Készült: 2024.03.28.20:56:43 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

281. ülésnap (2005.12.14.), 20. felszólalás
Felszólaló Teleki László (MSZP)
Beosztás ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi politikai államtitkár
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Expozé
Videó/Felszólalás ideje 11:05


Felszólalások:  Előző  20  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

TELEKI LÁSZLÓ ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Valóban nagyon fontos az, hogy ma, amikor a gyermek- és ifjúságvédelemről beszélünk akár a parlamentben, akár a parlamenten kívül, vizsgáljuk meg azt, hogy mi történt a roma gyerekek integrációjával, mi történt azzal a programmal, amellyel esélyt szeretnénk adni az integráció minden egyes rendszerén belül, így az oktatáson, a képzéseken, átképzéseken belül és nem utolsósorban a foglalkoztatásban és a lakhatásban, ahogyan Korózs államtitkár úr mondta.

Kezdeném az ösztöndíjprogrammal, amit már nagyon sokszor elmondtam, hogy mit jelent ez a magyarországi cigányságnak. Mindenki ismeri az Útravaló-programot, amelyet a jelenlegi kormány hozott létre. Mellette párhuzamosan működik a roma gyerekekre szánt ösztöndíjprogram, amely kiemelten próbálja meg ösztönözni - ösztönözni, és nem szociális segélyben részesíteni - azokat a roma fiatalokat, akik a saját maguk erejéből, illetve némely esetben tanárok, szülők segítségével el tudtak jutni oda, hogy olyan iskolai eredményt tudjanak a magukénak, amellyel esetlegesen tovább lehet tanulni, vagy éppen olyan helyzetbe kerülnek, amellyel tovább tudják gondolni a saját maguk foglalkoztatási esélyeit.

Azért fontos ezt a kérdést ennyire kiemelve kezelni, mert azt gondolom, ma Magyarországon, amikor arról beszélünk, hogy a romák integrációját el kell érni, mindenki tudja és látja, hogy az oktatáson keresztül vezet az út. Ha az oktatási esélyeket nem tudjuk megadni a magyarországi cigányságnak, és nem lesz olyan értelmiségi rétege a magyarországi cigányságnak, amely bármilyen szférába be tud kapcsolódni, akkor nem beszélhetünk a magyarországi cigányság integrációjáról, nem beszélhetünk arról, hogy ma Magyarországon folyamatok indulnak el. Ezért tartom fontosnak azt, hogy az ösztöndíjprogram elindult, és folyamatosan támogatást kapnak a jól tanuló roma gyerekek. Arról, hogy ez pontosan mit jelent, szeretnék néhány számot is elmondani.

A kormányváltás időszakában szlogen volt az, hogy minden gyerek egyforma, ahogyan most is ugyanezt mondjuk, csak akkor a tettekben nem ezt láthattuk, mert a Magyarországi Cigányokért Közalapítványnál jegyzett ösztöndíj, a roma gyerekek ösztöndíja a 2000. évben 9029 főt részesített támogatásban, 199 millió forinttal tudta támogatni. A 2001. évben 15 216 főt részesített ösztöndíjban ez az ösztöndíjprogram, 393 millió forintot kaptak a roma gyerekek, és közel 11 000 gyereket elutasítottak, forráshiányra utalva.

Innentől kezdve az a kérdés, hogy minden gyerek egyforma és minden gyereket támogatni kell, ha valóban eléri azt az oktatási eredményt, hogy ösztöndíjprogramban tudják részesíteni, ez az elv megdőlt, mert az elutasítások száma közel 11 ezer volt, és 15 ezer pedig a támogatott. Ha ennyire fontos lett volna, akkor mindenképpen támogatni kellett volna az elutasítottakat is, annak érdekében, hogy azok a számok, amelyeket ma láthatunk - és már 2002-ben látni lehetett -, amikor a kormányváltás után az első félévi ciklusban már 26 587 gyereket tudtunk támogatni. Ez pontosan azt jelenti, hogy 706 millió forintot tudtunk fordítani erre a programra. Tehát itt is szeretném még egyszer érzékeltetni, hogy 393 millióról 983 millióra emelkedett az az összeg, amellyel a magyarországi cigány gyerekek oktatási esélyeit próbálta meg növelni a jelenlegi kormány.

