úgy gondolom, Molnár Gyula képviselő úr nagyon precízen és szabatosan idézte azt az EU-direktívát, amelyik úgy rendelkezik, hogy ne legyen semmiféle procedurális előzménye annak, hogy valaki hitelesítésszolgáltató legyen. Ugyanakkor azzal is egyet kell értenem, amit ő mondott, hogy ott másfajta bizalmi és másfajta üzleti légkör van, mint mondjuk, ma még Magyarországon. Azt hiszem, nagyon jó az a kétszintű minősítési rendszer, amelyet ez a törvénytervezet is tárgyal, hogy csak a kiemelten fontos, minősített hitelesítőkhöz kell a HÍF előzetes hozzájárulása és vizsgálata, egyébként pedig piaci alapon ezt a hitelesítésszolgáltatást bárki nyújthatja.
Úgy gondolom, ez is probléma lehet adott esetben, hogy ha valaki csak a bejelentési kötelezettségének kell hogy eleget tegyen, akkor vajon hogyan fog tudni működni piaci körülmények között. Úgy gondolom, ebben sem lesz különösebb probléma, hiszen a Hírközlési Főfelügyelet a hitelesítésszolgáltatókat bármikor ellenőrizheti működésük során, tehát ha az adatbiztonság követelményeinek nem tesznek eleget, akkor igenis meg lehet tiltani, hogy ők ezt a tevékenységet folytassák.
(19.10)
A kiemelt fontosságú szervezetek részére pedig mindenképpen szükséges az az előminősítés, aminek joga a Hírközlési Főfelügyeletet illeti meg. Tehát úgy gondolom, hogy a mai körülmények között, a mai viszonyok között mindenképpen megfelelőek a törvénytervezetnek ezek a kitételei.
Azt hiszem, hogy nagyjából ennyiben foglalhatók össze, amelyek kérdésként merültek föl, és amelyekről még - úgy gondolom - mindenképpen szólnom kellett.
Köszönöm szépen.
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban el kell mondanom, hogy a Fidesz frakciója a T/3832. számú képviselői önálló indítvány tárgysorozatba-vételét nem támogatja.
Ennek konkrétan három oka van. Egyrészt: nem időszerű ez a módosító indítvány, ugyanis a költségvetési vitában, ahogy a képviselő úr is említette, volt lehetőség módosító indítványok beadására. Őszintén sajnálom, hogy a képviselő úr a saját maga által beadott módosító indítványt sem szavazta meg, és nem támogatta azt a módosító indítványt sem, amely lehetővé teszi, hogy a beruházás első fázisa 2002-re elkészüljön, lehetővé téve a minél hamarabbi befejezést.
Másodsorban: ha a megfelelő szakmai előkészítés megtörtént volna, akkor úgy gondolom, az indokolásba nem kerülhetett volna be az utolsó mondat, ugyanis az az összeg, amely a módosító indítványban szerepel, nem teszi lehetővé a beruházás teljes befejezését. Tehát ez az összeg egyrészt sok, másrészt pedig kevés.
Harmadsorban pedig: a beruházás már elkezdődött. Innentől kezdve egy már megkezdett, időben és anyagiakban tervezett és ütemezett folyamat borulna fel, ami újabb csúszást eredményezne a beruházás minél hamarabbi befejezésében.
Hajdúszoboszló lakóit természetesen mindenképpen meg kell nyugtatnunk, hiszen '98 óta a polgári kormány már több mint 1 milliárd forintot költött erre a beruházásra. Ez teszi lehetővé, hogy a beruházás most, az év közepén ténylegesen elkezdődjön, hiszen '98 májusáig még engedélyes tervek sem álltak rendelkezésre, mindent onnantól kezdve kellett kivitelezni. Így lehetséges az, hogy 2003-ra megvalósuljon ez a beruházás és Hajdúszoboszló városának tízéves álma váljon valóra, hogy a világhírű gyógyfürdőhely valóban egy elkerülő úttal legyen gazdagabb.
Úgyhogy mondhatom azt, hogy az elkerülő út ügye jó úton van, és úgy gondolom, hogy a tárca ehhez a módosító indítványok segítségével biztosítja a pénzt, és az időbeni befejezésre mindenképpen lehetőség van. Ezért nem támogatjuk ezt az indítványt.
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)
(18.30)
MÁRTON ATTILA, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság az elmúlt heti ülésén igen alaposan megtárgyalta az előttünk fekvő törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát, és az "igen alapos" kifejezés, azt hiszem, azért is helytálló, mert az elmúlt időszakban is az volt jellemző a gazdasági bizottságra, illetve az ott megtárgyalt távközlési törvénymódosításra, hogy mind a szakmai érdek-képviseleti szervek, mind pedig az érintett cégek igen nagy számban képviseltették magukat, és el is mondhatták a véleményüket. Úgy gondolom tehát, hogy a gazdasági bizottságra nézve igazán nem helytálló az, hogy az érintettek ne hallgattattak volna meg.
Miért is szükséges az előttünk fekvő törvényjavaslat? Úgy gondoljuk, hogy feltétlenül szükség van rá, hiszen a koncessziók lejárta 2001 decemberétől 2002 novemberéig bekövetkezik, és akkor a hírközlési piac liberalizációjára kerül sor.
