Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak a jegyzőkönyv szempontjából szeretném rögzíteni: államtitkár úrnak gratulálok, hogy a napjait Torinóban pergető Kossuth Lajostól el tudott jutni a népsza­vazásig. Mégpedig azért szeretnék gratulálni, mert önök előszeretettel öblögetnek mostanában nem­zeti ügyről, miközben én ajánlanék egy másikat. Mert Orbán Viktor személyes hatalmi játszmája szá­momra nem nemzeti ügy. Erről szól a népszavazás!

Nemzeti ügy viszont az egészségügy, tisztelt kép­vi­selőtársaim, amit önök nem hajlandók ekként kezelni. (Gőgös Zoltán: Mert még fiatalok vagytok, azért.) Folyamatosan nem hajlandók ekként kezelni. Nézzük csak végig, hogy mik az igazi problémák az egészségügyben! Az elvándorlás. Hiányoznak az or­vosok, hiányoznak a szakdolgozók. A méltatlan fizetések. A területi egyenlőtlenségek ott, ahol már az szabja meg, hogy ki hogyan gyógyul, hogy hová születik. A hiányzó háziorvosok. A hiányzó gyermekorvosok. A beteg és orvos, orvos és orvos viszonyát megrontó méltatlan hálapénzrendszer. És még sorolhatnám. Arról már nem is beszélek, hogy a kórházak adósságállománya érdekes módon nem akar csökkenni. Ez biztos jele annak, tisztelt képviselőtársaim, hogy ebben a rendszerben kevés a gyógyításra szánt pénz.

Mik az egészségügyért felelős államtitkár úr erre adott válaszai? Legyen egy vagy kettő vagy három vagy másfél szuperkórház. Legyen kancellárnak nevezett komisszár. Ki kell rúgni az elfekvőkből a beteg és ápolásra szoruló öregeket, lehetőleg egy térítéses rendszerbe. Ha a kórházi minimumfeltételeknek nem hajlandók megfelelni az intézmények, akkor ezeket a feltételeket le kell szállítani. A népegészségügyi program álldogál. Ráadásul államtitkár úr meghonosított egy sajátos rendszert, a konferenciakormányzás rendszerét, hogy különféle konferenciákon hoz elő bizonyos ügyeket, legutóbb például azt, hogy azért kell óvatosan bánni a krónikus osztályok, elfekvők megszüntetésével, merthogy az az ellenzéknek adna támadási lehetőséget. Hát nem ezért kell - azért kell, mert embertelen! Ezek a válaszok alkalmatlanok az egészségügy problémáinak kezelésére. És ha valaki úgy gondolja, hogy ez nem nemzeti ügy, amiben nem kellene megállapodni a szereplőknek hosszas viták után, de hosszú időre, akkor mélységesen téved, és a szemhatára csak október 2-ig terjed.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány azon vacakol hónapok óta, hogy 18 új, daganatos betegeknek szánt gyógyszert használhatnak‑e a betegek vagy nem. Egy méltatlan, úgynevezett méltányossági procedúrában 887 nap az az idő, amíg eldöntik, hogy a daganatos beteg gyógyulhat‑e. Gondoljanak már bele! S erre az a válasz, hogy igen, foglalkozunk vele. Ők meg várnak, és nem tudnak gyógyulni, a következményei pedig ismertek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Régen volt olyan dolog, hogy a szakma komoly szereplői egyetértettek abban, hogy mi az orvosság, és hogyan kell az egészségüggyel bánni. Ebben az első számú feltétel, hogy ebbe az ágazatba több pénz kell. Több pénz, és ez a pénz rendelkezésre áll. No persze nem úgy, hogy alkotmányos költségként valaki hazaviszi, mint Mengyi Voldemort úr, vagy úgy, hogy elveszti közpénzjellegét 260 milliárd értékben.

Ezért tehát, tisztelt államtitkár úr, a maga felelősségét is fogalmazza meg ebben, ha hajlandó egy kicsit figyelni, ha már Orbán Viktor kegyelméből parlamenti államtitkár lett, és gondolja át azt, hogy mi az ön felelőssége ebben. Mert ha az egészségügyben vannak olyan szereplők, akik szervilis módon kvázi érdekképviselőként ezt a helyzetet jónak tudják, hát ezt majd eldöntik azok, akik megválasztják őket.

Az viszont, hogy önnek van olyan párttársa, tisztelt államtitkár úr, akit Dublinba katapultáltak nagykövetnek, hogy eltűnjön szem elől - Pálffy Istvánról van szó -, és aki a józanság teljes hiányával, megszoktuk már ugyan tőle, képes azt nyilatkozni, hogy az egészségügy teljesen rendben van, akkor én erre nem tudok mit mondani. Ön általában, mint tegnap a marcali kórház ügyében, ahol már nincs orvos, és elfekvőt csinálnak belőle, elmúltnyolc­évezéssel válaszol, másik képviselőtársam hálapénzzel kapcsolatos hozzászólására pedig nívótlan személyeskedéssel.

Tisztelt Államtitkár Úr! Ha nemzeti ügy, akkor ennél több komolyságot szeretnék öntől kívánni, ha erre egyáltalán alkalmas.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)