Felszólalás adatai

MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nehéz és keserves ügyet tárgyalunk, de azért, hogy ezt ilyen későn tárgyaljuk, magunkra kell vetnünk. Magunkra kell vetnünk, mert 1990-ben, amikor az első szabadon választott parlament összeült, nyomban felismertük ennek a problémának a súlyosságát. Mert az úgy volt, kedves Horn képviselőtársam, hogy 1989 végén, amikor október 23-án közös akarattal kikiáltottuk a Harmadik Köztársaságot - közös akarattal, közös megegyezéssel -, akkor a titkosszolgálatok, a III-as ügyosztály még változatlan hevességgel dolgozott ránk. Amikor egy bátor rendőrtiszt, a III/III-as őrnagya bevitt két újságírót, Lovas Zoltánt és Gaál Zoltánt, s ők ott videóval felvettek iratokat, akkor kiderült, hogy a novemberi-decemberi jelentésekben szerepeltünk. Szerepeltem például én is, a levelemet felbontották, lehallgattak bennünket változatlanul. Mint hulla lábán a köröm, úgy nőtt tovább a titkosszolgálatok működése. Ezt nem lehet semmivé tenni!

Akkor igenis egy kegyelmi állapotban voltunk, hiszen mindenben megegyeztünk - egy csoda történt! -, és a régi diktatúrának a 99 százalékban megválasztott Országgyűlése meghozta mindazokat a rendszerváltó törvényeket, amiket a Kerekasztalon közösen dolgoztunk ki, de legfőképpen a mi iniciatívánk alapján. Ez óriási dolog volt! És akkor nem volt képes az uralmának utolsó perceiben lévő rendszer megakadályozni azt, hogy a titkosszolgálatok tovább rombolják a helyzetet. Ezért adta be Demszky Gábor és Hack Péter 1990 kora őszén azt a törvényjavaslatot, amely szerint át kell világítani a politikai élet szereplőit. Ez egy nagyon szerény törvényjavaslat volt. Akkortájt Németh Miklós leköszönő miniszterelnök úr átadott egy listát - tudomásom szerint - két embernek, a kijelölt új miniszterelnöknek, a dezignált miniszterelnöknek, Antall Józsefnek és Göncz Árpádnak, aki ideiglenes köztársasági elnök volt, az Országgyűlés elnöke, és ezekből a listákból kiderült, hogy a parlamentben lévő pártok bizony erősen fertőzöttek, és amennyiben radikális megtisztulást hajtanánk végre, akkor megváltoznának a parlamenti arányok. Ezt követően Antall József kormánya mindent megtett azért, hogy ne kerüljön tető alá ez a törvényjavaslat, és a kurzus utolsó napján - szó szerint az utolsó napján - szavazta meg azt az átvilágítási törvényt, amely már nyilvánvalóan a következő kurzusra lett érvényes.

S akkor jöttünk mi, kedves Horn Gyula, de hiába szívóskodtunk, hiába próbáltuk a teljes mértékű átvilágítást keresztülverni, nem sikerült. Egy megcsonkított törvény került alkalmazásra, melynek során csak a III-as ügyosztály és egy szűkített mező átvilágítása történt meg. Ezért lobogtathatják ma ügynökök, akik különböző kiszivárogtatott, csöpögtetett módon - amit, tegyem hozzá, nem győzök elítélni - előkerülnek, az átvilágítási határozatukat, lobogtathatják a C-bizonyítványukat, mondván, hogy kérem szépen, én tiszta vagyok. Ezt az egész szörnyű batyut hurcoljuk tizenöt éve, és a parciális érdekek miatt egyetlen ciklus alatt sem sikerült a teljes mértékű átvilágítást megoldani.

Miért fontos ez? Két ága van ennek a problémának. Az egyik ága a múlt megismerése. Igenis rendkívül fontos, hogy a magyar társadalom, a gyermekeink, az unokáink megismerjék a magyar társadalomnak, a magyar életnek a múltját. Megismerhetik az 1989 előtti negyven év múltját? Volt szabad sajtó? Volt szabad irodalom? Beszélhettek az emberek? Volt szólásszabadság? Nem volt! Diktatúra volt, amely a végén slampos volt, már pocsolyaszerű volt, már nem volt olyan iszonyatos, mint amikor átloptak Bécsből embereket. Amikor halálra ítélt voltam a Kisfogházban, odahoztak egy embert, akit Bécsből loptak át a titkosszolgálatok, amiket úgy védünk. Nem is szólva arról, hogy merényleteket hajtottak végre. A Bang Jensen Társaság elnökeként megtudtam, hogy amikor az ENSZ-ben az 5-ös bizottság elmarasztalta a diktatúrát, a Szovjetuniót, a Kádár-féle bábrezsimet, akkor különböző csellel, erőszakkal megszerezték a tanúk nevét, amiért meghalt egy ember, Paul Bang-Jensen, hogy ne adja ki.