A beterjesztett törvényjavaslat célja a gazdasági bizottsági képviselők többsége szerint, hogy szabályozott verseny legyen a távközlési piacon, és mindez olcsó áron, piaci versenykörülmények között és messzemenően a fogyasztók, az előfizetők érdekeit szem előtt tartva valósuljon meg. Egy ilyen jellegű törvénytervezet és egy ilyenfajta szabályozás természetesen több érdeket is sérthet, de úgy gondoljuk, ha ezt a hármas célt kielégíti, akkor ez a törvénytervezet mindenképpen előremutató, és a gazdasági bizottság többségi véleménye, a képviselők többsége szerint úgy látjuk, hogy ez a törvénytervezet megfelel ezeknek a céloknak, és eleget tesz ezeknek az elvárásoknak.
Mindenképpen jónak tartjuk, hogy a szolgáltatási és az infrastrukturális verseny összhangjára törekszik a beterjesztett törvényjavaslat. Véleményünk szerint további befektetésekre ösztönzi a piac szereplőit, szélesítve ezzel a verseny lehetőségeit, és - ellentétben néhány ellenzéki képviselőtársam véleményével - üdvözlendőnek tartjuk azt, hogy igenis többfordulós szakmai egyeztetésre került sor, több fórumon is elmondhatták a véleményüket a szakma és az érdekképviseletek képviselői, és az általuk elmondott módosítások nagyon sok helyen visszaköszönnek a törvénytervezetben.
Természetesen az általános vitára való alkalmasság megvitatása közben több kérdés is felmerült, amelyek kapcsán dilemma bontakozott ki a gazdasági bizottságban. Ilyen volt többek között az, hogy kell-e, érdemes-e az azonosítógazdálkodást állami feladattá tenni, vagy csak a kifejezetten nemzeti számozási azonosítási tervben szereplő számokat, azonosítókat kell állami elosztás alá vonni. Hogy definíciós és szabályozási szempontból a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosításához figyelembe kell-e venni a cégcsoporthoz való tartozást, és ennek alapján kell-e megítélni a piaci erő mértékét, ez is egy komoly kérdés és dilemma volt e körben. A verseny elősegítését szolgálja-e a műsorelosztó hálózatok korlátozásának fenntartása, hosszú távon szükséges-e ezt fenntartani, nem lesz-e ez korlátja az infrastrukturális verseny kialakulásának, mert az infrastruktúra alapú verseny nélkül nem lehet hosszú távon fenntartható szolgáltatási versenyt biztosítani - úgy gondoljuk, ez is egy olyan témakör, amelyet vélhetően meg kell majd vitatnunk.
Kell-e, szükséges-e a virtuális mobilszolgáltatás kérdésével foglalkozni? A többség úgy látja, hogy nem feltétlenül, hiszen ez esetleg befektetőket riaszthat el akár a mobilpiacról is, és úgy gondoljuk, elegendő az az összekapcsolásokra vonatkozó szabályozás, amely most megtalálható a törvénytervezetben. Sok vagy szükséges-e az a számú rendelet, amelyet miniszteri vagy kormányszinten kell majd megalkotni? Mi, a többségi véleményen lévő képviselők úgy láttuk, hogy mindenképpen szükséges meghozni ezeket a rendeleteket és ezeket ilyen számban szükséges meghozni, hiszen ha itt konkrétabb és precízebb, részletekbe menő szabályozást alkotna a kormány és a parlament, és azt fogadnánk el, akkor nagyon sűrűn lenne szükség a törvény módosítására.
(10.00)
Úgy látjuk, hogy a technika és a technológia fejlődéséhez mindenképpen szükséges egyfajta mozgástér megtartása. Természetesen nálunk is fölvetődött a posta kérdése. Úgy látjuk azonban, hogy egy korszerű, folyamatosan átalakuló, bővülő elektronikus szolgáltatásokkal rendelkező postának igenis helye van ebben a törvényben, így ebben a formában.
Több új elem van a törvényben, amit mindenképpen üdvözlendőnek tartunk. Ilyen az egyetemes szolgáltatás szabályozása, ami garantálja, hogy mindenhol, mindenki részére elérhető legyen a távközlési szolgáltatás. Az akadálytalan verseny elősegítése érdekében tartalmazza a tervezet a szolgáltatók együttműködésére, az előfizetői hurok átengedésére vonatkozó paragrafusokat. Végül a piaci verseny lehetőségének egyenlő feltételeit biztosítja a szolgáltatók kategóriába sorolása (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) és a differenciált, de nem diszkriminatív szabályozás.
Mindezeket figyelembe véve a gazdasági bizottság 15 igen szavazat és 12 tartózkodás mellett a törvénytervezetet általános vitára alkalmasnak találta.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt, hogy miért szükséges az egységes hírközlési törvény, mindannyian tudjuk, hiszen a hírközlési koncessziókkal kapcsolatban a kizárólagos jogok ez év decemberétől a jövő év novemberéig tartó időszakban lejárnak, tehát megteremtődik annak a lehetősége, hogy a hírközlési piac liberalizálódjon.
Természetesen ennek a jogszabályi alapját is meg kell teremteni, erről szól ez a nagy terjedelmű törvény, ami három hatályos törvény szabályozási tárgykörét foglalja magában, de nagyon sok új elemet is tartalmaz a hatályos törvényekhez képest. Mi, kormánypárti képviselők a Fidesz padsoraiban úgy látjuk, hogy ez a beterjesztett törvényjavaslat hozzájárul ahhoz, hogy ez a piac, ami a piacnyitás után 2002 januárjától kialakul, szabályozott piac legyen, és ezen a szabályozott piacon lehetőség szerint szabályozott verseny alakuljon ki, úgy, hogy a piac résztvevői is megtalálják számításukat, és mindenképpen a fogyasztó, az előfizető kerüljön középpontba, és ennek a versenynek mindenképpen ő legyen a haszonélvezője.
