Készült: 2024.03.28.10:43:19 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

287. ülésnap (2013.06.10.), 285. felszólalás
Felszólaló Pál Tibor (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
Felszólalás oka Bizottság kisebbségi véleményének ismertetése
Videó/Felszólalás ideje 4:54


Felszólalások:  Előző  285  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

PÁL TIBOR, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Bevallom őszintén, hogy nagy érdeklődéssel hallgattam az önkormányzati bizottság többségi véleményét, mert nem először fordul elő, hogy a bizottsági ülésen a kormánypártok részéről senki nem szól hozzá, és meglepő módon a plenáris ülésen többségi véleményt hallunk. Legalább ott is elmondhatták volna, hogy mit gondolnak erről a törvényről, de egyáltalán nem szóltak hozzá.

A kisebbségi véleményem azzal szeretném kezdeni, hogy elég nehezen indult a tárgyalása ennek a törvényjavaslatnak a bizottsági ülésen, merthogy maguk az előterjesztők nem voltak jelen a bizottsági ülésen, a beterjesztők nem jöttek el a bizottsági ülésre, a kormány képviselői kicsit késtek, aztán megérkeztek, úgyhogy tőlük lehetett kérdezni a tárca képviseletében. Nagy érdeklődéssel hallgattam itt a kormány véleményét, mert a tárca képviselői reggel még határozottan azt mondták a bizottsági ülésen, hogy nem támogatják ezt a törvényjavaslatot, ez némi problémát is okozott a bizottságban a kormánypárti képviselők és az elnök úr részéről. De meglepő módon estére pedig már támogatást nyert ez a törvényjavaslat. Ebből is látszik, hogy az a törvényalkotás, ami arról szól, hogy valakinek eszébe jut valaminek a módosítása - nem azt vitatom, hogy ez szükséges vagy nem szükséges -, akkor benyújt egy törvényjavaslatot. A senkivel nem egyeztetéshez mi megpróbálunk valahogy viszonyulni, de ez nagyon nehéz úgy, ha úgy változik meg a törvény, hogy a bizottságban bármiről is szó esne.

A vitában vagy hát a hozzászólásban valóban az volt a kérdés, hogy az adó mértéke hogyan is alakul a számítás következtében. Vannak benne pontatlanságok, de mindannyian tudjuk, hogy egy ilyen típusú törvényalkotásnál vannak pontatlanságok. Én magam felvetettem azt, hogy ugyanezt a törvényt két hónappal ezelőtt módosította a parlament. Ez is azt mutatja, hogy az a típusú törvényalkotás, ami itt folyik, arról szól, hogy ha valakinek eszébe jut valamilyen módosítás, akkor behozza és a Ház elé terjeszti. Úgy látom, hogy általában még a többség sem értesül róla, csak a bizottsági ülésen. Ez a kapkodást mutatja a törvényalkotásban.

Amit felvetettem a törvénnyel kapcsolatban és most is fontosnak tartok: az a cél persze elfogadható, hogy legyen közrend, legyen tisztaság. Azt is értem, hogy miért a világörökségi területeket mondják. De azt kell mondjam önöknek, hogy a dohányzás tilalmából eredő következményeket, nevezetesen, hogy a vendéglátó-ipari egységek elé mennek az emberek dohányozni - és ez nemcsak a világörökség területén van, hanem mindenhol az országban -, nos ezt a problémát az a törvény hozta létre. Egyébként akkor néhányan elmondtuk, hogy lesz ebből némi gond, ha ma valaki kimegy egy sétálóutcába, ahol vannak éttermek vagy kávézók, az ott lakók folyamatosan arról panaszkodnak, hogy borzasztó, hogy milyen szemét van az utcán, borzasztó, hogy milyen zaj van, hogy milyen dohányfüst van az adott épület előtt. Ezt a problémát ez a törvény nem kezeli. Lehet erre azt mondani persze, hogy ezt majd egy következő alkalommal, ha valakinek eszébe jut, akkor esetleg majd ősszel hozza be. De ha már ehhez a törvényhez és ehhez a problémához hozzányúlunk, akkor jó lenne erre a kérdésre is valamilyen választ adni, hiszen azok, akik önkormányzatnál dolgoznak, ezzel a problémával szembekerülnek.

Azt kell mondjam az előterjesztőnek, hogy valójában a közterület-felügyelet, a városőrség, a parkőrség - különböző néven vannak - ezt a feladatot ma is ellátja. Azt gondolni, hogy esetleg majd ettől a többletadótól több közterület-felügyelő lesz és majd ezt a problémát meg fogják oldani, tévhit.

Nem lesz ez így, mert ha valaki számára ma fontos, hogy délután, este, éjszaka vagy hajnalban legyen járőrözés egy adott területen, akkor ezt ma ugyanúgy meg tudja oldani, mint e nélkül a pluszadó nélkül. Arról meg, hogy ez a pluszadó milyen terhet jelent a vállalkozások számára, jó lett volna néhány szót hallani, hiszen csak most tudtuk meg, hogy ez egyáltalán hány vállalkozást érint.

Egyben szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy rengeteg szabadtéri szórakozóhely van ma Budapesten, amelyek környékén ugyanez a probléma megjelenik és a lakók számára ugyanúgy rengeteg gondot jelent. Azt gondolom, ez a törvény akkor lenne igazán kerek és teljes, ha ezekre a problémákra is választ adna. De mivel ezt nem teszi meg, mi nem támogattuk a bizottsági ülésen.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  285  Következő    Ülésnap adatai