Hihetetlenül sok gonosz és mocsok ragad és tapad a III-as ügyosztályhoz. Ezt mi tudjuk, akik bent ültünk a börtönben és vártunk a kivégzésünkre. Akkor halált jelentett egy vamzer jelentése, vagy tizenöt évet, vagy életfogytiglani börtönt. Később ez szelídült. 1983-ban, 1985-ben, amikor pénzt gyűjtöttek a lengyel gyerekek számára, lengyel gyerekeket nyaraltattak, akkor mivel foglalkozott a III-as ügyosztály?

(12.30)

Azzal, hogy lejáratott tisztességes embereket, lejáratott egy műfordítónőt, aki szórakozott volt, és olyan provokációkat csináltak, hogy átadtak neki 500 forintot, és elterjesztették a demokratikus ellenzékben, hogy 5000 forintot adtak neki, így járattak le embereket, és szembeállítottak bennünket, lehallgattak minket, a lakásunkat, a hálószobánkat lehallgatták, visszaéltek ezekkel az adatokkal! Tudják ezt a mi gyerekeink és a mai társadalom? Tudják azt, hogy ennek a diktatúrának ez volt az egyik talpköve, hogy gyanakvás legyen az emberek között? Hiszen mindnyájan, de különösen a liberalizmus és a szociáldemokrácia alapelve a bizalom, hogy bízunk egymásban. Ezt a bizalmat rombolták ezek a rohadt szolgálatok, és akkor itt szépelgünk és húzzuk az időt most már 15 éve, és szerencsétlen módon csöpögtetik az eldugott anyagokat anélkül, hogy egyetlenegy vizsgálat valami eredményt hozott volna, hogy hogyan szivárognak ki ezek.

Én úgy gondolom, itt a 24. óra, hogy rendezzük ezt a kérdést. Igenis, be kell mutatni, hogy milyen volt a most már kicsit nosztalgikus Kádár-rendszer, hogyan működött, titokban, hogyan állította szembe az embereket, és akiket lelepleznek, azok váljanak tanúkká. Nem vádlottak ők, hanem tanúk, akik tanúsítják, hogy milyen rohadt volt ez a rendszer, hogyan működött. Lehet, hogy elslamposodott, elkényelmesedett, elbürokratizálódott; ennek Tóth András lehet a tanúja, aki ismeri az iratokat belülről. De működött, de ugyanúgy gonosz dolgokat művelt, és rávett szerencsétlen embereket arra, hogy a legelemibb tisztességgel szembekerüljenek, hogy a testvérüket elárulják, a barátjukat, az apjukat - szörnyű ez! Nekem is szörnyű, mert több barátomról kiderült, és kiderült, hogy akikért tűzbe tettem volna a kezemet, azokat bizony beszervezték. Leégett volna, két csonk lenne a kezem helyén, ha mindenkiért tűzbe tettem volna a kezemet.

Ezt rendezni kell, ezt tisztázni kell, és ezért mondom: arra kérem azokat, akiknek a neve felmerül, vagy amit csöpögtetni fognak a későbbiek folyamán, és elő fognak kerülni, azok igenis vállalják fel, és mutassák meg, hogy milyen rohadt volt ez a rendszer. Váljanak tanúkká, mint ahogy Fényi Tibor is azzá vált és a többiek, akik elvállalták, nem pedig elkenni vagy letagadni, vagy összevissza beszélni, hanem megmutatni, hogy milyen tömeges jelenség volt, hogy milyen erőket mozgattak meg közpénzen, a mi pénzünkből. Hány tízezer embert szerveztek be, hány embert tettek nyomorékká és milyen bizalmatlanná - a legnagyobb bűn a bizalmatlanság! '56-ban akkor váltunk erősekké, amikor bízni kezdtünk egymásban. Hihetetlen, megszázszorozódott az erőnk! A diktatúrának azonban alapja a bizalmatlanság, amíg szembe tudom állítani az embereket, addig én vagyok hatalmon, és azt teszek velük, amit akarok. A szovjet típusú diktatúráknak ez alapintézménye volt.