A jövő az elektronikus világé és az információs társadalomé. Ennek egyik nagyon fontos feltétele, hogy az információs társadalom szolgáltatásait eljuttató hírközlési szolgáltatásoknak minél nagyobb választéka álljon rendelkezésre mindenütt - ezt aláhúztam, és majd erre vissza fogok térni -, lehetőleg olcsó áron, amit szintén a hírközlési verseny élénkülése segít majd elő.
Az egyik nagyon fontos új szabályozási tárgykör a szolgáltatók közötti együttműködésre vonatkozó szabályok, amelyek leginkább a 36-45. §-okban jelennek meg. Ahhoz, hogy a hírközlési piacon a verseny akadálytalan lehessen, az is szükséges, hogy a szolgáltatók a hálózataikat egymás rendelkezésére bocsássák. Tulajdonképpen az erre vonatkozó kötelezettséget, ennek feltételeit szabályozza ez a törvény. Ez az, ami nagyon sok új elemet tartalmaz a hatályos törvényekhez képest.
A másik leglényegesebb új terület az úgynevezett egyetemes szolgáltatás szabályozása. Ugyanis ha valóban szabad vagy eléggé szabad verseny alakul ki ezen a piacon, akkor egyértelművé válik, hogy bizonyos területeken nem lesz kifizetődő a távközlési szolgáltatások nyújtása. Ahhoz viszont mindannyiunk köérdeke fűződik, hogy mindenütt továbbra is elérhetőek legyenek a távközlési szolgáltatások az igénybe vevők számára. Ez az, amit az úgynevezett egyetemes szolgáltatás bevezetésével a törvény elő kíván segíteni.
Ennek a finanszírozásáról is gondoskodik oly módon, hogy minden távközlési szolgáltató köteles ezzel kapcsolatban hozzájárulni ennek az egyetemes szolgáltatásnak a működtetéséhez. És mivel úgy látjuk, hogy ennek a törvénynek a középpontjában mindenképpen a fogyasztó áll, és az kell hogy álljon még a módosító indítványok után is, ezért néhány konkrét gondolatot szeretnék elmondani arról, hogy mi az, ami véleményünk szerint ebben a törvényben benne van, és mindenképpen hozzájárul, hogy ennek a hasznát a fogyasztók, az előfizetők élvezhessék.
(16.30)
Elsősorban kialakul és élénkül a verseny, amelyhez, mint már említettem, az előttünk fekvő törvényjavaslat jogi alapot fog biztosítani. Az előfizetők a szolgáltatások minőségének javulását kell hogy érezzék, hosszabb távon különösen, és mi mindenképpen úgy gondoljuk és ezzel értünk egyet - az európai példák is ezt mutatják -, ellenzéki képviselőtársaim hozzászólásaival ellentétben úgy gondoljuk, hogy igenis a díjak csökkenni fognak mind rövid, mind hosszú távon.
Ennek egyik fontos előfeltétele a hálózatok összekapcsolhatósága, ugyanis a szolgáltatók egymás szolgáltatásaival tudnak majd versenyezni, és nem meghatározó, hogy melyik rendszert ki építette ki, azt az adott kábelszakaszt, amely egy adott előfizető lakásában megtalálható. Ez az a bizonyos előfizetői hurok átengedése, amely szabaddá teszi a szolgáltatók választását mind a helyi hívások, mind a távolsági hívások és a nemzetközi beszélgetések terén. Tehát úgy gondoljuk, hogy ez 2002-től mindenképpen éreztetni fogja hatását, és meggyőződésünk, hogy ezen a piacon, hiszen a nemzetközi tapasztalatok is ezt mutatják, igen komoly verseny fog kialakulni, és a szolgáltatók versenyezni fognak az előfizetőkért. Meggyőződésünk, hogy ez nagyon helyes, és úgy látjuk, hogy ennek mindenképpen árleszorító hatása lesz, amit az előfizetők fognak majd élvezni.
Külön ki kell térnem itt az egyetemes szolgáltatásra. Ellenzéki képviselőtársaim már említették, hogy aggódnak azokért az előfizetőkért, akik olyan területeken vannak, ahová a verseny nem fog kiterjedni. Mi úgy látjuk, hogy az egyetemes szolgáltatás bevezetésének intézménye pontosan az ő érdekeiket fogja védeni, és az, hogy minden egyes szolgáltatónak hozzá kell járulni az egyetemes szolgáltatás finanszírozásához, megteremti annak lehetőségét, hogy az ezeken a területeken élő előfizetők is reális, megfizethető áron jussanak hozzá a szolgáltatáshoz, és ne kelljen komoly, illetve ne kelljen díjemelkedésre számítaniuk.
Mi úgy látjuk, hogy ennek a törvénynek a célja a piac megnyitása, egy szabályozott verseny kialakítása, és mindenképpen fogyasztócentrikus, szem előtt tartva a befektetőket és az infrastruktúra megtérülésének biztonságát és lehetőségét, ugyanakkor mindenkit ösztönöz arra, hogy a szolgáltatásokat minél magasabb szinten nyújtsák, így versenyezve a fogyasztóikért.
Mivel van még időm - nem nyomtam kétpercest -, szeretnék néhány képviselőtársam felvetésére válaszolni.
