Készült: 2024.03.29.01:47:09 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

242. ülésnap (2001.11.27.), 40. felszólalás
Felszólaló Dr. Bazsa György (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 15:03


Felszólalások:  Előző  40  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. BAZSA GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! A rendszerváltás óta a felsőoktatásról valóban azt lehet elmondani, hogy nagyfokú egyetértés van az alapfelfogásban és a meghatározó célokban a különböző politikai pártok között. Ezt jól jelzi az, hogy minden lényeges törvényhozási vagy törvénymódosítási eseménynél meghatározó nagy hányadban a parlament támogatását élvezték ezek a döntések. Ez most is fennáll egy értelemben, de a megvalósítás számos kérdésében természetesen lényeges különbségek vannak a mindenkori kormánypártok és az ellenzék között.

 

(10.30)

 

Ez így volt az előző ciklusban is, amikor például arról folyt hosszan a vita a bizottságokban és itt a parlamentben is, hogy az Országgyűlés fejlesztési törvényt vagy országgyűlési határozatot hozzon a felsőoktatás fejlesztéséről. Az akkori ellenzék nagyon erősen kritizálta a kormánypártokat, hogy nem törvényt terjeszt elő. Most úgy látszik, mégiscsak belátta, hogy egy országgyűlési határozattal is elvileg el lehet ilyen célt érni, mert most is országgyűlési határozattervezet fekszik előttünk.

Miközben tehát ez az egyetértés általában megvan, aközben a különbségek a megvalósításban és bizonyos értelemben a célokban is számottevőek és lényegesek. Azt kell mondani, az elmúlt időszakban ez az egyetértés az integráció megvalósításában volt meg mindenekelőtt, mert úgy láttuk már korábban is, és úgy látjuk most is, hogy a magyar felsőoktatás fejlődésének egyik kulcseleme az, hogy az elaprózott intézményhálózatból egy korszerű, európai léptékű intézményrendszer jöjjön létre, és ez ezzel a nagy hányadban meghozott országgyűlési döntéssel meg is valósult, vagy legalábbis a feltételei megteremtődtek.

A másik ilyen kérdés, amelyben az egyetértés régóta általános, hogy valóban növelni kell a felsőoktatásban részt vevők számát. Ezt nemcsak önmagában érdemes viszont tekinteni, mert így voluntarista szemlélethez jutunk - mint az előbb is említettem -, hanem igazítani kell hozzá a feltételeket is. Miközben az előbbiben egyetértettünk, az utóbbiban lényeges különbség van megítélésünk szerint az elmúlt időszak tetteit, illetve szólamait illetően.

Nem változott, nem bővült a felsőoktatási intézményhálózat kapacitása. Az, hogy most újabb fejlesztések indulnak - mint az előbb már mondottam -, egy hároméves csúszás eredménye. Három évvel ezelőtt, pontosabban már korábban, az előző kormány világosan látta, hogy a megnövekvő hallgatólétszámhoz megnövekvő infrastrukturális kapacitást kell biztosítani, ezért előkészítette azt a világbanki hitelfelvételt, amelyiknek aláírására '98 márciusában sor került. Megvolt a lehetőség, hogy meginduljon a kapacitásbővítés, de ebből három év alatt nem lett semmi.

Ha szabad ilyen magasztos helyről puritán példával illusztrálnom, hogy miről van szó; ha van egy uszodánk, amelyikben nyolc versenypálya van, és oda nyolc úszót beküldünk, akkor ott versenyezni lehet, de ha tizenhat úszót küldünk be, már csak edzeni lehet, nem lehet versenyezni tovább, és ha harminckettőt küldünk be, akkor ott már csak pancsolni vagy lubickolni lehet. Attól félek, kezdünk a magyar felsőoktatásban ehhez a helyzethez hasonlítani; már nem tudunk igazán versenyképes szakembereket olyan számban kibocsátani, amilyen számban felvesszük őket. Van persze egy elit, amelyik erre továbbra is alkalmas, de halaszthatatlan, hogy minél hamarabb újabb uszodát építsünk, magyarul: újabb infrastrukturális kapacitások jöjjenek létre. Ez nem történt meg az elmúlt három évben, és ezt most már így nem lehet bepótolni.

Annak ellenére, hogy a jelenlegi kormány azt írta az oktatási bizottság elé terjesztett tájékoztatójában közel három évvel ezelőtt, hogy a világbanki kölcsönszerződés minden részlete összhangban van a kormányzati elképzelésekkel, ehhez képest igazából csak a diákhitel valósult meg az utóbbi évben, nincsen egységes tanulmányi rendszer - kettő működik, és valahogy majd csak lesz -, abszolút nincsen egységes gazdálkodási rendszer, szó sincs arról, hogy a közgazdasági és jogi feltételek úgy módosultak volna, hogy rugalmasabban, nagyobb önállósággal és autonómiával működhessenek az intézmények, éppen most vezetődik be a központi bérelszámolás rendszere, és, még egyszer mondom, az infrastrukturális fejlesztések is így alakultak.

