Készült: 2024.04.19.22:36:11 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

95. ülésnap (1999.10.21.), 189. felszólalás
Felszólaló Dr. Simicskó István (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 1:31


Felszólalások:  Előző  189  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A honvédelmi költségvetés az előbb általam említett komoly jelentőségű növekedéssel számol, ez volumenében 190 milliárd forintos összeget jelent. A honvédelmi tárca nehéz helyzetben volt, hiszen a stratégiai felülvizsgálat, amely a 21/83. számú kormányhatározat szellemében indult el, azt a célt tűzte ki maga elé, hogy ténylegesen korszerűsítse, megreformálja a Magyar Honvédséget.

Ugyanakkor viszont a költségvetési előirányzatokat már most meg kellett határozni erre az időszakra, illetve a jövő évre vonatkozóan, ezzel szemben a stratégiai felülvizsgálat még nem zárult le. Tehát a honvédelmi miniszternek - tudomásom szerint - lesz olyan hatásköre, amely a belső átszervezésekre való tekintettel lehetőséget szab a honvédelmi miniszter számára, hogy bizonyos átcsoportosításokra sor kerülhessen. Tehát az a nagyságrendű összeg, amely a bérfejlesztésekre szerepel, nem 8,25 százalék, mert ebbe beleértendő a külföldi hadgyakorlatokon, illetve külföldi kiküldetésben részt vevő magyar békefenntartó egységek jövedelme is, ez összességében 17,41 százalék növekedést jelent. Azt hiszem, azok a keretösszegek, amelyek jelen pillanatban rendelkezésre állnak, mindenképpen kellő alapot nyújtanak arra, hogy amennyiben lezárul a stratégiai felülvizsgálat, ezt követően lehetőség lesz arra, hogy a béreket is megfelelő módon rendezzék a honvédelmi tárcánál.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)




Felszólalások:  Előző  189  Következő    Ülésnap adatai