Podolák képviselő úr említette a kábeltelevíziók kérdését. Ma ugye általában így emlegetjük, hogy kábeltelevíziózás, azonban tudjuk nagyon jól, hogy ma már egy sokkal szélesebb dologról van szó, hiszen azon a bizonyos kábelen, amelyet annak idején valamikor csak kábeltévé-közvetítésre, jeltovábbításra használtak, ma már nagyon sok szolgáltatás megy. Úgy gondoljuk, hiszen annak idején is nagyon sokat vitatkoztunk erről, hogy igenis jó dolog az, és teljes egészében egybecseng az európai uniós előírásokkal, hogy korlátozza a törvény - az eddigi törvény, a távközlési törvény és az előttünk fekvő törvényjavaslat is -, hogy milyen formában lehet kábeltelevíziós szolgáltatásokat nyújtani, hiszen az Európai Unió direktívái határozottan megtiltják a keresztfinanszírozást, és kötelezik a szolgáltatókat arra, hogy ha távközlési szolgáltató az anyacég, elkülönített társaságban kell ezt a szolgáltatást biztosítaniuk. Tehát úgy gondoljuk, hogy ezzel az irányelvvel tökéletesen egybecseng az előttünk fekvő törvényjavaslat.
Nem szívesen említenék cégeket, hiszen úgy gondolom, hogy ennek a törvényjavaslatnak nem az a célja, hogy konkrét cégekről szóljon, ennek mindenképpen a fogyasztóról kell szólnia. Azonban olyan körzetekben, ahol van egy nagyszolgáltató és egy másik hasonlóan nagy szolgáltató kábeltelevíziós hálózata működik, úgy gondolom, hogy igenis nagyon komoly versenyre kell számítani. Emlékezzünk csak, annak idején az ártárgyalások esetén nagyon sokan meg voltak azon döbbenve, hogy bizonyos szolgáltatók az internetszolgáltatások árait egyszerűen nem voltak hajlandók módosítani. Én úgy gondolom, hogy itt a lehetőség, hiszen mindazok, akik azon a kábelrendszeren, ahol kábeltelevíziós szolgáltatás folyik, nyújthatnak internetes szolgáltatást, és igenis alá lehet menni azokkal a díjakkal, amit egyébként a távközlési hálózatok szolgáltatói kínálnak. Úgy gondolom, hogy ez már eleve egy versenyhelyzet, van lehetőség és van tere a versenynek.
Molnár Gyula képviselőtársam felvetésére a mobilszolgáltatókkal kapcsolatban úgy gondolom, hogy a mobilpiac egy olyan piac, ahol már az első pillanattól kezdve versenyhelyzet alakult ki. A mobilszolgáltatók mind az ügyfelekért, mind a szolgáltatás minőségének javításáért folyamatos versenyben vannak; talán nem túl erős a kifejezés, ha azt mondom, hogy öldöklő versenyt folytatnak egymás ellen, és igyekeznek minél nagyobb teret kihasítani, minél nagyobb szeletet kihasítani a hazai mobilszolgáltatás piacából. Ez nem véletlen, hiszen szerencsére a mobilpiac Magyarországon nagyon határozottan és nagyon dinamikusan nő. Úgy gondolom, hogy egy már működő, jól működő piaci körülmények között lévő szolgáltatási területet nem biztos, hogy be kell szorítani egy ilyen törvény hatálya alá.
Arról, hogy mi garantálja az egyébként veszteségesen működtethető szolgáltatásokat, már szóltam. Úgy gondolom, hogy az egyetemes szolgáltatás intézményének bevezetése mindenképpen azoknak a fogyasztóknak, előfizetőknek az érdekeit szolgálja, akik olyan településeken vagy szórványterületeken élnek, ahol egyébként nem alakul majd ki versenyhelyzet, hiszen eléggé határon van a finanszírozás lehetősége, és nem lehet nagy üzleti haszonra számítani.
(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Mindezeket összefoglalva a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója úgy látja, hogy ez a törvény fogyasztócentrikus, a szabályozott piac követelményeinek megfelelő, módosító javaslatokkal természetesen tovább pontosítható, de mindenképpen az kell hogy cél legyen, hogy ezt a törvénytervezetet minél hamarabb az Országgyűlés elfogadhassa, hogy a szolgáltatóknak is legyen megfelelő idejük a piacnyitásra való felkészülésre.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Elhangzott néhány olyan dolog Molnár Albert képviselő úr hozzászólásában, amire, úgy gondolom, mindenképpen reagálni kell, ugyanis nem igazán értem az ellenzéki álláspontot.
Egyszer fölvetődik a kérdés, hogy hol foglalkozik a díjakkal a törvénytervezet, majd saját maga adja meg rá a választ, hogy a hatósági árak kategóriájánál.
(16.50)
Emlékszünk még arra, amikor a kormányt és a kormánypártokat azért érte az ellenzék részéről támadás, mert milyen csúnya ez a kormány, nem hagyja érvényesülni a piaci mechanizmusokat. Tehát a szolgáltatók igényének és kívánságainak megfelelően nem drágulhattak, mondjuk, 15-20 százalékkal a telefondíjak, mert a kormány nem engedte, mivel ez a hatósági ár kategóriájába tartozik. Magyarul, meg kellett egyezni az árakban, hogy olyan díjcsomagokat állítsanak össze a szolgáltatók, amelyek a tervezett infláció mértékét nem haladják meg. Akkor ez gond volt, s most Molnár képviselő úr azt kéri számon, hogy ez hol van a törvényben - benne van, a hatósági árak kategóriájában.
Megint csak szeretnék arra emlékeztetni, hogy az elmúlt időszakban, amikor az internetszolgáltatások díjáról volt szó, szintén elég kemény támadások kereszttüzébe került a kormány. Szeretném hozzátenni: a szolgáltatók akkor is saját maguk, piaci alapon állapíthatták meg az áraikat. Most bekerült a törvénybe, a hatósági árszabályozás alá, amennyiben távközlő hálózaton történik az internetszolgáltatás - most ez a gond. Úgy gondolom, hogy a kormány ezzel a beterjesztett törvényjavaslattal az árképzésnek azt a rendszerét próbálja meg követni, ami lehetőség szerint elsősorban a fogyasztók érdekeit képviseli. Úgy gondolom, ezt adott esetben az ellenzéki képviselőtársaimnak is jó lenne tudomásul venniük.