Azon túl, hogy nem lett nagyobb kapacitás, hozzá kell tenni azt is, hogy a feltételek romlanak. Azt írja a kormányjelentés - itt volt az Országgyűlés előtt -, hogy a létesítmények nagyfokú igénybevétele és túlzsúfoltsága miatt fokozatosan romlik az épületek, tantermek, laboratóriumok, irodahelyiségek, könyvtárak, kollégiumok és a többi műszaki állapota. Ezt nem én mondom, a kormány írta alá. Ennek következtében arra kényszerültek az intézmények, hogy költségvetési támogatás hiányában az intézmények saját bevételeik terhére próbáljanak ezen a téren valamit is javítani vagy változtatni.

Azt mondhatjuk a működés feltételeit illetően is, hogy nem javult a helyzet. Igaz, hogy ezek azok a béremelési százalékok, amiket a kormány különböző alkalmakkor akár tényszerűen is elmond, mégis azt kell mondani - ismét idézve egy kormányjelentésből -, hogy az intézmények személyi juttatás előirányzatának gazdálkodásában jelentős feszültséget okozott, hogy az illetmények Kjt., tehát közalkalmazotti törvény szerinti garantált összegének egyre nagyobb hányadát kellett tartósan saját bevételből finanszírozni. Ez tehát annak elismerése, hogy csak központi előírás volt a bérek növelése, de nem volt meg hozzá az elégséges központi költségvetési támogatás, így az intézmények és munkatársaik arra kényszerültek, hogy a béremelésekhez túlmunkájukkal teremtsék meg a teljes fedezetet, ezért igazából a többletmunka-többletbérezés elve nem valósult meg.

A működési feltételeket tekintve ugyancsak azt kell mondani, hogy a dologi keretek rendkívül rosszul alakultak, nemcsak nominálisan, hanem reálértékben is vesztettek értékükből. Hiszen az alig növekvő költségvetési támogatás nagy hányadát elvitte a bérfejlesztési kötelezettség, aminek természetesen lehet egy szempontból örülni, bár igaz az előbb elmondott megállapítás, hogy ez messze nem fedezte a központi támogatást. A dologi kiadások ennek következtében fokozatosan csökkentek, és az intézmények ismét csak arra kényszerültek, amit lehet költséghatékonyságnak nevezni, csak egy határon túl már a minőség rovására megy, hogy a saját bevételek összege az előző évihez képest - 2000-re vonatkozik a megállapítás - dinamikusan, szép a jelző, 36 százalékkal nőttek, miközben a központi költségvetési támogatás összesen 6 százalékkal. Tehát megint saját erőre kényszerültek támaszkodni az intézmények.

Úgyhogy az az eredeti elképzelése, megfogalmazása a kormányzatnak, ami a '98-as kormányprogramban úgy szólt, hogy a jövő Magyarországának versenyképessége a ma felsőoktatásától függ, ugyan igaz, de a végeredmény mégiscsak az - és ennek eredendően örültünk volna, de nem így lett, mert a '98-2001 közötti időszak nem azt tükrözte, hogy a jövő kulcskérdésének kezelte volna a kormány a felsőoktatást -, hogy az elmúlt három évet elsősorban a halogatások és az elmaradt fejlesztések jellemezték.

Természetesen el kell ismernünk, hogy most egyrészt indulnak infrastrukturális beruházások, másrészt vannak tervek az említett világbanki és egyébként általában a felsőoktatás-fejlesztési programnak nevezett elképzelések megvalósítására, de ezek megint még csak kezdeti stádiumban vannak. Akár az előbb is említett kreditrendeletet, akár az egységes tervezett felvételi rendszert mondom, ezek rendelet formájában ugyan megvannak, de végül is még nem hatnak. Itt is hároméves elmaradás van, amit sajnos nem lesz könnyű behozni, vagy egyáltalán nem is lehet behozni.

A finanszírozásról már szóltam. A rendszer, amit a kormány hároméves jelentésében fejlesztett rendszernek minősít, semmivel nem jobb a korábbinál. Vannak olyan elemei, amelyek minőségi paraméterek, teljesítménymutatók alapján lehetővé tennék, hogy ezek a jobban teljesítő, magasabb színvonalat produkáló intézmények nagyobb támogatását eredményezzék, de ezek olyan kis hányadot képviselnek, ami nem nyilvánul meg ebben a többletben a minőség elismerésében.

