Készült: 2024.04.19.20:49:48 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

287. ülésnap (2013.06.10.), 213. felszólalás
Felszólaló Pál Béla (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 4:32


Felszólalások:  Előző  213  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt egyetért a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvényjavaslattal, azt indokoltnak tartja, és arról a szabályozásról, ami végső soron ebben megfogalmazódik, az a véleményünk, hogy a kor színvonalának megfelelően szabályozza a halgazdálkodás feltételeit, biztosítja a hal védelmét, a horgászok létszámának növelését és a horgászturizmus vidékfejlesztési hatásainak erősítését is.

Azt a módosító javaslatot, amit most a zárószavazás előtt benyújtottak, támogatja a Magyar Szocialista Párt, hiszen egyik része nyelvtani, szövegpontosító jellegű módosításokat tartalmaz, más részei olyan kisebb jelentőségű módosításokat takarnak, amelyeket már elfogadtunk korábban. A zárószavazás előtti módosító javaslat 2., 19. és 20. pontjai pedig szintén olyan javaslatot vezetnek át, a halászat önálló formájává vált ökológiai célú szelektív halászatot, amelyet a halászat definíciójában is megjelenít, és amelyet szükségesnek tartunk. A többi pedig a koherenciát hivatott megteremteni. Ehhez a törvénymódosító javaslathoz több módosító javaslatot nyújtott be a Szocialista Párt, amelyek egy részét elfogadták a saját nevünkön, más részének pedig az lett a sorsa, mint általában a parlamenthez benyújtott törvénytervezetekhez alkotott ellenzéki javaslatoknak, hogy végül is fideszes képviselők nevén, de elfogadták ezeket.

Egynéhányat hadd emeljek ki. Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a turistajegyhez szakmai tudást kell igazolni, hogy a horgászkészség fogalmának pontosítását elfogadták. Ez egy nagyon jelentős módosító indítványunk volt. Viccesen persze, talán ezért is fogadták el a saját nevünkön. De fontosabb volt a telepítés fogalmának pontosítása, a természetmegóvási, diverzitásnövelési vagy az állományfelújítási célból történő telepítés fogalommeghatározása. Nagyon fontos volt a halgazdálkodási vízterületeken az ökológiai halászat bevezetése. Itt is el kell azonban mondani, azt sajnáljuk, hogy az állami horgászjegy díja alóli mentességet mi ki szerettük volna terjeszteni a nyugdíjasokra, nemcsak a 70 év felettiekre, ezt nem fogadta el az előterjesztő; és nem fogadta el azt sem, hogy a társadalmi halőr vizsgadíjának megtérítése az állam vagy a vízterület gazdájának feladata legyen. Tehát, hogy a társadalmi halőrre ne rójon újabb terhet nagyon fontos társadalmi munkája mellett az, hogy ő még halőrként is tevékenykedik. De bízunk abban, hogy az előterjesztő ezt majd egy rendeletben vagy más módon szabályozza; és javasoljuk azt is, hogy gondolják át majd, hogy a nyugdíjkorhatár felett ne kelljen horgászjegyet venni.

Egyébként azzal egyetértünk, hogy oldották azt a szabályozást, amelyet a 2017. december 31-ig szóló újravizsgázási kötelezettség eltörlésére vonatkozó indítványunk tartalmazott. Pontosabban olyan életszerű szabályozást alkottak a horgászegyesületek számára, amellyel könnyebben kezelhető ez a kérdés.

Úgy gondoljuk, hogy ez a törvénytervezet szolgálja majd a horgászok létszámának növelését - ez azért is fontos, mert Magyarország számára nagyon fontos az a több százezer ember, aki horgászként hódol kedvtelésének -, a horgászturizmus vidékfejlesztési hatásait, az édesvízi halászati erőforrásokkal történő jobb és hatékonyabb gazdálkodást, a haltermelést, az aquakultúra fejlesztését és a hal mint természet közeli és egészséges táplálék szerepének növelését a magyar társadalom étkezési szokásaiban. Hiszen a zárószavazás előtt benyújtott módosító indítványok egy része is erre vonatkozik.

Mindezek alapján a Magyar Szocialista Párt támogatja ezt a törvényjavaslatot, és bízunk abban, hogy mind a horgásztársadalom, mind azok, akik halgazdálkodással, a hal védelmével foglalkoznak, örömmel alkalmazzák majd a gyakorlatban is.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  213  Következő    Ülésnap adatai