Előzőleg Molnár Gyula képviselő úr azt kérdezte, hogy az infrastruktúra alapú verseny hol van. Egy furcsa számot hallottam most Molnár Albert képviselőtársamtól, hogy a befektetett összegek másfél év alatt megtérülnek; szakmai körökben azt mondják, hogy ez olyan 5-7 év. Egyébként pedig a differenciált szabályozás pont az infrastruktúra-megtérülés biztonságát szolgálja.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Valami félreértés van közöttünk; én nem a Statisztikai Hivatal adatát vontam kétségbe. Itt valami félreértés van ezek szerint, képviselő úr. Én azt mondtam, hogy a szolgáltatók azt mondják, hogy befektetett összegtől és struktúrától függően általában a megtérülési idő öt-hét év, attól függően, hogy milyen jellegű a befektetésük. Én nem kétlem ezeket a számokat, s elhiszem, hogy ezek a számok igazak, azonban úgy gondolom, hogy az nem azt jelenti, ha ennyit fektetnek be, az automatikusan másfél éves megtérülési időt jelent. Szerintem ez hosszabb távú megtérülés. Egyébként ezeket a számokat nem vitatom, itt vélhetően félreértés volt közöttünk.
A tarifaemelésről: az ez évi tarifaemelés, ahol a kormány, úgy gondolom, igen kemény tárgyalásokat folytatott, arra a csomagra vonatkozik, ami átlagos és egy átlagos előfizető beszélgetési igényét jelöli, ott az a csomag, amiben a kormány megállapodott, nem haladhatja meg az infláció szintjét, erről szóltak a tárgyalások, s őszintén remélem, hogy ez így is lesz.
Köszönöm szépen.
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már Molnár képviselőtársam szólt az ajánlás 17. pontjáról, akkor én is ezzel kezdem. (Molnár Gyula: Tizenhatos!) Tizenhetes pont volt ez a bizonyos vitatott. A bizottsági vitában is elmondtam, hogy amikor ezt a módosító indítványt benyújtottuk, akkor vélhetően egy nagyon komoly félreértelmezés született, amely sajnálatos módon a sajtóban is napvilágot látott, méghozzá félreértelmezve. Nagyon tisztelem ellenzéki képviselőtársaimat, de úgy gondolom, hogy ez esetben a nyilatkozataikat időnként - ha már az idő múlik, és néhány dologra fény derül - egy kicsit nem ártott volna korrigálni; vagy ha már régebben adták a nyilatkozatot, akkor beszélni az illetékes újságíróval, hogy azért nem pont arról van szó, mint ami a nyilatkozatban megjelent.
Ugyanis itt - a félreértések elkerülése végett, ahogy az előbb Molnár képviselőtársam is említette - az eszközök tanúsításáról van szó, tehát azoknak az eszközöknek a tanúsításáról, amelyekkel majd az elektronikus aláírást valamilyen formában el lehet egy dokumentumra helyezni. Úgy gondoljuk, hogy ez mindenképpen egy nagyon fontos folyamat, hiszen ha belegondolunk abba, hogy bármilyen, mondjuk, elektronikai terméknek, ami bekerül az országba, mindenképpen egy előzetes minősítésen, egy tanúsítási folyamaton kell átesnie, akkor ez, ami ebben a módosító indítványban, illetve magában a törvény szövegében is meg van fogalmazva, lényegében tökéletesen beleillik a mai joggyakorlatba, és attól semmiféle eltérést nem mutat.
Ami itt igazából talán félreértésre okot adhatott, az az, hogy az eredeti javaslatban a Hírközlési Főfelügyelet jogában állt ezeket a tanúsító szervezeteket nyilvántartásba venni. Itt azonban megint csak szeretném hangsúlyozni: a módosító indítvány arra vonatkozik, hogy a mai magyar joggyakorlatnak megfelelően mi úgy láttuk célszerűnek, ha már egyébként más törvényekben, illetve jogszabályokban rendezett hatáskör, amely a miniszter hatáskörébe utalja ezen tanúsító intézetek kijelölését - és itt több esetben is különböző jogszabályok, különböző hivatkozások, különböző címek a "kijelölés" szót alkalmazzák, és ezt szeretném hangsúlyozni -, tehát az illetékes miniszter hatáskörébe emeltük föl úgymond ezt a kijelölést. Ezen túlmenően természetesen a Hírközlési Főfelügyeletnek az a feladata, ami ezeknek a tanúsító szervezeteknek a nyilvántartásba vételére vonatkozik, természetesen továbbra is megmaradna.
Azonban mi is figyeltünk mindazokra a vitákra, érvekre, ellenérvekre, észrevételekre, amelyek a bizottsági vitában elhangzottak, és hogy mindenféle félreértés ez ügyben elkerülhető legyen, ezért már most tájékoztatom tisztelt képviselőtársaimat, hogy kapcsolódó módosító indítványt nyújtottunk be ehhez a ponthoz, amely az akkreditáló szervezetek szerepét fogja pontosan definiálni ebben a kijelölési folyamatban. Hiszen itt semmiféle politikai huncutságról nincs szó, mindössze csak - még egyszer szeretném hangsúlyozni - a már meglévő joggyakorlathoz szerettünk volna alkalmazkodni, és ugyanazt az eljárási folyamatot, azt az eljárási rendet szerettük volna itt, az elektronikus aláíráshoz kapcsolódó tanúsító szervezetek esetében is végigvinni, mint ami egyébként az élet más területein érvényesül, legyen szó bármilyen elektronikai, műszaki termékről, gépjárműről, Egészségügyi Minisztérium hatáskörébe és felügyeletébe tartozó eszközökről. És most itt csak néhányat szemezgetek azokból a különböző jogszabályokból, törvényekből, rendeletekből, amelyek mind a kijelölések folyamatát fogalmazzák meg pontosan.