Az a tény, hogy a hallgatói normatívák, mármint a képzési és működési normatívák lényegében nem nőttek, csak újrarendeződtek, teremtve ezzel nagy feszültségeket a különböző intézmények között és a különböző intézményeken belül is, nagyon sok problémát vet fel. Azt kell mondani, hogy ennek eredményeképpen - ismét nem saját megállapítást mondok, kormányjelentést olvasok - komolyabb likviditási probléma az alábbi intézmények esetében jelentkezett: Miskolci Egyetem, Szent István Egyetem, Semmelweis Egyetem, Pécsi Egyetem.

 

(10.40)

 

Felügyeleti szervi intézkedést igényelt az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetem. Ez, tisztelt Ház, a magyar egyetemek fele, ezek mind nagy intézmények, a magyar felsőoktatás zászlóshajói, és ezek a tények - még egyszer mondom, kormányjelentésből idéztem - komoly finanszírozási gondokat és feszültségeket tükröznek. Azt mondja magyarázatként ez a beszámoló, hogy a hallgatói létszám dinamikus növekedése, ennek következtében a feladatok bővülése, valamint az infláció, az árvízkárok miatti elvonás kedvezőtlenül hatott az intézmények pénzügyi helyzetére. A hallgatói létszám növelése egy normatív finanszírozási rendszerben természetesen azt jelenti, hogy több hallgató - több támogatás. Ezek szerint akkor tényleg nem ez következett be, és az árvízi elvonást nyilvánvalóan mindenki megérti, akkor tudomásul vettük, hogy a felsőoktatás is vegye ki a részét e nehéz helyzet megoldásából, de hogy ezt szerkezetbe beépíteni, a következő évi költségvetést ennyivel kevesebbről indítani, ezt már teljesen inkorrektnek tartjuk, hiszen semmi sem indokolja, hogy az egyszeri támogatást rendszeres elvonássá alakítsuk át.

Egypár szó, mondat az új irányelvekről, a felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól. Azt mondhatom ismételten, hogy alapjaiban mi ezekkel a célokkal egyetértünk, minthogy örömmel nyugtáztuk, hogy azokkal az értékekkel, amelyeket a '95-ös országgyűlési határozat tartalmazott, a jelenlegi kormányzat is egyetért. De az itt megfogalmazott öt, meglehetősen általános, meglehetősen konkrétummentes cél a felsőoktatás kiemelt fejlesztése érdekében nem fogja segíteni továbbra sem a felsőoktatás kiemelt fejlesztését. Nem lehet igazából tudni, hogy mi van mögötte, az a kilencven nap alatt elkészülő kormányprogram, cselekvési program, amit ígér vagy akár kötelezővé is tesz az országgyűlési határozat, még teljesen nyitott. Jól tette volna, úgy gondolom, a kormányzat - három éve volt rá -, hogy mellé teszi ezt a részletesebb elképzelést is, az előző országgyűlési határozat ilyen értelemben kimunkált volt. És még egy dolog hiányzik a mostaniból, szemben az előzővel: ennek az egész felsőoktatási szférának a véleménye. Akkor hosszú hónapokon keresztül folyó vitákat tartottunk és rendeztünk erről, és megnyilvánult benne az, amit a felsőoktatás aktív résztvevői, vezetői gárdája fontosnak tartott. Ez most valamiért nagyon csendben, igazából felsőoktatási társadalmi vitát mellőzve vagy azt alig-alig megvalósítva került a Ház asztalára.

Amit külön hiányolunk, hogy rendszeresen szó van itt egy Felsőoktatás-fejlesztési Programról - nagy kezdőbetűkkel - mint egy meghatározó dokumentumról. Szerettük volna, kértük, hogy kaphassuk ezt kézbe, hiszen számos reprezentatív minisztériumi kiadványt kapunk oktatási bizottsági üléseken, a postánkban; a minisztérium vezetőinek, tisztségviselőinek több fényképével egy-egy "Magyar felsőoktatás" számot, tehát van elvileg, gyakorlatilag lehetőség ilyenre, de ezt a felsőoktatás-fejlesztési programot, amiből tudnánk, hogy merre is gondolja a polgári kormány a magyar felsőoktatást fejleszteni a jövőben, ha eddig igazából nem tette, nem vehetjük kézbe, és félő, hogy ennek nem papírhiány vagy nyomdakapacitás az oka.

Azt reméljük, hogy ennek ellenére a magyar felsőoktatás, mint eddig, a saját önerejéből, a benne részt vevők, az alulfizetett munkatársak lelkesedéséből, elhivatottságából, szakmaszeretetéből nem sokáig, de egy darabig még élve, tudja továbbra is biztosítani az ország szakemberszükségletét.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

 




Felszólalások:  Előző  40  Következő    Ülésnap adatai