Ha továbbmegyünk, és a jelenlegi időszakot nézzük, akkor azt lehet mondani, hogy 2003-ban is hasonló módon 26 974 főt tudtunk támogatni, és 983 millió forinttal nőtt ez a támogatási összeg, tehát a közel 1 milliárd forintot elérte, azzal a 393 millió forint támogatással szemben, amit a Fidesz-kormánynál láthattunk. Ezek jelzik azt, hogy valóban melyik kormánynak mit jelentenek a romák, melyik kormánynak mit jelent az, hogy kell ma roma értelmiség. Azt gondolom, a számok tükrében nem lehet mást mondani, minthogy igenis, a jelenlegi kormány ezekkel a számokkal, tényszámokkal kívánja kezelni azokat a problémákat, amelyek évtizedek óta jelen vannak a magyarországi cigányság életében, az oktatási helyzet javítása érdekében.

Amikor azt mondjuk, oktatás, abszolút egyetértek Korózs Lajos államtitkár úrral, hogy beszélni kell a komplex rendszerről, mert nem elég csak azt mondani, hogy kell egy ösztöndíjprogram, és azzal a magyarországi cigányság helyzetét tudjuk kezelni, mellette komplexen meg kell jeleníteni a lakhatási feltételek kezelését, javítását, mellette meg kell jeleníteni a magyarországi cigányság foglalkoztatási helyzetének a növelését, mellette meg kell jeleníteni a kis- és középvállalkozások támogatását. Ekkor lehet arról beszélni, hogy ma kialakult véleményünk lehet egy komplex programról. Ha ehhez még hozzávenném a magyarországi cigányság egészségügyi helyzetének a javítására irányuló komplex programokat, akkor lehetne arról beszélni igazán, hogy a magyarországi ifjúsággal, ezen belül a romákkal kívánunk valamit tenni. Viszont ha ezt nem tesszük meg, akkor azt gondolom, nagyon sok minden elmaradt.

Miért? Többek közt azt mondtuk, hogy a cigánytelepek felszámolására meg kell teremteni a pénzügyi kondíciókat. Az elmúlt kormányzati ciklusban csak tervezői szinten láttuk, hogy meg kell szüntetni azt a közel hatszáz cigánytelepet Magyarországon, ahol a roma emberek mélyszegénységben élnek. Természetesen amikor azt mondjuk, hogy roma emberek, akkor ott vannak mellettük a roma gyerekek is, akik ugyanolyan mélyszegénységben élnek, és egyáltalán semmilyen kézfogó nincs ahhoz, hogy abból a miliőből, abból a helyzetből ki tudjanak törni.

Ezért tartjuk fontosnak - és tartottam fontosnak jómagam is, Göncz Kinga miniszter asszony és a kormány is -, hogy erre külön pénzügyi forrást teremtsünk, és a telepek felszámolása címén szociális integrációs programként elindítsuk azt a telepfelszámolási programot, amelyet ma már látni lehet, és amelynek az az eredménye, hogy a 2005. költségvetési évben külön soron megjelent az a 800 millió forint, amelyből tudjuk kezelni ezt a problémát.

Azért tartom fontosnak, hogy mellette megemlítem a szociális integrációt, mert ez a kormány nemcsak lakhatási feltételt kíván biztosítani azoknak a roma családoknak, amelyek ebben a helyzetben élnek, hanem mellette meg kívánja a szociális lábával azt is lépni, hogy az oktatásban, a foglalkoztatásban, az egészségügyben is esélyt szeretne adni azoknak a gyerekeknek, akik ott vannak, és ugyanúgy a szüleiknek is esélyt szeretne adni, mert akkor lehet igazán arról beszélni, hogy összezárt rendszerben lehet ezt a kérdést kezelni. Akkor tud igazán eljutni a gyerek a bölcsődébe, óvodába és az általános iskolába, ha ezeket a rendszereket össze tudjuk kapcsolni, a lakhatási helyzetet és a foglalkoztatási helyzetet kezelni tudjuk.