Tehát ez a módosító indítványunk, és az ehhez kapcsolódó 52., 53., 54. pont tulajdonképpen ennek a folyamatnak a precíz tisztázását szolgálta, ami egy kapcsolódó módosító indítvánnyal természetesen még további pontosításra fog kerülni. Ez volt tehát az ajánlás 17. pontja, amelyről most szóltam.
(17.40)
Van még egy pont, amelyről néhány gondolatot szeretnék szólni, ez pedig az ajánlás 7. pontja. Amikor ez a törvénytervezet, törvényjavaslat megszületett, akkor, azt hiszem, mindenki - és a vezérszónoki felszólalásokból is az volt kihallható - előnyeként értékelte, hogy nem lesz kötelező az elektronikus aláírás alkalmazása; ám mindenkit szeretnénk erre késztetni. Pontosan ezért, hogy ne tegyük ezt kötelezővé, bizonyos lehetőséget adott a törvénytervezet szövege, hogy különböző jogviszonyokban ettől a törvényi szabályozástól el lehessen térni.
Szintén alapozva az elhangzottakra, a véleményekre, a bizottsági vitában elhangzottakra, úgy gondoltuk, hogy ezzel a módosító javaslattal bizonyos mértékben pontosítani kell, hogy kikre is vonatkozhat az a kör, ahol el lehet térni a törvény szövegétől. Ezért is nyújtottuk be úgy, hogy konkrétan definiáltuk: szervezetek, személyek korlátozott számban és zárt körben eltérhetnek az elektronikus aláírásról szóló törvényben foglaltaktól.
Hiszen úgy gondoljuk, hogy egy olyan körben, egy zárt körben, mondjuk, egy cégcsoporton belüli ügymenetben nem feltétlenül szükséges, amennyiben ez nem rendelkezik külső kapcsolattal, nem szükséges egy ilyen aprólékos és tételes jogi szabályozásnak megfelelően működtetni az elektronikus aláírás használatát. Ettől cégen, cégcsoporton belüli zárt körű alkalmazás esetén el lehet térni. Ezért is hangsúlyoztuk ki, hogy csak zárt körben történő használatban és elfogadás esetén lehet eltérni ettől a törvénytervezettől.
Összességében úgy gondoljuk, hogy ez a törvénytervezet és ezek a módosító javaslatok mind használhatóbbá teszik magát az elektronikus aláírás intézményét, és még nagyobb jogbiztonságot adnak az elektronikus aláírás használóinak és a törvény alkalmazóinak.
Ezért is kérem tisztelt ellenzéki képviselőtársaimat is, mint ahogy ezt részben már a bizottsági vitában megtették, hogy támogassák ezeket a módosító indítványokat.
Köszönöm szépen.
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Én az ajánlás 22. pontjáról szeretnék most néhány szót szólni, amely a bizottságokban - mind a gazdasági, mind az informatikai bizottságban - vitát váltott ki. Szabó István képviselőtársammal együtt nyújtottuk be, és a kormány nem támogatta. Ugyanakkor viszont mindkét bizottságban megkapta a támogatást.
Ez a módosító javaslat ugyanis arról szól, hogy a fokozott biztonságú szolgáltatást nyújtó aláírás-hitelesítő szervezeteknek a bejelentési kötelezettsége a tevékenység megkezdése előtt 30 napra datálódjon. A kormány ezt a módosító indítványunkat azért nem támogatja, mivel a minősített biztonságú szolgáltatást nyújtó szervezetek esetében az EU-direktíváknak megfelelően egy előzetes vizsgálat, egy előzetes ellenőrzés szükséges.
Az EU-direktívák ugyan a fokozott biztonságú szolgáltatásokra vonatkozóan nem írnak elő semmiféle kötelezettséget, csak bejelentési kötelezettséget, és azonnal lehet is indítani a szolgáltatásukat, mi azonban úgy látjuk, hogy a mai magyar viszonyok között valami olyan megoldást, olyan lehetőséget, olyan utat kellene találni a fokozott biztonságú szolgáltatást nyújtó szervezetek részére, amely biztonságot nyújt az állampolgároknak is.
(17.50)
Konkrétan arra gondoltunk, hogy ne lehessen visszaélni az állampolgárok adataival, ne lehessen megtenni azt, hogy a szolgáltatás bejelentésével egy időben elkezdhessék a tevékenységüket, hiszen abban az esetben - mivel itt már fokozott biztonságról van szó - már olyan adatok kerülhetnek birtokukba, amellyel a tevékenységet... - amennyiben csak egy egyszerű bejelentés van; reméljük, hogy adott esetben nem így lesz, de fennállhat a lehetősége annak, hogy az állampolgári adatokkal visszaélést követnek el.
Ezért próbáltunk olyan megoldást találni, ami megfelel az EU-direktíváknak is, tehát nem előzetes ellenőrzést, előzetes vizsgálatot ír elő, mindössze egy 30 nappal korábbi, tehát a tevékenység megkezdését 30 nappal megelőző bejelentési kötelezettséget ír elő, amely a Hírközlési Főfelügyelet részére lehetővé tenne egyfajta kontrollt.
