Készült: 2024.03.29.12:09:28 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

332. ülésnap (2013.12.03.), 332. felszólalás
Felszólaló Dr. Schiffer András (LMP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 13:28


Felszólalások:  Előző  332  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az a helyzet, hogy amit Szávay képviselőtársam két hozzászólásával ezelőtt elkezdett pedzegetni, tulajdonképpen a magva ennek az egész problémának. Arról van szó, hogy amit itt elmondott a saját családjával kapcsolatban Szávay képviselő úr, az tulajdonképpen bármelyikünk családjában előfordulhat.

Arról van szó, államtitkár úr, hogy többek között azért is van szükség aktanyilvánosságra, hogy az erkölcsi minőségek tekintetében világosan lássunk. (Szávay István: Így van! Így van!) És ezek az erkölcsi minőségek nem arról szólnak, hogy vannak jó emberek meg rossz emberek. Arról szólnak ezek az erkölcsi minőségek, hogy vannak emberek, akik bizonyos nyomás alatt vagy bizonyos helyzetben így viselkedtek, egy más helyzetben pedig adott esetben pontosan annak a gépezetnek voltak vagy lettek az áldozatai, amit egyébként különböző szakaszokban maguk is szolgáltak. Ez a magyar történelem. Ezt viszont jogunk van tudni, jogunk van megismerni a saját családunk történetét, jogunk van megismerni a saját hazánk történelmét.

Államtitkár úr, továbbra sem tudok attól tágítani, hogy nem utolsósorban azért is szükség van aktanyilvánosságra, azért is szükség van a régi állambiztonsági múlt feltárására, mert valóban, Kontur képviselő úr rendkívül szakszerűen szólt közbe, nem, a privatizáció valóban nem 1990-ben kezdődött, nagyon igaza volt képviselőtársamnak (Kontur Pál: Még jó!), hanem már 1988-ban az átalakulási törvénynél, illetve az 1988-as társasági, majd átalakulási törvénynél elkezdődött.

Jó okunk van azt gondolni, hogy a kelet-európai országokban minél bársonyosabban, úgymond békésebben ment végbe a rendszerváltás, annál könnyebben lehetett konvertálni a hálózati tőkét gazdasági tőkévé, és nem pusztán a múlt feltárásáról van szó, nem pusztán történészi kíváncsiskodásról és nem pusztán morális tisztánlátásról, jóllehet ezek is fontosak. Továbbra is vannak olyan jelek a magyar politikában, a magyar gazdaságban, amik azt mutatják, hogy azok a hálózatok, amik 1989 előtt összeálltak, ha megfogyva bár, de törve nem, továbbra is működnek.

Gondolom, államtitkár úr a Heti Választ sűrűn szokta lapozgatni. Ha mondjuk, a Heti Válasznak az elmúlt pár évben a lapszámait figyelmesen olvasta, akkor ön is rábukkanhatott olyan jelekre, olyan feltevésekre, amik a mai magyar politikáról szólnak, a mai magyar gazdaságról szólnak. Ha önök rejtve tartják ezeket az aktákat, továbbra sem fogunk tisztán látni a jelent illetően sem.

Az a helyzet, hogy az semmiképpen sem kielégítő megoldás, hogy egy narancsszínű bizottság az éppen aktuális politikai érdekek alapján bizonyos iratokat előránt, bizonyos személyekre rámutat, másoknak meg megünnepli a születésnapját. Hát milyen világ ez?! Ha világos erkölcsi mércét akarunk felmutatni, akkor nincs olyan, hogy valaki úgymond nekem kedves kommunista, azt megsüvegelem, kiültetem biodíszletnek, egyébként pedig éppen politikai érdekem szerint előhúzogatok különböző aktákat. Ezt így nem játsszuk. De pontosan ezért lenne arra szükség, hogy egy olyan bizottság jöjjön létre, ahova nem a kétharmad választ, hanem az egyes frakciók is adott esetben tudnak delegálni szakértőket.

Nyilván, hogy önöket milyen sanda szándékok vezették a kodifikáció során, erre szépen rámutat egy egyébként persze nem túl jelentős rendelkezés a 29. § (2) bekezdés bh) pontjánál, ahol megfogalmaznak amúgy irányában nagyon helyes összeférhetetlenségeket, hogy a hivatalnál kik dolgozhatnak. Az a helyzet, hogy nem lehet a hivatalnál foglalkoztatott személy olyan, aki a Magyar Szocialista Munkáspárt olyan tagja, akinek tagsági jogviszonya nem kilépéssel vagy kizárással szűnt meg. Itt nincs semmilyen időhatár. Önök is pontosan tudják, hogy 1988-89 zavaros éveiben hányan lényegültek át, hagyták ott az MSZMP-t. Nem volt már az nagy kunszt. Jó, tudom, volt, aki akkor lépett be, és utána jó fideszes lett, ilyen is történt, de pontosan tudjuk (Szávay István: Martonyi.), hogy akik 1989-ben kilépdeltek az MSZMP-ből, azok nem azért léptek ki az MSZMP-ből, mert mondjuk, a kommunista párt hatalmas terrorcselekményeket hajtott volna végre. Pontosan tudjuk azt is, hogy számosan úgy léptek be ellenzéki szervezetekbe, hogy közben még egy ideig párhuzamosan fenntartották a tagságukat az MSZMP-ben.