Ezen bevezető után rátérve a törvényjavaslatra: a Műszaki Egyetemen azt tanultuk, hogy mindig legelső a definíciók tisztázása. Itt ha már valaminek nincs világos neve, az arra utal, hogy definíciós problémák vannak. Itt beszélnek ügynöktörvényről, holott a Szocialista Párt képviselői által beadott javaslat nem ügynöktörvény, hanem a levéltári törvény módosítására szolgál, és az iratok megismerhetőségét, a múlt megismerhetőségét szolgálják. Aminek során kvázi szekunder vagy tercier jelenségként felbukkannak az ügynökök nevei, meg lehet őket ismerni, és megismerheti az, aki kutat egy szélesebb körben, az, aki pedig a saját iratait nézi meg, a saját személyére vonatkozóan azt, hogy ki vamzolt rá, ki súgta őt be, ki beszélt erről. És szélesebb körben lehetővé teszi, hiszen olyan sok információs anyag van ebben a több ezer dossziéban elrejtve, amely közelebb hozza a történészeket a valósághoz, hiszen az újságokban csak feltupírozott jelentéseket lehetett olvasni, és a valóságos problémákat nem.

De ez nem oldja meg az ügynökök kérdését, és nem oldja meg az átvilágítás kérdését. Hiszen amikor 1990-ben felvetettük egy ilyen törvény meghozatalát, ennek két pillére volt. Az egyik a múltnak a megismerése, tehát az iratok megismerése, a másik pillére pedig a közélet tisztasága. Igenis, a közélet szereplőiről tudnunk kell, hogy milyen volt a múltjuk. Joga van a választópolgárnak tudnia, hogy akit megválaszt, annak milyen volt a múltja. Egy csomó dolgot megtudhat róla, hogy egyetemi doktor, hogy milyen disszertációkat írt, hol dolgozott, de azt nem tudhatja meg, hogy milyen kapcsolata volt a titkosszolgálatokkal. Ezt tehát fel kell tárni, hogy világossá váljon. Ez az átvilágítás egyik feladata.

A másik feladata a politikusi alkalmasság biztosítása. Az a politikus, az a közéleti szereplő, aki zsarolható, hiszen tudjuk jól, hogy rengeteg adat, irat, dosszié kikerült a titkosszolgálatoktól, idegen hatalmakhoz is kikerült, magánemberekhez is, csoportokhoz is. Nem tudhatjuk, hogy mikor élnek ezzel vissza. Nem tudhatjuk, hogy kit, mikor és hogyan zsaroltak meg. Csak a jéghegy csúcsa az, amikor kiderül egy politikusról, hogy valóban együttműködött a titkosszolgálati besúgói rendszerrel. De azt nem tudhatjuk, hogy de facto milyen zsarolások történnek. Tehát nem alkalmas politikai pályára és a közéletre sem erkölcsileg, sem gyakorlatilag az, aki zsarolható, akinek ilyen múltja van. Tehát ezt fel kell tárni.

Jelenleg ennek a kettősnek csak az egyik ágát biztosítja a benyújtott törvényjavaslat. A másik része az átvilágítás, az abban a törvényjavaslatban szerepel, amit Fodor Gáborral a múlt év november 22-én adtunk be. Ez egy széles körű átvilágítási törvényjavaslat, amelyet annak idején, több mint két évvel ezelőtt koalíciós partnerünkkel, a Magyar Szocialista Párttal együtt dolgoztunk ki, hosszú viták után, kompromisszumokkal, a valós, reális titkosszolgálati érdekeket figyelembe véve kidolgoztuk, és ez annak idején elbukott, mert a Szocialista Párt három képviselője beadott módosító javaslatot, és ezt az ellenzék segítségével keresztülvitték, és megcsonkították az eredeti megállapodott javaslatot. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Ezt beadtuk november 22-én, és ez is szükséges ahhoz, hogy a cél, amit Hiller István és Gyurcsány Ferenc is kitűztek, az megvalósuljon. (Az elnök ismét csenget.) Féloldalú jelenleg a dolog.

ELNÖK: Sajnos letelt az idő, képviselő úr.

MÉCS IMRE (SZDSZ): Elnök úr, nem volt a meghívóban semmiféle időkorlát!

ELNÖK: Az elfogadott napirend szerint 15 perces időkeretben szólalnak fel az írásban előre jelentkezett képviselők is, ezt közöltem az első felszólalónál. Lehet újból jelentkezni.

MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. (Taps.)