Úgy gondoljuk, hogy ez a főfelügyelet részére sem jelent különösebb szervezeti vagy anyagi megterhelést, hiszen a bejelentéshez mindössze a szolgáltatási szabályzatot és az általános szerződési feltételeket kell csatolni, tehát ezen dokumentumok tartalmát, az abban foglaltak helyességét, jogszerűségét, szabályszerűségét lehetne adott esetben a 30 nap alatt a Hírközlési Főfelügyeletnek - amennyiben erre szándék mutatkozik - ellenőrizni; nem is ellenőrizni, talán jobb szó az átvizsgálás. Ezután vegye nyilvántartásba a fokozott biztonságú hitelesítést, szolgáltatást nyújtó szervezeteket.
Úgy gondoljuk, hogy ez a megoldás adott esetben talán visszatartó erővel is bírna mindazon cégek, szervezetek részére, akik esetleg nem megfelelő módon kívánják az állampolgári adatokat felhasználni, úgyhogy ehhez a módosító javaslathoz kérek támogatást, mert úgy gondoljuk, hogy a mai magyar jogviszonyok között ez mindenképpen megállja a helyét.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Zavarban vagyok, mert nem az van kiírva, hogy Gipsz Jakab, hanem hogy Márton Attila, Podolák képviselő úr pedig az én egyik módosító javaslatomról beszélt Gipsz Jakabként. Jelentem: azt én adtam be.
Konkrétan a mobil-, illetve egyéb távközlési számlákhoz kapcsolódó kereskedelmi tevékenység folytatásáról szólnék. Én nagyon nem értek egyet azzal, hogy itt cégekre lennének kihegyezve módosító javaslatok, hiszen úgy gondolom, hogy ennek a törvénynek valahol cégekről is, de elsősorban a fogyasztókról, az előfizetőkről kellene szólnia. Konkrétan például: mobilszolgáltató cég ma három van Magyarország, előfizető pedig több mint 3 millió. Én úgy gondolom, hogy ha a 3 millió előfizetőből, mondjuk, 500 ezernek a kényelmét tudjuk szolgálni egy-egy módosító javaslattal, ami ebben a törvényben megjelenik, valószínű, hogy a szolgáltatók is - mindannyian, akik piacon vannak - valamit profitálnak belőle. De ha ez a szolgáltatás színvonalának az emelkedésében jelenik meg, úgy gondolom, hogy ebből leginkább a 3 millió előfizető, vagy azok, akik azokat a szolgáltatásokat igénybe veszik, fognak profitálni.
Egyébként Podolák képviselő úr észrevétele jogos és egyetértünk vele, ugyanis az M-kommersz - most nevezzük így - témakörében benyújtott módosító javaslatunkhoz két kapcsolódó módosító javaslatot is be fogunk nyújtani. Nem véletlenül, nem azért, mert tudathasadásosak vagyunk, hanem azért, mert szeretnénk mind a gazdasági, mind az informatikai bizottságnak és természetesen a kormánynak is megadni azt a lehetőséget, hogy az elkészített módosító javaslatokból a kormányban, illetve a bizottságokban folyó munka kapcsán kerüljön kiválasztásra, hogy melyik lesz majd az a módosító javaslat, amelyik megfelel, amelyik kivitelezhető lesz, és amely azt a fajta biztonságot is képes lesz majd nyújtani, amit egyébként mi is szeretnénk és amit képviselőtársam is említett.
Köszönöm szépen, ennyit szerettem volna elmondani. (Taps a Fidesz soraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A hírek alapján úgy tűnik, fantommá vált egy újabb MSZP-s cég, egy bizonyos Centrál Hotel Kft.; az a kft., amelyet még 1991-ben, az akkori pénztárnokának aláírásával alapított a Magyar Szocialista Párt, és amelynek feladata a budapesti Andrássy úti, régebben Külügyi Szálló, később Centrál Hotel néven futó épület üzemeltetése volt.
Egy 1993-ban lebonyolított párt közeli adásvétel után a kft. 1999-ben ukrán-magyar vegyes tulajdonba került, melynek eredményeként két másik MSZP kötődésű cég, a Kime-Net Kft. és a Cooporg Kft. esetéhez hasonlóan a Centrál Hotel Kft. is fantomizálódott. A cégpapírokon feltüntetett új székhelyén bizonyosan soha nem működött, érdemi tevékenységet az adásvétel óta nem folytat. A cég eltűnésével szinte egyidőben kellett behajthatatlan veszteségként elkönyvelni azt a kamatokkal együtt már közel egymilliárd forintra rúgó összeget, melyet az egyébként pénzintézeti tevékenységgel nem foglalkozó Magyar Villamos Művek Részvénytársaság az 1994-es választásokat követően alig néhány nappal adott kölcsön a szálló akkori tulajdonosának, a Centrál Hotel Kft. megbízójának a kétes ügyeiről és MSZP-s kötődéseiről elhíresült Zefirus Kft.-nek.
Mivel a párt közeli zsebekben és bankszámlákon eltűnt több száz millió forintot az áramfogyasztók a számláikban fizették ki, gondolom, jogosan vetődnek fel a kérdések. Mégpedig: voltak-e az ügynek következményei az MVM Rt.-n belül? Az ügyben volt-e valamilyen hatósági vizsgálat, különös tekintettel a Zefirus Kft. tevékenységére, amely nem egészen tisztázott címen és körülmények között vett föl az ingatlanra 250 millió forintot (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és lehet-e valamit tudni az áramfogyasztók végül is mindannyiunk pénzének sorsáról?