Az, hogy önök nem vezettek be egy időhatárt, mondjuk 1988. május 22-ét, Kádár János bukását, vagy - kár, hogy már nem Lezsák úr elnököl - mondjuk 1987. szeptember 27-ét, a lakitelki sátor felállítását. Ha ilyen történelmi dátumokat bevezettek volna, hogy honnantól visszafelé számolva fogadják el mentő körülményként a kilépést, akkor ez tiszta beszéd lenne. Az, hogy itt is olyan elegánsan elfelejtik időhatárhoz kötni, hogy a kilépés honnantól kezdve értékelhető politikai tett, pontosan annak a lenyomata, hogy önök egyébként mit gondolnak a múlt tisztázásáról.

Önök maszatolni akarnak, önök továbbra is fönn akarják tartani azt a játékot, amit az elmúlt 25 évben is játszottak, hogy amikor a hatalmi érdekük úgy kívánja, akkor bizony együttműködnek olyan hálózatokkal, olyan személyekkel, akik kiszolgálták a kommunista diktatúrát, amikor viszont kampányidőszakban például kéjesen lehet kommunistázni az MSZP-re, akkor elő tudnak rángatni különböző adatokat, bizonyítékokat. Na, ettől van többek között morális válság ebben az országban. Ezt a játékot kellene abbahagyni, és ahhoz, hogy ezt a játékot abba lehessen hagyni, aktanyilvánosságra van szükség, államtitkár úr.

Arra, hogy önök sanda politikai szándékból hogyan maszatolnak, jól rámutat az a rendelkezés is, amire szintén Szávay képviselőtársam utalt. Önök az úgymond kommunista hatalomgyakorló szervezetek között föltüntetik például a Szociáldemokrata Pártot, amit bedarált a kommunista hatalomgépezet, illetve az az MKP, amely szovjet szuronyokon keresztül szerzett meg már közhatalmat 1944 végén, de nem szerepelnek a további koalíciós pártok. Hallott ön például Dobi Istvánról? Hallott ön például Barcs Sándorról? Kisgazda politikusok voltak, olyan kisgazda politikusok, akik egyébként kiszolgálták később a kommunista rendszert. Miért pont a Szociáldemokrata Párt van itt, miközben a Szociáldemokrata Pártot éppúgy bedarálták persze, mint ahogy a Nemzeti Parasztpártot, a Kisgazdapártot vagy éppen a különböző polgári pártokat. Játsszunk akkor tiszta játékszabályok szerint!

Rendben van, hogy vizsgálhat koalíciós pártokat vagy '44 utáni parlamenti pártokat ez a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, de akkor soroljuk fel valamennyit. De olyan nincs, hogy önök sanda ideológiai, politikai szándékból idekavarják a Szociáldemokrata Pártot, amelynek vezetőit ugyanúgy börtönbe vagy munkatáborba küldték, mint számos kisgazda, illetve polgári politikust. Ez egyszerűen gyalázatos történelemhamisítás, államtitkár úr.

Nagyjából ez a szemlélet, ez a kétszínű, képmutató szemlélet az, ami ezt az egész törvényjavaslatot átszövi. Önök meg akarják úszni ezt a kérdést. Nyilvánvalóan érezték azt, hogy nem lehet úgy ráfordulni a 2014-es kampányra, hogy van egy elvarratlan szál. Most majd mutogatni fognak arra, hogy létrehoztunk egy bizottságot. Csak ne gondolják hülyének az embereket! Önök itt kábították a saját választóikat is azzal, hogy majd a Fidesz itt rendet fog tenni, a Fidesz lezár egy korszakot, fülkeforradalom volt, húsz zavaros esztendő, mondta itt a szószékről a miniszterelnök. Ehhez képest meg akarják úszni a szembenézést. Jegyzem meg, való igaz, nem csak az aktanyilvánosság tekintetében, hiszen az elmúlt három évben volt több más olyan javaslat, ahol egyébként az LMP azt az álláspontot képviselte, hogy legalább beszéljen róla az Országgyűlés. Gondolok itt akár a luxusnyugdíjak ügyére, akár a lusztrációra. A Fidesz ezekből a kérdésekből folyamatosan kihátrált. Vajon miért, államtitkár úr?