A foglalkoztatási helyzetről néhány gondolatot. Amikor arról beszélünk, hogy ma Magyarországon a mélyszegénységben élők és a roma gyerekek helyzete még mindig nem annyira látványos, mint amennyire szeretnénk, hogy a különböző főiskolai, illetve egyetemi szinteken ott legyenek, ez nagyban adódik abból, hogy a munkahelyeknek sokkal jobban meg kell jelenniük a magyarországi romák életében. Amikor azt mondjuk - akár a száz lépés programban, akár pedig egyéb más kormányzati programban -, hogy a szakképzést és a képzéseket át kell alakítani, az átképzéseket meg kell reformálni, ezt azért tartjuk és tartom fontosnak, mert az elmúlt kormányzati ciklusokra jellemző volt az, hogy a magyarországi romáknak nagyon sokszor nem volt más lehetőségük a képzésre, átképzésre, csak kosárfonás, fafaragás, teknővájás és olyan mesterségek, amelyekkel nem lehetett igazán piacképes szakmákat szerezni, így volt úgy, hogy öt-hat OKJ-s - országos képzési jegyzékű - szakma a zsebében volt, nemcsak a romáknak, hanem nagyon sok embernek, és nem tudott elhelyezkedni.

Ezért tartom fontosnak, hogy a jelenlegi kormány azt mondta, reformáljuk meg a képzést, átképzést, annak érdekében, hogy olyan piacképes szakmákat biztosítsunk a magyarországi romáknak és azoknak, akiknek szükségük van a szakmára, amellyel el tudnak helyezkedni. Ezzel generálni tudjuk azt, hogy piacképes szakmához juttatjuk őket, el tudnak helyezkedni, ezáltal a gyerekeiket helyzetbe tudják hozni, és nem egyetlenegy dolog áll a jól tanuló roma gyerekek rendelkezésére, amely az ösztöndíjprogramban van, hanem az a szülői modell is, amely be tudja mutatni, hogy igen, a szülő elmegy dolgozni, a szülő ott van a munkahelyen, és a szülő beosztja azt a keresetet, amit keres.

 

(9.50)

Ez, azt gondolom, a legfontosabb eleme annak, hogy a gyereket tudjuk olyan irányba elmozdítani, ahol látványosan lehet látni és érzékelni azt, hogy valóban, a szülőnek és a gyereknek is fontos, hogy a gyerek oda elérjen, ahol a legmagasabb iskolai végzettséget meg tudja szerezni. Ez az a kormány, amely kiemelten kezeli ezt a problémát is, és lehet azt mondani, hogy ezzel az intézkedésével szintén meg tudta teremteni azt a lehetőséget, hogy a roma fiataloknak esélyt adjon ahhoz, hogy egyszer modellt lásson a szülőktől, egyszer pedig az oktatásban azért ad lehetőséget, mert onnantól kezdve egy magasabb jövedelemhez juthat az a roma család, aki ebből a helyzetből kikerült. Ezért tehát egy nagyon fontos és összetett kérdésről van szó, amelyet, azt gondolom, nagyon jól megpróbált kezelni ez a kormány.

Végezetül néhány gondolattal meg kell említenem azt a helyzetet, amelyet láthatunk a kék könyv kiváltásával kapcsolatban. Itt szintén nagyon nagy lépést tett a magyar kormány, sok más mellett, mert mondhatnánk az óvodai térítésmentességet is a rászorultaknak. Ez a kék könyv azt jelenti a magyarországi cigányságnak és nagyon sok nem cigánynak is, hogy nem kell bujkálnia, hanem munkát tud vállalni, és így szintén a gyerekeket tudja támogatni azzal, hogy legitim munkavállalóvá válhat. Amikor ezt a lehetőséget a magyar kormány megteremti, szintén a gyerekeken tud segíteni.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)




Felszólalások:  Előző  20  Következő    Ülésnap adatai