Várom válaszát. Köszönöm. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát. Én úgy gondolom, nagyon elgondolkodtató mindaz, amit ön mondott, hiszen tudomásom szerint tisztázatlan körülmények között először vételárelőleget megkapó, majd aztán később valamilyen módon ezt a kölcsönné átváltozott összeget, az akkor 250 millió forintot, amit egyébként 28 százalékos kamatra vett föl a cég, a papírok tanulsága szerint... Mind a mai napig létezik az az utódcég, amely valamilyen módon ehhez a pénzhez hozzájutott. Úgy gondolom, elgondolkodtató az is, hogy volt arra technika, hogyan lehet ezt a céget kiüríteni és behajthatatlanná tenni a követelést.
Érdemes végiggondolásra az is, hogy a cég tulajdonosa és vezetője mind a mai napig, köszöni szépen, jól van, külföldön tölti életét, és költi a polgárok 250 millió forintját.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
MÁRTON ATTILA, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Jegybankelnök Úr, Miniszter Úr, tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Nemzeti Bank 2000. évi tevékenységéről szóló beszámolót a gazdasági bizottság - ahogy azt már elöljáróban Ivanics képviselőtársam is említette - egy másik ülésén, 2001. augusztus 28-án tárgyalta meg, és ha valaki megnézi a bizottsági ülésről készült jegyzőkönyvet, akkor megállapítható, hogy igencsak mélyrehatóan és részletesen tárgyalta meg a bizottság ezt a jelentést.
Az idő rövidségére tekintettel csak néhány fontosabb momentumot, fontosabb gondolatot szeretnék kiemelni mind az ott elhangzott jegybankelnöki beszámolóból, mind pedig a bizottsági vita során elhangzott legfontosabb témakörökből, kérdésekből.
A bizottsági vitában és a beszámolóban is az infláció csökkentését támogató monetáris politikai kérdések voltak azok, amelyekkel a bizottság igen sokat és hosszan foglalkozott. Talán nem véletlenül, hiszen 2000. április 1-jén volt egy olyan pillanat, amikor az akkori csúszó leértékelés mértékében csökkenés következett be, ugyanis 0,4-ről 0,3 százalékra csökkent a csúszó leértékelés mértéke. És ha emlékszünk még rá, tisztelt képviselőtársaim, azért is alakult ki elég komoly vita és polémia az infláció csökkentését szolgáló jegybanki lehetőségekről, hiszen akkor volt a gazdasági folyamatokban egy olyan időszak, amikor pillanatnyilag az infláció csökkenése megtörni látszott, ugyanakkor a bizottsági vitában mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselőtársaim elismerték, és erről nagyon korrekt tájékoztatást is kaptunk az elnök úrtól, hogy lényegében az infláció döntő részben úgynevezett importált infláció volt, hiszen ez volt az az időszak, amikor az energiahordozók árai közel 70 százalékkal vagy 70 százalékot meghaladó mértékben is emelkedtek.
Ez volt tehát az egyik kérdéskör, az infláció csökkentését támogató monetáris politika és annak lépései, ami a bizottságban elég hosszú vitát és polémiát váltott ki.
A másik kérdéskör, amelyet itt már képviselőtársaim is említettek, és azt hiszem, nem lehet mellette szó nélkül elmenni, a bankrendszer stabilitása, amely kérdéskört megvizsgálva több hozzászóló is a bizottsági vitában elemezte azokat a gazdasági folyamatokat, amelyek Magyarországon lejátszódtak. Ennek kapcsán meg lehetett állapítani egyrészt, hogy Magyarországon igen stabil a bankrendszer, a Nemzeti Bank is stabilan működött, de ki kell emelni és a bizottságban többen is kiemelték hozzászólásukban a kereskedelmi bankok tevékenységét, mégpedig azt, hogy a gazdaság fejlődésének jól látható mutatója, hogy a lakossági hitelállomány a 2000-es időszakban közel 47 százalékkal nőtt, és a kereskedelmi bankok kiemelkedően jól teljesítettek ebben az időszakban, kiemelkedő nyereséget értek el, és ebben bizony nagyon nagy szerepe van a gazdaság fejlődésének, a lakosság fogyasztásának és a megélénkülő beruházási kedvnek.
A Magyar Nemzeti Bank tevékenységét, belső folyamatait, gazdálkodását vizsgálva összességében egy ilyen mondat hangzott el, hogy a Magyar Nemzeti Bank gazdálkodására a normál, de nem biztos, hogy jó és hatékony jelző mondható. Nem véletlen ez, hiszen ha megnézzük az összehasonlító adatokat, akkor megállapítható, hogy a 2000. évben a Nemzeti Bank belső működési költségei 15,2 milliárd forintra növekedtek, amely bár normál ügymenetet, belső ügymenetet tételez fel, de a bizottság szinte valamennyi hozzászólója egyetértett abban és az elnök úr is egyetértett abban, hogy ez bizony nagyon magas költség, tehát a bank belső folyamatainak racionalizálása és gazdaságos átszervezések válnak szükségessé.
És még egy kérdés, amelynek a bizottságban komoly időt szenteltünk, itt csak megemlítem, később majd erről részletesen is szeretnék szólni: ez a már többször felemlegetett CW AG kérdése. Mindenkit megdöbbentett a bizottságban, hogy milyen mértékű veszteségek képződtek a CW AG-nál, és bizony a jegybank jelenlegi vezetése - ahogy már ez is elhangzott - lényegében semmit nem tehet arról, hogy ilyen örökséget kapott, de azoknak a károknak az enyhítése, felszámolása mégis a jelenlegi vezetés feladata.
Ezen részletkérdések megtárgyalása és hosszas elemzése után a gazdasági bizottság egyhangúlag elfogadta és az Országgyűlésnek megtárgyalásra és elfogadásra javasolta a Magyar Nemzeti Bank 2000. évéről szóló jelentést. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)