Még egyszer azt szeretném hangsúlyozni, hogy fontos és elengedhetetlen az, hogy ebben az országban világos morális határok legyenek, fontos az, hogy 25 év után tisztán lássunk a múltat illetően, tisztán lássunk akár a saját családunk múltját illetően is. De legalább ennyire fontos az, hogy 25 év után ne legyen ez az egyetlen ország szégyenszemre Kelet-Európában, Kelet-Közép-Európában, ahol továbbra sem lehet pontosan tudni azt, hogy a korábbi hálózati politikai tőke hogyan váltott át kulturális, médiabeli vagy éppen gazdasági tőkévé.

Államtitkár úr, ne bújjon az egyébként megtört, spiclivé lett emberek vagy éppen ilyen emberek emléke mögé! Nem csak arról van szó, hogy kikből lettek politikusok. Azt is pontosan tudjuk, hogy hány olyan médiamunkás van, sőt ma már portáltulajdonos meg portálfőszerkesztő, akiről lehet sejteni, meg meg is jelent, csak polgári per terhe mellett lehet csak ilyenekről beszélni, hogy bizony kiszolgálta a kommunista állambiztonságot. Erről miért nem lehet nyíltan beszélni? Miért nem lehet nyíltan beszélni arról, hogy a különböző politikai kísérletek mögött az elmúlt húsz évben hány olyan figura állt, akiről aztán megjelent, hogy nem is az volt a valódi neve például, aminek kiadta magát, amikor mondjuk, egy parlamenti párt vezető testületében volt, és aztán föltűnt zöldpártalapítóként, mondjuk, 2000-ben. Hány ilyen történet van?

(21.20)

Hányan voltak, mondjuk, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártban 1990-et követően, akik főszerepet játszottak a különböző belharcokban? Az ember csak nézett, hogy mi folyik itt az Országgyűlésben, meg egy koalíciós párt, egy parlamenti párt háza táján. És aztán hogy, hogy nem, kiderülgetett az, hogy hát bizony ezek az emberek nem a kisgazda eszmeiséget őrizgették, mint lángot a Kádár-rendszer alatt. Meddig kell még ezt elviselni ennek az országnak? Mit fogunk mondani majd a saját utódainknak, államtitkár úr? Hogyha itt egy kétharmados többség nem képes arra, hogy elvarrjon szálakat és világos, morális határvonalakat meghúzzon, akkor mit várunk ettől az egész országtól? Hogyan gondoljuk azt, hogy Magyarország egyszer mégiscsak egy olyan hely lesz, amiről nem lehet azt elmondani, hogy egy következmények nélküli ország. Mert azt kell világosan látni, hogy ha az állambiztonsági múlt tekintetében Magyarország egy következmények nélküli ország lehetett '89 után, és ezt az állapotot fenntartjuk, akkor ne csodálkozzunk, hogy a politikai korrupció, a hatalmi visszaélések tekintetében is ez az ország valóban hungarikum, mert ha egy picit elnézünk például délre vagy nyugatra, de bárhová a környékre, akkor azt látjuk, hogy bizonyos tetteknek vannak következményei.

Az, hogy ez a magyar félmúlt, mert nem múltról van szó, félmúltról, sok esetben jelenről van szó, ez elvarratlan lehetett 25 éve, ez arról tanúskodik, hogy Magyarország továbbra is egy következmények nélküli ország. És önök most ahhoz segédkeznek, hogy ez így is maradjon. Önök nem ezt ígérték a saját választóiknak. Nem ezt ígérték a 2010-es kampányban, és nem erről handabandáztak nagy léptékű beszédekben itt a szószékről. Erről van szó, és erre kéne végre választ adni.

Arra kéne választ adni, hogy miért ketten vannak bent egy ilyen jelentőségű törvény tárgyalásán a Fidesz-frakcióból. Nem mi terjesztettük ide ezt a törvényjavaslatot, államtitkár úr, mielőtt egy olcsó poénnal visszalőne, hogy én egyedül vagyok, én egyedül, a saját frakciómnak a hetedét képviselem. Nézzük már meg, hogy a 262 fős kormánypárti többségből hány százalék van jelen! De államtitkár úr, az a helyzet, hogy mi háromszor hoztunk ide aktanyilvánossági törvényjavaslatot, és mind a három alkalommal a mi frakciónk itt volt. Önök most miért nincsenek itt? Miért hallgatnak a vitában? Miért csak a személyeskedő bekiabálások azok, amik elhagyják az önök képviselőinek a száját? Miért nem vitatkoznak? Miért nem érvelnek? Miért nem próbálják megvédeni a védhetetlent? Erre válaszoljanak!

Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  332  Következő    Ülésnap adatai