Készült: 2024.04.16.05:50:31 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

283. ülésnap (2006.01.30.), 328. felszólalás
Felszólaló Dr. Hargitai János (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó Emberi jogi bizottság
Felszólalás oka Ismerteti a bizottság véleményét
Videó/Felszólalás ideje 2:54


Felszólalások:  Előző  328  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. HARGITAI JÁNOS, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Az emberi jogi bizottság természetesen mint a témában érintett szakbizottság megtárgyalta ezt az előterjesztést. Ott a kormánynak is volt valamifajta álláspontja, akkor én ezt most ismertetem, mert mi vitáztunk a kormány ottani álláspontjával.

A kormány álláspontja az volt, hogy csak azzal ért egyet, hogy a törvény újbóli megnyitására csak élet elvesztése esetén kerüljön sor. Az előterjesztők, akiket az elnök úr felsorolt a napirendi pont megkezdése kapcsán, ennél többet céloztak meg, és gyakorlatilag azt mondják, hogy bármilyen eddigi jogcímen nyissuk meg újra a törvényt. Az emberi jogi bizottság ezzel értett egyet, olyannyira ezzel értett egyet, hogy a tizennyolc leadott szavazat mindegyike erre vonatkozott. Tehát általános vitára alkalmasnak tartottuk, helyeseltük a beterjesztett törvényt.

Itt gyakorlatilag be is fejezhetném a mondandómat, de hogy pontos legyek, az emberi jogi bizottsági ülésen azért még történt valami, azt itt meg kell említenem, és majd utána egy normál hozzászólásban azt ki is fejtem. Azért annak is hangot adtunk, hogy azzal viszont nem értünk egyet, amit ez a törvény szintén megcéloz, mert nemcsak ezt célozza meg, hogy nyíljanak meg újra a határidők, ami rendben van, hanem azt is megcélozza a törvény, hogy most már a törvény mondja ki, hogy ezzel be is fejeztük a kárpótlást. Ugyanis ha így járunk el, akkor azt gondolom, hogy nagyon sok csoport, amelyik joggal veti fel még ma is, hogy nincs benne azon jogcímek között, amiket eddig jogszabályok felsoroltak, azokat is érinteni kellene, de erről, mondom, majd egy normál hozzászólásban fejtem ki álláspontomat.

Tehát az emberi jogi bizottság egyhangúlag csak abban értett egyet, hogy ne legyen egyetlen ember sem, aki a törvényi határidők szűkre szabott volta miatt elesett ettől a kárpótlástól, többek között azzal az érvvel, hogy akkor, amikor, mondjuk, a málenkij robotosok esetében valamikor azt követeltük meg, hogy az illető szerencsétlennek azt kellett volna bemutatnia, hogy a szovjet hatóság őt hogy ítélte el, nyilvánvalóan nem rendelkezett ilyen dokumentumokkal, de azóta elfogadható ez az érvelés, hogy megnyíltak Oroszországban bizonyos irattárak, akár már ezzel is lehet kárpótlásért folyamodni. Szerencsésnek tekintettük azt, hogy a határidő újra megnyílik, még egyszer mondom, hogy egyetlen ember, akinek jogos igénye van, ne maradjon ki ebből a rendszerből, de nagyon helytelenítjük a törvényben megfogalmazva azt, hogy ezzel zárjuk is le a kárpótlási folyamatot.

Erről, mondom, egy normál felszólalásom során majd még szót ejtek.




Felszólalások:  Előző  328  Következő    Ülésnap adatai