Felszólalás adatai

DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Néhány megjegyzés ütött itt szíven vagy megütötte a fülemet. Először is Lezsák képviselő úr, hogy vendégként alkudozunk a betegek feje felett. Ezt nem értettem teljesen, lehet, hogy majd egy kétpercesben megmagyarázza, de végül is azt hiszem, a beteget maga a struktúra és a kapacitás abszolút hidegen hagyja. Egy esetben nem hagyja hidegen, ha az ő ellátási biztonsága sérül.

Surján képviselő úr azt mondta, hogy nincs jobb, mint a kézi vezérlés. Akkor hol vannak az ilyen dolgok, hogy átláthatóság, kiszámíthatóság, hozzáférhetőség? És a képletet bántja mindenki abban a törvényben, amit én nem sírok vissza, de az új rendeletben, rendelettervezetben szerepel a területi egyenlőtlenségek mérséklésére néhány olyan mutató, amit valamilyen módon figyelembe kell venni, ha meg akarjuk határozni, hogy ott valamilyen módon új kapacitást, új ágyakat akarunk fejleszteni - morbiditás, mortalitás, az átlagot meghaladó betegségszint -, tehát valamihez kell mérni, mert csak úgy a légből nem tudunk venni ágyat.

Azt szeretném, hogy az egész kérdéskörben az ágyfetisizálást felejtsük már el! (Dr. Surján László: Hát ez az!) Mindenki a LXIII. törvény vitájánál is az ágyfetisizmusról beszélt, hogy hány ágy van, hány ágyláb van, a szülőágynak több lába van, a kórházi ágynak csak négy lába van. Ne erről beszéljünk, hanem arról beszéljünk, hogy milyen struktúrában, milyen kapacitással lehet megoldani az adott térség morbiditási, mortalitási viszonyait, és azt hogyan tudjuk megfinanszírozni. Ennek valamilyen módon átláthatónak, kiszámíthatónak és biztonságosnak kell lenni, ezt kellene törvényileg garantálni, és nem kézi vezérléssel megoldani. Ha ezt nem tudjuk megoldani, akkor beleszaladunk abba a csapdába, ami volt a LXIII. törvény előtt; nem volt jó, mert akkor személyes alkuk voltak.

Köszönöm.